Szabad Nép – 1955. május 1.
Öt május elseje Sztálinvárosban
Sztálinváros öt esztendő alatt nagyra nőtt. Igazi, “patinás” város lett. Város, amelynek történelme van. Az ötödik május elsejét éri meg ma. Ezeknek a május elsejéknek mindegyike más és más volt. Úgy nőttek ezek a május elsejék is, ahogyan nőtt maga a város és a gyár.
Melyik volt a legszebb az eddigi május elsejék közül? Megkérdeztem ezt Molnár Bálinttól, az egyik “legöregebb” sztálinvárositól, aki jóformán az első napoktól kezdve építi ezt a várost, s aki ott volt mind a négy május elsején, s ma ott van a menetelők sorában az ötödiken is. Azt vártam, úgy fogja mondani: Egyre szebbek voltak. Nem ezt mondta, így válaszolt: “Mind, mind nagyon szép volt.”
1951
Az első “igazi” utca
DT-54A Sztalinyec lánctalpas erőgéppel vontatott földnyeső /1951. március 1.
fotó: MTI/MAFIRT
1949 novemberében kezdték kijelölni a pentelei fennsíkon magyar és szovjet mérnökök a leendő város és gyár helyét. 1950 tavaszán készült el az első fehér falú felvonulási épület, a Dunamenti Magasépítő Vállalat irodája. Az akkori május elsejét még csak a falu ünnepelte. A kis falu, amelynek lakói még csak legyintgettek azt hallván, hogy itt valamiféle nagy város és gyár épül majd néhány rövid esztendő alatt…
De 1951 májusáig nagyot fordult a helyzet. Ezer és ezer munkás szerszáma kezdte megváltoztatni a fennsík képét. Hatalmas gépek jöttek, hogy simára gyalulják a dombokat, feltöltsék a völgyeket. Hamarosan elkészültek a felvonulási épületek, szálláshelyek, majd egymás után dugták ki fejüket a földből a “kockák”, a “négyes utca” házai. Ez a kis utca Sztálinváros legrégibb utcája, öt “kocka” áll az egyik oldalán, s két “bivaly” a másikon. Az öt kockában volt akkoriban az egész építkezés szíve. Itt voltak a vállalatok központi irodái, itt volt a pártbizottság, a DISZ-bizottság. Városközpont volt a “négyes utca”. Egy évvel azelőtt még volt az a kis, fehér falú felvonulási épület – most már egy egész utca kellett. De nem is csak egyszerűen városközpont volt. Több annál. A régi sztálinvárosiak legkedvesebb utcája. Ez az a hely, ahová minden “őslakost” egyformán kötnek az emlékek. A “hármas kocka” tetején gyulladt ki először a vörös csillag. Emlékeztek rá, elvtársak? Mennyit szidtuk a szerelőket, amiért, a neoncsillagnak, hol egyik, hol másik ágában kialudt a fény! Akkor az volt a város legmagasabb pontja. Ma már… De azt a csillagot nem lehet elfeledni. Valahogyan a jövőt, a magasabbra és egyre magasabbra kerülő vörös csillagot jelképezte. Ma is éneklik az akkor született nótát:
Pentelei hármas kocka de magos,
Tetejibe, babám, az a csillag de piros!
Amíg az a piros csillag fent ragyog,
Addig, hiszem, babám én a tied maradok…”
Épül Dunapentele /Bauer Sándor képei
Ahogyan közeledett május, az építkezés vezetői gondolkozni kezdtek, mivel lehetne ezt a napot különösen emlékezetessé tenni. S elhatározták: teljesen rendbehozzák a “négyes utcát”. Nagy munka kezdődött. Betemették a gödröket, aszfaltoztak, felásták a járdák mellett a park helyét, elszórták a fűmagot, kiültették a virágokat. Igen ám, de mi legyen az utca neve? Hiszen most már csak nem lehet továbbra is egyszerűen “négyes utcának” hívni? S eljött május elseje. Az építkezés első májusi ünnepe.
fotó: Magyar Fotó/Járai Rudolf
Az első május elseje az épülő városban
Előző este a fiatalok megmosakodva, szépen kiöltözve (milyen nagy szó volt ez, akkor!) összegyűltek a pártbizottság épülete előtt, énekkel és virággal üdvözölték a pártbizottságot, majd másnap reggel a város lakóival együtt felvonultak a “négyes utcán”, az első “igazi”, maguk építette utcán. Hogy szállt a dal, hogy lobogott az a néhány zászló! S amikor a szabadtéri színpadnál összegyűltek, hogy meghallgassák az ünnepi beszédet, Lombos elvtárs, a pártbizottság titkára megkérdezte őket: Helyeslik-e, hogy a “négyes utcát”, ezt a virágos-pázsitos kis szigetet az építkezés káoszának kellős közepén – “Május 1” utcának nevezzék el? Zúgott az éljen, magasba emelkedtek a karok – az építők megkeresztelték elsőszülöttjüket.
1952
Vasasok az ünnepi menetben
Gyorsan nőttek az épületek. Még 1951 májusában várossá lett Dunapentele. Augusztus 20-ra megnyílt az üzletház (a Május utca északi végén), s a Béke Étterem, az első igazi, nagyvárosi étterem. De ekkor már kezdtek kiemelkedni a földből az első gyárépületek betonoszlopai is. Új jelszó született az építkezésen – kedvesebb, mint eddig bármelyik -: “November 7-én öntjük az első vasat!” Kemény csatákat vívtak az építők, de sikerrel. Nagy, nagyon nagy ünnep volt ez a november 7. A megelőző napokban a város küldöttsége 14 000 építő aláírásával megpecsételt levelet vitt Rákosi elvtárshoz, melyben kérték, hogy városukat Sztálinvárosnak nevezhessék el. S november 7-én, amikor a búza- és kukoricatáblák helyén vasat öntöttek a dunapenteleiek, felvették Sztálin elvtárs nevét.
De szép volt az 1952-es május! A májusi versenyben már egészen új jelszavak lelkesítették az embereket. Folyt a harc az erőmű mielőbbi megindításáért, a kikötőben (a híres szigeten) pedig már a partfalakat építették.
Sztálin Vasmű Építője – 1952. május 1.
S ezen a május 1-én már nemcsak egy utcát neveztek el Sztálinvárosban. Az építkezés lapja ekkor közölte először a város térképét, rajta az új utcanevekkel. Az egyik utcát Szórád Mártonról nevezték el. Szórád nevét jól ismerték a régi Dunapentelén, s ismerik a mai Sztálinvárosban is. Győzelmes harcaink előhírnöke volt ez a “kisházas zsellér”. Az 1800-as évek elején harcra vezette társait a földért. Elfogták, s amikor a bíróságon megkérdezték tőle, hogy mi elfogattatásának oka, keményen válaszolta: “Hogy én, valamint a többi dunapentelei lakosok… a földesuraktól a földet a zsellérek számára is kiadatni kívántam.” Sztálinváros híven őrzi Szórád Márton emlékét…
Ahol valóra vált Szórád Márton álma
Az első felvonulási épület, az első “központ” helyét az ünnepre felásták, parkosították… Az ünnepi felvonulás képe is más volt, mint az előző évben. Akkor még egyes egyedül építőipari vállalatok dolgozói vonultak el a díszemelvény előtt. 1952 május elsején pedig megjelentek a menetben a vasasok. Zászlókkal, jelszavas táblákkal a kezükben kezdték birtokba venni a várost. Igaz, még csak néhány rezsiüzem vasasai jöttek. De – mintegy a holnap előhírnökeiként – külön táblák alatt vonultak már fel a martin és az erőmű építői is.
1953
A kohókőművesek versenye
1950-től kezdve, ahogy megjelent az újságokban a párt Központi Vezetőségének és a DISZ Központi Vezetőségének a felhívása, százával és ezrével jöttek az emberek építeni.
DISZ felhívása 1950-ben
Akik látják az Óriás első lépéseit…
Persze akadtak olyanok is, akik megijedtek a sártól-portól, a nehézségektől és megfutottak. De a többség, a java maradt és épített. Legjobbjaik nevét ma is őrzik és őrizni is fogják Sztálinvárosban. Ki ne emlékezne a Partizán-brigád, az L. Szász-brigád, az Olajos-brigád, a Boér-brigád hőstetteire, nagyszerű munkájára? A párt szavára összesereglett emberek nagyszerű erőfeszítése, akarata építette fel ezt a várost és gyárat.
Sztálin út /1953
fotó: Fortepan/Sattler Katalin
S 1953 májusában már a kohókőművesek is versenyeztek az egykori kukoricaföldek helyén az idővel. Már dolgozott a Tűzállótéglagyár, egész sor üzlet nyílt, egyes családok már elfoglalták végleges lakásukat, s most folyt már a kohó építése is. Az 1953. május 1-i ünnepségek előtt a Sztálin Vasmű Építője állandóan közölte a híreket a kohó építéséről. Április 24-i számában a Répási-brigád nagyszerű tetteiről is hírt adott. A felszabadulás ünnepére tett felajánlását ez a kohókőművesbrigád kiválóan teljesítette, s a májusi versenyben még jobban kitett magáért. Nehéz, bonyolult munkán, a II-es számú légbevitő bélés és tűzakna falazásán dolgoztak. Április 17-én új, sztahanovista módszerrel kezdtek dolgozni. A kőművesek szalagszerűen, egymás után kezdték meg egy-egy új sor falazását, s így mentek egymás nyomában körbe-körbe. Április 17-én 275 százalékot értek el az új módszerrel, 18-án 265-öt, 20-án pedig 300 százalékot! 21-én már 38 órával megelőzték az ütemtervet. Eredményeik fellelkeztették az éjszakai műszakban dolgozó, rácsokat rakó átképzős brigádokat is, akik hamarosan ugyancsak 38 óra előnyt szereztek. Ebben az időben már nagy versenyben álltak az erőmű és a kokszolómű építői is. Forró napok voltak ezek.
Most már részletesen meg kellett határozni május előtt, hogy melyik üzem dolgozói hol gyülekezzenek, hol olvadjanak hatalmas áradattá a kis patakok, merre vonuljanak – hiszen sok ezer ember ünnepelte együtt a nemzetközi munkásság nagy ünnepét. S a felvonulók soraiban ott meneteltek – külön egységben most első ízben – a Sztálin Vasmű Tröszt, a városi tanács dolgozói is.
1954
“Dolgozik már a kohó, most jöjjön az acél is!”
Az 1953-as esztendő nemcsak örömet, hanem fájdalmat is hozott a sztálinvárosiaknak. Fájt látniuk egyes építkezések leállítását, mások építési ütemének csökkentését.
De 1954 február végén nagy esemény színhelye volt Sztálinváros.
Évek kemény munkájának gyümölcse érett be. Felépült az óriáskohó, amelynek megindítását, mint a “túliparosítás” termékét, Nagy Imre elvtárs megpróbálta megakadályozni. A kohó azonban dolgozni kezdett. Ott állt mellette L. Szász Antal, az egykori kubikosbrigád vezetője – ő csapolt először, így ígérték ezt neki, amikor Diósgyőrbe küldték, hogy a kohó indulásáig tanulja meg ott a szakmát. Ha jól tanul – ő csapol elsőnek. Így is lett.
Május elseje közeledtekor ismét új jelszavak lelkesítették a dolgozókat. Mindenekelőtt az, hogy “Dolgozik már a kohó, most jöjjön az acél is!” Vagyis: minél gyorsabban építsük fel a martinművet, hogy munkához kezdhessen az első kemence. Gyorsan ment a munka. Ekkoriban már üdvözölhették a Sztálinvárosba érkező diósgyőri és ózdi martinászokat, akik majd ott állnak a kemence mellett, s főzik az acélt, hogy erősödjék, növekedjék iparunk, hazánk. Még nem dolgozott a martin, de a DISZ fiataljai már hatalmas vasgyűjtést rendeztek, hogy a legifjabb üzemnek első perctől kezdve legyen mit “ennie”. Már dolgozott az erőmű, épült a kokszolómű, folyt az erdősítés, s megszervezték az első tisztasági mozgalmat is a szocialista városban. Május előestéjén, április 30-án adták át az építők felajánlásukhoz híven az erőmű III-as számú turbináját és VIII. számú kazánját.
A sztálinvárosi Vasvári Pál Általános Iskola tanulói a május elsejei ünnepségen. /1954
fotó: MTI/Magyar Fotó/Vadas Ernő
Az 1954 május elsejei felvonulás már gyökeresen más volt, mint az eddigiek. Egy esztendővel ezelőtt a Sztálin út (a város főútja ez), még a legnagyobb összevisszaság színtere volt. Mindenütt építkeztek, az út helyén meszesgödrök, árkok voltak. Most a széles, gyönyörű út, szélesebb, mint bármelyik budapesti társa. Itt vonultak hát végig tavaly a sztálinvárosiak. És most már több volt a menetben a vasas, mint az építő. Jöttek a mintakészítő, az öntöde, a villamosjavító, a mechanika dolgozói, s a város történetében első ízben vonultak fel a nagyolvasztó munkásai, mérnökei, tisztviselői.
A dísztribün a május 1-i ünnepségen. Középen Borovszky Ambrus, Földes László, Wolf Johanna és a Pártbizottság több vezetője. /1954
fotó: Magyar Fotó/Cseörgő Tibor
De itt voltak már az épülő martinmű, kokszolómű dolgozói is. Elvonultak a dísztribün előtt a régi szabadtéri színpad mellett felépült, vidámsággal, szórakozással hívogató “Vidám Park” felé.
1955
A Sztálin Vasmű épül tovább
Ma vonulnak fel ötödször május 1-én Sztálinváros lakói, dolgozói. Mit írjak erről a május 1-ről? Hogy milyen nagy város lett Sztálinváros? Hogy a nagyolvasztómű kiváló minőségű nyersvasat termel s becsülettel dolgozik a martinmű két kemencéje is? Erről már sok szó esett. A Sztálin Vasmű nevét, hírét ismeri az őrség.
Sztálinvárosi vásár és kiállítás
Sztálinváros ezen a május elsején új színnel gazdagodik. Most rendezik meg első ízben a Sztálinvárosi Májusi Vásárt, s úgy tervezik: mostantól kezdve minden május elsején megismétlik ezt. Lesz itt minden. Iparcikkek, mezőgazdasági kisgépek, jófajta borok és pecsenyék közt válogathatnak a vendégek. Sztálinvárosi emlékeket vihetnek magukkal a messziről érkezők. Mert máris nagyon nagy az érdeklődés. Szegedről, Miskolcról, Pécsről, Sopronból – az ország legtávolabbi vidékeiről is százával készülődnek az emberek a sztálinvárosi vásárra. Már csak azért is, hogy láthassák ötéves tervünk nagyszerű alkotását, hogy személyesen győződjenek meg róla: a Sztálin Vasmű minden akadály, minden jobboldali gáncsoskodás ellenére igenis épül tovább, hogy fokozott ütemben dolgoznak a kokszolómű, az érctömörítő építésén.
A felvonulók ünnepi menete 1955 május elsején
fotók: MTI/Seidner Zoltán
Sztálinváros. Mennyi emlék, mennyi harc fűződik nevedhez! Ma már el sem tudjuk képzelni nélküled hazánkat.. Persze, így is van ez rendjén. De azért téged nem lehet egyszerűen “megszokni”, összesűrítve, mintegy csokorba fogva testesíted meg népünk alkotóerejét, pártunk helyes politikáját, azt a testvéri segítséget, amit napról napra kapunk a szovjet emberektől. Életre keltél, mert a párt így határozott, s mert a nép egységben követte a párt szavát. Tovább nősz, egyre szebb és nagyobb leszel, mert így határozott a párt, mert ezt követeli az ország, a nép érdeke, s mert a nép ma is egységben követi a pártot.
Üdvözlet néked, Sztálinvárosunk, az ötödik május elsején!
Gál Pál
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
