Talpalatnyi Dunaújváros – Duna és Dunaújváros

Közép-Magyarország legszebb folyószakaszának büszke tulajdonosainak mondhatjuk magunkat. Ha kikapcsolódásra, valami szépre vágyunk, netán szórakozni, fesztiválozni szeretnénk, akkor nagy eséllyel valahol a parti szakaszon kötünk ki. És jól is van ez. Városunkat felfedező és bemutató sorozat új fejezetében a folyó és a város kapcsolata került, ami valljuk be, nem mindig volt felhőtlen, hiszen a Duna építő és romboló hatása a mai napig hatással van településünk életére. A folyó elleni védekezés legismertebb formája a lépcsőzetes partkialakítás…. de ne szaladjunk ennyire előre, ugorjunk vissza az időben.

Mint ismeretes, már a rómaiaknak is sok bosszúságot okozott a löszös talaj és a folyó találkozásából adódó folyamatos változás, mégis, a legnagyobb változást a XIX. század végén elkezdett folyószabályozásnak köszönhetjük.

Közép-Duna szabályozása

A XX. század elején elvégzett munkálatok során a Szalki-sziget elvesztette sziget jellegét, egy gáttal a szárazföldhöz csatolták, ezzel lezárva a pentelei ágat, nem kis bosszúságot és veszteséget okozva az itt dolgozó vízimolnároknak…
A következő nagyobb, mondhatni sorsfordító eseményre 60 évet kellett várni, ekkor következett be a radari szakaszon a partfalszakadás 1964-ben, majd a következő évben, 1965-ben egy újabb, már belváros alatti partszakasz is elindult a folyó irányába.

A következmények eredménye a mai napig látható, a partrendezés során alakult ki a ma is ismert dunaújvárosi partszakasz formája, a lépcsőzetes partfalkialakítás, a partfeltöltés, és amai napi működő partvédelmi rendszer, melynek köszönhetően már nem csúszunk bele a Dunába.

Földcsuszamlás a Radarnál


A Pedagógus Szakszervezet művésztelepének képzőművészei munka közben 1962-ben és 1964-ben
fotó: MTI/Molnár Edit és Fényes Tamás

A part feltöltésével ugyan sokat vesztett a kikötői öböl szélessége, már hiába keresnénk A kölyök című filmből a vadregényes partszakaszt, de a horgászkikötőtő régi helyétől, illetve a szabadstrandnak kijelölt szakasztól is (horgásztanyától a keszonokig)  is el kellett búcsúzni.


Horgásztanya és szabadstrand 1964 júniusában.
fotó: MTI/Járai Rudolf


Horgásztanya és a szabadstrand 1964. októberében
Fotó: MTI/Fényes Tamás

Mit kaptunk helyette? A gigantikus földmunkák során lépcsőzetesre gyalult partoldalt, hatalmas zöldfelületet, és a parti feltöltéssel a mai napig közkedvelt közösségi tereket, rendezvényhelyszíneket, illetve itt kaptak helyet a gyár üzemegységeinek szabadidőparkjai is.

A város védelme a város ligete


Horgászparadicsom az öböl végében 1971-ben
fotó: MTI/Jászai Csaba

1974 óta a Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep Szoborparkja is ezen az újonnan kialakított területen kapott helyet, illetve a felső sétányon.


Gulyás Gyula – Csoport /1979                                Bohus Zoltán – Hengerek /1975


Csáji Attila – Keresztforma /1974                     Buczkó György – Térplasztika /1979

Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szoborpark

Dunapentele, köszönhetően a vasmű építésének és a politikai propagandának, népszerű célpont volt, rendszeresen érkeztek vendégek vonattal, busszal, és természetesen hajóval is, ezen felül sokáig rendszeres hajójárat kötötte össze városunkat Budapest belvárosával.


Turisták városunkban /fotó: Dunaújváros története képeslapokon

A turisták persze idővel elmaradtak, a hajójáratokat is megszüntették, és a Pentele híd 2007-es átadása után nem sokkal a kompjárattól is elbúcsúzhattunk, ezzel szinte meg is szűnt a kikötőben a korábbi időszakban megismert nyüzsgő élet…

Népünnepély a dunaújvárosi Pentele hídon

Szalki-sziget

A Szalki-sziget rendezésére, kialakítására számtalan terv, tervezet, elképzelés született, jobb esetben leginkább jó pénzért valahol a fiókok mélyén lapulnak. Jelen pillanatban rendezvényeknek ad igazán remek helyszínt.

Variációk egy témára

Duna menti felfedezőtúránk persze nem lenne teljes, ha nem ülnénk be egy kishajóba (vagy egy nagyobba is akár), és fedeznénk fel az igazán vadregényes szigetvilágot.  Ebben a Szállj Vízre csapata volt segítségünkre, gyermeknap alkalmából együtt a család, és már indulhattunk is erre a különleges túrára. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, és a vízállás is lehetővé tette, hogy behajózhassunk a szigetek közé, megfigyelni a meseszép növényvilágot, állatvilágot, a Duna építő, és romboló erejét.


hajóbérlés – motorcsónak bérlés – horgászat – vízisport – kirándulás

További információk, árak, foglalás:

https://szalljvizre.hu/

A csodálatos vízitúrát természetesen másoknak is sok szeretettel ajánlom, a város egy teljesen más arcát lehet megismerni a vízről, a vízpartról, vagy akár a Duna közepéről. Szerintem nem túlzás: KI-HAGY-HA-TAT-LAN!


Szalki-sziget déli csücske

Talpalatnyi Dunaújváros – Duna és Dunaújváros – képek

Dunaujvaros