Dunaújvárosi Hírlap – 1980. szeptember 19.
Dunaújváros természeti környezetének meghatározója a Duna. Úgy is mondhatnánk, hogy a legnagyobb természeti kincsünk. Felbecsülhetetlenül nagy érték az itt élő emberek számára, hogy közelségükben van a természetnek ez a ritka ajándéka, amely nem pusztán vízfelület, hanem a táj jellegének meghatározója, szépségének, varázslatosságának, kellemének az alapja. Itt készen van mindaz, amit másutt mesterséges tavak létesítésével, a földnek heggyé hordásával, kilátók emelésével próbálnak pótolni. Itt, ha a város szélén a felső partról letekintünk, a végeláthatatlan Alföld, a kikötői öböl, az óvárosi táj és a Duna messzire kígyózó kék szalagjának látványa többet ad élményben mindennél, mint amit az ember természetátalakító munkájával egyáltalán összehozhat.
Aki bejárta már a kulcsi dombokat, járt már a rácalmási szigetvilágban, átevezett a tassi zsiliphez, sétált a Szalki-szigeten, bebarangolta a Salbert szigetet, megpihent az egykori Szitányi kastély fenyői alatt, vagy komppal átkelt a túlsó partra – megannyi képben láthatta a Dunát, gyönyörködhetett szépségében, élvezhette a pihenés nyugalmát. Egyben azt is megérthette, hogy ez a környezet a nagy gyárváros munkásseregének, lakóinak nélkülözhetetlen értéke, mert ez ad számukra felüdülést, sokaknak szórakozást, hasznos időtöltést, jó közérzetet és a munkához új erőt.
A város védelme a város ligete
S aki ilyen környezetért szerencsésnek mondhat bennünket, dunaújvárosiakat, netán irigyel érte, aligha irigyelné a természeti környezettel együtt járó gondjainkat. Mert nem kevesebb gondról van szó, mint egy jelenleg több mint hatvanezer lakosú város számára fenntartani, gondozni, fejleszteni – s ha sok helyütt nem többet, pusztán megőrizni eredetiségében – ezt a hatalmas területet. A város természeti környezetének határa ugyanis nem igazodik a közigazgatási határhoz. Ez a terület a Duna mindkét partján Adonytól Dunaföldvárig terjed.
E természeti környezetünket – érzésem szerint – ma három nagy veszély fenyegeti. A Duna-ágak eliszaposodása és feltöltődése, a víz szennyezése, továbbá az üdülőterületek mind nagyobb zsúfoltsága. Vegyük sorra ezeket:
A várostól északra lévő területet, a rácalmási Duna-ágat, a Margit-Dunának nevezett holtágat, tőle délre a romantikus kis szigetvilágot az eliszaposodás, majd a feltöltődés veszélye fenyegeti. Csak idő kérdése már, hogy mikor adja át magát e víziparadicsom az enyészetnek. Jelenleg is csak magas vízállások idején van itt annyi víz, hogy csónakokkal, ladikokkal közlekedni lehessen. A nyári időszakban – amikor a strandolás szezonja van, amikor a vízisportok kedvelői leginkább élvezhetnék e környezet adottságait – itt már csak poshadó állóvizet találni.
Nem istencsapása ez az állapot, hanem a valamit valamiért kényszere szülte. Egy átgondolt, tervszerű, országos és nemzetközi érdekeket szem előtt tartó fejlesztőmunka mellékhatása, – amely sajnos bennünket sújt. Nevezetesen arról van szó, hogy a Dunának, mint nemzetközi víziútnak, megfelelő, jó mederre van szüksége, hogy alacsony vízállás esetén is biztonságosan hajózható legyen. Ezért a mellékágakat kiiktatják, ahol pedig széles a meder, ott keresztgátakkal keskenyítik és kotrással mélyítik. A Duna ilyetén történő szabályozásának jelentősége a Duna-Rajna-Majna csatorna megépítésével fokozatosan növekszik. Nem véletlen tehát, hogy a mi Duna-szakaszunkon is folynak ilyen munkálatok. Először az adonyi ágat iktatták ki, majd egészen Tassig terjedően kőgátakat emeltek a jobb parton, hogy a medert szűkítsék. Gátat kapott mindkét rácalmási Duna-ág bejárata és a szabályozás nyomán megkezdődött e területek “természetes” eliszaposodása, feltöltődése – mely a tulajdonképpeni cél.
Hogy mit veszíthet a táj jellegének megváltozásával Dunaújváros, arra érdemes fellapozni a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetnek Dunaújvárosról 1969 májusában készített igen alapos üdülőfejlesztési regionális tervtanulmányát, amely az eredeti állapotra építve rögzíti az elképzeléseket. E tervtanulmány is megállapítja, hogy a rácalmási sziget egyik legértékesebb része az északi terület (jelenleg a Baromfiipari Vállalat kacsatelepe van itt), mely a nagy Dunához kapcsolódik. Ide kempinget, idényszállót, vendéglátó egységeket lehetne telepíteni, strandot kiképezni, csónakházat építeni, kabinsorokat felállítani. Az ifjúság számára szórakozóhelyet, sétányt, sportpályákat kialakítani. Maga a rácalmási Duna-ág pedig a tervtanulmány szerint is a dunaújvárosi vízisportolók számára a legideálisabb evezős-, kajakkenu versenypálya lehetne. Erre a nagy lehetőségre már most érdemes nagyon odafigyelni, a vízisport szakembereinek és a távlati tervekkel foglalkozó szakembereknek egyaránt.
A rácalmási sziget déli része – és a hozzá kapcsolódó szigetvilág – a kevésbé “lármás” foglalatosságoknak, mindenekelőtt a horgászásnak lehetne az egyik centruma. Stégek felállításával, horgászhelyek kiképzésével, a vizek algásodásának megakadályozásával, halivadékok telepítésével, s a terület “ősvadon” jellegének megőrzésével lehetne a legjobban kihasználni mindazokat a lehetőségeket, amelyeket ma szinte tálcán kínál itt a természet.
Mindebből látható, hogy a vizet, a víz adta természeti környezet védelmét biztosítani kell ezen a területen és meg kell akadályozni az eliszaposodást, a feltöltődést, ha terveinket távlatokban valóra akarjuk váltani – s nemcsak múló álomnak tekintjük azokat.
“Pentele és a Duna. A folyó a település életében”
Nagy kérdés, hogy a Duna szabályozásával megőrizhető-e Dunaújváros számára eredeti állapotában ez a nagyon értékes természeti környezet? A válasz egyértelmű:megőrizhető, de csak igen nagy költségek árán. A rácalmási Duna-ág kotrásával, a leágazó részek mélyítésével, s mindenekelőtt a nagy Dunából beáramoltatható víz olyan szabályozási rendszerének kiépítésével, amely nem veszélyezteti a hajózás nemzetközi érdekeit, de amely elegendő arra, hogy itt a vízi élet megmaradjon. Ez már olyan nagy környezetvédelmi és üdülőfejlesztési feladat, amelyre a város egymaga aligha vállalkozhat. Jó, öreg Dunánknak sok gazdája van. Sokan szólnak bele sorsának alakulásába, sokféle szempontból közelítenek hozzá. A fölé- és alárendeltségben gyakorta figyelmen kívül maradnak érdekek. Nos, erre az érdekre érdemes ráirányítani a figyelmet, egy immáron nagy Duna menti város természeti környezetének megóvása, védelme érdekében.
A másik nagy környezeti veszélyforrás a vízszennyezés. Ez a város feletti Dunaszakaszon nem jelentős, a várostól délre eső szakaszon azonban szinte pusztító jellegű. Az iménti “nem jelentős” jelző mégsem jelentheti azt, hogy ne foglalkozzunk a várostól északra lévő területek vízszennyezésének gondjaival. A rácalmási sziget északi részén lévő kacsatelep bizonyos időközönként szalmonellával fertőzi a vizet, és a szenny lejut onnan az alsóbb régiókba is. Megszüntetésének egyetlen módja, hogy a kacsatelepet a szigeten fel kell számolni, és máshol folytatni – a népgazdaság számára fontos – nagyüzemi tevékenységet. A kacsatenyésztés ugyanis nem igényli ezt a természeti környezetet. A folyamtól távolabb legalább ugyanolyan jól meg lehet teremteni a tenyésztés ideális feltételeit, – anélkül, hogy szennyeznénk vele a környezetet – mint itt. Az ésszerűség mégis azt diktálja, hogy a kacsafarm addig maradjon bent a szigeten, amíg az ottani létesítmények el nem avulnak, tönkre nem mennek. Amikor már új telepet kell építeni, azt már a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével máshol indokolt megvalósítani.
Nincs eldöntve még pontosan, hogy a jelenleg kiépülőben lévő városi szabadstrand vízcseréjét, vagyis a szennyeződéstől való megóvását, hogyan oldják meg. A kikötőöböl északi része ma a város egyetlen dunai strandja, ahol nyaranta sok ezer ember keres felüdülést, pihenést, szórakozást. Míg a korábban említett problémákat távlatokban kell megoldani, a dunai szabad strand problémáinak megoldása napjaink feladata. Jogos igénye az itt élő embereknek, hogy a Duna számukra fürdésre is alkalmas legyen, s tiszta, élvezhető víz és tiszta környezet fogadja a strandolni vágyókat.
Melegebb napokon korán kellett indulni.
fotó: jakd.hu
Irány a Szalki-szigeti camping
A tárgyilagos szemlélő nyomban megállapíthatja: ez a víz és ez a környezet jelenleg még nem elégíti ki az igényeket. Sokan olyan véleményt is hangoztatnak, kár volt az északi öbölrészbe helyezni a strandot, mert a víz tisztítása megoldhatatlan. Az iszaposodás, az algásodás, nyári időszakokban pedig az alacsony vízállás, az átfolyás megszűnése szinte reménytelenné teszi, hogy itt bármiféle intézkedés eredményre vezessen.
A pesszimisták véleményével ellentétben, igenis megoldható, hogy az öböl északi része a város lakóinak ideális fürdőhelye legyen. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet javaslata az, hogy a holtágat a Dunától többé-kevésbé független tóvá alakítsák át és kavicsrétegen keresztül biztosítsák a víz utánpótlását, így egyrészt a jelenleg szabadon beáramló Duna-víz minőségénél jobb minőségű víz jutna a tóba, másrészt a nyári időszakban – a Duna alacsony vízállásánál is – elkerülhető lenne a vízromlás. A megoldás műszaki kivitelezése különösen nagy anyagi befektetést nem igényel. Viszont tetemesebb költségbe kerül az öbölrészben a lágy üledék eltávolítása, amely évek során felhalmozódott szerves és szervetlen anyagokat tartalmaz. A tó biológiai egyensúlyának fenntartása érdekében a továbbiakban az is szükséges, hogy semmiféle szennyező anyag ne juthasson a tó környezetéből és a Duna-parti házikertekből a vízbe.
Ha ez a javaslat megvalósul, a Duna vizénél melegebb, kellemesebb vízben, tiszta környezetben strandolhatnak a dunaújvárosiak, és a kempingben tartózkodó vendégek.
A Duna legnagyobb szennyezői: maga a város, a városrészben működő vállalatok, és a Dunai Vasmű. A város szennyvize gyakorlatilag tisztítatlanul kerül a Dunába. Nem kétséges, hogy a sok szintetikus mosószer, a különböző vegyszerek, a háztartás megannyi hulladéka nagyon károsan hat a folyó élővilágára, de ezek kiszűrésére jelenleg nincsen sem pénz, sem kapacitás. Marad tehát az a megoldás, hogy a folyam a természetes öntisztulás révén minél hamarabb szabaduljon meg nem kívánt terhétől. Ezt segíti elő, hogy a szennyvizet a folyó sodorvonalába vezetik, s itt lényegesen rövidebb idő alatt oszlik el, kevesebb kárt okoz, mintha közvetlenül a part mentén eresztenék a szennyvizet a Dunába.
