Szabad Ifjúság – 1952. augusztus 3.
Fizetési nap a sztálinvárosi diáktáborban
Pénteken és szombaton értékelték Sztálinvárosban az építődiákok második csoportjának háromheti munkáját. A táboréletében ezek a legizgalmasabb napok. A kiszámított teljesítmény dönti el, hogyan álltak helyt az építésben. S hogy mit jelent számukra a helytállás, azt a Zatopek-brigád esete tükrözi legjobban. A brigád vezetője, Skrabek Anna megtudta, hogy háromheti átlaguk 28 százalék. A brigád tagjai szinte megbénultak a döbbenetes hírre. “Nem igaz! Nem létezik!” – mondták s a brigádvezetőt arra kérték, tisztázza ezt az irodán. A normás a vállát vonogatta, azt mondta: “Ennyi ez, szaktársnő, nem több!” Skrabek Anna elmondta, hogy napi eredményük többször volt felül a 100 százalékon, mint alatta. Hiába beszélt. Ezután megkereste a táborvezetőségen Matusek elvtársat, a termelési felelőst.
– Higyje el az elvtárs, nem a pénz miatt… – mondta. – De hogy 28 százalékot írjanak érdemtelenül a DISZ-tagkönyvbe – ezt nem bírjuk elviselni. Nézzen utána, legyen szíves.
A termelési felelős az építkezés vezetőjével rendezte az ügyet. Kiderült, hogy a Zatopek-brigád teljesítményének csak igen kis hányada a 28 százalék, hiszen az értékelésből egész sor fontos munka kimaradt, amelyről volt ugyan munkalap, de a normás nem számolta el.
Örömünk kettős volt: a brigád teljesítette megbízatását, s a szombati fizetéskor közel 100 százalékos teljesítménnyel számolták el őket. Több mint 400 forintot kerestek személyenként.
Zászlófelvonás előtt – Még néhány perc és kezdődik a munka. A diáképítők tömör sorokban hallgatják a napiparancsot, amely a termelés újabb győzelmeiről ad hírt. Vidámak a lányok a reggeli sorakozón.
Képünkön (balról jobbra, az első sorban): Balogh Judit, Kakulya Erzsébet és Glasz Judit, három vidám, dolgos diákfiatal
Persze, jól esik a kereset is. Kinek cipő, kinek fehérnemű, a lányoknak valami szép nyári ruhaanyag vásárlása jár az eszében. Aki jól dolgozik, annak telik is erre. Értékes István brigádja – nyolc fiatal – összesen 3580 forintot keresett három hét alatt. Több mint 450 forintot személyenként.
Az Uljana Gromova lánybrigád – a legszorgalmasabb lányok a táborban – minden tagja több mint 500 forintos keresettel büszkélkedik, övék a tábor legjobb lánybrigádjának vándorzászlaja s megbízólevelükben 135 százalékos teljesítmény áll. Víg József, a XVII-es építkezés egyik művezetője így beszél róluk:
– Amikor hozzám osztották őket, nem sok jót reméltem. Mivelhogy lányok s méghozzá párnástenyerűek. Fel is törte a kezüket a tégla, a malterosláda, de nem hátráltak. Ezt mutatja a százalékuk is. Nekem meg az a véleményem, hogy csak mindig ilyen munkásaim legyenek. Akkor nem lesz baj a termeléssel.
Az Uljana Gromova brigád – a Lenin Intézet jeles és kitűnő tanulói – büszkék lehetnek a művezető véleményére. Olyan ember dicséri őket, aki kétkezi munkában őszült meg, sok jó és rossz munkást látott. Dicsérete nem akármilyen dicséret.
A diáktábor I. Kim Ir Szen-brigádja, kőszivacs-pallókat készít a Tűzállótéglagyár építkezésén.
A koreai fiataloknak Horváth Elekné művezető mutatja meg a pallók helyes szerelését.
S a többiek? A “Bástya”-brigád fiataljai nevében Bakos László brigádvezető levelet írt a tábor lapjához, az “Ifjú építő”-höz. Felsorolja, mit tanult ő, és brigádja az eddigi három hét alatt. Levele végére odaírta, hogy egy hét alatt 244 forintot kerestek személyenként. Nyilván ez is hozzájárul, hogy Bakos elvtárs – több brigádtaggal együtt – további három hétig építi Sztálinvárost.
