Dunaújvárosi Hírlap – 1963. február 1.
Minden helynek, városnak, kísérője, egy sajátos hangulat, varázs, a hozzáfűződő emlékeket megőrző, vagy gyorsan feledtető hatása. Házak, utcák, parkok, terek, virágok, ligetek, fények és reklámok, kirakatok és járművek, mind-mind meghatározzák a város jellegét, kulturáltságát, árulkodnak arról, hogyan érezhetik magukat falaik között az emberek, az ott lakók.
Igaz, egy városról leginkább és leggyakrabban az idegenek, vendégek, átutazók mondanak véleményt. Az ő meglátásuk, ha nem is írányt adó, de figyelemre méltó, milyennek találják ők, akik “futtában” szemlélődnek, szívesen maradnának-e itt.
Dunaújváros /1963
fotó: MTI/Fényes Tamás
Ezek az érzések, hatások százszorosan igazak és érvényesülnek az ittenieknél, akiket életük minden egyes mozzanata, lakás, munka, család köt megmaradni, megszeretni, beilleszkedni. Számukra cseppet sem közömbös, milyennek találják, szeretik, becsülik a helyet, ahol élnek. Hogyan óvják, védik, mi az, amit tenni tudnak, vagy akarnak érte. Őket érdekli, otthonosságukhoz feltétlenül hozzátartozik, hogy reggel, délután, vagy este, ha kilépnek az utcára, milyen kép fogadja őket. Vonzza-e a tekintetüket egy-egy utcarész, park, szép fasor, kedves, üde színfolt, vagy elfordulnak, mert a város rideg, olyan sok minden hiányzik a utcákról, amely megteremtené az egyensúlyt az ember és városa között.
“Az én városom…” általában így kezdődik a bemutatás és sorolja mindenki a neki kedveset, a macskaköves utcákat, árnyas ligeteket, a modernnel keveredő antik házakat.
Miért szeretem? Mi is megindokoljuk: szeretem a széles utcákat, a modern, színes házakat, a virágszegélyes utakat, parkokat, a sok padot, a játszóteret, a nyári vendéglőket, a strandot, s még annyi mindent, amit nem cserélnék el sehol, másért.
Áradnak a jelzők, apró és fontos dolgokról. Olyan apróságokról, amelyek milliókba kerülnek, amelyek az ember kényelmét szolgálják, szépérzékét fejlesztik és lehetővé teszik, hogy otthon legyen az utcán is…
A városok külső arculata évről évre alakul, változik. Különösen az olyan ifjú városé, mint a mienk. Egy-egy új lakótelep, s a körülötte felbukkanó park, új játszótér, több pihenő pad, mind szebbé, barátságosabbá teszi. Milyennek mutatja magát a mi városunk? Ha nem is aprólékosan, de mégis vizsgáljuk meg.
Igaz, tél van és ez az évszak – bár tagadhatatlanul vannak szépségei – mégis inkább a hegyvidékeket, üdülőket díszíti, a városokat és lakóit többnyire lehangolja. De lesz még tavasz, nyár is, és ahogy változnak az évszakok, úgy változik a város arculata, s vele az emberek, mert érzik, hogy a város fejlesztése, szépítése értük van.
Gondolatban lépjünk át egy kellemesebb, kedvezőbb évszakba és nézzük meg, mennyit változott előnyére, és a mi hasznunkra a városkép az elmúlt négy esztendőben.
fotó: Sok szeretettel Dunapenteléről/Sztálinvárosból/Dunaújvárosból
A hívogató tulipánok
Egy asszonytól hallottam nemrégiben. Akkor szerettem meg igazán ezt a várost, amikor mint új lakó megértem itt az első tavaszt, nyarat. Sehol nem láttam még ilyen szép, hívogató tulipánokat, mint itt.
De nézzük ezt kicsit reálisabban is. Az elmúlt négy esztendőben a város belterjes parkjainak felülete 300 ezer négyzetméterrel növekedett, amelynek fenntartására évente több mint 3 millió forintot költenek. A négy év tavaszán, nyarán 10 ezer holland tulipán 25 ezer bokorrózsa, jácint, árvácska és egyéb virág szegélyezte az utakat, díszítette a parkokat.
Séta közben jólesik a pihenés. A mamák leülnek a kicsikkel egy-egy órára napozni, a nagymamák kézimunkázni, nyugdíjas korú férfiaknak meg egyenesen törzshelye van a víztorony melletti parkban. Városszerte ötszáznegyven pad várja a pihenőket. De ne feledkezzünk meg a gyerekekről se. Számukra tizenhét homokozó, három lubickoló, nyolc körhinta, tizenöt mérleghinta, huszonnyolc függőhinta van, ez az ő birodalmuk.
A négy év alatt sokat változott, alakult az egyre kedveltebbé váló
Vidám Park
Személyautók parkolnak a Vidám Park bejárata elõtt. /1961
fotó: MTI/Tormai Andor
Területi növekedésében óriási a változás, 2 holdról 250 holdra nőtt, és ugyanakkor bekerítették. Valóságos úttörőparadicsom alakult itt, tizennégy kisház a pajtások tulajdona. A kisvasút 2200 méter távolságra viszi a látogatókat amelynek végállomása egy kilátó. A parkban most téli karbantartást végeznek, de nemsokára kinyithat az idényvendéglő és a szabadtéri színpad, mozi.
Ha már sétálunk, feltétlenül nézzünk be a kiserdőbe. Télen az állatok etetése, megtartása nagy gond, de bőven kamatozik a gondoskodás. Nyaranta őzek, fácánok, foglyok, nyulak teszik élettelibbé a zöldövezetet. A város erdőterülete jelenleg 1000 katasztrális hold, továbbnövelésére, pótlására pedig növekednek a facsemeték.
Most nem sétálunk hanem “közlekedünk”, méghozzá
autóbuszon
Szinte hallom a türelmetlen, panaszkodó túlzó, vagy jogos megjegyzéseket a városi közlekedésről. Mindegyiknek az a kiinduló pontja: zsúfoltak a járatok, kevés a kocsi. Zsúfoltak? Igen, de csak csúcsforgalomban, éppen úgy, mint bárhol másutt a világon. Talán jól van ez így? Nem. Éppen ezért az illetékesek, az adott lehetőségeket kihasználva igyekeznek mindenben eleget tenni az utazók kívánságának.
fotó: Sok szeretettel Dunapenteléről/Sztálinvárosból/Dunaújvárosból
A számozott városi járatok eljutnak valamennyi városrészbe, s a megállóhelyeket úgy jelölték ki, hogy több irányból megközelíthetők legyenek. Az elmúlt négy év fejlődését nézve az a legdöntőbb, hogy a kis befogadóképességű kocsikat nagyobb, sőt pótkocsis járatokra cserélték fel. A Szalmacellulózgyárig meghosszabbították a 2-es járat vonalát. Falura egyre kevesebb bódés busz indul, sőt még ebben az évben a meglevő néhányat is kicserélik. A távolsági járatok elsősorban Budapesttel és több nagyvárossal kötik össze Dunaújvárost. S még egy jellemző számadat: négy évvel ezelőtt 8 millió 827 ezer, tavaly, 1962-ben pedig 13 millió 459 utast szállítottak a 14-es Autóközlekedési Vállalat kocsijai. Az utazók számával arányosan, sőt 6,7 százalékkal nőtt a férőhelyek száma, a nagyobb kocsik beállításakor.
Itt négy évvel ezelőtt még sártenger volt. – Négy év után – ilyen a Munkácsy utca nyári képe
Az elmúlt négy évben vezették be a lakosság kényelmére a tüzelő, sőt újabban a propán-bután gáz házhozszállítását, teherfuvarral.
S most menjünk le a Dunához, a hajóállomásra szemlét tartani a
víziúton
Amikor ismét hajózható lesz a Duna, megélénkül a forgalom. Az elmúlt négy évben több kishajót, két kompot kapott a város és tavaly tartotta első próbaútját a Sirály szárnyashajó, amely ebben az évben mindennapos menetrendszerű járat lesz.
Sirály I. szárnyashajó
Fotó: Fortepan / Drobni Nándor
Olcsóbb és gyorsabb, mint a vonat. Ne felejtsük el megjegyezni, hogy továbbépül az új hajóállomás, amely szintén a jobb vízi közlekedést szolgálja.
Ha már a víznél tartunk és ezzel kapcsolatban a nyárra tervezünk, ne hagyjuk ki a városi
uszodát
amely 1958 és 60 között készült 9 millió 700 ezer forint értékben.
fotó: Sok szeretettel Dunapenteléről/Sztálinvárosból/Dunaújvárosból
A “vizes ügyhöz” kívánkozik a csatornahálózat bővítése, s ez sok embert, lakást, utcát érintett az elmúlt négy esztendőben. A Kertváros, az óváros, a Barátság lakótelep és részben a Ságvári városrész is gazdagodott ilyen szempontból: szennyvíz átemelők, gyűjtők és csatornák 7 kilométerrel, az ivóvízhálózat pedig 11,5 kilométerrel növekedett.
Emlékeznek még az L-épület útépítésére? Ma ezen a helyen is szép, gondozott az utca
Menjünk tovább, de jól nézzünk a lábunk elé, mert az utakról, járdákról lesz szó. Igaz, nem azt kell megfigyelni, mikor merülünk bokáig a sárba, hiszen már egyre zsugorodik az a rész ahol még mindig földút vezet.
Az elmúlt négy évben körülbelül 8 kilométert növekedett a betonút, a járda, s erre 10-11 millió forintot költöttek. Hogy mit jelent ez a lakosságnak, arról elsősorban a Ságvári városrészben, az Óvárosban, az épülő Kertvárosban, a Barátság városrészben és az L-épületekben tudnának beszámolni. Mert igen jó érzés tiszta cipővel járni – különösen, ha egy-egy kiadós hó, sár után az illetékesek az úttisztításról is gondoskodnak.
A Vasmű út esti fényben
Beesteledett, ám a városra valódi világvárosi fényt vet a sok hagyományos és a modernizált fényforrás, a higanygőz lámpasorok. Az elmúlt négy évben szinte valamennyi városrészt érintett a villamosítás. A Vasmű utat modernizálták. A Ságvári városrészt szintén, azonkívül itt az összes üzletek világítása rekláma ekkor készült. A 6-os út elágazásától a Vasmű útig higanygőz lámpák égnek. A Kertváros épülésével folyamatosan halad a közvilágítás, az óvárosban sűrítették a lámpákat. S mindezzel a hálózatbővítéssel, modernizálással egyidejűleg természetesen új transzformátorházak is létesültek. Sok millió forintot érő fények ragyognak felettünk minden este.
Késő van, egy napra elég a nézelődésből. Igaz, nem mutattunk és nem is említettünk meg mindent, de ez a néhány példa is beszédesen bizonyítja hogy épül, szépül városunk. Egyre korszerűbb, otthonosabb, kedveltebb lesz mindannyiunk számára.
Dunaújváros /1962
fotók: MTI/Járai Rudolf
Ide kívánkozik még egy el nem mulasztható megjegyzés, mégpedig az, hogy a város lakói mindezt a fejlődést nem szemlélték passzívan, nemcsak igénylik, kritizálják az újat, hanem segítik is. Alig akad ember, akinek nem lopakodik emlékeibe, ha elhalad egy-egy park, játszótér, friss csatornázás mellett, vagy új úton: itt én is dolgoztam, társadalmi munkában. Magamnak is építettem, szépítettem az én városomat.
Írta: SZÍJJ ARANKA
Fényképezte: CSEH TIBOR
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
