Délmagyarország – 1956. június 20.
Sztálinvárosi jegyzetek I.
Óvodások játszanak a víztorony előtti parkban /1956. április 14.
fotó: MTI/Fényes Tamás
A magyar ipar új fellegvára – Sztálinváros – ott a Duna partján korszerűségével, nagy arányaival túlzás nélkül kiérdemli a megállapítást: nagyszerű. Sokat és szépet lehetne írni üde parkjairól, lakóházairól, széles utcáiról, a nagyolvasztóműről, a Martinról is. De a legelső hely az embereket illeti, akik száz és ezer akadályt leküzdve alig öt év alatt az egykori puszta földre új gyáróriást és várost emeltek hősi erőfeszítéssel. Az embereket, akik termelnek és építenek tovább.
A második ötéves tervben tovább épül a gyár, a város. Üteme megalapozott, nem túlzott. Befejezik a Sztálin Vasmű “első kiépítési lépcsőjét” és így az teljes kohászati üzemmé válik. Ezért felépül és megkezdi a munkát – a tervek szerint – 1959-ben a Meleghengermű és 1960-ban a Hideghengermű.
Kálmán Tamás tervező mérnök, Pásztor Viktor kitüntetett tervező és
Schőn József technikus a meleghengermű igazgatóságának tervezésén dolgoznak. /1956. február 20.
fotó: Magyar Fotó/Hollenzer Béla
Még az idén már júliusban dolgozni kezd a Kokszolóüzem és utána az Ércelőkészítő, az Érctömörítő üzem. A Kokszoló kemenceblokkjának teljes üzemeltetésével évi 280 ezer tonna kohókokszot termelnek és így mintegy 94 millió forint értékű import-koksz árát takaríthatjuk meg. A kohókokszot még most külföldről hozzuk be.
Igen jelentős, hogy ebben az évben nyersvasat ad a II. számú Nagyolvasztó. Az Ércelőkészítőben-tömörítőben a gépesített vagonürítéssel és szállítással, az érc törésével és osztályozásával, a porércek darabosításával, az aprókoksz felhasználásával évenként mintegy 30-35 millió forint megtakarítást érnek el. 1957-ben helyezik üzembe a Kokszoló benzol-finomítóját és kátrányfeldolgozó üzemét, 1958-ra a negyedik Martinkemencét.
Legalább 4000 újabb lakást építenek, további bölcsődéket, lesz uszoda is. Különfél evárosfejlesztési terveket valósítanak meg – az emberért.
A talán rideg, de mégis sokat jelző felsorolás után ismerkedjünk meg a város ezerarcú életével, a munkával, egyes emberi sorsokkal.
Süt a nap. A fákkal szegélyezett széles betonjárdán legalább annyian sétálnak, mint a szegedi korzón. Fiatal anyák babakocsit tolnak. Fiatalok, idősebbek az igen modern és szép Dózsa Filmszínház előtt állnak. Bizonyára azt határozták el, hogy megnézik a Döntő pillanat című jugoszláv filmet. Az éttermek és a különféle üzletek – számuk közel 100 – szépek és nagy forgalmat bonyolítanak le.
Az utca forgatagában akadtam össze egy szikár, lelkes emberrel: Geszler Jánossal, a gépgyár munkásával. A várost és a gyárat építők úgyszólván első csoportjában volt, “bennszülöttnek” számít. Van benne helyénvaló önérzet, jogos büszkeség. Azt mondja:
– Ilyen hatalmas valamit, mint ez a város és a gyár, még nem csinált a magyar nép. Minden – és itt megnyomja a szót – öt év alatt született. Nem is tagadom, büszke vagyok a városomra.
– Milyen az élete, a sorsa?
– Akad gondom, de az is igaz, hogy nem élek rosszul, jól megvagyunk a családdal. A Sztálin út 27 szám alatt lakom, két szobás, fürdőszobás lakásban. Ez is nagy szó, hogy ennyire vitte a munkás.
Sokat beszél a városról, kisleányáról. Tréfás is, mert jókedélyű emberek a sztálinvárosiak. Amikor abbahagyja, próbaképpen megkérdezem tőle, hogy nem akar-e majd esetleg évek múltán elmenni innen. Ezt feleli:
– Nem, én itt akarok élni!
Sztálinvárosi látkép /1956. április 14.
fotó: MTI/Fényes Tamás
Megnéztünk néhány lakást, az övét is. Igen elégedettek lehetnek vele, mert szépek a lakások. Van azonban lakásprobléma és nincs még mindenkinek igazán megfelelő otthona. Az úgynevezett délivárosrészben – kívül a valóságos városon – nem kielégítő körülmények között laknak egyes emberek. Tudja ezt a sztálinvárosi pártbizottság, a tanács és a lehetőségekhez képest változtatnak ezen. Most is építenek lakóházat, hogy az igényeket kielégíthessék.
A városnak körülbelül harmincezer lakosa van most. Nagyon korszerű a város, a gyár. Hamis elképzelés lenne azonban azt hinni, hogy valami egészen különleges életet él. Igaz, sok itt a derék ember, ez a többség, de azért bürokraták, aztán részegek, lógósok, vagányok és jampecek is vannak, éppúgy, mint máshol. Az egészséges tisztulás szakadatlanul tart a közvélemény erejével. Semmi kétség abban, hogy ez a jó közszellem győzedelmeskedik.
Különféle emberek dolgoznak itt. Találni közöttük kulákot, kulákcsemetét, volt nagyiparost és mást. Mi a helyzet velük? Azok az osztályidegen elemek, akik megbékéltek, belátták eddigi hibáikat, bele akarnak illeszkedni, vagy már beleilleszkedtek szocialista rendünkbe és jól dolgoznak, épp úgy élhetnek, mint a többi ember. Jó munkájukat méltányolják, elismerik. Nem is egy közülük a sztahánovista, vagy éppen kiváló dolgozó.
Járókelők figyelik az utcáról a város húsboltjában a 30 kg-os harcsát, amelyet a Halásztavi Tsz fogott ki a Dunából. /1956
fotó: MTI/Jármai Béla
Így is megmutatkozik az emberformáló erő s itt márnem csodálkoznak ezen. Hegedűs Sándor elvtárs – aki a Sztálinvárosi Pártbizottság szervezési osztályán dolgozik- több olyan osztályidegen emberről beszélt, akiket éppen becsületes, kiváló munkájuk után jutalomban is részesítettek. Persze jól tudják, hogy szükség van az éberségre, mert van osztályharc.
Jó kiállású fiatalember Gersényi Miklós. Az Ércelőkészítőben automatika csoportvezető. Két éve végezte el a gépészeti technikumot. Budapestről nemrégen került Sztálinvárosba. Vajon hiányzik-e neki a főváros? Nem -mert mint mondja – itt is nagyvárosias az élet. Keresete most 1300-1400 forint, de ha megkezdi a munkát az Ércelőkészítő, felmegy az 2000 forintra is. Különben a jó szakmunkások általában 2000 forint körül, vagy éppen felette keresnek. A nehéz munkát végző martinászok havonta megkeresik a 2500-3000 forintot. Van 700-800 forintos havi kereset is. Ezek azemberek semmi szakképzettséggel nem rendelkeznek, például segédmunkások a kőműveseknél, kocsisok a kordén a földszállításnál, stb.
Gersényi Miklós tudja, hogy a keresete is több lesz, ha többet tud. Újságolja is: “Az egyetem levelező tagozatára járok.” Szavaival: jó élete van itt, sokat sportol, vív és úszik.
Nőtlen. “Előfordulhat – jegyzi meg mosolyogva – itt találom meg a párom”. Így hát lehet sztálinvárosi fészekrakó fiatal lesz ő is.
Morvay Sándor
(Folytatjuk)
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
