Egy elnök naplója VIII.

107 0

A Fejér megyei Tanács élén
A választások után, 1967. április 3-án a megyei tanács ülésén megválasztottak a megye tanácselnökévé. Dr. Dallos Ferenc miniszterhelyettes iktatott be tisztségembe, és búcsúzott elődömtől, a nyugállományba került Bujdosó Imrétől. Újból nehéz napok következtek az életemben – bár a megye életét nagyjából ismertem, hisz már több mint egy évtizede tagja voltam a megyei pártbizottságnak és a tanács végrehajtó bizottságának is. Most mégis minden újnak és idegennek tűnt. Mázsás súllyal nehezedett rám a nagyobb felelősség, az, hogy a korábbi 40 000 ember helyett most majdnem tízszer ennyi, egy egész megye lakosságának államigazgatási problémáiért, kulturális, kereskedelmi, szolgáltatási és egyéb igényeinek kielégítéséért kell felelősséget vállalnom. Egy fokkal feljebb lépve, most láttam, hogy egyáltalán nem könnyű feladatra vállalkoztam. Azonkívül jobban láttam a mutatkozó ellentmondásokat is.
Láttam a falu és a város fejlődése közötti ellentmondásokat és világossá vált előttem a két város, Székesfehérvár és Dunaújváros közötti különbség. A nagy történelmi múltú, 1000 éves Székesfehérvár és az alig 20 éves, fiatal Dunaújváros helyzetének sajátosságai annyira különbözőek voltak, hogy valósággal újból kellett tanulnom a közigazgatás ezerféle tudnivalóját. Örökké emlékezni fogok azokra az érzésekre, amelyek foglalkoztattak, amikor az első napokban esténként a megyei pártbizottságtól a megyei tanácsig sétálva tettem meg az utat, most már mint megyei tanácselnök. Minden idegennek tűnt. Eszembe jutott dr. Tilinger István városi tanácselnök tájékoztatója a városról; az, hogy itt több mint harminc királyt koronáztak meg. Még furcsább érzések kerítettek hatalmukba, amikor a püspöki palotához és a romkerthez érkeztem: valósággal megcsapott a múlt lehelete. De Dunaújváros mindig elém tolakodott, mely vezetésem alatt nőtt várossá, ahol minden utcasarokhoz, parkhoz, a fákhoz és virágokhoz emlékeim fűződtek.


Székesfehérvár – romkert /1965 – fortepan/Magyar Rendőr

Ilyen körülmények között kellett elkezdenem a munkát.
A megyei tanácsapparátusnak nem kellett bemutatkoznom, mert az itt dolgozók nagy részét régóta ismertem, ugyanúgy a megye gondjait is, mert a problémák zöme a végrehajtó bizottságot és a tanácsülést is foglalkoztatta. Gyenge oldalam volt viszont a mezőgazdaság, ezért ennek megismerésére nagy súlyt helyeztem. E problémakör tanulmányozása során csakhamar sok mindent tapasztaltam. Rájöttem például, hogy a községek és a járási székhelyek a városokhoz képest igen elmaradott települések, melyeknek a fejlesztése nagyon is indokolt. Azután találkoztam sokféle, a mezőgazdasággal foglalkozó “szakemberrel”, akik közül nem egy nem akarta figyelembe venni a megyénkben működő, méltán híres martonvásári kutatóintézet szakembereinek a szaktanácsait.
Személyesen meggyőződtem arról, hogy míg a falusi lakosság túlnyomó része a portáján belül egyre jobban él, lakását háztartási gépekkel, rádióval és tévével szereli fel, addig a községfejlesztés oly mértékben elmaradott – a kólibacilussal fertőzött, ásott kutak, a csatornázás és a vízelvezetés hiánya, a sáros, poros utcák -, hogy helyenként bizony a feudalizmusra emlékeztetnek. Pedig gazdag lehetőségekkel rendelkezett e megye. A maga egészében igyekeztem nézni e csodás, földrajzi fekvésénél fogva is igen szép és gazdag megyét, melyet északon majdnem Budapest, délen a Balaton, keleten a Duna, nyugaton a Vértes és a Bakony hegység határol, több mint 400 000 lakosa pedig munkaszerető, szorgalmas.
Láttam, hogy a megye iparosítása a párt és a kormány célkitűzéseivel összhangban folyik. S hogy ez milyen méretű, arra leginkább jellemző, hogy az ipari beruházásokat tekintve – Budapestet is beleértve – Fejér megye az ötödik helyen áll az országban. A másik érdekes adat ennek igazolására, hogy míg az 1938-as népszámlálási adat szerint az egész megyében mintegy 2000 ember dolgozott az iparban, ma a foglalkoztatottak száma eléri a 70 000-80 000-et.
Ezek a számadatok is igazolják, hogy az egykori feudális vármegyében – ahol néhány gróf és herceg, valamint a katolikus egyház volt a föld túlnyomó részének birtokosa -, azután, hogy a dolgozó nép vette a kezébe sorsa irányítását, forradalmi változás zajlott le. Ennek eredményeként megyénk ma már a hazai ipar egyik bázisa. A letűnt évszázadok folyamán nehéz megpróbáltatásokat állt ki a vidék lakossága, hazánknak ezen a részén sokezren estek el népünk szabadságáért. Ha csak egy évszázadot tekintünk vissza, a történelem lapjai felidézik bennünk a pákozdi csatát. Harminc évre visszanézve a II. világháború borzalmas harcai elevenednek meg előttünk. Itt húzódott az úgynevezett Margit-vonal, ahol a német és magyar fasiszták meg akarták állítani a felszabadító Vörös Hadsereget. A megyeszékhely is nagy csaták színhelye volt, többször cserélt gazdát. Emiatt Fejér megye lakossága nagyon sokat szenvedett.


Koszorúzás az óvárosban a szovjet hősi emlékműnél

A visszaemlékezések során hálával és kegyelettel emlékezünk felszabadítóinkra. Megyénkben van a legtöbb szovjet hősi temető és emlékmű, ahová a 30 éves évforduló alkalmával is elvittük a szeretet és a hála virágait. Soha nem felejthetjük a hazánk népéért hozott áldozatot. És azt is elmondhatjuk, hogy nem volt hiábavaló a hősök vérének hullása, mert népünk egyre jobb életkörülmények között él, és a szabadság birtokában, már a fejlett szocialista társadalom építésén fáradozik. Az egykori csaták színhelyén pedig korszerűen művelik a földet. A megfelelő agrotechnika alkalmazásával rekordtermést értünk el, ezzel élen járunk a mezőgazdasági termelés több, fontos ágazatában. Ugyanígy a jók között van megyénk az állattenyésztés terén is. Az állattenyésztésből is tekintélyes bevételi forrása van már mezőgazdasági üzemeinknek. A parasztság – köztük az egykori cselédek, föld nélküli parasztok – a nagyüzemi közös gazdálkodásban találta meg a felemelkedés általános érvényű biztosítékait, napról napra jobb életkörülmények között él.
Idekerülésem után néhány hónappal, 1967. augusztus 9-én megyénkbe látogatott Kádár János, aki három napot töltött a megye székhelyén, és találkozott a párt, a tanács s a Hazafias Népfront vezetőivel. A második napon a VIDEOTON-gyárba látogatott, ahol Papp István vezérigazgató tájékoztatta a nagyüzem munkájáról, és a Ságvári üzemrészben találkozott a vállalat dolgozóival. Ezután megtekintette a várost, ennek során betért üzletekbe is. Az egyik József utcai üzletben találkozott Juhász Károlynéval, aki meghívta a szomszédban levő családi otthonába. A meghívást elfogadva Kádár János és kísérete Juhásznéhoz látogatott.


Kádár János látogatása a Juhász családnál Székesfehérvárott

Az Agárdi Állami Gazdaságot is megtekintették, ahol Váncsa Jenő igazgató – mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes – adott tájékoztatót a nagy gazdaság munkájáról, a Székesfehérvári Könnyűfémben pedig az épülő szélesszalag-hengerművet Juhász János igazgató mutatta be. Délután Kádár János megyei pártaktíván találkozott a megye kommunistáinak képviselőivel.


