CSEPELI SZABÓ BÉLA
KŐMŰVES LÁNY
A személyvonat zengve, zúgva
tört előre a tiszta tájba,
egyik ablaknál szőke lány állt,
dudorászva, szemét kitárva:
nézte, nézte a gyapottáblák
harmatos, üde remegését,
a szabad, dús föld ragyogását,
s a gólyák lusta lebegését…
Találgattam – arcát kutatva –
vajjon ki lehet ez a drága,
csipkegalléros, derűslelkű,
emelthomlokú, szép leányka?
– Talán színésznő? Énekesnőt?
– Kőműves vagyok, – felelt lágyan,
és egész népem ifjúsága
benne ragyogott mosolyában.
Egy deresfejü, zömök elvtárs
fürkésző szemmel dőlt előre:
– no, hiszen akkor szaktársam vagy! –
szaladt ráncokba barna bőre,
és fejcsóválva megkérdezte:
– mondd, és mióta építsz telkem? –
Szó szóra hullt és a szavakból
lám, ezt a verset építettem:
– Holnap reggeltől Sztálinváros
állványairól nézek széjjel! –
újságolta a szőke lányka
öröme lelkes erejével
a bólogató, borús vénnek –
majd fényre gyűlt a szeme sarka:
Ön is odatart? Itt a kezem,
versenyre kélünk, ha akarja!...
Ha meg nem sértem… Tudja, elvtárs,
kértem, vegyenek fel a pártba…
Hogyha helyt állnék a munkában,
biztosan a DISZ is ajálna!… –
magyarázkodott izgatottan
és gallérjáig pírban égve
nézett az öreg gomblyukában
meg-megcsillanó pártjelvényre.
– Ejha! – Az öreg felderülve
felelt a furcsa fordulatra:
– Látom, kislány, mai gyerek vagy!
Van benned gőz bőven, szavamra!…
Pipát vett elő, megtömködte,
s bámult a tájba, elmerengve:
– bizony szép is… versengve törni
emeletről emeletekre!
A vörös napig! -. hunyorogva,
füstfelhőkből meredt a lányra;
– Ha jól építsz és felfelé törsz,
akkor biztosan eljutsz a pártba!
Nos hát, – nevetett hamiskásan –
nem térek ki, becsületemre!
Majd eldől, hogy melyikünk ifjabb!
Csapj a kezembe!…
Már este volt, mikor előtűnt
Sztálinváros mosolygó képe:
a palotákat beragyogta
a lámpák izzó gyöngyfüzére,
a Duna felől fütyürésző,
jókedvű szellő tört a tájra,
tüzet fújva a Vasmű tömbjén
küzdő hegesztők pisztolyára…
A szőke lány és zömök társa
elmerültek az emberárban:
már csak az öreg nagy kalapját
és a leányka haját láttam,
mint egy távoli, kicsi lángot
lobogni, szállni fenn a szélben, –
mentek, mentek, vígan előre,
váll-váll mellett, frissen, keményen!…
Megjelent: Uj Hang 1953. július-augusztus
Felhasznált kép: Sándor András – Sztálinváros
