Szukarno elnök látogatása Sztálinvárosban

Üdvözöljük kedves vendégeinket, Szukarno elnököt!
Selamat Datang Tamu Terjinta, Presiden Sukarno!


Népszabadság – 1960. április 17.

Szukarno elnök látogatása Sztálinvárosban

Az Indonéz Köztársaság elnöke és kísérete szombat délben ellátogatott Sztálinvárosba. A vendégeket Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Tanács elnökhelyettese és Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára kísérte. A szocialista város határában Bujdosó Imre, a Fejér megyei Tanács elnöke üdvözölte Szukarno elnököt, akit a sztálinvárosi tanácsháza előtt az úttörők sorfala és úttörő-zenekar fogadott. A tanácsházán Tapolczai Jenő, a városi tanács elnöke adott tájékoztatót Sztálinváros fejlődéséről, dolgozóinak mindennapi életéről. A tanácselnök ismertette a város üzemeinek kialakulását s az iparosítás további terveit. Dr. Szukarno válaszolt Tapolczai Jenő üdvözlő szavaira.


Szukarno elnök és kísérete megérkezik Sztálinvárosba.

Néhány perces baráti beszélgetés után az elnök meglátogatta a Dunai Vasművet. A gyárváros főbejáratánál Borovszky Ambrus vezérigazgató köszöntötte a kedves vendégeket. Szukarno elnök válaszában – a többi közt ezt mondta:
– Nagyon örülök, hogy ellátogathattam Sztálinvárosba. Nemcsak a baráti fogadtatásért vagyok hálás, hanem azért is, amit itt láthatok és tapasztalhatok. Indonézia felvirágoztatásának ugyanis egyik fontos feladata éppen az iparosítás. Bár hazámban sok a gazdag vastartalmú érc, a vasat és az acélt eddig külföldről kellett behoznunk. Most elhatározott szándékunk, hogy létrehozzuk az indonéz vas- és acélipart, önök valószínűleg tudják, hogy a Szovjetunió nemrégiben 250 millió dolláros hitelt bocsátott rendelkezésünkre. Nos, ennek nagy részét kohászati beruházásokra fordítjuk. Szukarno elnök végül átadta a Dunai Vasmű egybesereglett több száz dolgozójának az indonéz munkások üdvözletét, s a két nép tartós barátságának éltetésével zárta szavait.


Vasmű bejárata előtt, Sztálinvárosbandr. SzukarnoDobi István és Borovszky Ambrus
fotó: MTI/Papp Jenő/Népszava

Sztálinvárosban

Az elnök és kísérete ezután megtekintette a Dunai Vasművet. Délben a város tanácselnöke díszebédet adott dr. Szukarno tiszteletére az Arany Csillag Szállóban. A díszebéden részt vettek a Sztálinvárosba érkezett magyar államférfiak, a megye és a város vezetői, s Sztálinváros kiváló dolgozóinak képviselői is. Tapolczai Jenő tanácselnök pohárköszöntőt mondott Szukarno tiszteletére, majd a látogatás emlékére a szocialista várost bemutató képesalbumot nyújtott át neki. Szavaira az Indonéz Köztársaság elnöke ugyancsak pohárköszöntőben válaszolt. Szukarno és kísérete szombat délután visszaérkezett Budapestre.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros