Ásatás Dunapentelén 1931-ben

Archaeologiai Értesítő – 1982—33 XLVI. Kötet

Ásatás Dunapentelén 1931-ben

I. Porta Decumana.

Az utolsó, 1926. évi dunapentelei ása­tással kapcsolatban sikerült – pozitív és negatív történeti adatok, irodalmi hagyo­mányok, valamint terepszemlélet alapján – a dunapentelei római tábor helyé­nek, alakjának és kiterjedésének a megállapítása (Paulovics, A dunapentelei ró­mai telep (Intercisa), 1927. 22. kk.). Intercisa castelluma ezek szerint a dunapentelei ú. n. Öreghegyen, a mai Kálvária közelében terült el.

1. KÉP. A DUNAPENTELEI ROMAI TÁBOR RÉTEGVONALAS FELVÉTELE

A Magyar Tudományos Akadémia gróf Vigyázó-Alapjának, a m. hir. honvédelmi miniszter úrnak, valamint Ruszt József úrnak támogatásával 1931. július és augusztus hónapokban végrehajtott ku­tatás első és főfeladata fenti megállapítás­nak kézzelfogható bizonyítékokkal való megerősítése volt. A kb. hat hétig tartott munka nemcsak a castellum helyét s an­nak kiterjedését illető – fent jelzett – előzetes megállapítást igazolta, hanem a római tábor építésének fázisait is tisztázta. Úgyszólván az első eset volt addig ha­zánkban (az ószőnyi, még nem ismerte­tett kutatásokat leszámítva) – s ezt nem dicsekvésből említjük, hanem ellenkezőleg a magyarországi római limes-kutatás tel­jes elmaradottságának jellemzéseképpen -, hogy sikerült egy nagyobbszerű római védőműnél a K. u. I. és II. század talál­kozása körüli időben létesült földsánctól kezdve, a IV. század másdik felében épült késő-római erődépítkezésig a provinciális római táborépítés fejlődésének menetét megállapítani.
A munkálatok megindítására közvetlen okot az Öreghegy egyik földtulajdonosá­nak – régi rossz szokás szerinti – “kőkitermelése” szolgáltatott, amely alkalom­mal a tábor egyik kaszárnyaépülete alapfalainak s a castellum egyik kapujának egy részét elpusztította.
Ásatásunk megkezdése előtt elkészít­tettük a tábornak s környékének rétegvonalas térképét (1. kép), amelyen a földtulajdonos által kiszedett falrészek helyei is láthatók. Kutatásunkat e dúlások mel­lett lefektetett, A-val jelzett irányvonal 4. és 7. számú pontjai (karói) között 1-24 méter hosszúságban kezdtük meg. E vo­nal mentén délre 2 m széles árkot húztunk. Az ároknak síma, merőleges metszetein (profiljain) kirajzolódtak a tábor kereszt­ben haladó külső védőfalainak helyei.

2. KÉP.

A 2. képen látható I. és II. hosszmet­szet adatai szerint a számtalan feliratból ismert ezerfőnyi szíriai (a kisázsiai Hemesa városából rekrutálódott) csapattest (cohors miliaria Hemesenorum) táborát először földsánc vette körül. A földsánc (továbbiakban “földcastrum”) legjobban megfigyelhető az említett A-vonal mentén s azzal szemben vonuló I., illetőleg II. metszet rajzain. A 0—5 m szakaszon lát­juk a belülről induló fokozatos emelke­dést, kifelé a lekoptatott sarkot s előtte a laposan teknős árkot.

3. KÉP.

Az I. hosszmetszet szerencsés véletlen folytán 3-5 m között három nagyobbszerű cölöp nyomát mutatja. A cölöpök a földcastrumnak – e helyen nyilván az első erődítésnek – a kapujához tartoz­tak, mint később látni fogjuk, helyük pon­tosan egybe esik a később kőből épült táborfal kapujával. A cölöpök egymástól való távolsága 60 cm körül mozog, később, mint a (3. képen közölt) fényképen lát­hatjuk, a földet e helyen bizonyos mély­ségig lefejtettük, mire tisztán látható lett a cölöphelyek kerülete is, átmérőik 32 és 36 cm között ingadoztak. A kerek cö­löplyukakban megégett agyag volt, csak­úgy, mint a földcastrum egykori felüle­tének vonulatán (az 1. metszeten jól lát­hatóan) erős égett réteg látható. Ezek a földcastrum faszerkezetének leégés foly­tán történt tönkremeneteléről tanúskod­nak. A fapalánk, amely a földsáncból ki­emelkedett, valószínűleg vesszőfonatos, agyaggal tapasztott szerkezetű lehetett.
Az I. metszet ezen helyénél meg kell még jegyeznünk, hogy a földcastrum megmaradt nyerges felületétől valamivel feljebb, azzal párhuzamosan egy nyerges kavicsos utat is keresztülvágtunk, amely­nek alja kővel volt kirakva, s amelynek jelenléte teljesen érthető. A kövek közül egy 34 cm magas és 25 cm átmérőjű mészkő-oszloptöredék, egy csonka COH-bélyeget viselő téglatöredék, valamint egy lágyabb kőből faragott töredék került elő, utóbbinak síma felületén rejtélyesen ható római számok láthatók. A már maguk­ban is későbbi (a III. század jellegét viselő) kőemlékek is arról tanúskodnak, hogy a korai földcastrum letaposott felü­letét – úgy, mint Szőnyben, Brigetio Iegio-táboránál – a kőcastrum külső falának (a mellvédnek) belső járdája gya­nánt használták fel.

4. KÉP.

Midőn a földet a cölöplyukak felett óvatosan vízszintesen lefejtettük, a kö­zépső cölöp irányában távolabb egy na­gyobb kerek lyuknak a körvonalai tűntek elő (a 4. kép ásatási rajzán B-nél). Ennek rendeltetését azonban csak akkor lehet majd megállapítani, ha a kutatás ebben az irányban is kiterjeszthető lesz. Ezt jelen esetben az odahordott nagy földtö­meg s a bérleménnyel kapcsolatos akadályok (termő szőlőben minden egyes elpusztított szőlőtőkét drágán meg kellett fizetni) nem engedték meg.
Az A-árokban egyébként, éppen a föld­castrum közepének irányában, a cölöplyukak megmaradt legfelsőbb szintjének magasságában, a földcastrum feletti szin­ten egy malomkő feküdt (II. metszeten 4 m-nél), amely felül enyhén kúposodik, közepén lyuk van, átmérője 52,5, vastagsága (szélén) 16,5 cm. Anyaga szürkés színű, keményebb, ú. n. permi homokkő.
A faerődmű elpusztulása után, a ma­gyarországi dunamenti erődök rendes fejlődési egymásutánja szerint, a föld­sánccal kapcsolatos faszerkezetű falat felváltja a rendes kőfal, amelyet részben egyenesen a sánc előtti árokba, éppen an­nak a fenekén alapoztak meg (II. metsze­ten 5-7 m között), részben pedig egy kissé a földsánc külső frontjába vágtak be (I. metszet 5 m-nél). A kőfal létezését és helyét mindkét hosszmetszeten csak a törmeléke bizonyítja, a falakat ugyanis kiszedték. A fal a II. metszeten 170 cm körüli vastagságúnak látszik. Ez azonban nem a tulajdonképeni castellum-fal, ha­nem az azzal párhuzamosan haladó belső toronyfal. A tulajdonképpeni castrum-fal ettől nyugatra van.
A belső falhoz egy négyszögű pillér (4. képen C) csatlakozik, amely alul tel­jesen megvan, míg déli oldalán kissé sé­rült, alapozása a földsánccal párhuzamosan haladt falénál jobb, mélyebb. Meg­maradt belőle egy kb. 150 cm magas tömb (130×145 cm széles oldalakkal), amely alaptól kezdve rétegesen habarcsba rakott, helyenkint téglákkal tarkított, sza­bálytalan kisebb kövekből áll (5. kép).

5. KÉP.

Kissé feltűnő, hogy a kőanyag legnagyobb része szegényesebb jellegű homokkő, nem a későbbi jó mészkőből rakott római fa­lak benyomását kelti. Egyrészt ez a körülmény, másrészt pedig az, hogy a hozzá tendáló, é-d. irányú fal nem volt szerve­sen hozzákapcsolva, vele egybefalazva, sőt a falhoz csatlakozó oldala is simára nyomódott habarcs-kifolyásokat mutat, mint a többi oldalán, a tulajdonképpeni kőtábor falánál való korábbi keletkezését bizonyítja. Ez egyben arra a merésznek, de jogosnak látszó feltevésre csábít ben­nünket, hogy e pillér a föld-, illetőleg fa­védőművel állott kapcsolatban. Innen magyarázható az a körülmény is, hogy a cö­löphelyek felett vízszintesen feltárt síkon a cölöplyukak nem folytatódtak. E mel­lett – s ezt hangsúlyozzuk – a pillér anyaga, még a tetején látható nagyobb és szabályosabb kőtömbök is, dunamenti, itt közelebb is található eocen-homokkő. Viszont meggondolásra késztetnek az el­szórva beépített tégladarabok is, amelyek későbbi keletkezésére vallanának, ezek azonban szintén korábbiaknak látszanak. Különben is ezen kőpilléres kapuval (mert valójában azzal van dolgunk) el­látott palánkos várrendszer nem a leg­első római védőmű e helyen, azt minden bizonnyal megelőzte az egymagában álló földsánc. A favázas – már fejlettebb haditechnikáról beszélő – fal már ké­sőbbi évtizedek építménye, amikor már a cseréptöredékek másodlagos jelenléte is érthető. Minden esetre a pillér esetleges szétszedése még újabb felvilágosításokkal fog szolgálni, esetleg téglabélyegekkel is.
A castrum s a környezet szintje ezen kombinált erődmű rombadőlte után emelkedik. Erre vall a pillérünkhöz szögben kapcsolódó falak mindvégig egyezően ma­gasabb alapozása is. A falakat e helyen újabban már mind kiszedték, de törme­lékeikből a metszeteken pontosan meg­állapíthatók (az 5. képen és különösen a 8. képen ez jól látható). Fenti pillér kijárati, kapupillér volt, amelynek párját a keresztben húzott D-árok adatai alapján már kiszedték, a vele egyenlő mélyen levő földbevágásból következtetve, párja tőle kb. 250-280 cm-re lehetett, E-nél. E szűk kijárat a kezdetlegesebb fapalánkos tábornak teljesen megfelelt, sőt a hozzájuk épült kaputornyok idejében is – úgy lát­szik – megmaradt. Nem tartjuk kizárt­nak, hogy esetleg félkörívvel áthidalt is lehetett. A megmaradt pillér déli oldalá­val egy irányban sarkallik hozzá k-ny. irányban a belső fal megtörése, amely 6,10 m (külső) hosszban nyugatra tart, ahol ismét szögben délre fordul. Az egész egy helyiséget zár körül (déli lezárása még ismeretlen), alapozása mindenütt egyenlő, egységes. Egyszerre épült mű: a kőcastrum kapujának déli fele, ha úgy tet­szik, tornya (a 4. képen F). Falainak szé­lességét a metszetekből állapíthattuk meg, kivéve a k-ny. (6,10 m) fal szélességét, mert annak belső széle az A-árok vona­lába esett, az északi (4. képen G-vel jel­zett) torony megmaradt részeiből azonban ennek a vastagsága is megállapítható, amennyiben az ott 115 cm körül mozog. Feltűnő, hogy a megmaradt kaputorony-falrészek nagyobbára szintén a már em­lített homokkőből épültek, még a keske­nyebb (apróbb kövekből rakott) alapról kiálló nagyobb és szabályosabb kőtömbök is abból valók. E körülmény meglehető­sen korai kőcastrumra vall. A pillérnél való újabbkoriságát a törmelékekben már szereplő apróbb mészkődarabok (a na­gyobbakat mind kiszedték) bizonyítják.
A déli (F) toronyban, részben a falak alapozásánál is mélyebben, több föld­réteg, köztük egy mélyebben fekvő ke­mence (II. metszet 7 m-nél) s ennek kö­zelében egy égetett sír (8 m-nél) finom kör­vonalai látszanak. Aránylag nagy magasságban van viszont (a felszíntől alig 45- 50 cm-re) a helység, 5-10 cm vastagságú meszes kavicsos habarcsból készült, belső padlószintje.
Ezen déli négyszögű kaputorony előtt azután a terep kinn – mint kijárat előtt – meglehetősen síma volt, mint a II. hosszmetszeten látható: a felfedett rész közepetáján egy kissé behajlik, távolabb, már a patkóalakú építményen kívül, egy őskori putri körvonalai látszanak (II. hosszmetszet 20 m-nél). Utóbbinak alsó részén látható koromréteg a felső koromréteg beszakadásából keletkezett. Ez a síma terep mutatkozik a patkóalakú fal előtti, IV. sz. metszeten is (14. képen), míg a nagy, kerek faltól északra eső (itt nem kö­zölt) metszet közvetlenül az anyatalaj fe­lett egy út keresztmetszetét örökíti meg.

6. KÉP.

A G kaputorony megmaradt és feltárt sarokfala feletti törmelékből került fel­színre a (6. képen) bemutatott mészkő-fejtöredék egy Nagy Konstantin által ve­retett CONSTANTINOPOLIS feliratú kis bronzéremmel egyetemben (Cohen² 22.). Aligha tévedünk, ha a természetes nagyságú töredékben, nagy csonkaságában is, Lucius Verus jellegzetes képmására ismerünk.
A késő-római időkben, a hadászati be­rendezkedés változásával, mikor a csapatok redukciójával s a limes pompásan ki­épített láncolat-kapcsainak meglazulásával a tábor védelmi jellege nőttön-nő, a mi szabványos táborunk is a szükséglet­hez idomul: zártabb, védhetőbb jelleget ölt. Kijáratainak száma megfogyatkozik, egyszersmind azonban védelmi ereje nö­vekszik azáltal, hogy a porta decumana elé, talán az általános szokás és erődépítési módszer alapján, lehet azonban, hogy he­lyi tapasztalat, szükségszerűség folytán egy hatalmas – valószínűleg félkörűnek szánt – patkóalakú torony kerül. Elzárja a kijáratot, miként azt a köríven kívüli, már említett, földrétegek mutatják, ame­lyeken áttörésnek még nyoma sincs (IV. metszet).

7. KÉP.

Ezen hatalmas mű megalapozottságban, méretekben, formában és építésének mód­jában teljesen elüt az eddig ismertetett építményektől. Megmaradt déli szárának végződése szerint minden szervesebb épí­tészeti kapcsolat, bevágás nélkül támasz­kodik a meglevő kapurészekhez (7. kép). Alaprajzban minden esetre tekintettel van a már meglévő kaputornyokra, amennyi­ben belső felülete (frontja) egy síkban van a tornyok k-ny. szembenéző falsíkjával, szélességben azonban e falakat felülmúlja.
Déli szárának vége az F-torony alapjánál egy méterrel mélyebb alapozású. Az épít­mény vastagsága nem mindenütt egyenlő, így a hajlásban erősödik, átlagos széles­sége 180 és 220 cm között ingadozik. Átlagos magassága mostani állapotában 240-250 cm körül van. Jelen állapotában természetesen csak alapfal, amely a föld­színen felül több, esetleg 7 méterig menő magasságú lehetett a maga idejében.

