Dunaújvárosi Hírlap – 1963. július 5.
Ismerjük meg városunkat
Írta: dr. Weiner Tibor – Dunaújváros főépítésze
Dunaújváros, 1963
fotó: MTI/Fényes Tamás
Dunaújváros – most már 13 éves múltjával – a szocialista élet fejlődésének különös területe lett. Különleges elsősorban azért, mert ha a város fogalma általánosságbanban is azt a környezetet jelenti, amelyben a modern ember igényeit a legoptimálisabb körülmények közt elégítheti ki, életformájáta legszabadabban fejlesztheti, jogait és kötelességeit a legintenzívebben gyakorolhatja – úgy az új tervszerűen épített szocialista városban tisztán jelenhetnek meg, mindazon elképzelések, amelyek a társadalom sajátos, új környezet alakítása módjáról, – a történeti városok ezer kötöttsége elavult műszaki létesítményeinek, régi hagyományainak zavaró hatása nélkül.
A műszaki megvalósításoknak ez a korlátlan lehetősége teremti meg az új városok különleges jellemzőit, második legfőbb sajátosságát: a szocialista élet fejlődésének sebesebb ütemét. Bizonyítja ezt az az egészséges türelmetlenség is, amellyel az igények a környezettel szemben lakosaink körében nap mint nap megjelennek. Egy új város folyamatos és tervszerű fejlődése közben, ahol a környezet fokozatosan alakul ki, az egyének igényei, a lakosság egységes elképzelései alapján jönnek létre, már társadalmi méretekben jelentkeznek. Intenzitásuk ennek következtében lényegesen megnő, szemben a régi városok szocialista átépítése során jelentkező elképzelésekkel, ahol kétségtelen, hogy a különböző korokban megépített különböző városrészek iránti igények nem lehetnek egységesek.
A fejlődésnek ez a sebessége másoldalról azonban azt okozza, hogy mindazon képzetek, melyek a szocialista életről és annak környezetéről kialakulnak, a maguk során állandó fejlődésnek és változásnak vannak alávetve. Törvényszerű tehát, hogy új, szocialista városaink régebben létrejött alkata ma már bizonyos szempontokból elavultnak minősül, mert a fejlődés új elképzelésnek nyújtott lehetőséget. Az idejét múlt környezet viszont gátolja az élet szabad kifejlődését és így gátolja a fejlődést.
Új szocialista városunk alkalmas tehát arra, hogy a benne lefolyó élet és a környezet kölcsönhatása vizsgálat tárgyát képezze a szocialista városias élet minden vonatkozásában és a tanulság, amely a vizsgálatok alapján levonható, lényeges lesz városunk tovább építése során. De lényegesek ezek a tapasztalatok az ország 15 éves lakásépítésére vonatkozólag is, hiszen a tömeges építés követelménye következtében régi városainkban is nagy összefüggő új területek kerülnek beépítésre, amelyek nagyságrendűségükben sok esetben városunkkal is vetekedhetnek. A régi városokban felépülő új lakótelepek sok problémája közös az új városok problémáival, megoldásukra az új városok példája és tanulsága irányadó lehet.
Vizsgálódásaink éppen ezért ki fognak terjedni a városban jelentkező igények sorának teljességére, a fejlődő élet minden megnyilvánulására, és a vizsgálódás ezért alkalmas lesz arra is, hogy városunkban olyan jelenségekre figyeljünk fel, amelyek talán nem közismertek, de a város fejlődését döntően befolyásolhatják.
A legmeglepőbb és legélesebb ellentét, amelyet új városunkban a régi városokkal szemben megállapíthatunk, a lakosság összetételében nyilatkozik meg.
| Kor szerinti megoszlás | ||||
| 0-14 | 15-39 | 40-60 | 60-tól | |
| Orsz. átlag | 25,4% | 36,8% | 24,1% | 13,7% |
| Ipari városok (Miskolc) | 24,3 % | 36,5% | 25,2% | 13,7% |
| mint látható, ipari városaink az országos átlagnak megfelelnek, de ezekkel szemben | ||||
| Dunaújváros | 28,5% | 51,4% | 15,1% | 5% |
E számok világosan mutatják, hogy városunkban a 15-39 éves korosztály erős túlsúlyban van, a 0-14 éves korosztály aránylag nem túlzottan emelkedett meg, az öregkorosztályok csökkenésével szemben. Az új városok demográfiájának ilyen alkulása természetes, hiszen túlnyomórészt telepített lakosságról van szó, munkavállalókról, az életkor legváltakozóbb, legproduktívabb szakaszairól. E különlegességnek e logikus eredete azonban nem gátolhat abban, hogy megállapítsuk azokat a jelenségeket, amelyek a lakosság kor szerinti megoszlását iletően szocialista városunk alakulására jellemzőek, és amelyek előrevetítik jövő fejlődésünk törvényszerűségét.
Ha az országos átlagok adatait vizsgáljuk és a korosztályok szerint összehasonlítjuk, úgy megállapítható, hogy
| a régi városokban | 183 gyermek jut | 153 szaporodóképes lakosra |
| Dunaújvárosban | 203 gyermek jut | 214 szaporodóképes lakosra |
A gyermekek korosztálya a szaporodó lakosság korosztályához viszonyítva országosan azt eredményezi, hogy a gyermekek száma magasabb, mint a szaporodó lakosság száma, Dunaújvárosban épp ellenkezőleg, a született gyermekek száma kisebb. Ez azt jelenti, hogy a szaporulat új városainkban nem kielégítő, nincs biztosítva városunk egészséges fejlődése ebből a szempontból, és bármi különös, hogy abszolút számokban a gyermeklétszám magasabb, mint bárhol az országban, a lakosság egészéhez viszonyítva, népszaporulat szempontjából, nem kielégítő. Városunk lakossága tehát e tekintetben nem teljesíti kötelességét. A szaporulatban mutatkozó hiányok okaira a demokratikus adatok további vizsgálata kell, hogy fényt derítsen.
A tényekből világosan kitűnik, hogy a pillanatnyi állapot szerint csak további bevándorlás biztosíthatja a város fejlődését. De a bevándorló lakosság minőségét, már nem úgy mint eddig, az ipari munkaerő betelepítésének szempontjai szerint kell megállapítani, tehát nem kívánatos már az egyedülálló, vagy kis családi létszámú telepes, hanem éppen ellenkezőleg, arra kell törekedni, hogy a 203 kiskorú lakosnak 256-ra emelkedjen a száma.
Ha nem gondoskodunk eleve a lakosság utánpótlásának kellő mértkéről, úgy mintegy másfél évtized elmúltával, a szaporulatból adódó lakosság-csökkenés miatt már munkaerőhiány jelentkezik, távolabbi jövőben pedig a szaporodásból erdő kiesés azt eredményezné, hogy a városunk 20-25 év múlva az aggok városa lenne.
A tervszerű betelepítés, mint a munkaerő utánpótására lehetséges eszköze nem jelentheti azt, hogy mint egyetlen eszközt alkalmazzuk. Nem vezet el ez a módszer egy olyan törzslakosság kifejlesztéséhez, amely helyi kultúrát, helyi jelegzetességeket létrehozni képes, tehát nem vezet el a városi életnek ahhoz a teljes kibontakozásához, amely vidéki városainknak oly szép sajátossága. A betelepítés mint a szaporulat egyetlen eszköze, a dolgok természeténél fogva, mindig a munkaképes korosztályra vonatkozik, ez pedig állandó és fokozódó lakástermelést is szükségessé tenne addig, ameddig a város törzslakossága saját népszaporulatából kifejlődne. E népszaporulat megteremtése nélkül 25 év múlva azonos munkaerőigény és azonos szaporulat mellett a város lakosságának összetétele a következő képet mutatná:
| 0-14 | 15-40 | 40-60 | 60-tól |
| 9% | 30% | 27% | 34% |
E számok bizonyítják, hogy városunk normális szaporulativiszonyait mindenképpen meg kell teremteni. El kell hárítani az okokat, amelyek ezt a káros jelenséget létrehozták.
(Folytatása következik)
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
