Uj Világ – 1951. január 25.
A Dunai Vasmű születése
Robog az autóbusz. Már elhagytuk Dunapentelét, – a falut, néhány pillanat és a Vasmű építkezéséhez érünk. Sűrű a füst a kocsiban, az ablakokat belül pára, kívül csatak lepi, nem látni át rajtuk. Valaki megjegyzi: – Micsoda sár van…! Az útra céloz vele, amelyet dühödten csapkod a januári havas eső. A hang a kocsi végéből jön. Onnan is felel rá egy másik: – Hát sár, az van. De sajnálom azt, aki csak a sarat látja Dunapentelén…
Szemben az épülő város főutcájával
Igen, a sár egészen mellékes dolog. Mert a sárban téglával, sóderral, gömbvassal megrakott teherautók százai, cementet, meszet fuvarozó lovaskocsik végeláthatatlan sora, – egész kocsi és autókaraván – mozog, nyüzsög, száguld, rohan. A távíróvezetékek vijjogva csapódnak össze a viharban, a villanypóznák is szinte meghajolnak, a szél levágja a jeges havat a földre és újra felkapva, az ember arcába szórja.
Ez mind egészen mellékes dolog.
Emberek százai dolgoznak, cipekednek, téglát raknak, kokszot lapátolnak és a szemük olyan kemény, mint az az acél, amelyet – nem is olyan sokára, első ötéves tervünk legnagyobb építkezése – a Dunai Vasmű termel. És ha az ember nem lefelé, hanem felfelé néz, akkor a pirosba öltözött diadalkapu mögött látja a várost, amely így, vöröstégla falaival, vakolatlanul és dísztelenül is, a legcsodálatosabb látvány.
Sütő Gyula szállásellenőr kalauzol. Jólmegtermett, hallgatag fiatalember. Nagyokat szippant átnedvesedett cigarettájából. Nagynéha mutat jobbra vagy balra: ott lesz a kultúrpalota… amott bölcsőde lesz… ide háromemeletes házakat építünk…
Lassanként enged a hallgatagsága, s mire végigmegyünk a város építkezésén, már azt meséli, milyen lesz a város, ha felépül: az utcák szélesek lesznek, mint Budapesten a Körút. A kövezet mellett virágágyak futnak a házak előtt. A napfényes lakásokat télen a gyár elhasznált melegvizével fűtik…
Egy pillantás a jövőbe
A gyár a lakóteleptől távolabb épül. Abból még igen kevés látszik. Ez a tervszerű, szocialista gyárvárosépítés egyik legszebb bizonyítéka: a régi rendszerben felépítette a tőkés a gyárat és nem törődött azzal, hol lakik, embernek vagy állatnak való szálláson él-e a munkás, aki a gyárában dolgozik. Dunapentele – másként épül. Előbb a lakóházak: csupa két és háromszobás, minden kényelemmel ellátott munkásszállás – és csak azután a gyár.
Borovszky Ambrus a telep “Batmanovja”, így mondja Sütő Gyula, Fürjes János újságszerkesztő (Dunapentelének saját lapja van), Vircsek János lakatos brigádvezető, Károli Magda kőműveslány is. Dunapentelén talán mindenki olvasta Ázsájev regényét – “Távol Moszkvától” -, amelyhez oly hajszálnyira hasonló minden, ami Dunapentelén történik. Ott őserdőt kellett kiirtani – itt le kellett kaszálni előbb a rozsot és kétmillió köbméter földet kell megmozgatni a város és gyár felépítéséhez. Ott Batmanov volt a telep lelke, irányítója és szervezője, – itt Borovszky Ambrus, volt vasöntő, aki éppoly szigorú a munkában, kérlelhetetlenül pontos a terv megvalósításában és éppoly vidám, jókedvű ember, minden dolgozó jóbarátja, mint Batmanov.
Amíg Borovszky Ambrus beszél, képeskönyvvé válik az idő és előrelapozunk benne. Egy pillantást vetünk a jövőbe, de meglátjuk ennek a jövőnek óriási alkotómunkával teli jelenét is.
– A Vasmű Magyarországon eddig nem látott méretű, hatalmas építkezés – mondja Borovszky Ambrus. – A Vasmű építésének mindössze vázlatos tervét nyolc hónapon át ezer mérnök készítette el, s a gyár generáltechnológiai leírása öt vaskos kötetet tesz ki. Ilyen hatalmas, korszerű gyárat sem megtervezni, sem felépíteni nem tudtunk volna szovjet mérnökök segítsége és a szovjet gyárépítés tapasztalatai nélkül.
– A Vasmű és a város építése a legkorszerűbb felszereléssel és olyan gépállománnyal folyik, amely a magyar építőiparban eddig ismeretlen volt. Itt minden a célszerűség, egészség, idő és anyagtakarékosság jegyében épül. A gyár belső elrendezése lehetővé teszi a folyamatos, láncszerűen egybekapcsolódó termelést. Roppant súlyú anyagok érkeznek majd a gyárba s ezek a gyáron belül a lehető legkisebb utat teszik majd meg. A szállítást a szovjet tapasztalatok nyomán szervezzük meg. Hogy is lesz az? Hajón érkezik a vasérc, vonaton jön a szén. Igen ám, de ehhez folyami kikötőt és vasútvonalat is kell építeni. A teljesen gépesített kikötő a várostól nem messze fekvő szalki szigeten épül. Az ércet gépekkel rakják majd ki és a Duna fölötti kötélpályán csillék hordják át a szigetről, egyenesen a nagyolvasztóba. A kötélpálya mellett a szigetre móló is épül, amelyen majd a vasút közlekedik.
Borovszky Ambrus, a telep “Batmanovja”
– A Vasműben vas- és acél nyers anyag készül, amely az ország egész hengerelt lemezszükségletét ellátja. Az ötéves tervben felépülő vasipari gyárak, új szerszámgyárak, és a mezőgazdasági gépgyár mind a Dunai Vasműben gyártott nyersanyaggal dolgoznak majd. A salakot, amely igen értékes, felhasználható melléktermék, a Dunai Vasmű egyik üzemében, az új cementgyárban dolgozzák fel. Az is most épül. A Vasmű az olvasztókon és Martin-kemencéken kívül számos más üzemet is magábanfoglal. A Dunai Vasmű lesz országunkban az első olyan üzem, ahol a szocialista tudomány kísérletei alapján magyar szénből készítenek kokszot. Ezzel évente többmillió forintot takarítunk meg. A Vasmű kokszolóüzeme nagyobb lesz, mint az egész Budapestet ellátó óbudai Gázgyár. A kokszolásnál keletkezett gázt az olvasztó gázaival együtt, a Vasmű hatalmas erőműkazánjai és Martin-kemencéi fűtésére használják fel. A Vasmű erőtelepe látja el villamosenergiával az egész gyárat és a gyár mellett épülő szocialista várost is. Az erőtelep nagyobb lesz a Mátravidéki Centrálénál is. A kokszolóüzem melléktermékeinek feldolgozásához a Vasműn belül külön vegyiüzem épül. Ennek a hatalmas kombinátnak üzemben tartásához igen fontos, hogy állandó nagy mennyiségben kellő tűzállóanyag – samott és szilika-tégla – álljon rendelkezésre. Ezért a gyártelepen belül külön tűzállóanyaggyár létesül és mindezek mellett az összes gyári javításhoz szükséges vasöntöde és gépműhely is készül. Ha még hozzátesszük, hogy a Vasmű ipari vízszükséglete akkora lesz, hogy nem fedezné például a Sajó egész vize sem, – akkor némi fogalmat alkothatunk erről a hatalmas munkáról, amely ma Dunapentelén folyik.
Persze, minden eredményünk ellenére a legtöbb tennivaló még ezután következik: a munka helyes megszervezése, az ütemtervek sokkal pontosabb betartása, az önköltség csökkentése és a munkaverseny kiszélesítése terén.
A gyárral fejlődik a város – a várossal alakul az ember
Néztél-e völgybe magas hegy tetejéről? Elszédültél az alatta tátongó mélység láttán, a gigászi méretek és hatalmas távlatok mellett úgy érezted eltörpül az erőd és összezsugorodik az akaratod. S talán arra is gondoltál: ezen a hegyen az ember csak akkora, mint egy hangya.
Nem így a dunapentelei fiatalok! Ők mélyet szippantanak a mészszagú levegőből, – a tervek hatalmas távlatai, soha nem látott méretei láttán megszázszorozódik az erejük, acélnál erősebbé válik az akaratuk.
Itt van például Csülög Sándor, 24 éves, vésztői ifjú. Anyját hagyta otthon, amikor eljött ide a magyar Magnyitogorszk építéséhez. Eredeti foglalkozása a férfiszabászat volt. De itt a legnehezebb munkától sem riadt vissza, tűhöz, cérnához és puha bélésselymekhez szokott keze hamar megerősödött a vakolókanálhoz, téglahordáshoz, sőt később a fűtőlapátot is meg tudta markolni vele. Nincs az a kincse a világnak, amelyért Dunapentelét elhagyná. Ha felépül a város és a gyár, ha az első üzem működni kezd, új szakmát tanul. Vasast Aztán tavasszal idehozza az anyját megmutatja neki, hogyan lehet az ember óriás, ha nem torpan meg a nehézségek előtt.
– Voltak, akik megtorpantak – mondja Sütő Gyula, amikor az autóbuszállomás felé tapossuk a sarat. A ronggyászakadt, sebesenvágtató felhőkből ömlik a víz, a szél orkánná erősödik. – Amikor beállt az őszi esőzés, az utak egyszerre járhatatlanokká váltak. Megakadt a szállítás, a nagy, tíztonnás teherautók, a téglával- sóderral rakott szekerek sárba ragadtak. Volt egy brigád – emlékszem. Borsodból jöttek, – amely zúgolódott. Gumicsizmát, esőköpenyt kértek. Mások azt várták: külön szobákban laknak, selyempaplanos ágyban, ahol még talán hangulatlámpa is lesz az éjjeliszekrényen. Nem tetszett a barakk, a pokróc, meg az emeletes ágy. Pontosan úgy, ahogy Ázsájev írja, “a megszokott körülményekből belecseppentek az őserdő közepébe.”
– Abban az időben elég sokan hagyták el az építkezést… A borsodi brigád mégis ittmaradt. Ma legjobb brigádjaink egyike és talán már észre sem veszik hogy sár van.
– Jövőre nem lesz sár – mondja egy szőke lány a büffében. – Jövőre úgy folyik már az építkezés, hogy először az utat építjük. így nem kell majd az építőknek a sárban dolgozniuk. A sár ellenére is felépítettük a város negyedrészét; a házak szinte a földből nőttek ki néhány hónap alatt. 1951-ben újabb ezer lakás építését kezdjük el, befejezzük az iskola építését és megnyitjuk az óvodát. Mi, fiatalok itt akarunk maradni, itt születnek majd gyerekeink is, itt járnak iskolába és a mi gyárunkban lépnek majd a mi helyünkbe, ha mi öregek leszünk. Reggelenként a mi kenyérgyárunk ad friss kenyeret és a mi erdőnkbe megyünk kirándulni vasárnapon kint…
Igen, Dunapentelén sár van. De aki csak a sarat látja, az nem veszi észre, hogy ezt a hatalmas, csodálatos, lüktető életet az eggyéforrott, közös akarat teremtette meg. Dunapentele nemcsak téglából, vasból és cementből épül, – a magyar ifjúság beleépíti szívét és lelkesedését is. Lelkes, szívvel és kemény akarattal dolgozó szocialista emberek mind többen lesznek és olyanok, akik csak a sarat látják, – mind kevesebben…
Maglódi Magda
az anyagtakarékosságról
Kedves Uj Világ! A Dunai Vasmű helyi lapja már közölte, hogy Vircsek János 51 éves szerelőlakatos, brigádvezető 13 tagú brigádjával a Szovjetunió dolgozóinak példája nyomán szabadidejében anyagmegtakarítással foglalkozik. A brigád tagjai egytől-egyig MSzT-tagok, akik a Magyar Dolgozók Pártja tanításaiból, de a saját meggyőződésükből is jól tudják, hogy az anyagtakarékosság, az anyaggal való jó bánásmód egész dolgozó népünk életszínvonalának emelkedését szolgálja.
Munkában az anyagtakarékossági brigád. Dunapentelén az MSzT indította el az anyagtakarékossági mozgalmat
Január 7-én délelőtt 11 órától – a munkaidő befejezése után – délután 4 óráig összeszedték a hanyag munkafegyelemhez nem szokott munkatársaik által sárba taposott, eldobált, összetört anyagokat így például összesen 4500 darab téglát. Elraktak 25 szál padlót, 4 darab rongált talicskát, 3 darab rongált malterosládát, 10 darab ötméteres sínt, 600 darab zsindelyt. Beemeltek és összehordtak 8 darab javítható csillét, gyűjtöttek és tároltak 4 mázsa ócskavasat. Megmentett a brigád 200 darab sínalátétet és 300 darab talpfaszeget, továbbá 1 köbméter homokot. Az MSzT-tagokból álló takarékossági brigád példát mutatott. Ezt a példát a dolgozók szép számmal követték.
A Vircsek-brigád nagyrészt középkorú, sőt idősebb dolgozókból áll. Hol vannak a fiatalok?! Emlitésreméltó, hogy MSzT-szervezetünk január 12-i taggyűlésén felállt Bercsesz sztahánovista brigádvezető és a Vircsek-brigád példájára lelkes hangon jelentette be, hogy ők is hasonló módon alakítják meg a takarékossági brigádot. Helyes volna, ha ez a brigád meghatározná, hogyan kíván ebbe a szép munkába bekapcsolódni. Ezenkívül azonban mindkét brigádnak olyan agitációs módszerrel kell dolgoznia, hogy dolgozótársaik megértsék: ne dobálják szét és ne rongálják az építkezési anyagokat, hanem vigyázzanak azokra.
Az MSzT dunapentelei vezetősége és aktívái a jövőben szombat délutánonként résztvesznek az anyagtakarékossági mozgalomban. Felhívjuk a fiatal MSzT-tagokat és minden Hazáját szerető, becsületes dolgozót aki a Vasműnél dolgozik, kövessék a Vircsek- ét a Bercsesz-brigád példáját, hogy a Maqyar Dolgozók Pártja vezetésével minél hamarabb, a lehető legkevesebb önköltséggel felépíthessük dolgozó népünk javára a Dunai Vasművet és első szocialista városunkat. Tagtársi üdvözlettel
Handel Sándor
a Dunai Vasmű MSzT-titkára