A Dunai Vasmű fennállása óta óriási mennyiségű szennyező anyagot bocsátott a Dunába. Kezdetben a beruházási programok nem tartalmazták járulékos költségként a környezetvédelmi beruházások összegét. Így kötelezve sem volt arra a kohászati kombinát, hogy bármit is tegyen a környezet megóvása érdekében. Később azonban, ahogy a természeti környezet védelme mindinkább előtérbe került, a vasmű is rákényszerült arra, hogy a Dunába visszakerülő vizet a káros, mérgező anyagoktól megtisztítsa. Erre a bírságok is ösztönözték. Víztisztítók építésével, recirkulációs rendszerek létesítésével igen jelentős eredményeket ért el a vasmű. A Vízügyi Igazgatóság az elfolyó vizek minőségét ellenőrzi. Már az is nagy fejlődés, hogy évek óta nem kell bírságot kiszabni a vasműre cián-, illetve fenoltartalmú szennyezés miatt. Az új létesítmények pedig – mindenekelőtt az új kokszolómű – már úgy épülnek meg, hogy a környezetvédelmi szempontok messzemenően érvényesülnek. Mint ahogy ez a papírgyár építkezésénél – korszerű víztisztítómű létesítésével – meg is valósult már.
A “múlt bűneit” azonban nem lehet meg nem történtnek venni, a vízszennyezés káros hatása a várostól délre eső Duna-szakaszon ma is érződik, pusztításainak nyoma ott van a természeti környezetben. Különösen a Salbert-szigeti részt sújtották és sújtják ma is a szennyeződés ártalmai. Az egyébként festőien szép, és nagyon értékes sziget környéke hovatovább annyira feltöltődik szennyezőanyagokkal, hogy megszűnik sziget lenni. Ahhoz, hogy idővel itt is visszanyerje régi arculatát a környezet, valóságos “természet-visszaalakító” munkára lesz szükség. Érdemes lenne már most tervet készíteni arra, hogyan mentsük át a jövőbe a Salbert-szigetet, az itteni természeti környezet legértékesebb részét.
Talpalatnyi Dunaújváros – Scharbert-sziget
Amíg a város szennyvize tisztítatlanul jut a folyóba, s amíg a gyárak-üzemek nem mindenütt vannak tisztító berendezésekkel felszerelve, a Duna szennyezettségét illetően nem ringathatjuk magunkat illúziókba. Arra nincsen mód, hogy egyik napról másikra kiiktassák szennyező gócokat. Túl sok a van belőlük ahhoz, hogy hamar felszámolhassák. De ha mindig tesznek a szennyezés mértékének csökkentése érdekében, ha fokozatosan és tervszerűen, s az anyagi eszközök célirányos felhasználásával törekszenek Dunánkat e kellemetlen terhétől megszabadítani előbb-utóbb célhoz érünk. Addig azonban városunktól délre a regionális üdülőfejlesztési elképzeléseknél a tervek készítésekor és kivitelezésekor minden esetben – még jó ideig – számítás ba kell venni, hogy a Duna vize ezen a szakaszon szennyezett – s ez sok mindent behatárol.
Dunaújváros üdülőkörnyezetben gazdag város.