|
EGY NAPPAL INDULÁS ELŐTTHolnap reggel diákokkal teli vonat indul Budapestről Sztálinváros felé. Tanulói fjúságunk legjobbjai ezen a nyáron immár harmadízben mennek a nagy békemű, az ifjúság városa építésére. Most, az indulás előtt egy nappal meglátogattuk a készülődő diákokat. Ünnepélyesen adják át a megbízóleveleket Délután öt óra. A VIII. kerületi DISZ-bizottságnál diákfiatalokkal teli a szoba. Vidámak, jókedvűek. Arról folyik a szó: milyen is lehet Sztálinváros, a diáktábor? Egyszerre csak az egyik fiatal észreveszi a kisasztalon lévő rádiókészüléket, felkattintja gombját és mintha csak felelet jönne kérdésükre – egy Sztálinvárost építő diák, Pataki Miklós levelét hallják a hangszóróból. Elmondja, milyen az építő diákok élete, hogyan dolgoznak, harcolnak a magasabb eredmények eléréséért… Mikor vége a műsornak, ünnepélyes pillanat következik: Bökönyi Lajos elvtárs, a bizottság tanulmányi felelőse buzdító szavak kíséretében átadja a Dolgozó Ifjúság Szövetsége megbízólevelét. “Sztálinváros számít, elvtársak, a ti munkátokra – mondja. – Úgy dolgozzatok, hogy méltóak legyetek azokhoz az építő diákokhoz, akik előttetek jártak ezen a nyáron, azokhoz az ifjúmunkásokhoz, akik esztendők óta áldozatkészen dolgoznak a béke acélerődje építésén!” Sorra veszik át a megbízólevelüket, Majdán János, a 7-es számú Gépipari Technikum jeles diákja, Halász Katalin, a Fazekas Mihály általános gimnázium jelesrendű tanulója, Lakatos Pál, a 3-as számú Gépészeti Technikum kitűnő diákja és a többiek. Megfogadják: méltóak lesznek azokhoz, akiknek kezéből átveszik a szerszámot.
A Pintér-család útrakészíti diák fiát Cinkota, Zrínyi utca 15. Pintér Józsefet, a Malomipari Technikum másodéves diákját már készítik szülei a sztálinvárosi útra. Komoly dolog ez a készülődés. Mindennek helye legyen a hátizsákban, semmi ne maradjon ki, de ne is vigyen semmi fölöslegeset magával! Még szerencse, hogy Pintér bácsi ért a csomagoláshoz, megtanulta még katonakorában. Most aztán sok hasznos tanácsot tud adni: “A könyvet alulra tedd akkor jó lesz a tartása, az ingeket meg fölülre, akkor fem gyűrődik…” Édesanyja tejeskalácsot sütött, “jó lesz az útra”, előkerül egy kis szalonna is a kamrából – “pótlásnak”, akárhogy is szabadkozik Jóska: “Nem kell anyám, adnak ott eleget!”
Pintér Józsefnek már nagy gyakorlata van az építő munkában. Az idén, egész nyáron dolgozott. Segédmunkás volt az újpesti új technikum építkezésénél, később pedig a cinkotai sóderbányában kubikolt. S habár ez közel van otthonához, ő mégis Sztálinvárosba készülődik. Nem rég jött haza az ifjú város építéséről jó barátja, Tabódi Tamás, a mátyásföldi gimnázium diákja – az ő szavai nyomán határozta el, hogy Sztálinváros ifjú építője lesz. Alig várja, hogy meglássa a nagyszerű várost, amelyről oly sokat mesélt sógora is, aki mint “fénycsőszerelő” most gyakorta jár le dolgozni az új városba. Hányszor elmondta – a szakmunkások büszkeségével: “Gondolhatod, Jóska, micsoda város az, ha már neoncsövet is szerelünk házaira!” Ő pedig már szinte maga előtt látja a várost, mintha ott járt volna, úgy meséli édesanyjának felőle. Édesanyja csak azt feleli: “Hát gondolom fiam, hogy szép város lehet, hiszen Sztálinról nevezték el.”
Mintha egy jó barátot látnék viszont… Még egy hét, már csak három nap, már csak kettő… így számolgatom magamban a napokat, így várom a vasárnapot, amikor elindulhatok Sztálinvárosba – írja levelében Schwaller Györgyi, a József Attila gimnázium jelesrendű diákja. |
Aki jól dolgozik – jól is keres
A jól végzett munka után, vidám énekszóra gyűltek össze a diákok a tábor főterén. Kiss Éva, az újpesti közgazdasági gimnázium tanulója harmonikán kíséri a fiatalok énekét.
Lehetne sorolni a brigádokat, akik jó teljesítményük után jól is kerestek. Kúti Mária “Roham”-brigádjának tagjai 450 forintos keresettel indulnak haza vasárnap reggel. A tatabányai “Hajrá”-brigád 550 forint keresetet ért el. Aki jól dolgozott, most hasznát látja. Ez a hangulat élt szombat este a tábor minden részén, s az üzletházba, ahová sokan elmentek vásárolni. A DISZ-táborban ezen az estén győzelmes vidámság uralkodott, amely ott lüktetett még a pattogó indulók lelkesítő ritmusában is. Ami azt illeti – helyén való vidámság ez. Hiszen csak a tűzállótéglagyári építkezésen több mint 16.000 munkaórát dolgoztak végig becsülettel a diákok.
További felhasznált képek: Szabad Ifjúság
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
