Esti Hírlap – 1960. január 24.
Emberek és városuk
Tízéves a Duna-parti óriás – Egy nap jövedelme egy délelőtt alatt
Étterem az első tégla fölött
Hír: 1960 Sztálinváros jubileumi éve. Ekkor ünnepli születésének tizedik évfordulóját.
Az anyaföld: …délceg római katonáknak adott szállást, Intercisa városában, befogadta az arany-, a bronzpénzt, a kis poharakat, “abban hagyták meg az ember porát, mert akkor elégették ükét, csak pőréjük maradt vissza”, itt táborozott II. Lajos a mohácsi vész előtt, a török szép templomot épített, szép templomba aranyhangú harangot tett, Vecséről szól a harang ma is, ha jó idő van, idehallik. “Időváltozás lesz, emberek.” A Duna mellett hétféle nemzetség lakott, úgy is hívták: héthercegség, mert mindegyiknek egymás mellett állt a háza. Janicsár Szilárd, Frankl László, Szávics Miklós és Dóra Szilárd uraság parancsolt napkeltétől napnyugtáig a szélnyargalta pentelei fennsíkon, egyszer azonban nagy vihar támadt, és elsöpörte a méltóságokat. A föld szíve-lelkébe búzát, kukoricát szórtak a felszabadult parasztok. Aki idejött letelepedni, szívesen befogadták. Jó föld, bő víz, kövér legelők – mindent megtalált boldogulásához az ember. A vagyonra olyan csősz vigyázott, mint Németh János, aki azt is észrevette, ha reggelre öt cső hiányzott a táblából …
Egy tavaszi napon János bácsi idegen embereket látott meg a földeken.
Mi lesz itt? – kombinát!
– Mit csinálnak maguk itt?
– Kombinátot.
– Hát az mi fán terem?
– Olyanon, hogy egyik oldalán bemegy az érc, a másikon meg kijön a kész lemez. Harmincezer ember lakik majd a maga kukoricaföldjén, bácsikám.
Ez volt tíz éve. Ma áll a város. Termel a gyár.
Óvárosban beszélgetünk az újvárosról, a 77 éves Németh János nyugalmazott csősz mesél a tízéves ifjúról.
– Akkor este, amikor gyüttem hazafelé, a szőlő még állt. Odaszóltam Fekete Jóskának, hogy fiam, ne szórd a trágyát, mert város lesz azon a fődön. De ő csak nem hitte. Hát uramfia, reggelre mi történt? Eltűnt a szőlő, szép sima volt a föld. Teljesen elváltozott a táj.
– De ráismert arra, hogy kié volt a föld?
– Ide figyeljen: engem azután elvittek kocsival, hogy diktáljam be, kinek hol volt a födje. Mondtam is, hogy ez oktály, ez fertály, de az új emberek nem értették. Ne így beszéljen – mondták. Akkor körülnéztem és megmondtam, hogy ez Farkas Gazsié, amaz meg Bakos Janié, ott volt Molnár György tizenkét holdja. Különben a fiú már a gyárban dolgozik.
Az eperfa megmaradt
– Akkor volt először a városban?
– Ide figyeljen: én azt is megmondom, hová tették le legelőször az első téglát. Én a gyárban is úgy mentem éjjelnappal, mint a földön. Engem senki sem tartóztatott fel.
– És hol van az első tégla?
– A Béke téren, ahol az étterem van. Ami most áll a fennsíkon, az csudára gazdag világ. Amit az urak nem engedtek, az most igazán megvalósult. Mert akartak ide azelőtt is egy nagy téglagyárat építeni. De a földesurak megtiltották. Azt mondták, nincs arra itt szükség. Akkor nem keresték a gyereket, hogy iskolában van-e. Tavasszal a tanyára kerültek dolgozni. Nagyon szép ez a város, különösen este, amikor ki van világítva a nagykohó. Vagyóczki, a másik csősz valaha ott vadászott a borzra. Harmincnyolcat fogott. Később ő is beállt a gyárba, éjjeliőr volt benne, onnan nyugdíjazták. Csak azt sajnálom, hogy már nem tudok lábraállni. Elmennék most, megmutatnám, hol járt le a gulya, a fejősmarha, a disznócsorda a legelőre. Ott, a nagy eperfánál. Mert még ma is áll.
580 holdon
Füzes Barnabás érdekes ember. Ózdon és Diósgyőrben dolgozott a nagyolvasztónál, volt dzsessz-pisztonos és Észak-Magyarország síbajnoka. Pestre került, iskolát végzett, most a Dunai Vasmű termelési főosztályának vezetője. Felesége orvos.
