Helló Dunaújváros! – Vol. 1.

Dunaújvárosi zenekarokról, előadókról, vagy éppen szeretett városunkból indult zenészekről már szó volt, természetesen a feltörekvő, kevésbé ismert, vagy éppen helyi kapcsolatokkal bíró formációk bemutatása továbbra is folytatódik, de új induló sorozatban a már ismert, befutott műhelyek újdonságait szeretném összegyűjteni. Lássuk hát hogy is indult a 2017-es év.

Koszi Janka
Janka tavaly döntött a szóló karrier mellett, szerintem nem bánta meg, mi sem, akik szeretjük zenéjét. Egészen friss, napokban debütált új dala, a Senki sem lát, de most már biztos vagyok benne, egyre többen “látunk”! 🙂

Jolly Jackers
Új zenekari tagok, harmadik, új nagylemez. Nekik – és nekünk is szerencsére – ezt hozta az új év. Az ír punkzenét játszó dunaújvárosi banda most éppen külföldön mozgatja meg a kezeket, a lábakat és a torkokat. Szóljon hát minél több helyen a Blood, Sweat and Beer! Listán pedig az albumról a Hymn for the Gang.

Horváth Tamás
Méltán népszerű névrokonom nem is olyan rég jelentette be, nincs többé közös produkció barátjával Raullal, egyedül folytatja tovább, és ezt dalban is hallhatjuk, melynek címe: Egyedül megyek tovább. Rajongóinak persze nem kell aggódni, biztos van még sok minden zenei tarsolyában…

Raul és Ábrahám
Raulnak sem kell aggódnia, új felfedezettjével Ábrahámmal készített új dala is sok fiatal kedvence. Március végén jelent meg a Bombázó.

Navidal & Barkóczi Gyula
Márciusban érkezett az új dal, nem az első közös munka, csak remélni tudom, hogy nincs vége, és várható még hasonló alkotás. Nekem kifejezetten bejön ez a stílus, ne hagyjátok abba! Azt akarom. 🙂

Hiperkarma
Hosszú szünet után itt az új Hiperkarma lemez, a Délibáb! Szót se többet, jöjjön a címadó dal! Bővebb infó az új albumról: ITT

Elefánt
A zenekarnak – tudtommal – egyetlen dunaújvárosi szálakkal rendelkező tagja van, a billentyűs, Kovács Zoltán személyében. Harmadik lemezük márciusban jelent meg Minden címmel. Bővebben az új albumról: ITT

Frenk
Helló Frenk! 4 év szólózás után újra zenekarral. Az új albumra még várni kell, de a visszatérés első videója már látható-hallható Meztelen szemekkel címmel. Klippremierről bővebben: ITT.

Junkies
Repül az idő, a helyi Kiscsillag kocsma is már a múlté, pedig pár alkalommal szétrúghattuk a ház oldalát ha a Junkies ott adott koncertet, a zenekar viszont maradt, igazi zenei túlélők, örökifjak, hisz Buli volt, buli van, buli lesz címmel jelent meg új nagylemezük tavaly év végén. Erről szóljon listáról a Panel című szám. Interjú Szekeres Andrással a zenekar frontemberével: ITT

Névtelen Utca
Ebbe az utcába bármikor érdemes betérni, még nagyon sokra vihetik, vagy éppen viszik. Március végén jelent meg új daluk, a Kiabálj. Hétvégén a Kaptár fesztiválon is remélhetőleg sokan kiabáltak, és még sok ilyen alkalomhoz legyen szerencsénk!

Satelite Town
Mazán Attila (Gyöngyvér, Moulin Rose) új zenei formációja. A hangulat, és a minőség a “régi”, bármilyen formáció is legyen még, biztos hallgatója leszek. Január végén megjelent Fragments lemezükről fogadjátok sok szeretettel a When you’re with me dalt. Még több információ a lemezről: ITT

Mocskos Márka & Zodiac
A rap és hip-hop dunaújvárosi kedvelőinek bizonyára nem kell bemutatni a Mocskos Márka együttest, saját megfogalmazásuk szerint: “A poézis és utcaszleng egyvelegeként tálalják a hallgató elé a nyers valóságot, ami hűen tükrözi őket, és azt amit élnek.” Szóljon hát a februárban megjelent Show, meg a blabla.

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings