Barátok, ismerősök, családtagok, és Nagyvenyim Falunapjára érkező vendégek körében nyílt meg Rozsnyai Sándor 
festőművész és Rozsnyai Zoltán fényfestő kiállítása múlt hét szombatján. Aki lemaradt, nem tudott jelen lenni, sok szeretettel osztom meg Szente Tünde szociológus megnyitóbeszédét, akinek legutóbb a Remények városa című kiadványát mutathattam be az olvasóknak. Az idézet mellé a kiállítás anyagának képeiből válogattam, de érdemes személyesen is, eredeti környezetében megtekinteni a tárlatot. Izgalmas, színes, magával ragadó összeállítás, hatalmas köszönet az alkotóknak!
____________________
ROZSNYAIK…
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszöntöm Önöket a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár legújabb időszaki kiállításának megnyitóján. A hely, ahol vagyunk, a következőképpen határozza meg magát: művelődési házunk feladata, hogy pezsgővé tegye Nagyvenyim kulturális éle¬tét, színt vigyen a mindennapokba.
Engedjék meg, hogy Rozsnyai Patrícia július 22-i FB-os bejegyzéséből idézzek, amit Rozsnyai Sándor Beatles-portré című festménye mellé posztolt: “A festmény sokáig észrevétlenül hevert a pincében – az idő foga által rajzolva”.
Patrícia restaurálta: megfakult színek megújítása, betűk visszahúzása, sérült területek gondos javítása. “Nagy megtiszteltetés volt, hogy a művészetének részese lehettem – a magam módján. Egy csendes, érzelmes pillanat, amit sosem felejtek el. Rozsnyaiék kiállítása tisztelgés családi örökségünk előtt, édesapám fényképeivel és nagybátyám festményeivel. Két generáció, egy név, egy szenvedély.”
Ezen felvezető után tudjunk meg többet a ma kiállító alkotókról!
I.
Rozsnyai Sándorral kezdem, aki akár köztünk is lehetne, sajnálatosan 2019 óta az emléke él bennünk, azokban, akik személyesen ismerhettük. Így szólt a szomorú hír: “Rozsnyai Sándor festőművész hetvenegyedik életévében, bükkszenterzsébeti otthonában elhunyt. Temetését szűk családi körben a bükkszenterzsébeti temetőben tartják” – jelent meg a hír a Dunaújvárosi Hírlapban, ahol rá emlékeztek:
Rozsnyai Sándor festőművész-tanár már 1969-ben folytatott művészeti tanulmányokat városunkban ifj. Koffán Károly vezetésével. 1970–74 között tagja volt a Zebegényi Szabadiskolának. Már 1978-ban megkapta első jelentősebb díját. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és az Újpart Dunaújváros Képző- és Iparművészek Egyesületnek. Rendszeresen részt vett helyi, megyei, országos, egyéni és csoportos kiállításokon, 1989 óta évente meghívták a németországi Mitterfelsbe is. 2003-tól a Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola rajz- és művészeti ismeretek tantárgy tanára volt. Heti rendszerességgel tartott rajzszakkört az alkotni vágyó fiataloknak és foglalkozásokat a Jószolgálati Otthon gondozottainak.
Díjaival – Alkotó Ifjúság, III. díj (1978); Festőverseny, Vác, I. díj (1997) – válogatott egyéni kiállításaival, szakmai tevékenységével, művész-tanári pályájával rászolgált a Pro Cultura Intercisae Díjra (2010).
Visszafelé pörgetve az idő kerekét, a Dunaújvárosi Hírlap 2007. június 15-i száma adta közre Szabó Szabolcs tudósítását Rozsnyi Sándor Intercisa Múzeumbeli életmű kiállításáról:
“A történet ott kezdődik, hogy Rozsnyai Sándort nem vették fel a főiskolára. Ő azonban nem adta fel, mindig az a mondat járt a fejében, hogy …ha valóban festő akarsz lenni, akkor úgyis az leszel… S lőn. Ma arról beszélhetünk, hogy Rozsnyainak egyfajta életmű kiállítása nyílt az Intercisa Múzeum nagyobbik kiállítóterében. Azóta már azt is tudjuk, hogy Rozsnyai tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, tehát professzionalistává vált. Persze idáig hosszú és rögös út vezetett, rengeteg lemondással és munkával.