8. KÉP.

9. KÉP.

Legalul 60-70 cm vastagságban egy­szerűen csak agyaggal rakott – átlagban három, élre állított kősorból álló – opus spicatum látszik a körfal alapjáig kibon­tott külső síkján (9. kép). E felett már laposan elhelyezett idomtalan kőtöredé­kekből – tégladarabokkal tarkítva – épült a fal. A kavicsos habarcs a kövek között kifolyt s a kiásott alapgödör falá­hoz nyomódott. Megmaradt alapfalunkat kívülről azután hatalmas kőtömbök ko­szorúja koronázza.
Homlokzatába ugyanis régebbi épít­ményekből származó faragott kőemléke­ket, tömböket, díszes párkányrészeket, stb. falaztak be; többek között egy na­gyobb sírkő töredékét is, mégpedig vízszintes helyzetben a megmaradt legfelső rétegben, a feliratos lapot felfelé fordítva (4. képen I-vel jelölt helyen) úgy, hogy a felirat olvasható:

A Marinia és Donatus nevek alatt bizo­nyára a szülők rejtőznek, akik a sírkövet elhunyt gyermekeik (a Donatianus és Marina nevek erre vallanak) közös sírján állították. A felirattöredék szerkezete, valamint a jóalakú betűk a II. század végére datálják emlékünket. A mészkőből faragott töredék hossza 68, szélessége 56 cm. Nem lehetetlen, hogy a sírkő többi töredéke még a késői toronyépítményben rejtőzik.
Ugyancsak a kerek falból való egy szo­bor felkartöredéke is, valamint egy dombormű töredéke, amely apró, ruhás nőt ábrázolt. Ugyancsak innen való egy párkányos töredék is reliefes ábrázolás felismerhetetlen maradványával. Valamennyi mészkőből faragott.

10. KÉP.

A toldaléktorony alapjának készített árok lefelé szűkült, éppen ezért a meglevő fal felfelé fokozatosan erősödve kifelé dűl. Belső síkja jobb kidolgozású, szabálytalan kövekből pontos körívben épült. A fal pontosan merőleges, itt már a mérőón is dolgozott. Az alapozásnál itt nemcsak a fal helyén, hanem félkörben a torony bel­sejében is kiszedték az anyaföldet. A kövek között kifolyt habarcs nem az alapárok földfalának benyomódását, hanem a kő­műveskanál lesimítását mutatja (10. kép).

11. KÉP.

E lesimítás s a gondos falazás arra val­lanak, hogy a toronyban nyerendő helyiséget már szinte alapjától kezdve hasz­nálatra szánták, a fal megépülte után azon­ban a kiásott belső részt mégis feltöltötték, egyszintbe hozták a mögötte levő nívó­val, mégpedig ugyanazzal a sárga agyag­gal, amit onnan kiemeltek. (Mindez na­gyon jól megfigyelhető a 11. képen, a visszahányt agyag alja az ásónyél végénél, széle pedig fenn a balsarokban válik el a háborítatlan anyaföldtől.) Innen van az a megtévesztő homogén jellege a köríven belüli földnek, amely a kiszedett részen is az anyaföld benyomását kelti. A met­szet gondos megfigyelése azonban elvétve apróbb kövek s habarcsmaradványok felfedezésére vezetett s megállapíthattuk, hogy a körív kiszedésének határvonala (a H-val jelzett, alább ismertetett kerek gödröt is metszve) hol futott.
A fal belső síkjának struktúrája: alul 75 cm vastagságban szintén agyagba rakott opus spicatum, majd jó félméteres habarcsos falazás a beásott alapba, ezenfelül pedig a fugák kívülről a habarccsal lesimítottak.

12. KÉP.

A torony belsejében egy kb. 120 cm át­mérőjű kerek lyuk (4. képen H és 12. kép) látható, amelyet nagyobb részben az építés­kor kiemelt s ismét visszahányt agyagba ástak. A nyílás falain látható korhadásmaradványokból következtetve fával, hor­dóval lehetett kibélelve, 80 cm magasság­ban megmaradt gyűrűjének feneke alatt apróbb kövekből készített alapozás volt megállapítható.

13. KÉP.

E kövek között leltük a kétfejes kőtöredéket (13. kép). A 3,5-6 cm között váltakozó vastagságú mészkő­lapból kétoldalt – egymásnak ferdén átellenes helyzetben – egy-egy fej nő ki reliefszerűen. A kétségtelenül síremlék­ről, esetleg síraediculából származó töre­dék egyik oldalán női fejet ábrázol (a 13. képen az első), fején kendő, füleiben csüngő. A töredék ezen fele megőrizte eredeti festésének a nyomait is. A fej stílussajátságai s a hajviselet a III. század elejére, legkésőbb első felébe vezetnek bennünket. A másik oldalon kagylósan felhajló háttérből, félprofilos oldalnézet­ben dúshajú ifjú (gyermek) feje emelkedik ki. Bal vállán köpenyének két redője lát­ható. Festésnek semmi nyoma sincs rajta. Technikailag elnagyoltnak látszó kivitele mellett is művészi kézre valló munka. Más kéz készítette, más korban, készítésének idejét a II. század végére tennők. Az emlék magassága 30,5 cm.
A kerek gödörben lelt kövek mintegy korjelző kritériumokként szerepelnek, amelyek alapján állíthatjuk, hogy a torony formájával, falának hajlásával különben is nagyon egybehangzó kerek lyuk legko­rábban azzal egyidőben, sőt (a kidobott s visszahordott földbe történt bevágása miatt) annál valamivel később készült. Aligha tévedünk, ha rendeltetését illető­leg a vastagfalú torony pincerészének hűvösében élelem-, folyadékelraktározó berendezést látunk benne.

14. KÉP.

A kerektorony hátsó belső metszete (14. kép III. metszet) igen változatos kultúrrétegeket mutat, amelyek azonban felette gyanúsak s a mi szempontunkból aligha vehetők tekintetbe. Mindjárt a közepén erős égési nyomokból s rengeteg vassalakból arra lehet következtetni, hogy később, esetleg a már romban heverő, de masszívságánál fogva még tekintélyes magasságban fennálló torony védelme alatt egy későbbi, esetleg középkori öntőműhelyféle fészkelte ott be magát. Az erős égett réteg tovább még friss koromszagú, valószínűleg szőlővenyige égetés nyoma, hasonlóképpen újszerű az alatta ásott gödör is.
A torony falaiból hiányzó részeket a föld tulajdonosa 1928-ban szedette ki. A M. Nemzeti Múzeum, mihelyt tudomást szerzett e pusztításról, további rongálás­tól a tulajdonost azonnal eltiltotta. A dúlás alkalmával keletkezett leszakadások helyén a belső “öntött” falrakás mikéntje is látható. Ez a vegyes öntött anyag sem került rendezetlen tömegben a felrakott falszélek közé (12. kép), hanem azt réte­gesen helyezték el, éppen ezért ilynemű falrakásra az “öntött” fal (Gussmauer) el­nevezés helytelen. A vastag habarcs- és a legtöbbször itt is éllel (és kézzel) el­helyezett kőrétegek rendszeresen válto­gatják egymást.
A toldaléképítmény előtt (ugyancsak a Krebs-féle szőlőben) a castellum ezen oldalára merőlegesen egy széles domboru­lat húzódik, amely metszi a jobbra-balra még jól látható külső védelmi árkokat. A faltól kifelé kb. 25 m-re – a tulajdonos állítása szerint – szőlődöntés alkalmával kb. 60 cm széles, a domborulat irányában haladó falra akadtak. Egy szép mészkőtömb ezen falból való, amelynek helyze­tét, rendeltetését egy – a venyigék miatt költséges – ásatás magyarázhatná meg.

*

A G-toronytól északra (4. képen K-nál) k-ny. irányban egy kutatóárkot húztunk, hogy a castrumfal irányát megállapíthas­suk. Ily segédárkok fektetése nagyobb számban is kívánatos lett volna, azonban – mint említettük – termő szőlőben dolgoztunk s így arra jelenleg nem gon­dolhattunk. A K-árok (itt nem közölt) metszete is jó képet adott a földcastrum egy részéről, megmutatta a kiszedett kőcastrumfal helyét, sőt itt már a fal előtti fensík és az első árok lefelé igyekvő vo­nala is mutatkozott. Az árokmetszetet a szőlőültetvény miatt nem folytathattuk.

