Sztálinváros – 1955. június 17.

Szünidő előtt

A vizsgák

Először is a vizsgák következnek, így hát még nem maradéktalan a szünidőre gondolás élvezete. Sok minden történhet odáig. Megeshetik például az is, hogy a várt jórendű bizonyítvány a vizsgák alatt elégségessé alacsonyodik, – de történhetik fordítva is. Mint ahogy a negyedikes Holmár Anikóval történt, aki számtanból, magyarból elégségesre állt és a tanárok legnagyobb csodálkozására a vizsgán olyan feleleteket adott az egészévi anyagból, hogy örömmel adtak neki közepest.
Ma nagyon komoly dolog a vizsga, elemistáknak is, középiskolásoknak is. Régen úgy volt, hogy az összefoglalók befejezése után minden tárgyból egyórás vizsga volt, ami csak külsejében hasonlított a vizsgához, inkább afféle ünnepélyes búcsúvétel volt két hónapra az iskolától, a tantárgytól.
Ma ünnepélyes is – meg komoly is. Akkor a vizsgafelelet semmit sem számított, hiszen a bizonyítványok már régen az osztályfőnök asztalfiókjában feküdtek, kiállítva. Ma a vizsgafelelet alapján osztályoznak.
Hárman foglalnak helyet egy osztályterem első padjaiban. Az asztalnál a szaktanár és az elnök ül. Tételeket húznak, s míg a másik felel, addig egy kis papírlapra felírhatják, amit a kérdésről tudnak.
Milyen izgalom! Akárcsak az érettségin. Ott is így felelnek majd, pár év múlva. Ezek a nagy lányok, akik most magyar irodalomból vizsgáznak, három év múlva végzik el a gimnáziumot. Most állnak itt először a tanár előtt, tétellel a kezükben.
A mai magyar irodalmat kérdezik. Új filmjeinkről, színdarabjainkról beszélgetnek tanár és tanuló.
A gyerekek mindent tudnak. Érdekes, hogy csak a tankönyvből. Látszik rajtuk, hogy kevesebbet olvastak mellé, mint egykor mi. Vajon mi az oka ennek?
Egyik tanár azt mondja, hogy kevesebb az idejük, mert számtalan iskolai – tanulmányi időn túli – foglalkozás köti le őket. A jövő évben egy tanuló csak egy szakkörnek, egyesületnek lehet a tagja. Akkor biztosan több idejük jut majd olvasásra.
Aki végzett a felelettel, boldog szorongással teszi tankönyvét az ablak menti kis asztalkára és hagyja el a termet. Boldog, mert akárhogy is van – túlesett rajta. Az osztályzatért pedig rettenetesen szorong. Jó-e vagy csak közepes?
S miután a felelés, a vizsgák minden apró részletét megbeszélték odakint a folyosón egymás között, a szünetre terelődik a szó.

Mi lesz a nyáron?