Apropó, lemondás! Muszáj pár szót ejteni a kiállítás megnyitóról. Épp hogy csak szólt pár szót a közönséghez, abban is inkább a meghatottság dominált. De hogyan is szólhatott volna, ha pályatársát, Farkas Mihályt kérte fel, vezényelje le a ceremóniát. Ő pedig nem a konvenciók embere. Először csak egy rövid történettel intézte el, ami arról szólt, hogyan vitte el rajzolni Sanyit annak idején Koffán Károlyhoz. Hogy jelen volt, amikor először ceruzát fogott a kezébe. Egyik első grafikáját pedig őrizte helyette negyven éven át. Ott is van a falon. És most itt tartunk – e kijelentéssel adta át barátjának a Zsíroskenyér-díjat, emlékeztetve a rajzolás utáni vacsorákra…
Csak körbe kell nézni a falakon, látható, hogyan jutott el Rozsnyai idáig, amikor már saját nyelve, saját arca van… Az egyik első csendélet mellett ott sorakoznak azok a rajzok, amik a biztos ecsetkezeléshez vezető út első állomásai. A kopaszodó férfiportré, a kissé már megereszkedett női ülőakt, a térdelő hátakt. Ahogy azt a Barcsay-könyv előírja. Aktból amúgy is akad szép számmal, a művész sem csak alkotásai által meztelenedik le, lelke csupasz közzétételét tetézi teste csupaszságának szemlére bocsátásával.
Elmaradhatatlan az önarckép ecsettel a kézben, barnás tónusban. Ott lóg a falon az a Cézanne-ra emlékeztető, Varsák című kép, melyet Móder Rezsővel közösen festettek egykoron. A posztamensen egy objekt ecsetdarabból, trafóból, deszkából, miegymásból. Ezt is ki kellett próbálni. Egy újabb korszak rikító vörösei, sárgái, narancssárgái. A templomtető kékje a zöld égből bújik ki. Az arc, a koponya metamorfózisának több fázisa vörösbe ágyazva. A hidegkék, manófejű alak babrál a felnyitott sárga koponyában. Kék-vörös háztetők.
Az egymásnak támaszkodó csónakok még a figurális ábrázolás jegyében születtek, de színeikkel már köszöntőt mondanak a következő stációnak, amikor a formákból alig valami marad, épp csak sejthető, hogy templomtorony vagy házak, mezők bújnak meg a harmonikus színek lágyan ringatózó tengerében. Utolsó, ma is tartó korszakában már szinte kontúrok nélkül is képes átadni harmóniáját. Rozsnyai Sándor beérett” – vetette papírra lassan két évtizede, Szabó Szabolcs kollégánk.
Mai megnyitónkra készülve, a Heves Vármegyei Hírportálon, a heol-on találtam rá: “Árverésre bocsátják a festményeket című” cikkre, amely a 2025. január 25-ére tervezett árverés előzetese volt:
“Különleges programot szerveznek Bükkszenterzsébeten. Az eseményen komolyzenei koncert és Tóth Levente, az egri Gárdonyi Géza Színház színészének előadásában szépirodalmi művek is hallhatóak az Erzsébeti Malomudvarban.” Be kell vallanom, hogy e hír olvasásánál felszisszentem, rossz érzés lett úrrá rajtam. Rozsnyai Zoltánt megkérdeztem, mit tud erről. Megnyugtatott, nagyjából egyben maradt a kollekció…
II.
Rozsnyai Sándorra emlékezésem után áttérek Rozsnyai Zoltán szerény barátunkra, akit az elmúlt évek során, hol bizonytalan, hol határozott lépések vezettek vissza hivatásához, mondhatni elhivatásához, a fotózáshoz. 2024. szeptember 21-én, Dunaújvárosban, a Krisztus Király templom különtermében állított ki Holczer Tiborral közösen “Teremtés és alkotás” című tárlatukkal. Az erre az alkalomra készült bemutatkozásából idézek:
“A lehetőségek városában, Sztálinvárosban születtem, a krónikások akkor 1955-öt írtak. Négyen voltunk testvérek, egy lány gyermek és mi fiúk, hárman. Szerettük az épülő, fejlődő várost, ma is szép emlékek élnek gyermek- és ifjúkoromból. Az pedig, hogy némi kitérő után, visszavezetett erre a helyre az utam, mindent elárul kötődéseimről.
Tízéves korom óta fotózom, kezdetben játéknak tűnt, majd velem együtt komolyodtak meg témaválasztásaim, olyannyira, hogy 1975-től nem csupán szórakozásból, hanem megrendelésekre örökítettem meg családi és vállalati eseményeket. Szabadidőmben a nagy múltú Dunapentele szolgált kimeríthetetlen témául alkotói ambícióim kibontakoztatásához.
A művészi látás- és kifejezésmód erőteljesen tetten érhető megboldogult bátyám, Rozsnyai Sándor festőművészeténél, továbbá anyai ági unokatestvérem, Kardos Tibor szobrászművész alkotásainál, amely szálak csupán azért érdekesek, mert a Teremtő úgy tűnik engem is megajándékozott a dolgok mélyére hatoló kíváncsisággal.
Tovább fejtegetve az előzményét annak, hogy fotóimmal miért is lépegetek a mind szélesebb nyilvánosság elé, visszatekintve pályám alakulására, magam mögött tudok dunaújvárosi hírlapos fotóriporteri éveket és tapasztalatokat (1982-87), a családommal együtt Németországban eltöltött bő egy évtizedet, és újra idehaza, egy nyomdaipari vállalkozás elindítását.
A Rolling Nyomda Ház neve ma már jól cseng a város és környéke településén élők fülében. Évről évre mind többen keresik Retro-naptárunkat, amely az 1950-es, 1960-as, 1970- es és 1980-as évek hangulatát idézi, részben egykori amatőr és profi kollégák, másrészt saját magam készítette fényképek rendszerezésével. A kiadványok, könyvek, újságok, plakátok és a többi nyomdai termék készítésénél hasznát veszem hírlapos és fotós múltamnak.
Az új város a kezdeti évtizedeiben megteremtette a lehetőségét a Dunapentele szülötte, Rosti Pál nevével fémjelzett Fotóklub égisze alatt a legkiválóbbaktól tanulásnak. Olyannyira egymásra találtunk a klub egykori vezetőjével, Hajdu Gyuri bácsival, hogy már 1984-ben közös tárlatunk nyílott a Munkás Művelődési Központ Folyosógalériáján. Németországi kint létünk idején pedig a Bajor képzőművészek mitterfels-i tárlatára bátyámmal, Sándorral, mi is meghívást kaptunk. Megkülönböztetett figyelem övezte a festményeit és az én fekete-fehér fotóimat. A Tám László fotóművész szervezte Pécsi Fotótábor tapasztalataira alapozva bátorkodtam portrékkal és zsánerképekkel a német közönség előtt megmérettetni.
Nemrégiben újból kezembe vettem a fényképezőgépet. Közel hét évtized élettapasztalattal, életfilozófiával a tarsolyomban találunk egymásra a mikrovilág izgalmas elemeivel, a makrovilág szinte követhetetlen változásaival.”
Szintén egy nagyvenyimi tárlaton…
Január 17-én, péntek délután 17 órakor megtelt érdeklődőkkel a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár színházterme – olvashattuk a Dunaújvárosi Hírlap online oldalán Horváth László kollégánk “Kölcsönkapott fotós szemek” című írásában, amit úgy folytatott, hogy “akár baráti találkozónak is nevezhetnénk, mivel a városkörnyéki, vagy azt is mondhatnánk, a térség fotós világának, illetve a művészi képalkotás más területén ismert alakjai jöttek össze, hogy kezet rázzanak a két nagyszerű fotós kollégával, Holczer Tiborral és Rozsnyai Zoltánnal…”
Válogatás Rozsnyai Zoltán képeiből
Idén május 29-én nyílt az Intercisa Múzeumban a “Válogatás Rozsnyai Zoltán képeiből” című időszaki kiállítás. Egy-egy kiállítás anyagához Zoltánnak van miből merítenie, hiszen hírlapos fotóriporteri korszaka és mai világunk bőven kínál témát látásmódjához. Szeretem a 3D-s alkotásait, amelyeket nagy gonddal tervez meg és aprólékosan kivitelez.
A mostani kiállítás meghívóján látható két kép – egy festmény és mellette egy 3D-s fotó – érdekessége, hogy a témát Rozsnyai Sándor megfestette, sok évre rá Zoltán pedig újragondolta, nem kis utánajárással beszerezte a mögöttünk hagyott korszakok tárgyait és elkészítette az eredeti festménynek a térbeli és időbeli kiterjesztésű változatát. Ezzel egy új mű született.
De az alkotó nem pihen, mert egyik interaktív alkotás ötlete inspirálja a következő létrejöttét, akinek legnagyobb ellenfele az idő. Időigényes a nyomdai vállalkozása, és ami munka után még kikapcsolja, az a rádióamatőrök határokon átívelő közössége.
A ma nyíló kiállítás megerősít abban, hogy jól választottam, amikor a Rozsnyai Zoltán által alapított és vezetett Rolling Nyomda Házban – immár sokadik kötetem kiadójaként, – a Dunaújvárosi Hírlapban közreadott Várostörténeteimet Rozsnyai Sándor alkotásaival gazdagítottuk. Köszönöm a Rozsnyaiknak, hogy ezt is lehetővé tették!
Kedves Zoltán!
Kívánom, hogy alkotói energiáid további izgalmas művek létrejöttét inspirálják! Az ötletekből ki ne fogyj! Testvéred és a Te alkotásaiddal találkozva, mondhassuk el, ismerjük fel, hogy ez egy ROZSNYAI festmény, Rozsnyai fotó! Rozsnyai Sándoré. Rozsnyai Zoltáné.
Miként bevezetőmben elmondtam, az intézmény küldetését, miszerint pezsgővé tegye Nagyvenyim kulturális életét, színt vigyen a mindennapokba – a ma megnyílt legújabb tárlattal töretlenül igazolja. Szíves figyelmükbe ajánlom néhai Rozsnyai Sándor és kortársunk, Rozsnyai Zoltán közös kiállítását!
Szente Tünde szociológus
Nagyvenyim, Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár, 2025. augusztus 2.
A kiállítás a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár nyitvatartási idejében ingyenesen megtekinthető.
A kiállítás megnyitója Beke Beáta zseniális gitárjátékával volt kerek egész, köszönet az elhangzott dalokért!
