Magyar Ifjúság – 1976. november 5.
Diákkirándulás Dunaújvárosba
A gyárváros már felnőtt
Hamar eldöntöttük az osztályfőnökünkkel, Veres Mihálynéval, Dunaújvárosba kirándulunk, így kíváncsian vártuk a látnivalókat. Már sokat hallottunk a “kukoricaföldből nőtt” szocialista városról, de még sohasem kerültünk a közelébe.
Elgondolkoztató az is, hogy egy ilyen fiatal város alapításakor mi még a világon sem voltunk. Közben az nagykorúvá lett, mi még csak éppen 17 évesek. Mire ezt a kort elérjük – mint mondogatják -, már önálló felnőtt életünket éljük. Hát hogyne érdekelne bennünket, mire jutott huszonhat év alatt egy szocialista város.
De ne kezdjük a közepén. Reggel nyolc órakor Budapesten a Március 15-e téren beszálltunk a különautóbuszunkba. Először is az iskolánk névadójának falujába, Ercsibe látogattunk. Kitérő nélkül, hiszen a Dunaújvárosba vezető út érinti.
 1. Gitárszóval |
 2. A hőskorból |
Bizonyára már ebből is kitaláljátok gimink nevét. Mindenesetre eláruljuk, hogy az Eötvös gimnáziumba járunk. Ercsiben, Eötvös Józsefről emlékeztünk meg. Már gyerekkorában is sokat tartózkodott itteni birtokán, de később is gyakran járt vissza. S végül itt tért örök nyugovóra 1871-ben. Síremléke az Ercsi előtti dombok egyikén, a 145 méter magas Tetődombon áll. Még azt is tudjuk, hogy az obeliszkjét Ybl Miklós tervezte, a domborművét Szász Gyula alkotta.
Sírját megtisztítottuk az őszi sárguló falevelektől, majd friss virágokkal meg is koszorúztuk. Meglátogattuk az emlékházát is. Beírtunk a naplóba, hogy itt jártunk. Azután máris indult tovább az autóbuszunk a hajdani kicsi Dunapentelére, a mostani modern gyárvárosba, Dunaújvárosba.
Már messziről megpillantottuk gyárkéményeinek fátyolos füstjét. Képzeljétek el, minden kémény más színűt “pipál”. Szürkét, bordót, barnát, kénsárgát, de hófehér gőzök is szaladtak az ég felé.
 |
 |
3-4. dunaújvárosi látkép
Virágos, parkos erdőn át érkeztünk a vasműhöz. Hatalmas, közel hatszáz holdnyi terület. Az üzemen belül kaputól kapuig autóbuszok közlekednek. Amire különösen felfigyeltünk, rengeteg a fű, fa, virág. Még a gyár területén is. Azt mondták, hogy a tiszta levegő és a barátságos környezet miatt ültették.
De maradjunk még a főkapunál. Oromzatán a híres festő, Domanovszky Endre nagyméretű freskóját láttuk. (Szerencsénkre a városban éppen azokban a napokban rendezték meg a művész vándorkiállítását. Azt is megnéztük.)
A gyár területén, csak fejvédővel lehet járni. Rettentően fura holmi. Osztályunk létszáma harmincnégy, ennyi kobakra kellett szereznie Vidéki Pálnak, alkalmi idegenvezetőnknek. Egyébként ő mérnök az üzemben, és KISZ-vezetőségi tag.
Szóval a fordított “csajkát” föltettük a fejünkre. Akkora, hogy még két diákfej is nyugodtan belefért volna. Ezért, ha mozdultunk, azonnal orrba vert. Így hamar meg kellett tanulnunk egyenes fejtartással, egyenes nyakkal járni.
Vidéki Pálnak köszönhetjük, hogy sok mindent megtudtunk a vasműről. Csodálatosan beszélt jegyzet nélkül. Felkészültsége ámulatba ejtett bennünket, pedig csak akkor, hirtelen ugrott be.
5. Mi és a meleghengermű
Elmondta, hogy a Dunai Vasműben 1951. november 7-én csapoltak először. Ma a hazai nyersvastermelés több mint egyharmadát, a finomlemeztermék 90 százalékát, a spirálisan hegesztett cső- és lemezradiátor teljes egészét itt állítják elő.
Osztályunkat üzemrészről üzemrészre vezette. Ívhegesztők lángjai villogtak, szikrazuhatag hullt és sercegve hűlt ki a levegőben. Hat-hét tonnás acéltömbök szaladtak a magasban. Féltünk, hogy valamelyik a fejünkre pottyan. A legizgalmasabb az volt, amikor egy kis hídon mentünk át, és a lábunk alatt erős sodrású aranysárga acélfolyó rohant. A látvány lenyűgözte az egész társaságot.
Megtudtuk azt is, hogy ma még a Siemens-Martin-eljárással dolgoznak, de hamarosan új technológiát honosítanak meg. A hagyományos hat-hét órai olvasztási időt, negyven-ötven percre csökkentik, azzal az egyszerűnek látszó szovjet találmánnyal, hogy oxigént fújnak a fémfürdőbe.
 6. Beugró idegenvezetőnk, Vidéki Pál jegyzet nélkül magyaráz |
 7. Fejünk fölött fut az izzó acélgerenda |
Gombnyomásra automata szódavizet lehet inni a gyár részlegekben. Érdekessége az, ha a pirosat nyomod, sima szódavíz ömlik a pohárba. Ha a feketét, sós ízű. Az elég rossz volt, nem ízlett nekünk. De azoknak a kohászoknak, akik állandóan a nagy melegben izzadnak, ez védőital.
Egy kis “balesetet” sem kerültünk el. Az történt, hogy a gyárlátogatás után az egyik előzékeny srác összegyűjtötte a kölcsön kapott „vaskalapokat”. Egymásra raktuk. Persze a közepe kidőlt, és szertegurult mind a harmincnégy. Gondolhatjátok azt a nagy csörömpölést.
A kirándulás mindezzel még nem ért véget. A penitelei Romkertben is jártunk. Megnéztük a római város, az Intcercisa maradványait. Intercisa egyébként bemetszést jelent: a Duna-part löszös mélyedéseire utaló elnevezés.
Az is meglepett bennünket, hogy Dunaújvárosban idős embereket alig láttunk. Mint megtudtuk, az átlagos életkor mindössze harminc év. Ennek ellenére a támogatást igénylő, magukra maradt öreg embereknek a városi KISZ-bizottság védnöksége alatt, az üzemek együttes támogatásával, szociális otthont létesítettek. Mivel a város a fiataloké, a fedett versenyuszoda sem hiányozhat. Jövőre épül fel szocialista brigádok segítségével. Az építkezésen Kommunarszk, a szovjetunióbeli testvérváros egyetemistái is lapátoltak, talicskáztak, betonoztak.
Késő délután lett, amikor a sok látnivalótól, a sok élménytől fáradtan szálltunk az autóbuszba. De az egyik lány gitározni kezdett, ettől egyszeriben elszállt a fáradtságunk. Jókedvűen énekeltük végig az utat hazafelé.
8. Megkoszorúztuk Eötvös József sírját Ercsiben
Elhatároztuk, ismét ellátogatunk ebbe a kedves, fiatal városba. Erre figyelmeztetett bennünket a virágokból kirakott felirat a város határánál: VISZONTLÁTÁSRA!
Az Eötvös József Gimnázium III/A osztályos tanulói nevében elmondták: Simonits Éva, Drajkó Miklós és Jancsó Gábor.
Lejegyezte: Lukács Györgyi
Fotó: Kotroczó
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
