Dunaújvárosi Hírlap – 1975. június 17.
Városalapítók
Úthengeren érkezett
– Mostanában mintha mi, negyvenesek kerültünk volna jó haverságba a kaszással. Érti hogy mondom? Mert, elmennek a srácok sorban. Mondja, maga tudja mért van ez?
– Sűrűn éltek… azt hiszem.
– Hát, nem kerültük ki a melót. És tényleg hajtani kellett. Nekem meg a szó szoros értelmében is. Volt év, amikor mentem vagy százötvenezer kilométert. Tudja, abban az időben akadt összesen egy Skoda az építőknél, meg egy pilóta. Az voltam én. És került rá vagy nyolc főnök. Hát mentünk. Anyagért, engedélyekért, minisztériumba, külső munkahelyre, meg még a jóisten tudja hova. Este megjöttem tizenegykor a direktorral, reggel négykor mentem tovább az egyik építésvezetővel. Így ment ez nap mint nap.
– A család? Biztos nem örült neki.
– Hát azt éppen nem, de egy rossz szót se szólt soha az asszony. Letette elém a vacsorát, ettem három-négy falást, és meg is állt a szám. Megszületett ötvenegyben a fiam, ötvenháromban pedig a lányom. És tudja, nekik már más. Ők kölökkoruktól élnek. A hasuk mindig tele, fázniuk sose kell. A lányom frizsidert, porszívót meg a jóisten tudja még mit kapott nászajándékba, mert a többi mind megvolt. Maguknak gyűjtötték. Mi meg annakidején? Hát összeszedett a család néhány tányért, meg kanalat. Nekem meg volt három öltöny ruhám. Mert jól kerestem már akkor is. A fiamat meg elverni is alig lehetne a háztól. Na nem mintha akarnám. De hol lesz még ilyen jó élete! Megvan a külön szobája, a kocsinkat is jobbára ő használja csak. Mi kell még? Nem mondom, keres szépen ő is.
Sofőrök és gépkocsik úttörő munkája Dunapentelén
(Két szoba összkomfort a Vasmű úton. Televízió, rádió, műszőrme a falon, meleg barátságos függönyök, térítők, kényelmes fotelek. Ez Halász Lajos gépkocsivezető lakása 1975-ben. Van egy kocsijuk, két motorkerékpárjuk, no és mindenféle háztartási gép. Igaz, a frizsider éppen elromlott. Valami alkatrész hiányzik. Ezért inkább újat vesznek. Majd ha sikerül megcsináltatni, akkor eladják a régit.)
– Milyen volt a gyerekkora? Úgy nem élt, mint a fia, azt hiszem.
– Úgy? Leginkább sehogy. Mert nem volt az élet. A mamám szegény, özvegyen nevelt Kalocsán vagy öt évig. Még zsíroskenyér se került mindig. Jó ha akadt cukros kenyér, vagy hagymás kenyér. Aztán férjhez ment, de gazdagabbak nemigen lettünk. Igaz, nagyon jó ember volt a papám. Kubikba járt. Tudja, olyan bandagazda volt. Három-négy hónapig sem volt otthon, de előfordult, hogy fél évig se láttuk. Utat, épített. Később, mikor embernyivé cseperedtem, mentem vele. Talicskáztam én is. Akkor ragadt meg bennem a gondolat: szakmát, szakmát minden áron. Csak az emelheti ki az embert a trógerolásból.
(Halász Lajos megtanulta a gépek kezelését, megszerette a gépek használatát. Pentelére már úthengeren érkezett. Döngölte, tömörítette az utat, hogy jó kemény, biztos tartású legyen. Talán már tudta, vagy inkább csak érezte, hogy jár majd rajta napról napra.)
– Eltartott vagy három -négy évig, mire elkészültek az utak.
– Volt annyi, de a kocsiknak már addig is menniük kellett. Emlékszem, hetes esők voltak, és előfordult, hogy három kocsi is bentragadt a sárban. Vártunk pár napot, majd kiszárad, és jöhetnek. Aztán mégis dózerral mentem értük. S ez még csak hagyján. Mert előfordult, hogy az embert marasztotta ott az iszap. Valamikor ötvenegyben a radart már szétbontottuk, ott termeltük a Dunából a sódert az utakra, szóval onnan jártam esténként haza az apósom pentelei házába. Akkor történt, hogy egyszer rövidebben mentem, nem a megszokott Duna-parti útvonalon. Hát ahogy húzom magammal a koloncos bakancsot, egyszeresak megnyílik a föld. Nem úgy zuhanva, ahogy álmában szokott az ember, hanem szép lassan, komótosan csak süllyedtem. Sötét volt, sehol egy lélek. Hál’isten megállt a nyakamnál. Nem tudom hogy kecmeregtem ki.
(Kilábolt a sárból Halász Lajos, mint annyian mások. És dolgoztak, és építettek. Maguknak, magukért, s ha nem is tudták mindig: többiért. Mára sokuk elfaradt, csak élni akarnak. Enni, inni, szórakozni, aludni. És persze amíg még kell, addig dolgozni is. Persze kevesebbet, könnyebben, kényelmesen. Megtehetik. Ez az ő kivételes joguk.)
Gádor Iván
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
