Régi dunapentelei történetek I-VI.
Kötetborítókon Kaisler Gitta festményei láthatóak
Kockás spirálfüzettől a 6 kötetes könyvsorozatig
Nem tudjuk eleget hansúlyozni, hogy Schlitterné Nyuli Anna, Panni néni dunapentelei történeteket tartalmazó könyvsorozata milyen felbecsülhetetlen érték, kincs, adalék nem csak a város történetében, de a helytörténeti vonatkozásán túl kortörténet is egyben, hoszen egy olyan világról ad egy egész részletes képet, amely talán kevésbé dokumentált időszaka történelmünknek. A kis koszos, poros halászfalu, amit egykoron a szocialista propaganda próbált belénk sulykolni, – hiszen Dunapentele az épülő Vasmű miatt hirtelen a figyelem központjába került – egy erősen eltorzított, hazug képet adott a település színes, gazdag életéről, ami 1949 után szinte teljesen megváltozott. Panni néni történetei a változás előtti időszakot ölelik fel, kellő bizonyíték gyanánt milyen pezsgő élet is volt itt hajdanán.
Az egykoron kockás spirálfüzetbe feljegyzett történetek mára egy teljes sorozattá fejlődtek, köszönet a leszármazottaknak és rengeteg segítőnek, támogatónak, hogy nem hagyták veszni Panni néni “örökségét”.
A sorozat befejező darabja
borítón: Kaisler Gitta – Szent Pantaleon
Így váljon valóra minden álom!
Szeptember 15-én az óvárosi Pentele Klubház adott otthont a sorozat 6. kötetének bemutatójának. Velünk volt Panni néni a kivetítőn, a felolvasott történetekben, és természetesen a teljes könyvsorozatban. Múltunk, történelmünk Panni néni tolmácsolásában immáron teljes, őrizzük meg, vigyük tovább, ismerjék meg a következő generációk is. Az egykori álmokból ez már valóra vált… jöhet a következő?
Dunaújvárosi Televízió stúdiójában Tribolt Lajossal, 1987-ben:
forrás, teljes videó:
József Attila Könyvtár Médiatár
Egy “kockás füzet”be átmásolt példány
Panni néniről a dunaujvarosmesel.hu oldalon:
Történelem másik nézetből – Panni néni történetei
A 6 kötet megtalálható, illetve megvásárolható a városi piacokon, kitelepüléseken (Újtelepi Csomagtartó Vásár & Bolhapiac, vagy Dunai Kincses Kert Termelői Piac a Szalki-szigeten), vagy a József Attila Könyvtárban is nyitvatartási időben. További lehetőségekről, bővebb információkért, a toni_cards@hotmail.com email címen lehet érdeklődni.
KÖSZÖNJÜK PANNI NÉNI!
Dunaújvárosi Hírlap – 1979. február 13.
Anyám elbeszéléseiből
Hingyi öregapám akkor még fiatal volt, gyermekei is kicsinyek. Tarisznya a hátán, kapa a vállán, porosan, fáradtan ment hazafelé a Rácköz gödrös útján. Nem sok kedve volt, éhes is volt már. Házához közeledve különös verselést hallott.., Megállt, hallgatódzott. Mosolyra derült az arca. Háza elé érve bekukucskált a kerítés repedésén. Még jobban mosolygott.
Mit látott, mit hallott?
Nyolc gyermeke közül hárman ültek a konyhaküszöbön, kórusban mondták, éneklő hangon, mint egy betanult verset, a bőrös Dájcs tíz gyermekének a nevét. (Érdekes volt nekik, hogy azok tizen vannak testvérek.)
“Janka, Rózsi, Bella, Margit, Teréz, Boris, Áron, Majsi, Sári, Eszter!”
Nagypapa – az akkor még fiatal Gyuri – a kapu mögött már nevetett. Aztán megpróbálta komolyra szedni az arcát. Benyitott a kapun.
– Elhallgassatok ám! Ne a Dájcsok nevit soruljátok, hanem a magatokét! Vagytok tik is nyócan!
– Jóvan! – nyelvelt vissza valamelyik -, de a Dájcsok többen vannak, mer’ azok tizen vannak, mink meg csak nyócan!
Újra elkezdték kórusban zengeni: “Janka, Rózsi, Bella, Margit, Terez, Boris, Áron, Majsi, Sári, Eszter!”
– De megtanultátok! Hallám, azt eltuggyátok-e sorulni, hogy tik hányan vagytok?
A három kicsi elkezdte mondani éneklő hangon a saját neveiket és tesvérjeikét is. Összesen nyolcat:
“Gyuri, Imre, Józsi, Örzse, Mári, Pali, Kati, Rozi.”
Apjuk mosolyogva berakta a tarisznyáját, kapát a kamrába.
– Idésapám – tódultak a kicsik utána – Hozott “nyúlkenyeret?”
– Jaj, no, majd’ elfelejtém, hoztam hát!
Előszedett a tarisznya mélyéről egy kockás szalvétába takargatott száraz kenyérdarabok. Három felé törte, nekik adta. A kicsik úgy kaptak érte, mint a legfinomabb csemegéért. Nem mintha éhesek lettek volna, nem azért.
Az ilyen kenyérdarabka kedvesebb volt, mint az itthoni. Ez a kenyér egész nap apjuknál volt a határban, és ezt a kenyeret “látta a nyúl”. Ezért esett ilyen jól ez a mezőszagú, tarisznyaszagú, anyjuk-dagasztotta, -sütötte, apjuk-hurcolta kenyér.
Nálunk Dunapentelén nem úgy mondták, mint a legtöbb vidéken, hogy madárlátta kenyér, hanem úgy, hogy “nyúlkenyér”. Látta a nyúl a határban.
S. Nyuli Anna
