Vihar

152 0


Új ifjúság – 1976. április 13.

PALOTAI BORIS

VIHAR

Kati úgy lépett be a barakkajtón, mintha az öröm szellője sodorná. Súlya sem volt a lépésének pedig a csizma elnehezítette a járását.
– Hát te mitől ragyogsz? – fordult feléje Ilus, s gyanakodva nézett élénk, kipirult arcába.
– Itt a kabát – lóbálta meg Kati karján a csomagot, s a nagy papírzacskó hivalkodóan zörgött.
Egy pillanat alatt körülfogták, még Bojtárné is, aki a jó gazdaasszonyok odaadó figyelmével pirította a paprikáskrumplinak való hagymát, odafordult. – Megvetted?
Kati a zsinegen tartotta az ujját, de nem nyitotta ki rögtön, mintha a várakozás perceit szántszándékkal akarná elnyújtani.
– Drappszínű… nem is, inkább barnás. A gallérját meg fel lehet gombolni – magyarázta felhevülten.
Ilus kivette a kezéből.
– Mutasd már, ne magyarázz.
A kabát végre kikerült a zacskóból. Kati megrázta, végigsimította, oldalra hajtott fejjel vizsgálta, messze tartva magától, majd még egészen a szeméhez kapta, ujjával egyre igazgatva.
– Hát ilyen.
– Vedd fel, hadd nézzem, hogy áll rajtad.
Sári, egy teliholdképű, szőke gépészátképzős, marokra fogta a kabát alját. – Jó szövet ez, érdemes volt rá kuporgatni. A szabás is divatos.
Belebújt, jobbra balra forgott, az ablaküveghez állt, abban nézegette magát
– Jól van no, mit illegeted magad – szólt rá Ilus.
Kati két kézzel nyúlt utána.
– Mindjárt felpróbálom csak előbb megmosdom hozzá rendbe szedem a hajamat. Hogy úgy lássatok egészben. – Megint csak arra gondolt, ami nem hagyta nyugton, amióta leszámolta a hét darab százast a pénztárnál. Tavaly ilyenkor a patak tükre fölé hajolt, onnan nézett rá az a borzas kis parasztlány. akinek sovány csípőjéről lekívánkozott a szoknya, akármilyen szorosan kötötte meg. A haja végébe meg madzagot kötött, s ha elvesztette, hajcsimbókkal hurkolta körül a copfját, mert madzag se igen került. S amikor a szomszédok Rozija kapta a bugyrát, s eljött Dunapentelére, nem is igen érti, honnan vette a bátorságot, hogy egyszer csak a nagyanyja elé állt:
– Én is elmennék. Fűzős cipő kéne nekem meg nagykabát.
– Majd adok én neked fűzős cipőt, nagykabátot – dörrent rá a nagyanyja, s tenyerével csapkodva a legyeket maga körül Már-már őt találta el.
Úgy jött ide egy szál kartonszoknyában, pedig akkor már foga volt az ősznek, a kora reggeli szél belemart két meztelen lábszárába, s amikor megállt a surrogó szállítószalag előtt, nem tudta mitől lúdbörözik; az alattomos, csípős reggeli széltől vagy attól-e, hogy minden olyan hatalmas, zajos, s percenként történik valami, ő meg olyan kicsike, mint a patakban himbálózó dióhéj. Csak azért nem sírta el magár, mert mindig voltak körülötte. S mit felelt volna, ha megkérdik, mi bántja. Igazából nem is tudott volna számot adni róla. Szorongás fogta el, ha arra gondolt; mikor tanulja hány darab téglát kell a taligára rakni, hogy elérje a száz százalékot. Meg hány lapát föld egy köbméter. Meg hogy mire való az a sok dohogó, sziszegő gép, melyek mellett úgy surrant el, hogy a fejét leszegte, s rándított egyet a vállán.
Amikor először rakta a szappanos doboz aljára a papírpénzt, maga elől is dugdosta, mert el se merte hinni, hogy ez már cipőre, kabátra gyűlik. Most meg már itt van a kezében. Az, amelyiket kinézett magának. S nem a szájától vonta el az árát, hiszen kigömbölyödött ezalatt, tartja már a csípője a szoknyát, nagyon is tartja.
– Mit készülődsz, vedd már fel azt a kabátot – akasztja meg a gondolataiban Ilus, de ha egyszer így tervelte ki, hogy tetőtől talpig megmosdik, koszorúba tűzi a haját, s úgy mutatja mag magát, hadd lássák a lányok…
Nagy fazék vizet tett fel, odakészítette a bádoglavórt, a szagos szappant, s már a vasárnap járt az eszében. Ha ellátogatna ebben a finom nagykabátban, barna cipőben a falujába, tán meg se ismernék. – Nézzétek csak, nem a Rezák Kati ez? – taszítanák meg egymás könyökét, s ő kihúzná a derekát. – De bizony a kis Rezák! Tán valami nagypénzű gavallért csípett magának, másként nem lehetséges – rázná meg a tokáját Ispánkainé, ő meg visszavágna: – Azt hát! Egy olyan hosszú nyakú gavallért, aki akkora… akkorát maga még nem is látott. Így kell felnézni rá!… Az járt a kezemre, hogy jó keresethez jussak.
Ispánkainé bizonygatóan pislogna, ciccentene. A három vastag lánya meg, mint legyek a mézesdöbönre szállnának rá.
– Aztán miféle ez a gavallér?
Erre már kipukkadna a nevetés belőle. – A födémdaru meg a transzportőr … Azokkal szűröm a levet… Nahát! A födémdaru az én gavallérom. – S nevetve, ahogy a torkán kifér, a vékonya is belefájdulna.
– Beléd meg mi ütött, mit nyihogsz ott egymagadba? – szól rá Bojtárné, ő meg akkor veszi észre, hogy hangosan nevet, mintha csakugyan Ispánkainé állna előtte.
Ha lakodalomra készülne, se lehetne tisztább, szagosabb, a haja is fényes, a lábán megfeszül az új harisnya. Azt is vasárnapra tartogatta, csak éppen addig parádézik benne, amíg a kabátot felpróbálja.
– Nem tudom én bevárni ezt a nagy készülődést – morog llus, s nagyot nyújtózik. – Kelts fel, ha kész vagy.
Sári az ágyra kuporodik, átfogja a térdét, dünnyögve biztatja magát: – Ma már ne tanulj, Sárikám, ma csak aludj.
– És gyorsan vetkezéshez lát, nehogy meggondolja magát.
– Gyerünk, Kati!
Kati már készen áll. Az ablakhoz lép, hogy leakassza a kilincsen lógó kabátot. De az ablak hirtelen kicsapódik, megcsörren az üveg, légáramlat seper végig a szobán, s a székre dobott kendő felduzzad, lebegni kezd.
– Vihar jön – szimatol a levegőbe Bojtárné, s hangját dörgés vágta el. Ahányan vannak, az ablaknál teremnek, csukják, reteszelik, mert villámok nyilallnak az égen, s mintha mozdonyok futnának össze, csörömpölő súlyos zaj reszketteti meg a levegőt.
A villany kialszik.
– Na, ezt bekaptuk – mordul fel Sári, s Bojtárné lerántja a tűzhelyről a fazekat – A számat sötétben is megtalálom.
Kati a kendője után tapogat, feldönt egy széket, amely koppanva hátraesik.
– Hé vigyázz, még agyonütsz ebben a sötétben – hallatszik egy hang, aztán kivágódik az ajtó, Kati egy ugrással kint terem, futtában hallja, hogy llus utánakiált:
– Hová rohansz? Elment az eszed?
– A födémdaru! – kiáltja vissza, de a szélvihar elkapja a hangját, s belegörgeti az égzengésbe. A szél szembekapja, porörvényt sodor felé, a lélegzete is eláll. Hirtelen esni kezd, sűrű szemű, haragos eső csapkodja, arcán apró szúrásokat érez, mintha hegye lenne az esőnek. Kendője ázottan tapad a fejéhez, bőrén hideg körök futkároznak. Cipője nagyot loccsan a sárban, amint átvág a frissen ásott úton amelybe apró lyukakat szaggatott az eső.
Hol szerezzek most kátránypapírt? A raktár ilyenkor zárva van, és Kenyeres bácsi, a raktáros, szuszogva, nyögve ropogtatja a derekát a fekhelyén, s a reumájára panaszkodik, melyet már az öregujjában is érez. Kati az alsó barakksor felé tartott, ahol az öreg lakott.

– Hé, kislány, elsöpri a vihar – kiált rá egy teherautó sofőrje, de ő csak szalad, s ziláló, fújtató lélegzete beledűl a vihar dörömbölésébe.
A férfibarakkban a szürke pokrócok alatt elfáradt testek nyújtóznak, a fenti ágyak egyikében zseblámpa fényénél olvas valaki; e tenyérnyi fényen túl sötétség borul a barakkra. Odabent csupán az alvás nesze hallatszik szuszogó, hortyogó hangok.
– Kenyeres bácsi, gyorsan jöjjön velem a raktárba.
Gyufa sercen, tüskés állú kis ember bújik ki a pokróc alól.
– Mi?… Ki az? Mit akarsz? – morog mérgesen, s szemét dörzsöli.
– Kátrány papírral kell letakarni a födémdarut, mert befolyik a víz, és elég a tekercselés. Hallja? Tápászkodjék már! Vagy adja ide a kulcsot.
Zseblámpa kattan, álmos, gyűrött, zavaros arcok bámulnak Katira. Kenyeres szőrös lábát lefelé lógatva sopánkodik:
– A kulcsot? Még mit nem! Hogy adnám oda a kulcsot.
– Akkor meg jöjjön velem, adja ki a kátrányt, s fordulhat vissza. Én majd felteszem egyedül a darura.
– Ilyen ítéletidőben kizavarják az embert – morog Kenyeres, és bozontos mellét vakargatja. – Hogy nincs jobb dolgod!
A zseplámpás fiatalember leugrik az ágyról.
– Te vagy az, Kati? – Kenyereshez fordul. – Ne káromkodjék, öreg. Na, szedelőzködjünk gyorsan, gyorsan. Vagy adja a kulcsot!
Kenyeres dühösen kászálódott kifelé, fülére húzva a kucsmáját, feltűrve bekecse gallérját, hogy csak húsos orra látszott ki.
– Majd éppen a kulcsot adom ki a kezemből.
Szitkozódva nyitotta ki az ajtót, melyet a szél még jobban kivágott, meghökkenve nézett a sűrű zuhogásra, majd elszántan nekivágott, s futott, ahogy a lábai bírták.
A zseblámpás férfi, az ácsátképzős Molnár mellett szaporázta lépteit, s keresztülkiabálta az ég moraját.
– Majd én felteszem a darura. Hogy akartál oda felmászni, te tücsök!
Mire a raktárhoz értek, orrukból, hajukból ömlött a víz.
– Itt van ni, mehettek – morgott Kenyeres, kiadta a kátránypapirt, s maga sem értette, hogy miért, de nem fordult vissza, ment utánuk, húzta a kíváncsiság, hogy mi köze ennek a két fiatalnak a födémdaruhoz, hogy ebben a kutyának való időben oddrohannak.
– Nicsak! – kiáltott fel Kati, és karjával a levegőbe mutatott, ahol a födémdaru állt. – Már rajta van a kátránypapír! Az a kúp alakú sapka, ott ni! – És a magasba bökött, olyan heves, örömteli mozdulattal, mintha magához akarná ölelni. – Valaki megelőzött. ‘
– Meg bizony! – Az egyik földhányás mögül Orbán lépett ki, a csoportvezető, prüszkölve, hunyorogva. – Én takartam le – mondta, és lucskos zsebkendőjével törölgette az arcát. – Az ágyam alatt tartom a kátránypapírt, hogy kéznél legyen – tette hozzá, és kirázta sapkájából a vizet.

VIHAR jelenet a Kiskrajcár című magyar filmben

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings