Dallam Klub 2400 – Jolly Jackers

Bombaként robbant év elején a hír, miszerint a Jolly Jackers frontembere, Faragó István Sztivi otthagyja zenekarát.

Az okokról, további tervekről Balla Tibor faggatta:

– Most lettem harmincéves, az életem egyötödét ezzel a zenekarral töltöttem. Ez a hat év olyan, mint egy párkapcsolat vagy egy család. Amikor valami ennyire szerves része az embernek, nem egyszerű a döntést meghozni, hogy el kell köszönnie. Viszont valószínűleg meg is van az oka.
Mi ez az ok?
– Voltak bizonyos elvek, amik alapján a zenekart megalapítottam. A szakmaiság mindenekelőtt, de ezt csak barátságban csinálhatjuk, úgy, hogy az emberi oldal maximálisan megmaradjon. Az utolsó koncerten, Dunaújvárosban, amikor színpadra álltam a zenekarral, a közönségnek is elmondtam. Az élet folyamatosan változik, az emberek is. De van, hogy azt kell mondani, hogy ez már nem feltétlenül az én utam, az én közegem, ha az alapításkori elvek már nem teljesülnek egészében. A döntést meghozni nem volt annyira nehéz, mint odáig eljutni.

Teljes cikk: duol.hu

A zenekar, és a show ugyan megy tovább, talán kicsit kevesebb dunaújvárosival, de mégsem felejtjük, honnan indult ez a remek kis csapat. Új tagokkal, új lendülettel folytatják a már megkezdett utat, nyáron pedig 8 országban fognak turnézni.

Ez pedig az egészen friss, ma megjelent videoklipjük, a Born again!

forrás: rockstar.hu

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings