Sztálinvárosi Hírlap – 1960. január 26.
Akik tíz éve építik a várost
A kotrógépek, s dózerek főgépésze
Szélpál Illés, a Vasmű szállrak főgépésze 1950 november 22-én került a pentelei építkezéshez. Először a Vállalati Mélyépítő árokásó gépészeként dolgozott. Egy év múlva a Földkotró Vállalathoz helyezték, ahol kotrómester lett. Itt kapta meg az első sztahanovista oklevelet.
Sztahanovista kitűző
/saját gyűjtés
– 1951 májusában három hónapos tartalékos tiszti iskolára küldtek, – kezdi visszaemlékezését Szélpál Illés. – Olyan merész álmom sohasem volt, hogy én tiszt leszek. Hiszen 1942-től 1944-ig a budapesti Optikai Műveknél betanított esztergályosként dolgoztam, hiába akartam műszerész lenni, ahhoz nyolc általános iskolai végzettség kellett, én pedig csak 6 osztályt végeztem. Hogy katonatiszt lehessen valaki, megkövetelték a magasabb iskolai végzettséget. Na persze nem kívántam én a Horthy-hadsereg katonatisztje lenni. – legyint mosolygós arccal. – Örültem, hogy hadiüzemi munkás létemre felmentettek a katonáskodás alól. A néphadsereg az egészen más. Arra büszke vagyok, hogy ennek a hadseregnek tartalékos páncélos tisztje vagyok.
Egy kis ideig gondolkozik, majd feláll az asztaltól, s a szekrényhez lépve egy nagy dobozt vesz elő.
– Nézze csak, – mondja nekem, – vannak ebben a dobozban olyan fényképek is, amelyek a pentelei építkezés kezdetén készültek. – S az asztalra rakott fényképeken, hatalmas földkotrógépek, dózerek mellett egykori brigádjának tagjai dolgoznak.
– Ma már szinte hihetetlen, hogy a jelenlegi város helyén milyen hatalmas pusztaság terült el. Bezzeg akkor még a gépekről is nehéz volt leszállnunk, hiszen térdig érő sár vett körül bennünket. Később, 1953-ban a szállrakhoz kerültem, egy évre rá kiemeltek, s főgépész lettem.
Szovjet gyártmányú gépekkel rendezik a talajt a vasmű építésén.
A DT-54A Sztalinyec lánctalpas erőgéppel vontatott földnyesőt (szkréper) mozgatnak. /1951
fotó: MTI/MAFIRT
A brigádok munkájának tapasztalatai a Sztálin Vasmű építkezésein
Ha Szélpál Illés eddigi munkájáról akarunk írni, csupán elegendő megemlékezni arról, hogy 2 sztahanovista oklevelet, 3 kiváló dolgozó oklevelet, 1 szakma kiváló dolgozója jelvényt és 1 kiváló dolgozó jelvényt kapott az elmúlt évek alatt. A további beszélgetés során megtudtuk, hogy a főgépész eddigi 6-7 ezer forintot kapott, újításaiért. Most is dolgozik egy nagyobb újításon. Mikor keresetéről érdeklődünk, elmondta, hogy feleségével együtt, aki egy év óta dolgozik, havonta 3200 forintot hoznak haza.
– Jóformán mindent, ami itt a lakásban van, 1954 óta vásároltuk. Ugyanis ezt a kétszobás lakást hat évvel ezelőtt kaptuk, addig az óvárosban laktunk egy nagyon egészségtelen, vizes lakásban. Bútort, berendezést addig nem akartunk venni, amíg az új lakást meg nem kaptuk. Aztán három gyermekünk is van, a legidősebb a 13 éves Lacika, 9 éves Jancsi és a legfiatalabb a 8 éves Zsuzsika. Így főleg ruházkodásra, s kosztra ment a keresetünk. Azért most már nem halogathatjuk tovább, s tavaszra vásárolni akarunk egy szép, modern szobabútort, erre 15 ezer forintot gyűjtöttünk össze. Ezen kívül szeretnénk még vásárolni egy nagy zenegépet.
További terveikről érdeklődve megtudtuk, hogy a családfő régi vágyát szeretné ebben az évben megvalósítani, egy oldalkocsis motorkerékpárt akar vásárolni. Van egy kis háza, amit 1945-ben kapott a juttatott 5 hold földhöz, s most meg akarják venni. Amit az egyszobás kis lakásért kapna, abból telne motorra.
– Tudja, nagyon szeretném bejárni az országot, megismerni azokat a tájakat, amerre, még nem jártam. Ha meg lesz a motor, akkor a családot felpakolom, aztán beutazzuk az országot.
1951 őszén brigádjával egy árokásógépen dolgozik
Míg beszélgetünk, bejön a háziasszony, aztán bekapcsolódik a társalgásba.
– 1945-ben mentem férjhez, – mondja Szélpál Illésné, – s bizony jóformán semmink sem volt. Férjem a juttatott földön gazdálkodott, de ez nagyon keveset hozott. Mióta a pentelei építkezéshez került, megszűntek az anyagi gondjaink. Abban az időben nagyon jól keresett az uram, sokszor még 3000 forintot is elérte a havi fizetése. Így aztán szépen tudtunk ruházkodni, megfelelően táplálkoztunk és még félre is tettünk pénzt, hogy ha majd lesz megfelelő lakásunk, bútort vehessünk. Amióta beköltöztünk ebbe a Liszt Ferenc kerti lakásba, bizony sokat vásároltunk. Legalább 20 ezer forintot költöttünk a konyha, s két szoba berendezésére.
Azért a Szélpál családnak jutott még arra is, hogy hetenként elmenjenek a moziba, egy-egy színdarabot is megnéztek. Havonta egyszer, kétszer pedig eljártak zenét hallgatni, s közben egy jó halászlét is elfogyasztottak.
– Mostanában ritkábban járunk el hazulról, – mondja a házigazda – mivel jó eredménnyel akarom elvégezni a csoportvezetői tanfolyamot. Utána pedig a gépészeti technikumba akarok beiratkozni. A technika fejlődése megköveteli, hogy az ember állandóan továbbképezze magát – mondja befejezésül Szélpál Illés főgépész.
10 éves Sztálinváros emlékérem
/saját gyűjtés
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