Adonytól Dunaföldvárig számos olyan területet lehet találni a Duna mentén, amely potenciálisan üdülőhellyé fejleszthető. E helyek viszonylagos közelsége, kedvező fekvése, kifejezetten vonzó természeti adottságai nagy vonzerőt gyakorolnak a város lakóira. Nagy kérdés az, hogy ezzel a természeti gazdaságunkkal hogyan tudunk sáfárkodni a jelenben és a jövőben? A “spontán terjeszkedés” és a távlati tervekben foglalt célok érvényesítésére törekvés vívja a maga napi harcát. E küzdelemben sajnos gyakorta alul marad a közösségi érdek, és győz az egyéni akarat. A helyzetet nehezíti és bonyolítja, hogy e területek más-más közigazgatási irányítás alá tartoznak. Az a tapasztalat, hogy amíg városunk területén az üdülőfejlesztési elképzelések többé-kevésbé a tervekhez igazodnak, közigazgatási határunkon kívül elsősorban a spontán törekvések jutnak érvényre, s nem egyszer károsan hatnak a regionális elképzelések megvalósítására. Intő például szolgálhat számunkra e tekintetben Kulcs, a város regionálisan legértékesebb üdülőterülete. A varázsos természeti környezet, a Dunára nyíló szép kilátás, a táj tagoltsága, a part menti erdős, ligetes részek régóta vonzották a kirándulókat és az üdülőket. Dunaújváros még nem is létezett, amikor Kulcs már kedvelt nyaralóhely volt. Aztán Dunaújváros is felfedezte Kulcsot. Az eltelt alig több mint másfél évtized alatt úgy “felparcellázták” a kulcsi Duna-partot, hogy szinte talpalatnyi szabad hely sem maradt. Az új “földfoglalás” megváltoztatta a táj jellegét, eltűntek a ligetek, az erdős részek, a kirándulóhelyek. A part szélén is mindössze annyi hely maradt, hogy sok helyütt még “egysávos” közlekedő útnak se felel meg. Mindent kerítés vesz körül, jelezve az elkülönülést, a bezárkózást. Álmodni sem lehet ma már arról, hogy akár egy sportpályát, akár egy játszóteret, csónakkikötőt, vagy bármiféle – a közösséget szolgáló – létesítményt ki lehessen alakítani. Ebben a környezetben – kérdezzük csak meg saját gyermekeinket – jól érzi-e magát a szabadba vágyó? Sok gyerek számára büntetésszámba megy, ha a hét végét a kulcsi “kertben” kell eltölteni. Mert a környezet elveszítette romantikáját. Nem lehet egy jót kirándulni, egy igazit focizni, szabadon játszani vagy mozogni, az egész heti iskolapadban ülést feloldani. A nyugágy, a kertben “kapirgálás” a gyermek számára nem hétvégi kikapcsolódás. A zsúfoltság sok mindent kiölt már abból, ami kulcsra vonzotta az embereket. És ez nagy tanulság lehet számunkra a további üdülőfejlesztési tervek megvalósításakor. Mert még mindig kísért a dolgok spontán alakulása, a távlati tervek ellen való cselekvés. A regionális üdülőfejlesztési tervben szerepel például a Dunaújváros-Rácalmás közötti üdülőövezetben egy olyan szakasz, amelyet a terület adottságait maximálisan kihasználva közösségi célokra lehet és kell felhasználni. A dunaújvárosi tanács és a járási tanács közös határozatot hozott arra, hogy e területet vállalati üdülők számára, csónakházak, vendéglátó egységek, sportpályák, strand kialakítására kell tartalékolni. Tehát olyan objektumok számára, amelyek az adott üdülőterület központját képezhetik perspektivikusan. A döntés ellenében már ezen a területen is megjelentek a “maszek” nyaralók, itt is kísért már a “kulcsi betegség”, a zsúfoltság, a mindent elkerítő és bekerítő szándék. Nem tudni mi okból nem lehet egy ilyen együttes tanácsi döntésnek érvényt szerezni?
Duna és a város /2020
Természeti értékeinkkel csak tervszerűen szabad gazdálkodni. Ahol ez az elv érvényesül, ott sok minden jól megfér egymás mellett. Példa lehet rá a mi Szalki-szigetünk, amely kedvelt kiránduló, pihenő, szórakozó, strandoló, táborozó és horgászóhely, dunai átkelőhely és sokak számára munkahely is.
A strand, a kemping, a halászcsárda, a ruhagyár, a kikötő, a víztermelő berendezések “békés egymás mellett élése” itt valóban megvalósult. Igaz ugyan, hogy az egykori 30 hektáros erdőnek ma alig több mint a felét találjuk már csak meg – a fejlesztés áldozatokkal járt és jár – de a sziget jellegét sikerült megőrizni és sok tekintetben még kedvezőbbé, vonzóbbá alakítani. Elkészültek a sziget fejlesztésének további tervei, amelynek keretében bővítik a kempinget, közel 4 hektárnyi területen úttörő és ifjúsági tábort létesítenek, gépkocsi-parkolókat képeznek ki, s itt a szigeten épül fel egy gabonasiló, mely az ipari létesítmények sorát növeli. Mégsem lesz teher ez a környezet számára, mert a fás sétányok kiképzésével, a parkerdő és a pihenő erdő kialakításával olyan miliő teremtődik meg itt, amelyben nem érződik nyomasztóan az ipari létesítmények jelenléte. S ha távlatokban, a Duna-Rajna-Majna csatorna megépülésével a szigeti kikötőt továbbfejlesztik, még akkor sem veszít majd varázsából a Szalki-sziget.
Az emlékezetes dunai partfalomlás óta a város alatti terület alaposan átalakult. A tervszerű környezetalakító munka itt is érleli már gyümölcseit. Funkciójának megfelelően ez a zöldterület a szemlélődő, pihenő, sétáló ember számára alakul ki. A szoborsétány, s később a római kőtár bekapcsolásával itt a városhoz méltó kultúrkörnyezet teremthető meg. A Duna-part alsó szakaszára is készek az elképzelések. Itt sportpályákat alakítanak ki végig a part mentén, s – bár kétségtelen, hogy a város vállalatai a kívántnál lassúbb ütemben veszik birtokukba ezt a területet – ma már mindenki előtt világos, hogy a testkultúra fejlesztésének egyik legideálisabb centruma van itt születőben.
Csodálatos panorámájú partszakaszunk /2019
A várostól délre, Kisapostag határában az elmúlt tíz esztendőben új üdülőterület alakult ki. A tervszerűség az üdülőtelkek kialakításánál megfelelően érvényesült. Nagyon szerencsés megoldásnak bizonyult, hogy a Papíripari Vállalat – dolgozói számára – birtokba vette a volt Szitányi kastély területét, megőrizte a park értékeit, s olyan üdülő- és szabadidő-központot alakított ki, mely sokféle hasznos foglalatosságra, szórakozásra és pihenésre ad alkalmat. kezdeményezés méltán ajánlható más vállalatok figyelmébe is.
Duna-panoráma /2020
Talpalatnyi Dunaújváros – Duna és Dunaújváros
Ez a meditáció még sokféle problémát vethetne fel, és sokfelé mehetne a város regionális üdülőfejlesztési lehetőségeit kutatva. A Duna túlsó partján a tassi vasműs kollektív üdülő, mint megoldás, önmagában is nagy téma, Szalkszentmárton és a Duna közötti kavicsbánya “tóvilága” egy új üdülőterület lehetőségét rejti magában. A túlsó parton, egészen Dunavecséig a kirándulók olyan természeti környezettel találkozhatnak, amely pihenésük, kikapcsolódásuk, felüdülésük nélkülözhetetlen része. Mégis, a meditáció fő célja nem más, mint – három alapvető téma köré csoportosítva – annak bizonyítása, hogy a városkörnyék természeti értékeinek megóvása, fejlesztése csak tervszerűen valósítható meg, s ehhez a város ereje önmagában nem elég, szélesebb körű összefogásra van szükség ahhoz, hogy a Duna ne csak víziút legyen a város alatt, hanem adottságai révén sokoldalúan szolgálja, kincseivel gazdagítsa életünket.
Sasvári György
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
