Sztálinvárosi Hírlap – 1959. május 26.

A mentők éjszakája

Este 6 óra. A város utcáin az emberek szokásos szombat esti sétájukat róják. Gyerekek szaladnak kacagva, édesanyák tárják feléjük ölelő karjaikat, s a csöppségek sikongva futnak a bársonyos karok ölelésébe. Odább, az újságos bódénál többen állnak, nézik a lapokat, mellettük fagylaltot nyalogató bámész fiúcskák, s egy kislány, színes papírforgóval. Mentőautó gördül a rendelő felől a Sztálin útra. Az emberek szeme sokáig kíséri a mentőt, s talán el is gondolkodnak rajta: – vajon hová megy, kit visz, mi történt?
Adjuk meg rá a választ, kísérjük el a mentőt. A Béke tér felé veszi útját, nem siet, nem robog, megy, mint bármilyen autó. A várócsarnokában, ahova a mentőt hívták, nincs összeverődött nagy tömeg, mint ahogy a szerencsétlenségek vonzzák a kíváncsiakat, most csupán akkor gyülekeznek, mikor az autó megjelenik.
– Részeg! – szól valaki, s a padnál elalélt emberre mutat.
A mentősök láthatóan bosszankodnak, de megragadják az italtól alaposan elázott férfit, s beteszik a kocsiba.
– Ide vezet az ital! – sopánkodik egy kardos asszony. – Miért iszik annyit, hogy nem bír lábra állni!?
– Mindenkivel megeshet az ilyesmi – váltja fel az asszony csipkelődését egy nyugodtabb férfihang, s a hang tulajdonosának borvirágos orra arra enged következtetni, hogy vele is megeshetett ilyen dolog már.
A mentő elindult egyenesen a Rendelőintézetbe. Ott már várnak I. a J-ra a gyomormosás közismert “műszerei”. A nap most bukik le a házak mögött, megnyújtott árnyak töltik be az utakat, a sétálók hazafelé veszik útjukat. 19 óra 27 perc. A mentőállomáson, az ügyeletes szobában cseng a telefon. Izgatott hang jelenti be Apostagról, hogy egy kisfiút elütött egy motorkerékpár. Sebesen szánt a ceruza a papíron, s egy perc múlva elindul a fehér kocsi a Duna túlsó partjára, életet menteni. G. K. kilencéves kisfiút agyrázkódással hozzák be a kórházba.

Kigördülnek a mentőautók

Hosszú csend következik ezután. A mentőállomáson az óra már átlépte az éjfélt. A város alszik, mély álomba szenderült. De itt hatan őrzik az emberek álmát, nyugalmát, figyelik az élet erének lüktetését.
– Csendes éjszakánk van – szól egy ápoló, s közben lapoz érdekes olvasmányán.
Végtelenbe nyúlnak a percek, enyhe álmosság üli meg a szobákat, s egyszerre, szinte varázslatosan mindenki friss lesz, mikor megszólal a telefon.
Nagyvenyim jelentkezik, M. Józsefnének szülési fájdalmai vannak.
Pontos cím következik ezután, s pillanatok alatt kirobog a mentő az éjszakába a mentőorvossal. A fénykévék végigpásztáznak a 6-os úton, a motor zúg, árnyak hajladoznak a sötétben, nemsokára hajnalodik. A községben már várják a mentőt, irányítják, de ezúttal M. Józsefné kislánya frissebb volt, mint gondolták volna. Mire az orvos betoppan, a falusi ház szobájában gyereksírás fogadja. Megszületett a kis csecsemő.
– Kislány! – mondják boldogan. – Kislányt is vártunk.
A következő út Óvárosba vezet, a Hajós utcába, K. Lászlónéhoz. Ő is gyermeket vár.
Alig jön vissza a mentőautó a szülőotthonból, már indul tovább Mezőfalvára, F. Andrásnéért.
– Első szülés! – figyelmeztetik az ápolót. Az ápoló már tudja, mit jelent ez. Körültekintőnek, nagyon figyelmesnek kell lenni, s ebben nincs is hiány.
Dereng a hajnal az égen, a falu még álmodik, most álmodja utolsó hajnali álmát. Porfelhő csapódik az autó után, s mint hosszú kígyó, kacskaringózik. Fiatalasszony áll az út közepén, megállítja a kocsit.
– Erre tessék!
A házban mindenki talpon van. A vajúdó 23 éves fiatalasszony elsápad, mikor a fehér autóra néz, s először tiltakozik.
– Nem akarok mentősbe ülni!
Rövid biztatás után beszáll. Az ápoló megkérdi előzékenyen.
– Ülni, vagy feküdni akar?
Mikor elhelyezkedett a fiatalasszony, s megindul az autó a város felé, a kismama arcára veríték ül. Fél. Nem tudja mi vár rá.
– Mit mondjunk a gólya néninek? – kérdi tréfásan az ápoló. – Fiút hozzon, vagy lányt?
A kismama elmosolyodik. A tréfa meghatotta, s most olyan közel látta gondolatban már ezerszer megálmodott kisdedét, hogy önkéntelenül is könnyezik. Észre sem veszi, hogy beértek a városba, a szülőotthon elé.

Felavatták az új szülőotthont és bölcsődét

Az utcán siető, munkába igyekvő emberek, autóbuszok tömve utassal, pezsdül az élet. Fiatal pár bőröndökkel, talán nyaralni mennek. Odább az utcaseprő húzza a széles gallyseprőt, arcán mosolyog a reggeli napsütés. Egy mama két csemetéjével megy az utcán, az óvoda felé. S közben a szülőotthonban felsírnak az újszülöttek, mert hiszen ezen az éjszakán három édesanya három kisleánynak adott életet Sztálinvárosban.

Sasvári

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.