Pillanatkép a Vasmű öntőcsarnokából
Ez a 37 éves fiatalember tartja kezében az ütőerét az óriásnak, amely 580 holdon terült el, építettek rá 25 kilométer hosszú autóutat, 110 kilométer hosszúságban vasútvonalat. S ahol – egyebek között – naponta 3000 tonns alapanyagból, 1400 tonna kokszból csapolják az ország legjobb minőségű vasát. Naponta 40-45 vagon vasat szállítanak az öntödékbe, és a kohászati üzemekbe, 900 tonna martinacél-árut visznek innen Ózdra, Diósgyőrbe, Csepelre, Lőrincre.
Az első “bennszülött”
Erős ütemben épül a meleghengermű – hossza 620 méter lesz! -, s még ebben az évben megindul benne a termelés. Hozzáfogtak a hideghengerde alapozásához. Ezt 1963-ban adják át. Megépül a salakhabosító üzem, amelyben a panelházak anyagát készítik majd. Felszerelnek két darab 150 ezer köbméteres gáztartályt, s mellette a fővárosi gáz továbbítására nyomásfokozó állomás létesül. Új kokszolóblokkot kapcsolnak a termelésbe.
Tíz évvel ezelőtt ez a föld búzában számítva – jó termés esetén – évente egymillió-kétszázezer forint jövedelmet hozott. Ma ugyanitt, ugyanennyit egyetlen délelőttön termel a Duna-parti ifjú óriás.
A nagy eperfa mellett.
Az ifjú város első szülöttjét keresem. Megtalálom az Iskola tér 3. szám alatti ház harmadik emeletén, két szoba, összkomfortos lakásban, este, amikor már apuka is itthon van. Anyuka az orvoshoz ment, mert hamarosan testvérke érkezik. Rácz Pál a kokszolóban dolgozik, s Marika, aki 1952. november 11-én született, már az első osztályba jár. Szőke lófarok, kék szem, elől két fog hiányzik, az arc kerek és piros, mint az alma. Először naív kérdések – naív válaszok. Szereti a spenótot, a sóskát, kedveli az iskolát, csak az írással kell sokat birkózni. Most már tintával is ír – juj, ez a legnehezebb.
– Ibinek már van pacája.
– Tetszik neked ez a város?
– Igen.
– Miért?
– Azért, mert sok játszópajtásom van.
Megérkezik anyuka.
– Anyu reggel elfelejtette kitenni az órát.
Az ember sorsfordulása
Marika szülei korán ébrednek, reggel hat órára mennek a gyárba. Anyuka felhúzza az órát csörgőre, Marikának ez az ébresztő. Utána fürgén mosdik, öltözködik, elfogyasztja a reggelit, bezárja a lakást és siet az iskolába. Délután pedig énekelni tanul a karban. Ilyen kislány Marika!
De milyen a felnőtt ember Sztálinvárosban?
A város, együttesen így szólhatna önmagáról:
“Átlagos életkoruk 32 év. Az ország minden sarkából idesereglettünk. Gyárat, várost építettünk. Közben magunk is különb emberek lettünk. Soós Miklós például segédmunkásként kezdte, ma műszakvezető a vízműnél. A híres “Partizán”-brigádból Takács Jóska a kohónál dolgozik. Libor Pista kubikos volt, itt elvégezte a technikumot, most szakszervezeti vezető. Van úttörővasutunk, vidám parkunk, mozink, könyvtárunk, színházunk, szórakozóhelyünk, építjük a barátság ligetét, a sportkombinátot. Asszonyainknak a férfiruhagyárban, a fehérnemű-, s fésűsfonógyárban, a vegyesipari vállalatnál, a kenyérgyárban és a tejüzemben munkahelyeket biztosítottunk. Épül a szalmacellulóz- és papírgyár is. Magunkénak érezzük ezt a várost; Jocót és és társait, a Késdobálót, az Aranykapcát, felszámoltuk, de még mindig jobban kellene ügyelnünk erre a gyönyörű városra. 3400 lakáskérelem fekszik a tanácsnál, de az egyik munkásgyűlésen Tapolczai Jenő tanácselnök bejelentette, hogy 146 millió forint az ez évi költőpénzünk, és ebből elsősorban lakásokat, szociális létesítményeket építünk. Gondjaink vannak. Mi tíz év alatt egy várost és hatalmas gyárat építettünk. Arra is képesek vagyunk, hogy nehézségeinket megszüntessük. Megtanultunk nyitott szemmel járni. Mert igaz, hogy égbenyúló kéményeket, házfalakat emeltünk, de mi úgy érezzük: legnagyobb vívmányunk az, hogy a sztálinvárosi ember életében, gondolkodásmódjában forradalmi változás történt.”
Tíz év alatt…
Békés Attila