Látogatás egy szocialista brigádnál

Nagyobb méretekben
A dolgos hétköznapokon sorra-rendre előkerültek a megye gondjai is. Kiderült, hogy a nők számára kevés a munkaalkalom. Bár Dunaújváros után Székesfehérvárott is erőteljes ütemben haladt az iparosítás, a móri és a sárbogárdi térségben voltak még munkára váró asszonyok. Mór környékén mindenekelőtt azért, mert a pusztavámi bányaüzemben a termelést csökkentették, illetve leállították, így a férfiak foglaltak el olyan munkahelyeket, amelyeket nőkkel is be tudtunk volna tölteni.
Elsőnek a Csepel Művek új cső- és elektródagyárát hoztuk létre Móron, mintegy 50 milliós beruházással. A városiasodó Mórnak ez a gyár komoly intézményévé fejlődött, ahol mintegy 400-500 fő foglalkoztatására nyílt lehetőség. A pusztavámi Iker-akna megszűnésével párhuzamosan haladt az IKARUS-gyár üzemegységének idetelepítése. Itt, a volt munkásszállóban képezték a szakembereket, míg végül felépítették az új 5000 négyzetméteres csarnokot, ahol autóbuszüléseket gyártanak; 1972 végén már 330 dolgozót foglalkoztattak, köztük jelentős számú nőt. Ugyanide települt a Budalakk Festék- és Műgyantagyár VI. gyáregysége, ahol 1968. március 14-én 67 fővel – főleg nőikkel – kezdték meg a munkát, később a dolgozók létszáma megközelítette a 200-at.
A munkaalkalmak között legnagyobb jelentőségűnek a Bodajkon felépített üzem, a Gyapjúmosó- és Szövőgyár egysége bizonyult, amelynek létrehozását a megyei tanács több millió forinttal támogatta. Ez a mintegy ezer főt foglalkoztató gyáregység főleg a bodajki és a balinkai nőknek ad biztos munkát. Ugyanígy milliókkal támogattuk a sárbogárdi ipartelepítést is. Az egykori gépállomáson létrehoztuk a VIDEOTON gyáregységét. Nagy harc árán szereztük meg azt az épülettömböt, ahol ma a VIDEOTON korszerű részlege foglalkoztatja a városiasodó Sárbogárdnak és környékének lányait, asszonyait. Itt 1970 februárjában már 300 nő foglalkozott rádió- és tv-alkatrész-gyártással. Egy év múlva pedig 567-en dolgoztak. Sokan Székesfehérvárra jártak be a szakmát megtanulni, és a következő év végére már 810 főre terebélyesedett az üzem munkáslétszáma. Ez az új üzem ma már kiváló gyárrészlege a VIDEOTON-nak, s évről évre szépen fejlődik.
Mindezzel párhuzamosan folyt a megyeszékhely, Székesfehérvár iparosodása. 1968. november 2-án avattuk fel a Fémmunkás alumínium-nyílászáró-szerkezetek gyárát, amely az építőipar számára gyártja termékeit. A gyárat Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter avatta fel és adta át rendeltetésének. 1969. július 1-én az IKARUS-gyár 20 000 négyzetméteres csarnokának építését fejezték be az építők, ahol évente ma már közel 4000 panoráma autóbuszt gyártanak. 1971. november 5-én az egyik legnagyobb üzem avatására került sor. Ekkor kezdte meg működését a Köfém szélesszalag-hengerműve, amelynek gépeit 80 százalékban a Szovjetunió szállította. Az ünnepségre eljött Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, az országgyűlés elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára is, az avató beszédet pedig Szekér Gyula nehézipari miniszter mondta. Felszólalt V. N. Kszintarisz szovjet színesfémipari miniszterhelyettes is, aki a szovjet tervezők és közreműködő tanácsadók üdvözletét tolmácsolta. Az új, hatalmas gyáregységet Juhász János igazgató vette át, és ezzel a most már 65 000 tonna kapacitású üzem 4000-es létszámával a nagyüzemek sorába lépett.
Ezt követően az új tejüzem felavatására került sor. A napi 100 000 liter tejet feldolgozó üzem nemcsak a megyét látja el, hanem részben a Balaton környékét is. 1972. szeptember 8-án Dimény Imre mezőgazdasági és élelmiszeripari miniszter adta át gabonaipari kombinátunkat, amely napi 120 tonna gabonát képes feldolgozni. Ezzel megyénk székhelye ma már az élelmiszeripar bázisa is, amint ezt a miniszter hangsúlyozta avató beszédében. 1973-ban a rohamosan fejlődő VIDEOTON gyár számítástechnikai gyárát avatták, amelyet dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter adott át rendeltetésének. Hangsúlyozta, hogy a “program, aminek megvalósítása a gyárra vár, rendkívül jelentős a magyar népgazdaság számára”.


Videoton kabala bábfigura /1978 – videoton.hu

A nagymértékű iparosítás napirendre tűzte a megyeszékhely kommunális fejlesztésének meggyorsítását, mindenekelőtt a lakásépítést. Ezért elsősorban az Országos Tervhivatalnál el kellett érnünk a lakásszám-előirányzat felemelését. 1972-ben, a város alapításának 1000. évfordulóján már évi 1000 lakást építettek Székesfehérvárott. Ez volt az eddigi csúcs. Azt, hogy milyen mérvű volt a város fejlődése, bizonyítják a lakótelepek, amelyek a Velinszky lakóteleptől a Münnich lakótelepig néhány év alatt felépültek. A több ezer új lakás pedig sürgetővé tette a kereskedelmi és kulturális hálózat kiszélesítését.


Székesfehérvár /1971 – Fortepan / Kriss Géza

Új üzletek, ABC-áruházak és szaküzletek létesültek a város különböző pontjain. Új iskola, bölcsőde és óvoda épült a Münnich lakótelepen, társadalmi munkával is, no meg szolgáltatóház, mindez azért, hogy a helybeliek és a vonzáskörzetbe tartozó lakosság igényeit mind jobban kielégítsük. Közben jelentkeztek a közművesítés gondjai. Napirendre került a szennyvízderítő megépítése, a jó ivóvíz biztosítása s ezzel egyidőben az elavult csatorna- és vízműrendszer folyamatos kicserélése.
A város rohamos fejlődése az idegenforgalmat erősen megnövelte. Fellendítette ezt az 1000 éves évforduló megünneplése, az Alba Regia-napok megrendezése s az a sok tudományos tanácskozás, amit a megye székhelyén tartottak. Az idegenforgalom fellendítéséhez nagymértékben hozzájárult, hogy a Videoton labdarúgócsapata bekerült az NB I-be. A csapat mérkőzéseit esetenként több mint 10 000 néző látogatta. Az az előkelő hely pedig, amit a tabellán szereztek, nemcsak a Videoton gyárnak, hanem Székesfehérvárnak és a megyének is hírnevet ad. Az idegenforgalmat szolgálja a modern Alba Regia Szálló is, aminek felépítéséért annyi harc folyt. Így az egykori parasztváros az ipar nagy bázisává fejlődött, és Székesfehérvár több mint 90 000 lakosával ma már a nagyvárosok között szerepel.


