Dunaújvárosi Hírlap – 1973. augusztus 22.
Két szaltó a kritikus kanyar után
Mikor jó egy GO-KART verseny?
Augusztus 20-án, hétfőn ötödik alkalommal rendeztek GO-KART versenyt Dunaújvárosban.
Dr. Illyés Józsefnek, a városi tanács vb-titkárának megnyitója után öt szocialista ország – Bulgária, Csehszlovákia. Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió – versenyzői álltak rajthoz, a Barátság Kupa küzdelemsorozatának keretében. Majd Ausztria, Olaszország és az NSZK versenyzői is bekapcsolódtak a versenybe és küzdöttek Dunaújváros Nagydíjáért. A legnagyobb hazai GO-KART verseny több mint ötezer néző előtt zajlott le, a Dunai Vasmű főterén.
Néhány percet késtem, és mire sikerült a kötélkordonhoz verekedni magam, már javában tartott a verseny: a harminc liliputi szerkezet – akárha felpiszkált megdühödött darazsak lennének – hisztérikus vijjogással, vad iramban kergette egymást körbe-körbe, a vasmű igazgatósági épülete előtt.
Ráadásul a kordon mellett is egy valóságos darázsfészek kellős közepébe sodródtam: jobbfelől egy volt motorversenyzővel, balfelől egy máig is aktív, bár kissé kapatos hentes mesterrel tartottam a szomszédságot. Így azután az első futam hangulati lázgörbéjét – némi egyszerűsítéssel – az ő kommentárjaik alapján kottáztam le:
– A magyarok nincsenek sehol…
– Dehogy nincsenek, ne mondja már… Ott, az az ötödik, narancssárgában, az is a mienk …
– Csak a hetedik … Nem meri hajtani azt a tragacsot! Pedig több van abban a gépben… No… kezdenek már feljönni.. Ejjj… több van abban a gépben, lényegesen több!! Vagy el van áttételezve.
– Mi?
– El van áttételezve! Vagy nagyobb a fogaskerék a kelleténél, vagy kisebb. Na, most kezd melegedni a motorja, vagy mi van vele?
– Hát az meg? Nézzen oda!
– Elengedi. Ez a sportszerűség egyike. De figyelje csak a cseh srácot!
– Aha, van már vagy száz méter előnye.
– Háromszáz, Legalább háromszáz, barátom! A két utolsót már hátra is vágta egy körrel!,.. De hangja is szép van ám annak a motornak. Persze, kell is az alá a nyolcvanhat kilós test alá.
– Hát ezt meg honnan veszi?
– Ott. voltam a mérlegelésnél. Erre a srácra kiváncsi voltam, mert tavaly is ez nyerte meg a versenyt.
– Mérlegelést mondott?
– Hát! Nem tudja még ezt se? Verseny előtt és verseny után mérlegelik a kocsikat is, a versenyzőket is, mert a minimum százötven kilónak kell lenni a kettőnek együtt. A szünetben megnézheti, ha akarja, némelyikbe még ólomnehezéket is raknak emiatt.
– Aha… Mennyi van még hátra?
– Egy kör.
– Ne vicceljen, és kész, lehet hazamenni?!
– Hova gondol? Még hat futam hátra van, a java még csak most következik!’
Valóban, a java még csak ezután következik:
A nap – mintha valamilyen mesés összegű célprémiummal serkentenék – egyre ádázabbul tüzel. És a verseny is egyre merészebb, egyre lázasabb tempóban folyik: az egyik versenyző elhagyta a kipufogócsövét, a másik alól elgurult egy kerék, a harmadik az egyik kanyar után kirepült a kocsijából. Valahonnan mentő szirénázik elő. Az orvos injekciós tűvel, az egyik szerelő vízzel teli, zöld csattosüveggel rohan a helyszínre, a fotósok nekivadulva csattognak gépeikkel. “Nincs semmi baj, csak egy kis kimerültség!” – áll fel az orvos, és a fiatal lengyel versenyző a következő futamban már a boly élén cikázik. A nézők közül persze néhányan nem hagyják ennyiben a dolgot: “Kimerülés? Hm! Maga látta?! Kettőt szaltózott a levegőben és pontosan a hátára esett!” – Enyhe borzongás fut végig a kordon mellett: “Kettőt szaltózott a kanyar után…” “Kimerült a srác, azt mondják…”
Kimerülés… Ha az injekciós tűre nem is, a zöld csattosüvegre a nézők soraiban is egyre többen gondolnak. A kordonok mellett egyre áttetszőbbek a sorok – az érdeklődés középpontjába szinte egyik pillanatról a másikra egy alacsony, kék pulóveres férfi került, aki jaffát és sört mér a járda túlsó oldalán. Óriási tumultus, vita, hogy hol a sor vége, mennyi az üvegbetét. A kék pulóveres egyre kétségbeesettebben toporog, végül a fejéhez kap: “Nem, nem adok ki semmit! Befejeztem! Így nem lehet dolgozni! Ha nem fizettem rá ötszáz forintot, akkor egy fillért se!”
A végső mérleg azonban mindenütt nyereséget mutat.
– Nagyon szép és nagyon izgalmas verseny volt, igen szoros küzdelmekkel .- mondja dr. Szenttornyay György, az egyik főrendező. – ötödik alkalommal rendeztünk go-kart versenyt Dunaújvárosban, és mondhatom, hogy minden esztendőben jobban és jobban sikerül. Legelőször végig a kórházban ültem a verseny idején, és négy sebesültet hoztak be. Most – egy könnyű sérülést leszámítva – minden rendben ment.
– Én mindig szívesen jövök Dunaújvárosba versenyezni – mondja Frantisek Dykast, a csehszlovákok legjobbja. – Néhány apró fogyatékosságot leszámítva itt ideális a pálya, jól érvényesülhet rajta a technikai tudás.
– Én mint néző, azt mondom, igen jó verseny volt – áll meg egy pillanatra Kőrösi András, az Arany Csillag Szálloda dolgozója. – Láthattunk egy-két igazi nagy versenyzőt. – És… a kisfiam már el se tudná képzelni augusztus huszadikát a go-kart verseny nélkül.
– káposztás –
Volán – az autóközlekedési dolgozók lapja – 1973. október
Rajtol a Szoc. Kupa mezőnye. Középen Sebestyén (46) igyekszik az élre törni
MINI GRAND PRIX
Sorozatosan nincs szerencséjük a lelkes dunaújvárosi rendezőknek az időjárással. Hol szakadó eső riasztja el a nézőket ettől az érdekes sportcsemegétől, hol a tikkasztó meleg. Idén a hagyományos ciklusnak megfelelően á hőség következett és ez sajnos meg is látszott a pályát közrefogó közönség számán. Alig 2-3 ezer szurkoló választotta a Duna hűsítő hullámai helyett a forróságot sugárzó betont, pedig ez rendkívül izgalmas verseny 10-15000 nézőnek is kitűnő szórakozást nyújtott volna…
Százkilométeres sebességgel üldözik egymást az olaszok
Több mint tíz évvel ezelőtt rendezték hazánkban az első Go-Kart bemutatót, de már a bajnokságnak is szép hagyományai vannak. Ennek ellenére nem tud átütő közönségsikert aratni az autóversenyzés e viszonylag olcsó, veszélytelen, sok ügyességet és bátorságot igénylő módja. A nézők nevetségesnek tartják az apró “guruló zsámolyokban” kuporgó versenyzőket, akik hangos purrogás közepette, nem túl nagy sebességgel kacsáznak a pályát jelölő ócska gumiabroncsok között. Hát valahogy így nézett ki régen a go-kart sport és valóban nem sok látványosságot nyújtott a vérmes reményekkel érkező nézőknek.
És mi a helyzet ma? A targoncakerekeken gördülő, fűnyírógépekből kimustrált, motorkerékpárokból kialakított járgányok helyett villámgyors minirakétákat láthatunk, amelyek lekicsinyítve mindent magukon viselnek ami a “nagy” forma-torpedókra jellemző: igen nagy teljesítményű, speciális kart-motorok; különböző mintázatú és szélességű gumiabroncsok, legmodernebb technikájú hidraulikus tárcsafékek; sőt, bukócső és biztonsági öv. Persze egy ilyen ütőképes kart ára is szép summát tesz ki, de még így is jóval olcsóbb mint bármilyen más versenyautó…
 Egyre megszokottabb a bukócső a kartokon |
 Fordulatszámmérő és vízhőmérő is elfér az apró kormánykeréken! |
 Goodyear “slick” pályagumi |
 Hidraulikus tárcsafék hűtött tárcsával |
 A győztes Hutless motor |
 Vízhűtéses 125 kcm-es Maico: 29 LE! |
A go-kart kitűnő előiskola és ugródeszka az autósport magasabb szintű műveléséhez. Jó néhány “nagy” rallye-versenyzőnk ma is megmosolyogja a kartos kollégákat, bezzeg külföldön másképpen értékelik ezt a mini-kategóriát! Elég csak Emerson Fittipaldi nevét említeni aki bizony e “vicces játékszer” verhetetlen brazil bajnokaként kezdte szédületes karrierjét…
Hazánkban különös jelentőséggel bír a go-kart sport, hiszen ez az egyedüli módja a pályaversenyzésnek. Évente 60-70 rajtengedélyt ad ki az Autóklub Sportosztálya és ez a szám évről évre növekszik. Különösen az ifjúsági kategória vált népszerűvé, ahol már 14 éves kortól be lehet szállni a versengésbe, no persze csak egy 50 kcm-es kart “gyomrában”. A tavalyi 6 ifjonc helyett idén már 29 bajnokpalánta vív izgalmas csatákat az elsőségért. Egyébként túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a VOLÁN a hazai go-kart sport legfontosabb patrónusa, hiszen a 13 kart-szakosztály közül ötöt VOLÁN vállalat támogat: Veszprémben, Jászberényben, Debrecenben, Győrött és Szombathelyen.
Ritka pillanat kart-versenyen: Ürmös a nagy tülekedésben felborul
… kibújik a kart alól
… és fájdalmas arccal néz a tovatűnő mezőny után
A magyar bajnokság futamai általában érdekes versenyeket nyújtanak, mivel aránylag kiegyensúlyozott a mezőny. Annál kínosabb a helyzet, ha versenyzőink nemzetközi viadalokon vesznek részt. Nem is kartosaink tehetségével van baj, hanem a motorokkal. A válogatott keret számára hat CZ motort vásárolt a Kart Bizottság, de ezek jó néhány lóerővel gyengébbek a gyári motoroknál, amelyekkel a csehszlovákok immár második éve uralják a Szoc. Kupa futamait.
A dunaújvárosi depóban is szembetűnő volt a különbség a magyar és külföldi versenyzők kartjai között. A szombati edzésen és a vasárnapi versenyen is nyomasztóan hatott a külföldiek fölénye. Talán Szántó és Sebestyén tudott, úgy ahogy, lépést tartani a villámgyors Kysely testvérekkel és Dykasttal, a Szoc. Kupa éllovasaival. Különösen a harmadik futamban mutatkozott meg motorjaink gyengesége, amikor Sebestyén kitűnő rajt után a második helyen száguldott, de néhány kör után nemcsak a fehér overallos csehszlovákok előzték meg, hanem az NDK-beli Schulz is (pedig a Sebi sem gyáva fiú, talán ő kartozik a legrámenősebben a magyarok közül…).
MZ-CZ párharc: Schulz kontra Dykast
A Szoc. Kupa futamai mellett a Dunaújváros Díjáért folyó küzdelemben osztrák, nyugatnémet, olasz és svájci versenyzők indultak. A díszes serleget akár a szombati edzés után átadhatták volna az örökké mosolygó salzburgi Toni Zösserlnek, annyira kimagaslott a mezőnyből. Mindhárom futamot biztosan nyerte, annál is inkább, mert az őt üldöző heves vérű olaszok folyton összeakaszkodtak, pofozkodtak, tovább száguldottak, megint összeakadtak, szóval igazi versenyhangulatot teremtettek, olyant, amit még a népligeti EB- futamokon is ritkán élvezhetett a sportrajongó…
Dunaújvárosi lányok kedvence, Toni Zösserl, a győzelem fel száguld
Autós gyorsasági bajnokság Dunaújvárosban /1962
