Élet és Tudomány – 1981. november 13.
Dunaújváros római kori elődje
MIKOR ALAPÍTOTTÁK INTERCISÁT?
Intercisa és a Pannónia dunai határvonalán létesített többi katonai erődítmény építésének ideje a régészeti és történeti kutatás régóta vitatott kérdése. A római hadsereg ugyanis – a stratégiai fontosságú pontoktól eltekintve – nem a tartomány bekebelezésének idején, hanem csak évtizedekkel később szállta meg a határvonalat; akkor, amikor ezt a külpolitikai, helyzet szükségessé tette. A Duna túlsó partján élő germánokkal, szarmatákkal és dákokkal Domitianus császár idején (81-96) romlott meg az addig szerződésekkel szentesített békés kapcsolat, így legkorábban ettől az időtől kezdve számolhatunk a limes- (határ) erődítmények rendszerének kiépítésével. Eddigi ismereteink szerint az Al-Duna mentén 85-től romlott meg a viszony (85-88/89: dák háború), Pannónia északi határán 88 táján (88/89: germán háború), keleti határán pedig – ahol Intercisa is fekszik – 91 táján (91/92: germán-szarmata háború). A kutatás ezekkel az eseményekkel hozta kapcsolatba a limes-erődítmények kiépítését, így Intercisa alapítását – mint alább kiderül, helytelenül – a 92/93. évekre tette.
A régészeti leletekkel való keltezés az alapítás idejének eldöntésében aligha segíthet. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a még akár éves pontossággal keltezhető tárgyak esetében is kérdéses, hogy milyen hosszú használati idő után kerültek a földbe. Az is gondot okoz, hogy a későbbi építkezések az esetek nagy részében tönkretették a legkorábbi, többnyire csak egyszerű kivitelezésű építményeket meg azok rétegeit. És azt is számításba kell még venni, hogy a legkorábbi tábor, illetve települési hely nem feltétlenül esik egybe a későbbi objektumok helyével.
Sokkal fontosabb tehát azt tudni, hogy melyek azok a történeti események, amelyek egy katonai vagy polgári település alapítását indokolják. Nos lássuk hát, mi tehette szükségessé Intercisa alapítását!
Ilyen lehetett az intercisai palánktábor falszerkezete
Béke honolt?
A fentebb említett háborús eseményeket a különböző antik szerzők adataiból elég nagy biztonsággal összeállíthatjuk.
Az eltelt évtizedek folyamán újabb történeti munka nem került elő, így a kutatók mindeddig úgy tartották, hogy Domitianus uralomra jutásától a dák háború kitöréséig a Duna-vidéken béke honolt. A kutatás azonban számos területen tovább folyt, és értékes részeredményeket hozott.
Ezek közül Alföldy Géza fölismerése a legfontosabb. Mégpedig az, hogy a római segédcsapatokban szolgáló katonáknak juttatott katonai diplomákat több csoportba lehet sorolni. Vizsgálata szerint a Flavius császárok idején (69-96) tűntek föl az első olyan diplomák, amelyek már nemcsak a még továbbszolgáló katonák előjogairól, hanem egyes katonák elbocsátásáról is értesítenek. Az elbocsátó diplomák azután Traianus korától váltak általánossá. Ennél korábbról csak két ilyen diplomát ismerünk. Az egyik 82. szeptember 20-án kelt, s egy germaniai. illetőleg moesiai elbocsátásról szól, a másikat pedig 85. szeptember 9-én bocsátották ki, mégpedig itt, Pannóniában.
Alföldy Gézát dicséri annak kimutatása is, hogy a segédcsapatok katonáinak szolgálati ideje a Flaviusok alatt kezdett lassan csökkenni, hogy azután Traianus idején többnyire 25 évben állapodjon meg.
Egy másik fontos felismerés több külföldi kutató munkájához fűződik. Cassius Dio III. századi történetíró műveiből tudjuk, hogy Domitianus idején a légionáriusok zsoldja egyharmadával emelkedett, vagyis évi 225 denáriusról 300-ra. A zsold emelése a germaniai harcokkal függ össze, és az erre utaló érmek szerint ez 84-ben történt. Az újabb kutatások a segédcsapatok katonáinak eddig kevéssé ismert anyagi helyzetéről mutattak fel újabb eredményeket. Eszerint Domitianus nekik is jelentős mértékben fölemelte a zsoldjukat, ugyanakkor vagy valamivel később.
Ezekből az adatokból sok minden kiolvasható!
Nem lehetett nyugalom…
Azt nem szükséges különösebben bizonygatni, hogy belássuk: a 25 éves szolgálat utáni elbocsátás rendkívüli eseménynek számított Domitianus uralkodásának elején, amikor még 30-35 évig tartott a katonáskodás. Abban sem kételkedhetünk, hogy e rendkívüli rendelkezés az érintett katonák számára nagyfokú kedvezés volt, s ezt csak egy rendkívüli esemény válthatta ki. Nyilván nem más, mint egy háború sikeres lezárása. Az elbocsátásoknak az az előnyük is megvolt, hogy így csak a csapatkötelékben maradókat kellett pénzben jutalmazni, az pedig jelentős megtakarítással járt. S gondoljuk csak meg, ha a rendkívülinek számító elbocsátásoknak nem lett volna meg a mindenki számára ismert és elismert oka, a többi tartomány segédcsapatainak idős katonái is joggal lázadozhattak volna a megkülönböztető eljárás miatt. Ezt pedig a római kormányzat semmiképpen sem akarhatta. Mindez tehát azt jelenti, hogy a határok mentén tényleg nem lehetett teljes a nyugalom 81-85 között.
Arra a kérdésre, hogy 85 után miért nem fordult elő több hasonló eset, éppen a zsoldemelésről mondottak adnak magyarázatot. Nyilvánvaló, hogy a jelentős mértékben megemelt zsold az idős katonák körében is növelte a kötelékben maradás iránti kedvet és hajlandóságot, bizonyos mértékben tehát csökkent a leszerelés utáni vágy. A harcokban kitűnő csapatok részére pedig – a korábbitól eltérően – megkülönböztető jutalmazást vezetett be Róma: míg ugyanis korábban a tartományok összes segédcsapatát érintette az elbocsátás és a veteránoknak adott római polgárjog – feltehetőleg tehát olyanokat is, akik nem vettek részt a harcokban -, ezután csak a csatákban érdemeket szerzett egységek kaptak testületileg (esetleg pénzjutalom helyett) római polgárjogot. Ezt a csapat nevében is föltüntethették.
Válságos helyzet
Térjünk most vissza ahhoz a két, külön is megemlített elbocsátó diplomához, illetőleg az ezekből kikövetkeztetett háborús eseményekhez! A germaniai diploma szerint az összes segédcsapat arra igényt tartható katonáját elbocsátották. Ez pedig azt jelenti, hogy már 82 szeptembere előtt hadakoztak ebben a térségben. Föltehetőleg a mai Frankfurt környékén vagy attól délebbre.
A diploma szerint három csapat azonban – ideiglenes jelleggel – ekkor már Moesiában állomásozott. Más forrásokból tudjuk, hogy ez a három csapat sohasem tért vissza Germániába. A jelenségnek nyilván csak az lehet a magyarázata, hogy 82 szeptembere előtt válságos helyzet alakult ki az Al-Dunánál. Sőt ez a válsághelyzet hosszúnak bizonyult, mivel a három új csapat beépült a moesiai hadseregbe. E nehéz közállapot okozói csak a szomszédos dákok lehettek. Tehát Domitianus uralkodása elején már ez a népcsoport is megmozdult. Az ekkor lezajlott küzdelmeket ilyenformán a 85-ben kezdődő nagy háború előjátékának tekinthetjük.
Egy i.sz. 98-ban kibocsátott, Intercisában talált katonai diploma töredékének belső (a) és külső (b) oldala.
Ellenséges germánok
A másik diplomát – mint írtam – 85. szeptemberében Pannóniában bocsátották ki. Nyilván ez is valamilyen hadi eseményre utal, de nehéz meghatározni, hogy melyik néppel csaptak ekkor össze a rómaiak. Pannónia északi szomszédai ekkor a germánok, keleti szomszédai a szarmaták voltak, de nem szabad megfeledkeznünk a dákokról sem, hiszen a Dráva és a Száva közötti Duna-szakasz bal partján ők éltek ebben az időben. A szarmatákat mint ellenfelet a legkönnyebb kizárni: a 91/92- ben kitört háborúig semlegesek voltak; nem kapcsolódtak be sem a germán, sem a dák háborúba. 85-ben tehát csak a másik két nép valamelyikével állhatták harcban a pannóniai csapatok. Korábban a germánokról is úgy vélekedtünk, hogy csak 86-88 táján bontották föl a Rómával kötött szerződést. Erre utalna az, hogy Cassius Dio egy adata szerint Domitianus 88/89-ben a dákok fölött aratott végső győzelmet követően azért támadta meg őket, mert nem küldtek segédcsapatokat a korábbi harcokhoz. Ez azonban gyenge és mesterkélt érv. Ráadásul tudjuk, hogy a dákokkal való békekötés előtt kezdett újabb háború meglehetősen lerontotta az előnyös békekötés esélyeit. Valószínű tehát, hogy a Duna-vidéki germán törzsek még csak nem is passzívan, hanem igenis ellenségesen viselkedtek a dák háború idején.
A germánokat tehát aligha zárhatjuk ki a 85. évi harcok részvevőinek sorából. Sőt éppen őket tarthatjuk azok okozóinak! Ezt a véleményt egy Karthagóban előkerült felirat is támogatja, amely egy olyan katona sírfelirata, aki előbb egy dák, azután egy germán, majd ismét egy dák háborúban tanúsított bátorságáért kapott kitüntetéseket Domitianustól. Mivel az eddigi kutatás nem ismert olyan dák háborút, amelyet egy germán háború előzött volna meg, az a vélemény alakult ki, hogy a felirat szövegébe hiba csúszott. A fentiek ismeretében azonban már értelmezni tudjuk a homályosnak tartott megfogalmazást: Q. Vilanius Nepos ezek szerint részt vett 82-ben a moesiai dák, 85-ben a pannóniai germán betörés elhárításában, majd a 85-88 közötti nagy dák háborúban. E feltevést több kutató is támogatja, akik a 80 és 85 közötti pannóniai csapatnöveléseket nem a dákok elleni készülődés, hanem a megromlott germán kapcsolatok jeleként értékelik.
Római tiszt ábrázolása egy Intercisa környékén előkerült domborművön.
A különböző források és néhány újabb megfigyelés alapján tehát több, eddig ismeretlen helyi háborút sikerült kimutatni a 81-85. évekből.
S hogy végtére mi köze mindehhez Intercisa – és még jó néhány más Duna menti limes-tábor alapításának?
Tudjuk, hogy az itteni csapatok elsősorban a Duna vízi útján közlekedtek, ahol pihenő és őrállomásokra volt szükség. Tudjuk továbbá, hogy Pannónia segédcsapatainak száma 85-re duzzadt fel a legnagyobbra. Mindemellett azt is tudjuk, hogy a csapatok fokozatos, a Duna vonalára való végleges kihelyezése Vespasianus uralkodása alatt kezdődött meg. S minthogy az alapítás eddig megjelölt időpontjai is egy, az egész tartomány életét befolyásoló eseményhez kapcsolódnak, a feltevések sorába jogosan iktathatjuk be a 85-ös évet, a germán háború időpontját annál is inkább, mivel ez az esemény feltétlenül szükségessé tette a két ellenséges nép közötti határszakasz alaposabb felügyeletét, valamint a csapatmozgatások útvonalának fokozottabb biztosítását. Dunaújváros őse tehát ilyenformán most éppen 1896 éves!
Visy Zsolt – régész