Hotel Alba Regia 1972 – Fortepan / Bauer Sándor

Szépítjük a megyét
A hetvenes évek elején a járási székhelyeken gyors fejlődés indült. Sárbogárd, Mór és Bicske csatornázása, ezt megelőzően jó ivóvíz biztosítása, új áruházak, szaküzletek, kulturális és egészségügyi létesítmények üzembe helyezése, a nagyarányú lakásépítés megváltoztatta a települések arculatát. Szemmel láthatóan nagy a fejlődés a tizenegy nagyközségben és a kisebb községekben is. Ezt segítette elő az a nagy társadalmimunka-akció, amit az egész megyében kibontakoztattunk, ámbár itt is akadtak, akik eleinte nem lelkesedtek érte.
A Hazafias Népfront megyei bizottsága a megyei tanáccsal karöltve meghirdette a “Szépítsük és virágosítsuk Fejér megyét” mozgalmat, ami évről évre szebb eredményeket hozott.
A végzett társadalmi munka értéke

Ezeket a számokat, gondolom, nem kell kommentálni. Amint az is nyilvánvaló, hogy nagymértékben elősegítették községeink és városaink községpolitikai célkitűzéseinek megvalósítását, a települések korszerűsítését, csinosítását. Sok-sok parkosított terület, ezer és ezer elültetett fa, több száz kilométer betonjárda és út hirdeti a rendkívül életrevaló mozgalom sikerét. A Hazafias Népfront és a megyei tanács a társadalmimunka-mozgalmat 1971 októberében tovább szélesítette azzal, hogy meghirdette a mintaközösség-mozgalmat, amelyben a különböző települések versenyeznek egymással. A verseny feltétele, hogy a településen kialakított utcák, terek és kerítések legyenek, és a lakóházak állapota a rendezett és tiszta község benyomását keltse. Az évenkénti értékeléskor pedig az első helyezett város 1 000 000, a nagyközség 500 000, a 200 lakos feletti község 250 000, a 2000 lakos alatti község 100 000 forintot kap a megyei tanácstól jutalomként községfejlesztési célokra.
A legnagyobb arányú községfejlesztés ezekben az években a Velencei-tó, megyénk természeti kincse körül folyik. Már a fejlesztési programot megelőzően is tekintélyes volt a fejlesztés, melyet részben központi, részben megyei keretből finanszíroztunk. A fejlesztést a Velencei Intéző Bizottság irányította mint társadalmi szerv, dr. Dabrónaki Gyula államtitkár közreműködésével. A munkát sok száz társadalmi munkás segítette. Hosszú évek alatt felbecsülhetetlen értéket produkáltak. Nevükhöz fűződik számos létesítmény elkészítése, a strandtól a partfalkiképzésig, a környező községek vezetékes ivóvízétől a csatornázásig, a Touring Hoteltől a kereskedelmi és vendéglátóipar fejlesztéséig.


Velencei-tó, Agárd /1973 – Fortepan / Inkey Tibor

1971. január 18-án Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztésére a minisztertanács kormányprogramot fogadott el, és most már kormányhatározatban határozta meg a Velencei-tó környéke rendezésének további tennivalóit. Eszerint a tónak százezer ember üdülését és pihenését kell biztosítani. Foglalkozni kell vizének szabályozásával, a partfal további építésével és evezős pálya építésével, továbbá camping létesítésével, a közművek további kiépítésével, a kereskedelem és vendéglátóipar fejlesztésével. S míg a kormányprogram megvalósítása tervszerűen haladt, véget ért az a huzavona és megszűnt az a sok panasz is, ami a sporthorgászattal kapcsolatban korábban tapasztalható volt. Ugyanis éveken át hiába vettük a halivadékot és eresztettük a tóba, a halállományt egy kis létszámú horgászszövetkezet tagjai villanyháló segítségével rendre kifogták. Így a sporthorgászok legtöbbször hiába várták a “kapást”. Most a kormányhatározat nyomán ez is rendeződött, hozzátéhetem: a horgászok nagy örömére. A Velencei-tavat pedig évről évre többen keresik fel, nemcsak belföldiek, hanem külföldiek is. A tó és környéke, megyénk büszkesége, Fejér megye egyik idegen forgalmi centruma lett.

Átmeneti nehézségek
A kormányprogram után 1971. április 25-én életbe lépett 1971. I. tvr. a tanácsok életében szinte forradalmi változást hozott. Olyan rendelkezések valósultak meg, amelyre évekkel ezelőtt nem számítottunk. A törvény számos előírást rögzít, amelyre régóta vártunk. Ezekre egyébként a hatásköri kérdéseknél már utaltam. Most, annyi év után – a többi között – a törvényben ez így fogalmazódott meg: “A tanácsok, mint a szocialista államszervezet részei, eredményesen szolgálják a népi hatalmat, a szocializmus építését, a lakosság érdekeit… A tanácsok a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi, politikai irányításával végzik munkájukat… A törvény azt szolgálja, hogy a szocializmus teljes felépítése érdekében növekedjék a tanácsok szerepe a helyi állami munka mind nagyobb részének végzésében és a lakossági ellátásban…” Még hosszan lehetne a törvényből idézni, ami bizonyítaná, hogy soha nem remélt perspektíva nyílt a helyi tanácsok számára. Az átállás azonban nem ment zökkenőmentesen. Azután, hogy a tanácsi gazdálkodásban is áttértünk az új gazdálkodási rendszerre, átmeneti nehézségek támadtak, mivel az alsóbb tanácsi szervek számára hatásköröket kellett leadni.
Az egyik ilyen nehézség a megyei tanácsi apparátusban jelentkezett, ahonnan nehezen adták le a hatásköröket az alsóbb tanácsoknak. Addig még csak ment a dolog, míg a minisztériumoktól követeltük a rendelkezéseknek megfelelő hatásköröket. Amint azonban az alsóbb tanácsi szervek részére kellett leadni, vagy továbbadni azoknak, mindjárt kiderült, hogy a helyi tanácsok apparátusai gyengének bizonyultak az új, megnövekedett hatáskörök ellátására. Önként adódott a következtetés: akkor tegyük alkalmassá ezeket a tanácsi szerveket feladatuk betöltésére. Ez azonban nem minden esetben sikerült. Ugyanis előbbre való volt a nagyközségi szervezet kialakítása, ami kitűnő lehetőséget biztosít a fejlődő nagyközségek városias fejlesztésére. Erre sok példát lehetne felhozni, tizenegy nagyközségünk életéből és az öt járásunkban levő kisebb községeinkből.
Az új tanácstörvény hatásáról, az ennek nyomán kialakult hatáskörökről, az új tanácsi módszerekről hosszan lehetne beszélni, hiszen lassan már fél évtizedes tapasztalatokkal rendelkezünk. Röviden csak annyit, hogy a tanácsok munkájának fokozatos javulása nemcsak a jobb államigazgatási munkát biztosította, hanem a tanácsok és a lakosság közötti kapcsolatok elmélyítését is. A közéletben tapasztalható nagyobb aktivitás bizonyítja ezt a legjobban.

Vorosilovgrád, Opole, Kemi
Ahogy múltak az évek, a testvérvárosi mozgalom kiszélesedett a megyére is. Már 1967-ben megpendítettük a kérdést, amikor Dunaújváros küldöttségével Kommunarszkban jártunk, s az ottani megyei székhelyet, Luganszkojét, a jelenlegi Vorosilovgrádot is felkerestük, és felvetettük a megyei kapcsolatok kérdését, amely 1968 szeptemberében rendeződött is.

Ekkor érkezett megyénkbe Vorosilovgrád megyei küldöttsége, Ivanyenko Iván Sztyepanovics megyei párttitkár vezetésével, akivel 18-án aláírtuk a két megye között megkötött szerződést. Ennek megfelelően később a bulgáriai Blagoevgrad megyével is testvérmegye-szerződést írtunk alá, ebben írásba foglaltuk az együttműködésre vonatkozó megállapodásokat. Ez alatt Székesfehérvár – részint már korábban – Opole (Lengyelország) és Kemi (Finnország) városokkal és most Vorosilovgrád várossal került testvérvárosi kapcsolatba. Én pedig továbbra is munkálkodtam a Testvérvárosi Világszövetségben. 1967-ben Szeged, Pécs, Győr és Kecskemét képviselőivel részt vettünk a párizsi világkongresszuson, amelyet az UNESCO-palotában tartottak. Erre az alkalomra az Ifjúsági Szekció elnökévé választottak, majd az általános tisztújítás során hat évre a Világszövetség Legfelsőbb Tanácsa elnökségi tagjává, dr. Biczó Györgyöt pedig a Végrehajtó Tanács tagjává. Ezt követően részt vettünk a Végrehajtó Tanács párizsi ülésén.
Az 1971. évi varsói kongresszusra is elmentünk, ez alkalommal fel is szólaltam. Felszólalásomban vázoltam a magyar városok testvérvárosi tevékenységét és a békéért folyó harcát. 1972-ben Bulgáriába utaztunk az európai városok értekezletére, ahol a városok építészeti és környezetvédelmi problémáit tárgyalták. Utoljára az 1972 novemberében megtartott firenzei Végrehajtó Tanacs ülésen vettem részt, ahová dr. Biczó György szegedi tanácselnökkel autóval utaztunk. Nagyon kellemes utazás után, szép időben érkeztünk meg, másnapra azonban kegyetlenül téliesre fordult az idő. Két nap múlva nagy havazásban, Genován és Milánón át jöttünk haza, mert a közelebbi utak járhatatlanok voltak. A határ közelében szálltunk meg, ahonnan másnap hajnalban indultunk haza. A jugoszláv határőr azzal fogadott, hogy Szlovéniában nagy havazás van. De mi a figyelmeztetés ellenére folytattuk az utat. Sok izgalom árán végül szerencsésen sikerült átjönni a hegyeken, ahol lánctalpas katonai járművek törtek utat, és elértük Ljubljanát. Itt újabb izgalom ért bennünket akkor, amikor sikerült meghallgatni a budapesti rádiót, amely bemondta, hogy Nagykanizsa és az országhatár között az út járhatatlan. Szerencsére, mire estére odavergődtünk, az út már járható volt.
A megyét gyakran keresték fel bel- és külföldi látogatók egyaránt. Székesfehérvárott az M 7-es út elkészülése előtt áthaladt a forgalom, így akik Budapest és a Balaton között utaztak, többnyire megálltak a városban. Most, hogy az autópálya a város mellett halad el, legalább ugyanennyien jönnek, hiszen a fejlődő Székesfehérvárott sok a látnivaló. Nem lett igazuk hát azoknak, akik az autóút miatt a város idegenforgalmát féltették. A sok látogató között akadnak kiemelkedő külföldi személyiségek, állam- és kormányfők egyaránt.

Vendégünk Fidel Castro
Nagyon nagy érdeklődéssel vártuk 1972. június 2-án a megyénkbe látogató Fidel Castrót, a Kubai Kommunista Párt főtitkárát, akit Martonvásáron a Mezőgazdasági Kutató Intézetben fogadtunk. Az Intézetet Rajki Sándor igazgató mutatta be, és tájékoztatta vendégeinket annak eredményeiről. Megtekintettük velük a befejezés előtt álló Filotront, a növénynevelőházat, amelyet 120 milliós beruházással hoztak létre. Itt légkondicionált egységek segítségével tudományos biológiai, genetikai és fiziológiai kísérleteket lehet végezni. Innen Polgárdiba, a tsz-központba látogattunk. Schulmann István tsz-elnök tájékoztatója után a tsz udvarán tartózkodó több száz szövetkezeti gazdához szólt Fidel Castro. Rögtönzött beszédét a falusiak nagy tetszéssel fogadták.


Fidel Castro Polgárdiban beszédet mond a termelőszövetkezet udvarán

Innen a tsz kertészetébe látogattunk. Menet közben vendégünk egy tsz-paraszt családot kívánt meglátogatni. Mi javasoltunk is egyet, ő azonban az onnan a harmadik házban lakó családhoz akart bemenni. Nagy izgalom vett rajtunk erőt, de a látogatás kitűnően sikerült. A már nyugdíjas tsz-paraszt saját borával kínálta meg a vendéget, akinek útravalóul – nagy derültség közben – egy üveg bort is ajándékozott. A látogatás Polgárdiban sokáig emlékezetes marad, de számunkra is az, akik Fidel Castrót fogadhattuk és kísértük.
Egyik delegáció látogatásakor egy nyári vasárnapon történt, hogy a vendégeket a megyei tanács székházában fogadtuk és megkínáltuk pálinkával. Titkárnőmmel – mivel másnap vércukorvizsgálatra készültem – abban állapodtunk meg, hogy az én poharamba vizet tölt. Ő kirakta a poharakat, én elmondtam a pohárköszöntőt. A koccintás után megittam a pohárba öntött italt, ami a legnagyobb meglepetésemre pálinka volt. Kiderült, hogy titkárnőm elcserélte a poharakat. Azt viszont már nem tudtuk megállapítani, hogy a delegáció vezetője, vagy a kíséret melyik tagja kapta a vizet. Egy biztos, hogy nem kértek több pálinkát.
1972. június 22-én Indira Gandhi, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke, Fehér Lajosnak, a minisztertanács akkori elnökhelyettesének társaságában Székesfehérvárra, a Kossuth-tsz-be látogatott.


Indira Gandhi, a székesfehérvári Szabad Élet Tsz-be érkezik

A tsz központjában Radics Mihály elnök adott tájékoztatót a közös gazdaság működéséről, gazdálkodásáról. A rövid látogatást felhasználta arra is, hogy megtekintse, miként élnek a tsz-ben dolgozó parasztok. A közelben lakó Viniczai István volt a szerencsés, akit a miniszterelnök-asszony meglátogatott, és elbeszélgetett a családdal. 1972. szeptember 8-án pedig U Ne Win, a Burmai Unió Államtanácsának elnöke, Losonczi Pálnak az Elnöki Tanács elnökének társaságában látogatott megyénkbe, akit Martonvásáron fogadtunk. A híres Mezőgazdasági Kutató Intézet és a kísérleti gazdaság vetőmag üzemét Rajki Sándor igazgató mutatta be.

Nyugdíjas életem
1971. augusztus 20-án töltöttem be a 60. életévemet, utána még több mint másfél évig, 1973. május 11-ig maradtam beosztásomban. Búcsúztatásom a megválasztott és alakuló új tanácsülésen történt, ami felejthetetlen élmény volt számomra. Utódom Závodi Imre, a Dunai Vasmű vezérigazgató-helyettese lett. Őt beiktatták, engem búcsúztattak. A kormány nevében néhai Ilku Pál művelődésügyi miniszter méltányolta munkámat, és dr. Papp Lajos államtitkár, a tanácsi hivatal elnöke, a kormány levelét és a minisztertanács ajándékát adta át meleg szavakkal. Ezt követően Kálazi József honvédelmi miniszterhelyettes a honvédelmi miniszter, Kauth András megyei KISZ-titkár a KISZ KB kitüntetését adta át. Az elismerő szavakért és a kitüntetésekért könnyes szemekkel, nehéz szavakkal mondtam köszönetet. Szomorúság vett rajtam erőt, de hát ez az élet törvénye, egyszer mindenki felett kérlelhetetlenül eljár az idő.
Erőt adott e nehéz percekben, hogy sokszor göröngyös, de szép és eredményes utat jártam be. 46 évet dolgoztam, és munkámat igyekeztem mindig becsületesen, kommunistához illő módon elvégezni.
De a nyugdíjazás után következtek a legnehezebb napok. Bizony 46 év után nem volt könnyű új életet kezdeni, átállni egy egészen más életritmusra. Átsegített a nehézségen, hogy – miután társadalmi munkában még dolgozni szerettem volna – a párt javaslatára a Hazafias Népfront megyei elnökévé választottak, ahol néha úgy érzem, hogy többet dolgozom, mint nyugdíjba menetelem előtt. Most sok vonatkozásban, az íróasztal másik oldalán, ugyanazt a munkát végzem, mint aktív koromban. Néhanapján fogadónapot is kell tartanom, mert keresnek az emberek, akik tanácsot, segítséget kérnek ügyes-bajos dolgaikban. Érzem azt is, hogy sokan szeretnek és megbecsülnek, és nap mint nap eszembe jut: érdemes volt a közért, az emberekért dolgozni. Ezúttal íráshoz folyamodtam, hogy leírjam életem küzdelmeit, hasznos tapasztalatait és a kudarcokat is. S nagy öröm lenne számomra, ha bármilyen kis mértékben is használhatnék vele az utókornak.


Tapolczai elvtárs átveszi az Urbanisztikai Társaság Hild János emlékérmét

Munkás, tevékeny életet éltem, másokat, a munkatársaimat is erre igyekeztem nevelni. Ha arról volt szó, hogy valamit sürgősen el kell végezni, sokszor inkább magam csináltam meg, ahelyett, hogy a beosztottaimnak kiadtam volna. Nem azért, mintha nem bíztam volna bennük, de voltak olyan időszakok, amikor mások miatt bizony kikaptam, ezt szerettem volna elkerülni. Azonkívül szigorúan tartottam magam ahhoz az elvhez, hogy ami az én dolgom, azt ne adjam ki “albérletbe”. Ezt a munkastílust nem minden vezető nézi jó szemmel. Találkoztam magam is néhánnyal, aki emiatt kinevetett, titokban talán bolondnak nézett. Mint az a kolléga is, aki egy ízben megkérdezte tőlem, miért járok be reggelenként olyan korán. Ha elterjed a dolgozók között, hogy én reggel hatkor, félhétkor már az íróasztal mellett ülök, semmi tekintélyem nem lesz a beosztottaim előtt. “Tudod én hogyan csinálom? – Reggel nyolc óra előtt öt perccel megérkezik a lakásom elé a kocsi. Beülünk a feleségemmel, őt elvisszük a munkahelyére. Nyolc óra után tíz perccel benn vagyok a munkahelyemen. Sorra járom a szobákat, mindenkit letolok, akkor aztán megy a munka.”
Soha nem voltam híve az ilyen munkastílusnak. Mindig az a cél vezetett, hogy olyan légkört alakítsak ki a környezetemben, amelyben az emberek jól érzik magukat, szívesen, kedvvel dolgoznak, s nem a félelem, a főnök hangulataihoz való szolgai alkalmazkodás tartja együtt őket. A mi területünkön ez különösképpen fontos, hiszen a tanácsi ügyintézésre nagymértékben kihat a munkahely légköre. Ahol rossz a hivatali dolgozók hangulata, ott rendszerint nem úgy bánnak az ügyfelekkel, mint kellene, a hozzánk fordulók nem érzékelik, hogy a tanácshoz minden ügyükben bizalommal fordulhatnak, hiszen mi vagyunk őértük, nem pedig megfordítva.
Merem állítani, hogy a demokratikus közélet letéteményesei a tanácsok, s ezt a lakossággal fennálló sokoldalú kapcsolatainkban soha nem szabad szem elől tévesztenünk. De erről nem elég beszélni, eszerint kell dolgoznunk, ami egyáltalán nem egyszerű – kiváltképp most, amikor megnőtt a tanácsok jogköre, önállósága, ezzel együtt a felelőssége is az országépítésben, a szocialista tudatformálásban. A vezetőnek első kötelessége a személyes példamutatás akkor is, ha az ügyintézésről, a hozzá fordulók iránt tanúsított magatartásról, vagy a társadalmi munkában való helytállásról van szó.
A példamutatás azt is jelenti, hogy a vezető sok emberrel találkozik, választói körében fel tud oldódni, érdeklik őt az emberi sorsok, problémák, így olyan helyzetismeretre képes szert tenni, mint a területén senki más. Mindig pontosan tájékozott arról, hogy a közvélemény mit tart jónak, mi az, amit helytelenít. A magam részéről mindig sokat adtam a közvéleményre. Becsültem azokat, akik köntörfalazás nélkül nyíltan megmondják, ami a szívükön fekszik. Az intrikus magatartás mindig idegen volt tőlem, az intrikusoktóí igyekeztem megszabadulni. Azt tartom ugyanis, hogy az ilyen magatartás nagyban gátolja a szocialista közszellem térhódítását, s nagyon sokat árt közös ügyeinknek. Az a dolgozó, aki kénytelen a belső intrikákra figyelni, nem tudja megfelelően ellátni a munkáját, amiért odaállították, ahol van, ez pedig nagy hiba. Veszélyezteti a munka nyíltságát, azt, hogy minden lépésünkhöz igyekezzünk megnyerni a lakosság cselekvő támogatását.
A vezetők helyzetismeretének fontosságát számos negatív példa is hangsúlyozza. Emlékszem, egy időben közbeszéd tárgya volt a tanácsi apparátusban az úgynevezett Sanyi módszer, az egykori ikervári tanácselnök “módszere”, akihez egy alkalommal pesti látogatók érkeztek a központból, hogy a munkáját ellenőrizzék. Ahány kérdést feltettek neki, mindegyikre azt felelte: “Majd a Sanyi megmondja.” Így aztán ötpercenként beszólította Sanyit, az egyik beosztottját. Dunaújvárosban ezzel a módszerrel mi nem boldogultunk volna. Magam is ott tanultam meg, a városépítés sűrűjében, hogy a vezető tájékozottságának állandóan “naprakésznek” kell lennie, hiszen ő az, akitől rendszeres és pontos tájékoztatást várnak a többiek.
Gyakori beszédtéma napjainkban a vezetők idegállapota, mint ami fontos feltétele annak, hogy a tanácsok maradéktalanul betöltsék feladataikat. Mi a titka ama bizonyos sokat emlegetett testi-lelki egyensúlynak? Harmincéves köz szolgálatom tapasztalatai alapján állíthatom, hogy elsősorban a rendezett családi élet, továbbá a jó kollégák s megfelelő munkahelyi légkör szükséges ahhoz, hogy a vezetőknek ne kelljen idegcsillapítókra fanyalodniuk. Ebben a vonatkozásban is a megelőzés a legfontosabb, amit okkal emlegetnek oly sokszor az orvosok. Anélkül, hogy kísérletet tennék a közszolgálat szabályainak összeállítására, szeretném figyelmébe ajánlani ezt a hármas követelményt a nálam fiatalabbaknak. Nálam bevált, talán másoknak is hasznos lehet! A nyugdíjasnak alig lehet fontosabb a küldetése, mint átadni legalább a summáját mindannak, ami saját munkájában célravezetőnek bizonyult.
Ebben a meggyőződésben élek ma is, amikor régebbi munkatársaimmal találkozom. Ez gyakran előfordul. Sokan meglátogatnak, sokszor megkeresem őket magam is. Jólesik, hogy szeretettel fogadnak, jólesik, hogy érdeklődnek irántam. Enélkül nagyon üres lenne az életem. Úgy érzem, továbbra is sikerül kapcsolatban maradnom a jelennel, amikor – noha számos vonatkozásban más körülmények között – ugyanaz a cél, mint a mi időnkben: a szocializmus építése, a dolgozó nép anyagi, kulturális felemelése. Nyugalmam forrása az a tudat, hogy ebben a nagy munkában, amennyire erőmből, tehetségemből tellett, mindenkor igyekeztem becsülettel kivenni a részem. Ha újra kezdhetném, ugyanazt tenném. Mert érdemes volt, az a véleményem; csak a köz javára érdemes élni.

Székesfehérvár-Balatonakarattya /1974-1975.

VÉGE!

A kiadványban nem szereplő képek forrása:
József Attila Könyvtár
Fortepan
videoton.hu

Tapolczai Jenő – Egy elnök naplója

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings