Sztálinvárosi Hírlap – 1961. január 20.
1
Egy dolognak a végére járni, leásni a mélybe és megkeresni egy kérdés legkisebb rugóit, nem könnyű dolog. Sokkal egyszerűbb szétnézni a felszínen, különösen akkor, ha ez a felszín megnyugtató képet ad. Pedig az igazság néha mélyre van eltemetve.
Sokan vannak, akik gyakorta elkeseredve háborognak azon, hogy nem elégséges városunk kultúrája. Siralmas is néha elnézni, hogy egy-egy valóban színvonalas dráma üres széksorok előtt pereg, hogy egy-egy remek film visszhangtalan marad, vagy a teljes megnemértés kátyújába fullad. Ilyenkor könnyű kimondani a szentenciát: nincs kultúra.
De ez csak a felszín…
A kultúrforradalom Sztálinvárosban is folyik. Néhol hevesebben, másutt fáradtan, vagy közönyösen. De egyre inkább meggyőződésem, hogy az emberek tudatában győz ez a néma, nagy forradalom.
De az elért eredmények nem látványosak. Nem tűzijáték ez. Nem szuronyroham, hanem lassú szívós harc, melyben minden bástyáért külön csatát kell vívni.
2
Hasznos dolog a statisztika. De akik csak azt nézik, könnyen úgy járhatnak, mint az a tengerész, akinek távcsövébe egy gyönyörű zöld sziget képét tették és a nyílt tengeren lelkes ovációval köszöntötte a még távolabb levő, csak körvonalaiban látszó szárazföldet.
3
A statisztika szerint a Vörösmarty könyvtárnak közel 4000 olvasója volt az elmúlt évben. Hatalmas szám ez. Bárki elégedett lehet láttán. Az évi könyvforgalom meghaladja a 100 000 kötetet. Könnyű lenne kiszámítani, hogy egy olvasóra hány könyv “esik”.
Kényelmes lenne itt megállni. De most az egyszer toljuk félre a számokkal feleírt papirost és kutassuk, hogy mi vak a számok mögött.
4
A könyvtár új vezetője Juhász Jenő. Fiatal könyvtáros, egyetemet végzett férfi. Csendes és szerény. És úgy látszik, ő sem szereti a statisztikát. Legalábbis a számok mögé is betekint. E betekintésnek következménye volt az a felismerés, hogy a könyvtárnak négyezer tagja van. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez négyezer olvasó is. És különösképpen nem jelenti azt, hogy ez négyezer olyan jellegű olvasó, akik az igazi irodalomért mennek könyvtárba, akik az igazi művészet a plasztikus tükrében, az igazat, a szépet és a nemeset keresik. Így derült ki, hogy ebben a pillanatban könyvtárnak mintegy 1000 rendszeres olvasója van.
És ebből az ezerből a tekintélyes rész valóban olvasó.
Ez a közel ezer munkásember – különösen ha azt vesszük számba, hogy más könyvtárakban is a kissé túlméretezett jelentések mögött megtalálhatók ezek az igazi olvasók – kultúrforradalmunk győzelmének tanúi és alanyai. Hatalmas ez az eredmény is. Kár felnagyítani.
Juhász Jenő nem vezeti félre önmagát, így tisztázottabb a cél és értékesebb az elért eredmény.
5
Az olvasás, a könyvtáros munkája, nem elsősorban mennyiségi kérdés. A könyv fegyver. Fegyver az igazságért, a haladásért, a szocializmusért. De fegyver lehet mindezek ellen is. A tudatlanság, a sötétség és a butaság fegyvere.
Mert nagyon jó dolog, hogy olvasnak az emberek. De az nem mindegy, hogy mit. És az emlékezetes rosszemlékű könyvselejtezés után Juhász Jenő újra selejtez. És, hogy erre csak most került sor, annak az az oka, hogy nem akadt előtte senki, aki félretolta volna a kimutatást és megnézte volna, hogy az a kikölcsönzött 100 000 kötet, milyen könyv. Hogy amíg az élet minden egyéb területén, a gyárakban és a földeken épül és izmosodik a szocializmus és a gazdagodó lét formálja az emberek tudatát, addig a legnagyobb munkáskönyvtárból célkitűzéseinkkel homlokegyenest ellenkező könyvek kerülnek az emberek kezébe és ezzel felmérhetetlen zavart idéznek elő. A raktárban garmadával állnak könyvek. Lapjaik fodrosak a sok elavasástól és a bennük levő karton tanulsága szerint még 1960 nyarán is forgalomban voltak. Nézzük csak őket:
Nyirő József: Isten igájában, Földi Mihály: Viszony, Sztárai Irma grófnő: Erzsébet királynő kíséretében, Göre Gábor, Vicky Baum: Az utolsó tánc, Az országos Magyar Katolikus Diákszövetség kiadásában megjelent könyvsorozat példányai, pornográf és irredenta művek, Szabó Dezső antiszemita irányzatú Elsodort faluja.
Két helyiség zsúfolásig telve a hasonló irodalommal. Kartonjukon gyakorlatlan munkáskezek aláírásai, mellyel igazolják, hogy 1960-ban ezt kapták irodalom címén.
Ezért selejtez most Juhász Jenő. És az olvasók egy része még keresi ezeket a könyveket. De már hiába keresi. Néhány elmarad, néhány pedig meghallgatja a könyvtárosok ajánlatát. És a kapott könyvet megelégedéssel hozza vissza. Újat kér. Ez a győzelem.
6
Pálinkás bácsi úgy jön a könyvtárba, hogy azt kéri a könyvtárosoktól: adjanak neki jó olvasnivalót. És amit kap, örömmel viszi haza. Kolumbán Sándor elektroműszerész és vasöntő fia hetenként jönnek. Nem tudnak már könyv nélkül élni. Szebelédi János a városi könyvtárnak is tagja. Minden szabad idejében olvas. És elmondja, hogy náluk az érctömörítőben a legtöbb munkás rendszeresen olvas. Egy-egy könyvet megbeszélnek, vitatkoznak rajta. Ez a győzelem.
7
Mit is olvasnak hát az emberek? Bizony a legnépszerűbb magyar író ma is Jókai. Kézből kézbe vándorolnak az agyon olvasott példányok. Szebelédi János azt mondja:
– Most is kiviszem Jókai: Élet komédiásai könyvét. Benne bízom. Ezt is olvastam már régen és akkor nagyon tetszett.
“Benne bízom”. Ezt mondja Jókaira. Most a könyvtárosokon a sor, hogy Szebelédi József igazi olvasóvá nevelése során bizalmat szerezzenek másoknak is. Bizalmat szerezzenek a mai irodalomnak, a mai magyar irodalomnak. Mert van mai magyar irodalom. Nem hibátlan, nem mindenben tisztázott. De van. És számunkra nagyon sokat mond. Persze az igaz eszmeiség mellett – megint csak Szebelédi Jánost idézem – az emberek szórakozni, felüdülni akarnak az olvasástól. Ezért a legnépszerűbbek egyike a mai írók közül Berkesi András. Lebilincselően izgalmas és fordulatos meseszövése sok igaz és nemes gondolatot közvetített olvasóinak. Hasonlóan kapósak Fehér Klára, Sásdi Sándor könyvei.
8
Milyen érdekes: A fiatalok a régi könyveket keresik. Gárdonyit kutat a polcokon Lehoczki János III-as technikumi diák. De a többiek is inkább a régi magyar írókat keresik. Velük ellentétben a mai irodalomnak, az élő magyar íróknak népesedő tábora az idősebb korosztályból verbuválódik. Talán azért van ez, mert az idősebbek élték azt a kort, melyet a fiatalok ezekből a könyvekből tanulnak. Az öregek pedig egy kicsit talán ebből a könyvből akarják megismerni azt a mát és holnapot, melyet a fiatalok élnek.
9
Emlékezetes a Kölyök című filmnek az a képsora, mely az állítólagos sztálinvárosi munkásszállót mutatta be. Üres pompa, amerikai modernség és fellengősség volt jellemző erre a képre. A nézők nem is hitték el, hogy ilyen szálló van. Pedig az igazság sokkal szebb, mint a film. Tartalmas, otthonos és kényelmes, tiszta és egészséges ez a szálló. Jobb lett volna az igazságot mutatni. Ez a helyzet ezekkel a statisztikákkal is. A nagy számok mögött levő mennyiségileg bár kisebb igazság meggyőzőbben mutatja meg a mai képet. És ez a kép azt mutatja, hogy igenis győz a mi kultúránk. Nem egy nap alatt. De győz. Jóllehet még üres székek vannak a színházban. Valóban keresik még Herceg Ferencet a könyvtárban. De lám, kétszáznál több ember munkásbérletet váltott, és könyvtárainkban több ezer munkásember már ízlelgeti az igazi kultúrát. Épül az emberi fejekben a szocializmus. Segít a könyv.
Van tehát kultúra Sztálinvárosban. Sokan tudják és hiszik ezt. Juhász Jenő is elhatározta, hogy minden lehető eszközt igénybe vesz azért, hogy minél több emberben bizalmat szerezzen az igazi irodalomnak.
Olvasó, kikapcsolódó dolgozók A Dunai Vasmű 220 személyes munkásszállóján /1961
fotó: MTI/Tormai Andor
Könyv a kultúra terjesztésének legáltalánosabb formája
Ősz Ferenc
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
