Kistemető rendbetétele

Talán észre sem vesszük, és bár naponta elhaladunk mellette, de a Tesco és az 1848/49-es hősi emlékmű közötti Kistemetőben eléggé elhanyagolt állapotok uralkodnak, pedig – többek között – itt nyugszik Rosti Pál is.
Ezeket az áldatlan, és főleg méltatlan állapotokat szeretnék megszüntetni a nem is oly rég zászlót bontott akciócsoport tagjai. A temetőt az elmúlt időszakban bizony nem kímélték a természeti elemek, és sajnos a civilizáció nem kívánt nyomai is látható jeleket hagytak, ahogy a mellékelt képeken is látszik.

Az első, bejárással egybekötött takarításra most szombaton kerül sor, az “esemény” természetesen nyilvános, délelőtt 9 órától a 48-as emlékműnél várják azokat, akik szívesen csatlakoznának a nemes feladathoz, akik pedig hosszabb távon is szeretnének segíteni, érdemes az Akciócsoport facebook oldalát is bejelölni, így biztos nem maradnak le a folytatásról! Tegyünk együtt környezetünkért!

Bejárással egybekötött takarítás – esemény

Kistemető akciócsoport – Dunaújváros – facebook csoport

UGYE NEM FELEJTETTED? – SZOMBAT! 9 ÓRA! EMLÉKMŰ!

 

 

Dunaujvaros