Ez foglalkoztatja, izgatja most a gyerekeket. Bármilyenek is a nyári kilátások, egyforma izgalommal és örömmel készülnek rá valamennyien.
– A gyárban van még egy-két segédmunkási állás – súgja egy fiú titokzatosan a szomszédjának – és azt mondják, hogy egy gyerek is megkereshet ott hatszáz forintot. Jelentkezem.
Hatszáz forint. Izgató álom a gyerekeknek, gondolatban már osztják is szét az összeget: ennyi haza, ennyi ruhára, játékra, na, játékra egy kicsit több… Egy légpuska mindössze nyolcvanöt forintba kerül… Akik az úttörőtáborba mennek, azok nem győzik színezgetni az eljövendő napokat.
Nézzük hát meg előre, hogyan töltik a nyarat a sztálinvárosi gyerekek. Mindössze tízperces autóbuszút a Szalki-sziget bejárata. Gyalog nagyon kényelmesen félórai séta. Már zöldbeborult az erdő, ölében az elrejtett házak falai nem világítanak ki a sűrű lombok közül. Az ösvényen teherautók, rakott szekerek közlekednek és hogy közelebb érünk, egyre tágabban bontakozik ki a látvány. Az ismerősnek először az tűnik fel, hogy eltűnt a régi barak tábor. Azaz, hogy nem tűnt el, csupán nem lehet felismerni, hogy ezek voltak az öt évvel ezelőtt épült ideiglenes munkásszállások, később, a télen az elhanyagolt tanya ütött-kopott falai.
Megmaradtak a barakok, de mintha teljesen újak lennének. Nemcsak a festéktől, amely még hófehéren vakít rajtuk, hanem a formájuk is más lett. Az ablak- és ajtóvégződéseket parányi hajlattal zárták le, a környékét teljesen rendbehozták, nem ágaskodnak a tönkök, szétdobált fa, építőanyag az utcasorok között, a tábor főtere vörös salaktól tiszta…
Pár nap még és készen lesz a tábor kapuja is, a kerítéssövény a házak körül visszatér önmagába, bezárul.
Július 3-án nyílik meg a nyári úttörőtábor. Reggel 8-tól este 8-ig lesznek a táborban a gyerekek, azok, akik napközi otthonban voltak évközben és még azok, akiket felvesznek a nyári táborba. A gyermekek egész nyáron át teljes ellátást kapnak, ugyanolyan térítés mellett, mint a napközi otthonban. Tízórait, ebédet és uzsonnát. Még nem tudni, hogy lent főznek-e a gyermekeknek, vagy a Közétkeztetési Vállalat szállítja le a kosztot. Jobb lenne, ha saját konyhát tudnának felállítani. Ez azonban a közegészségügyi hatóságok beleegyezésétől függ.
Gondosan vigyáznak a táborban a gyerekekre. A táborvezetőn kívül állandóan mintegy tíz-tizenkét pedagógus ügyel fel rájuk, ezenkívül napközben kint lesz a táborban a DISz-bizottság és a honvédség egy-egy megbízottja is, akik a nyári foglalkozásokat, játékokat szervezik és irányítják. Nincs tehát okuk a szülőknek félteni a gyerekeket attól, hogy elvadulnak, szabadjára engedik őket. Mindvégig a leggondosabb felügyelettel vigyáznak rájuk.
Szabályszerű tábori élet folyik majd. Azok, akik nem a táborban laknak, a város egy pontján gyülekeznek reggel fél nyolckor, megérkezéskor reggelit kapnak, utána következik a napi program: Létszámjelentés, zászlófelvonás, tízórai, próbák, szakköri foglalkozás, ebéd, pihenés, fürdés stb. Este 7 órakor körletrendbehozás, hazavonulás.
A táborban külön étkezőhelyiségek, orvosi rendelő, fürdő épült máris és ezeket még a megnyitásig tökéletesítik és a szükséghez mérten bővítik.
A gyerekek nem töltik minden idejüket a táborban. Kirándulásokat tesznek a környékbe, átmennek gyakran a Duna másik oldalára stb.
Úttörőzenekart akarnak alakítani a nyár folyamán, olyant, hogy a tanévkezdéskor már bemutatkozhassanak a szülőknek és a városnak.
A szervezeti felépítést és a belső rendet még nem lehet pontosan tudni, mert az indulás időpontjától, körülményeitől függ. Biztos azonban, hogy az országban nagyon kevés város dicsekedhetik a miénkhez hasonló nyári úttörőtáborral, azzal, hogy a város gyermekeiről így gondoskodnak.

A többi gyerek,

aki dolgozni akar, vagy aki nem vesz részt az úttörőtáborozásban, mit csinál? Róluk is gondoskodtak már.
Akik dolgozni akarnak, azok egy része elmehet a Vasműhöz, ahol a nyár folyamán mintegy 150-es létszámmal ipari tanulóképzés indul meg. Ebben főleg a most végzett nyolcadik általános iskolások vesznek majd részt. Azok a középiskolások, általános iskolások, akik a nyár folyamán dolgozni akarnak, hogy ruhára, tankönyvekre pénzt keressenek maguknak, legnagyobb részben szintén találnak maguknak elfoglaltságot.
Több gyereket felvesznek egy-két hónapos időtartamra a tanácsi vállalatok, ezenkívül sokan helyezkednek el rövid időre – egy hónapra, hat hétre – a Vasműnél is. A Városi Tanács Oktatási Osztályára vár az a feladat, hogy ezt megszervezze.
Az elmondottakon kívül még egy szervezett nyári elfoglaltsága lesz gyermekeinknek: a szakszervezetek üdülni viszik őket, kéthetes turnusokban.
A Kohászati Szakszervezet háromszáz iskolásgyermek kéthetes üdültetését vállalta Szigligeten, az Építők Szakszervezete pedig 75 gyermeket üdültet Balatonmárián. Az üdültetésben résztvevő gyermekek orvosi felülvizsgálata máris megindult.

Most még vizsgáznak, könyveket forgatnak és feleletre készülnek nagy izgalommal és várják a sokat ígérő nyarat, amely a távolból integet feléjük.
Úgy érezzük, nem hiába várnak a gyerekek. Gondoskodtak róluk, nyári szórakozásukról, tartalmas szünetnapjaikról.
Mi sem felejtjük el őket a következő tanévig. Időnként beszámolunk arról, hogy mit csinálnak az úttörőtábor lakói, hogyan állják meg helyüket azok, akik dolgoznak, hogyan szórakoznak a messzi üdülők.
Addig is, viszontlátásra, gyerekek!

Tamás István

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.