*

Mint láttuk, a porta decumana épít­ményeinél nagyjában három, illetőleg négy főperiodust tudunk megállapítani. Mégpedig a földerődmű (ősformájában és fapalánkos rendszerrel), amelyet egy újabb fázisában a kapunál két négyszögű kőpillérrel láttak el, majd a két négyszögű kaputoronnyal bíró kőtábor és végül a késői toldaléktorony korát. Maguk az építmények, úgy helyzetükből, mint pedig anyagukból és technikai kivitelükből kö­vetkeztetve, főként relatív chronologiával szolgálnak.
A dunapentelei Öreghegyen véghez­vitt – különösen ujabbkori – dúlások tengerében a kormeghatározásoknál, az emlékeket kísérő ingó kritériumokat ille­tőleg, felette óvatosan kell eljárni s a fő­súly a relatív chronológiára esik.
A földcastrumot illetőleg komplikál­tabb ilynemű pannoniai erődművek ismeretében (hogy pl. a háromszor meg­erősített brigetiói földtábort említsük) ezen szerényebb jellegű dunapentelei földtábor keletkezését az I. század végére, a cölöpökkel ellátott fapalánkos rendszert is legkésőbb a II. század elejére kell tennünk. Brigetióban a kompli­kált szerkezetű földcastrum után az I. és II. század fordulója körüli időre már biz­tos adatunk van a végleges, mészkőből épült kőtáborfal fennállását illetőleg. Dunapentelén a tulajdonképpeni kőtábor meg­maradt falai, így a G-torony sarka s a kerektorony felé eső része is jórészt si­lány homokkőből épültek. Ezen falak ala­pozása is gyenge, elnagyolt. Úgy ez, mint a sebtiben, valahonnan a közelségből összehordott kőanyag az építmény koraiságára vall. Ezzel szemben a késői, patkó­alakú torony már szinte kivétel nélkül messzebbről a Dunán hozott mészkőből, sőt nagyrészben már másodlagosan fel­használt megfaragott, s különböző elmúlt időket reprezentáló kőtömbökből áll.
A kaputornyok, tehát a kőtábor kelet­kezése és a kijárást elzáró kerektorony építése között igen nagy időbeli távolság van. Annyira, hogy éppen ezért nem is tudjuk egyik keletkezését sem éppen ezen időbeli nagy intervallumban lejátszódó történelmi eseményekkel kapcsolatba hozni. Az első kőtábort a táborkiépítés rendes fejlődési menetének, a toldalékot pedig a IV. század második felében végre­hajtott dunai tervszerű erődépítési tevé­kenység eredményének kell tartanunk.
A kőtábor fentiek szerint még szintén a II. század elején épülhetett.
A négyszögű tornyok s a C-pillér anyaga, mint említettük, nagyjában egyezik s ez a tény egy újabb közbeeső problémával szolgál: hova is tartoznak tulajdonkép­pen szerkezetileg s időbelileg a pillérek? A legnagyobb valószínűség amellett szól, hogy a magában álló pillér (mondjuk kapu­pillér, mert – mint említettük – párjá­nak helye a metszetekben megállapítható) a földcastrum tartozéka volt. Minden­esetre azonban régibb a kőcastrumnál. A kőcastrum kaputornyainak falainál sokkal mélyebben alapozott, a portatorony fala nincs szervesen hozzákapcsolva, hanem csak melléépítve, az csak hozzá támaszkodik. Ha a pillérek (a négyszögű tornyok megépülte előtt) a kőcastrumhoz készül­tek volna, akkor talán inkább a tábort körülvevő castrumfal vonulásának pontos irányában épültek volna, mint a castellum első kőkapuja. A helyzet azonban más, a kőpillér a kaputorony belső sarka mellett áll. Ha a pillér s a kaputorony egyszerre épül, ami teljesen kizárt dolog, akkor nem lenne a pillér csatlakozó ol­dala oly síma, amelyen az egybefalazásnak legcsekélyebb nyoma sem látszik. Viszont, ha a torony lenne régibb s a pil­lér újabb (esetleg mint a patkótorony szű­kített bejárata), akkor a torony sarkát ren­desebben alapozták volna meg, holott az kétségtelenül éppen a pillértámasztékra való számítással épült.

*

Ami az absolut-kormeghatározást illeti, e tekintetben elsősorban az illetékes föld­rétegekben talált cserepek, téglabélyegek, érmek és egyéb tárgyak jönnek tekintetbe, mint korhatározó kritériumok.
A cserépanyag, részben azért is, mert főként kiszedett falak helyére visszadobált törmelékből való, nem ad különösebb támpontokat, amennyiben az, úgyszól­ván, kivétel nélkül a II. század közepétől a III. század közepéig használatos agyag­edények töredékeiből áll. Igen nagy szám­ban szerepel közöttük az ismert szürke anyag. Viszont a késői, IV. századi, rész­ben mázas cserepek csak kis számban fordulnak elő.
Hasonló az eset a gyér számban elő­került terra sigillatakkal is. Kivétel nél­kül a legkésőbbi gyártású importált sigillaták szerepelnek a II. század végéről, így két westerndorfi töredék (Dragendorff 37.) az A-ároknak a földcastrum feletti rétegéből, egy fenéktöredék (Dragendorff 18.) … SFE bélyegvégződéssel az F-torony törmelékéből, lezoux-inak látszó, a II. század közepéről való töre­dék, valamint egy tál felső része tojásfűzérrel (amelynél a függőleges pálcatag a jellegzetes westerndorfi típust mutatja, Dragendorff 37.) a cölöplyukak feletti föld lefejtése alkalmával talált kavicsos úttest fölül került felszínre. A késői to­rony körül sigillaták már nem jelent­keztek.

15. KÉP.

Korbelileg ugyanazt a képet mutatják a téglabélyegek, is. A cölöplyukak felett talált COH…-bélyeget leszámítva a porta decumana körül, csak az aquin­cumi légió II. adiutrix-nak a Duna mentén jól ismert bélyegei kerültek elő, mégpedig két darab (15. képen a két alsó) már a humuszból, illetőleg a kidobott földből; egy (15. képen fenn jobbra) a földcastrum felett a malomkő környéké­ről; míg egy retrograd-töredék (15. ké­pen, fenn balra) magából a patkótorony anyagából.
Az érmek, sem nyújtanak határozott támpontokat. A Lucius Verus-fejtöredékkel együtt a G-torony felett előkerült egyetlen CONSTANTINOPOLIS-érmet (332-ből, Cohen² 22) és a humuszból való Gallienus-bronzot (Cohen² 269) leszámítva valamennyi a IV. század má­sodik feléből való, mégpedig egy (I. Valentinianus, Cohen² 12) a humuszból, kettő (az egyik Valens, Cohen² 47, a má­sik közelebbről meg nem határozható) még a földtulajdonos dúlása alkalmával kiemelt földből, hat darab pedig (Julianus Apostata, Cohen² 42; három darab II. Constantius, Cohen² 188; Iovianus, Cohen² 31 ; Constantinus-család egyik tagja, közelebbről meg nem határozható) az A-árokból a már régebben kiszedett falak törmelékéből.
Így ezek szerint is az emlékek nyújtotta kormeghatározás mellett kell maradnunk a földsáncot s a kőcastrumot illetőleg an­nak a hozzáadásával, hogy a toldalék- építményt sem hozhatjuk – mint azt ku­tatásunk elején véltük – Constantinus uralkodásával kapcsolatba, hanem a IV. sz. második feléből való érmek nagyobbmérvű megjelenésével kapcsolatban is abban – technikai kivitelét is tekintve – a Valentmianus-féle erődépítés egyik mű­vét kell látnunk.

II. Próbaárok a Castellumban.

Az 1. képen szereplő B-vonal rendelte­tése az lett volna, hogy az annak irányában húzott árokkal a castellum belső álla­potát, építményeinek mineműségét kém­leljük ki esetleges nagyobbmérvű kutatás megindítása céljából. Tervünk egyéb – pillanatnyilag halaszthatatlanabbnak lát­szó – feladatok előtérbe nyomulása foly­tán, csak kis részben sikerült. Az A-árok- tól eltérően az 1-4. karók között 0-24 méterig terjedő próbaárok leásása meglehetősen vigasztalan képet adott a castellum belsejének feldúlásáról. Egyet­len megbolygatatlan réteg, egyetlen meg­hagyott fal vagy falrendszer nem mutatkozott, a telek tulajdonosa alapos munkát végzett. E rövid beszámoló keretében ezen árokból csak egy figyelemreméltóbb leletet említünk.

16. KÉP.

A 8. méternél (2 m széles) árkunkat 120 cm mélyen egy símán hosszában lefektetett téglasor keresztezte, amely alatt kétoldalt háromszögű keresztmetszetű stucco-rudak voltak elhelyezve. Elgondolásunk szerint talán szennyvízcsatorna, vagy primitív fűtőberendezés maradványával van dolgunk. Utóbbira vall az, hogy az egyik téglalap alatt igen égett szemetet találtunk, közte egy bronzsarkantyút. A 40x30x6 cm. nagy­ságú téglák kivétel nélkül a 16. képen lát­ható FIRMINVS bélyeget viselik.
A csatornát nyomon követtük, az árok­tól északra 1 m-re, délre pedig 1,50 m-re volt meg, egész hossza tehát 4,50 m volt. Alatta még kb. 130 cm mélyen számtalan kevert réteget találtunk III. sz. cserepek­kel és egy IV. sz. bronzéremmel. Utóbbiak egyben terminus post quem-mel a kevéssé ismert téglabélyeget is datálják, amiben egy késői IV. századi téglagyártó nevére kell ismernünk.
Egy Claudius Gothicus (268-270)-érmen kívül az árokban mindössze csak a már említett felismerhetetlen IV. sz. kisbronz került elő. Az itt lelt terra sigillatakra ugyanaz áll, mint amit a porta decumana-nál mondottunk: két westerndorfi töredék (az egyiken bika-ábrázolás látható rosetta-val) a II. század végéről való.

III. É-ny. castellum-sarok

A porta decumana részletesebb fel­tárásával kapcsolatban – feladatunk elsősorban a tábor körvonalának, alakjának, nagyságának pontosabb meghatározása lé­vén – az é-ny. sarok külső falainak vonu­latát is igyekeztünk megállapítani. Az itt következő kutatásokról e helyen csak rö­viden fogunk most megemlékezni.
Marsigli a XVIII. sz. elején megjelent munkájában (Danubius Pannonico-Mysicus) a dunapentelei castrumnak csak ezen sarkát rajzolja be térképébe, amely tehát akkor még a felszínen jól látható volt. Részben ez, részben e saroknak a kör­nyezetből ma is erősen kiemelkedő volta késztetett bennünket arra, hogy a castrum-falat a sarok körül csillagsze­rűen húzott, egymástól kb, egyenlő távol­ságra eső négy árokkal megkeressük. Kő­falat már egy helyen sem találtunk, hanem metszet-módszerrel a kiszedett falak om­ladékáiból azok helyét pontosan megis­merhettük s egyes helyeken a földcastrum cölöphelyeit is megtaláltuk. Ezek szerint a castellum e helyen minden – a külszín szerint feltételezett – külső toronynélküli, enyhén lekerekített sarokkal bírt.
Az említett négy metszetben a védőfal­nak és belső építményeknek kiszedése rész­ben felülről, részben pedig a környező mélyebben fekvő területről oldalbeásásokkal történt. Éppen ezért érdemleges rétegmegfigyelést csak elvétve lehetett eszközölni.

17. KÉP.

Az I. számú árokban, ahon­nan a 17. képen látható, mészkőből való oszlopfő is származik, stucco-maradványokon kívül egy keskeny, késői fal mel­lől sok falfestmény töredék került napfényre. Úgy innen, mint a többi árokból – egy Marcus Aurelius-nagybronzot kivéve – csupa a IV. század második feléből való érem került elő. Mindössze egy sigillatát találtunk, mégpedig az I. árokból: egy rheinzaberni töredéket pálcatag nél­küli tojásfűzér alatt venyigén csipegető madár alakjával (Dragendorff 37) a II. század közepéről. A III. számú árokban egy LEG II AD téglabélyeget, a II. ku­tatóárokban pedig a Dunapenteléről is jól ismert EXERPANINF (exercitus Pannoniae inferioris) bélyeg töredékét (17. képen fenn) találtuk (v. ö. Szilágyi János, A pannoniai bélyeges téglák, 1933. 84-85.)

IV. Külső védőárok

Az é-ny. saroknál végzett kutatásnál nyílt alkalom arra is, hogy egy nem szőlő­vel beültetett területen a sarokhoz közel, é-d. irányban, a castellum északi falára merőlegesen húzott – 2 m széles – árok­kal a tábor külső védelmi árokrendszerét is megismerjük (18. kép).

18. KÉP.

Mint a 19. képen közölt metszetből látható, hármas árokrendszer vette körül Intercisa castrumát: egy a (0 m-nél már kiszedett) castrumfalhoz legközelebb fekvő közepes, egy kisebb és egy nagyobb mély­ségű árok. Mint a táborépítés két nagy etappját nagyobb időköz választja el egy­mástól, úgy itt is megtalálható ez a két egymástól messze eső kor. Az első árok fölött, meglepően vastag betömő és iszapoló rétegek fölött tisztán látható egy másik, újabb árokrendszer, amely nagy­jában követi az első hajlatainak irányát.
Az első árok feletti réteg cserepei (érem és téglabélyeg itt nem került elő) a II. század második felének és a III. század első felének jellegeit viselik magu­kon, nemkülönben a terra sigillaták is, így egy rheinzaberni töredék, valamint .ITALIS F bélyegű fenékrész, amelyben az Antoninusok korában működött rhein­zaberni Vitális mesterre ismerünk.
A második (magasabban fekvő) árok­rendszer feletti rétegben már egyetlen sigillata sem fordult elő, a többi – rész­ben már a jellegzetesen késői mázas – cserepek mind IV. századbeliek. Egy LEG II AD-tégla is ebből a rétegből való. E réteg érmei (Constantinus-utód, II. Constantius, Constans, VRBS ROMA 332-ből, Constantius Chlorus, Valens) szintén kivétel nélkül a IV. század köze­péről, ill. második feléből valók s így azok egybehangzóan datálják e második árokrendszert a porta decumana késői tolda­léképítményével egykorúnak.
A nagy árok fenekén az agyagban egy 13 cm hosszú és 10 cm széles kerek cölöp­lyuk rajzolódott ki a 0 ponttól 19,50 m-re s a felszíntől 4,50 m-re, ez volt tehát a nagy árok legmélyebb pontja a cölöpből következtetve tövis-akadállyal (mint ma szegesdróttal) ellátva.

19. KÉP.

V. Castellumon kívüli porticus.

A castrum é-ny. sarkához közel, nyu­gatra a táboron kívül feltűnő, félkörű völgybe átmenő lejtős terület vonja ma­gára a szemlélő figyelmét. A terep áttekintésénél első pillanatra az antik színház gondolata ébred fel bennünk: fenn termé­szetadta lezáródás, alul orchestrának al­kalmas síkterület. A terület tényleges ren­deltetését természetesen csak a jövőbeni kutatások fogják eldönteni. A felső szegé­lyen végzett próbakutatás azonban máris nagyon érdekes és értékes eredménnyel szolgált. A természetes határral párhuza­mosan haladó hosszú épület falai kerültek napfényre, amelyek eredetileg a fél körűen lejtő területnek díszes, oszlopcsarnokos lezárását alkothatták. A csarnok kb. fél méter magasságban megmaradt falának belső oldala kb. 15 m hosszúságban meg­őrizte eredeti festését. Hazánk földjéről a legjelentékenyebb ilynemű maradvány geometrikus beosztásban a legkülönfélébb márványnemeket utánozza. Az óvatosan lefejtett földréteg alól a legfrissebb szí­nekben tűnt elő a lelt érmek szerint is a II. században készült festmény, amelyet a helyszínen aquarellben is megörökítet­tünk s egyben legnagyobb részét óvatosan lefejtve, múzeumi kiállítás számára is konzerváltunk. A festménymaradványok behatóbb ismertetése a területen végzett egyéb kutatások leírásával kapcsolatban történik.

*

Az ásatási munkálatokban kezdettől végig igen tevékenyen vett részt Csalogovits József dr., a Szekszárdi Múzeum vezetője, akinek a rajzok készítése körüli fáradozásáért külön köszönettel tarto­zunk, nagy segítségünkre voltak továbbá az egyes kutatási területek szakszerű el­lenőrzésével és a metszetek pontos meg­figyelésével W. Jorns úr (Marburg a. d. Lahn) és Gallus Sándor dr. (Sopron).

Paulovics István

Kilátás a Duna felé Intercisa egykori castellumából /2019