Egy filmszínház nyara

91 0


Dunaújvárosi Hírlap – 1963. július 30.


Dózsa Filmszínház – nézőtér /fotó: Dunaújváros – Panoráma Képes könyvek

Az augusztusi műsorban: Párizsi kaland – Ordasok között – Amerika egy francia szemével

Egy filmszínház nyara

Azt hinné az ember, – a kánikula a mozik halála.
Ki szeret beülni egy terembe plusz 35-nél. Különösen olyan terembe, amilyen a Dózsa Filmszínházé, melynek rossz a szellőző berende­zése is, s a ventillátorok, az esti előadások nyitott ajtói csak részben adnak enyhülést.

NEM CSÖKKENT A LÁTOGATOTTSÁG
Az első meglepetés, ami az érdeklődőt éri – nem csökkent július hónapban a filmszínház látogatott­sága. Orosz Zoltán, a Dózsa vezetője mondta:
– Az előző évekhez képest a júliusi forgalom még bizonyos emel­kedést is mutatott. Ez nem magya­rázható csak azzal, hogy az idén nincs kertmozi a városban. Sokkal inkább az érdekes, jó filmekkel. Különösen az Egy szélhámos vallo­másai és az Üzletemberek arattak közönségsikert.
Júliusban tehát megdőlt a régi babona – nem törvényszerű, hogy a nyár “uborkaszezon” legyen a mo­zikban. Éppen csak jó filmek kel­lenek…

IFJÚSÁGI ELŐADÁSOK SZOMBAT DÉLELŐTT
A Dózsa Filmszínház nyári mun­káját vizsgálva még egy komoly pozitívumot hozott az idei nyár. A városban problémát jelent nyáron a gyerekek lekötése. Ezt a táborozási akciók, a napközis tábor és a szü­lői, rokoni nyaralások csak részben oldják meg.
– Ebből Indultunk ki, amikor az idén nyáron minden szombat dél­előttre ifjúsági előadást szervez­tünk. Július 6-tól augusztus 24-ig tart az akciónk. A napközis tábor­ral és a városi úttörő táborokkal van egyezségünk, hogy 400-400 gyereket ők is hoznak, de rajtuk kivül minden gyerek válthat mozi­jegyet a szombat délelőtti előadá­sokra. Ez is könnyít valamit a szü­lők helyzetén…
Most szombaton éppen a Bambit, Salten Félix híres állatregényéből készült filmet vetítették. De volt már műsoron a szovjet Timur és csapata és a magyar Bogáncs is.
– Augusztusban milyen filmeket vetítenek?
– Az ifjabb korosztály bizonyára örömmel veszi a leghíresebb szovjet mesefilmnek, a Kővirágnak a fel­újítását. Ezt játsszuk ezen a héten. Sorrendben az Én és a nagyapám következik utána, majd a Tanácsköztársaság dicső harcairól készült kitűnő filmet, a 39-es dandárt ve­títjük le a gyerekeknek. Utoljára a Botocskám üss! című mesefilmet mutatjuk be.

… ÉS MIT KAPNAK A FELNŐTTEK?
Valóban nagyon jó gondolat volt a szombat délelőtti ifjúsági előadá­sok megszervezése. Az még jobb, hogy nemcsak a táborban levők, de bárki vehet jegyet ezekre az elő­adásokra… De vajon a felnőttekre ugyanígy gondolt a MOKÉP? A felnőttek is jó filmekhez jutnak augusztusban?
– A Bálvány című magyar film­mel kezdődik augusztusi progra­munk. Utána a régen várt filmek egész szériája jön. Előbb a Párizsi kaland, majd az Ordasok között, melyet a hasonló című, nagysikerű szovjet kémregényből vittek filmre. Bizonyára sok látogatót vonz majd A másik part, az Űzött vad, a Hazugság városa és nem utolsó sorban a Budapesten hónapokon át nagy sikerrel vetített francia riportfilm: Amerika egy francia szemével…

2020.07.13. – 2020.07.19. – MOZIHÉT CIKKSOROZAT

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings