Tito elnök Dunaújvárosban


Esti Hírlap – 1964. szeptember 14.

MA DÉLELŐTT

Tito elnök Dunaújvárosban

Röpgyűlés a Dunai Vasműben

Ma délelőtt Dunaújvárosba látogatott Joszip Broz Tito és kísérete. A vendégeket elkísérte Kádár János, Gáspár Sándor és számos más személyiség. A feldíszített dunaújvárosi utcákon keresztül 10.30 perckor érkezett a kocsisor a tanácsház elé, ahol az érkezőket dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Juhász János, a megyei pártbizottság első titkára, Takács Imre, a városi pártbizottság első titkára, Borovszky Ambrus, a Vasmű vezérigazgatója, Bujdosó Imre, a megyei tanács vb-elnöke és Tapolczai Jenő, a városi tanács vb-elnöke üdvözölte.


Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkára és kisérete magyarországi hivatalos látogatása során Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, valamint Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes társaságában ellátogatott Dunaújvárosba.
A képen: (középen b-j) Kádár János és Joszip Broz Tito a városi tanácsháza előtt.
fotó: MTI/Pálfai Gábor

Juhász Jánosnak, a megyei pártbizottság első titkárának köszöntője után az úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek a vendégeknek, az úttörőzenekar forradalmi dalokat játszott. Tito elnök és kísérete Kádár János, Gáspár Sándor társaságában ezután a tanácsterembe ment, ahol Tapolczai Jenő, a városi tanács vb-elnöke, valamint Borovszky Ambrus ismertették a város és a Vasmű történetét.
A tanácselnök beszélt arról is, hogy Dunaújváros az elmúlt években baráti kapcsolatokat alakított ki több jugoszláv várossal. A helyi vezetőknek alkalmuk volt jugoszláv városok vezetőivel találkoztak, s a városfejlesztés különböző kérdéseit, az eredményeket, gondokat, terveket és feladatokat együtt vitatták meg. Belgrád és Zágráb képviselői is jártak Dunaújvárosban, szocialista városunk vezetői pedig részt vettek a testvérvárosok ljubljanai nemzetközi tanácskozásán.
Borovszky Ambrus vezérigazgató a kohászati kombinát üzemeinek termeléséről adott képet. Mint mondta, a szovjet segítséggel épült Dunai Vasmű ma már kereken 11 500 embert foglalkoztat. Meleghengerdéjének termékei egyaránt jó hírnevet vívtak ki maguknak a szocialista és a tőkés országokban. A Vasmű kapcsolatban áll jugoszláv üzemekkel is, a gyár ugyanis az acélgyártáshoz nyersvasat szállít a baráti országba.


A képen: (b-j) Tapolczai Jenõ, a Városi Tanács VB elnöke, Joszip Broz Tito, Juhász János, a Fejér-megyei Pártbizottság elsõ titkára és Kádár János a város utcáján.
fotó: MTI/Pálfai Gábor

Ezután a vendégek városnéző sétára indultak. A Bartók Béla úton, a Kossuth utcán, a Vasmű úton haladtak végig, a helyi lakosság ezreinek integető sorfala közepette, majd a munkásszállónál kocsiba ültek és elindultak a Vasmű megtekintésére.
A Vasműben megkezdődött a röpgyűlés. Takács Imre, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte az érkezőket, ezután Kádár János, majd Joszip Broz Tito mondott beszédet.
Takács Imre rövid zárszava után az Internacionálé akkordjaival ért véget a röpgyűlés.


Dolgozók az üzemi gyűlésen a szerelőcsarnokban a Dunai Vasműben, amit Josip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének tiszteletére rendeztek.
fotó: MTI/Pálfai Gábor


Tito Dunaújvárosban


Tito elnök Dunaújvárosban

Dunaujvaros