Magyar Nemzet – 1951. augusztus 3.


Énekelve vonul egy DISZ-es nõi brigád az építkezésre Dunapentelén 1951. június 19-én
fotó: MTI/Kotnyek Antal

“DUNAPENTELE A MIÉNK IS”…

Beszélgetés a Dunai Vasmű építkezésén dolgozó külföldi ösztöndíjasokkal

Dunapentele, július vége
Már az úton ízelítőt kapunk a világ fiataljainak nagy összefogásából: a békestafétával találkozunk, amely Albániából kiindulva most magyar területen fut, hogy azután Csehszlovákián keresztül elvigye a népi demokráciák ifjúságának üzenetét a berlini Találkozóra. A földeken, falvakban megáll egy pillanatra a munka, mikor arra futnak a fiatalok: mosolyogva, szeretettel nézi őket mindenki, fiatalok, öregek üdvözletet intenek feléjük, a világ fiataljai felé. Pentele felől jönnek: a magyar ifjúság városában gyújtották meg fáklyájuk tüzét, onnan hozzák a Vasmű fiataljainak üzenetét.
Mi is folytatjuk útunkat és nemsokára feltűnik a Pentelére járók előtt már ismert, de mindig új kép: lenn a múltból ittmaradt régi szegény falu, utána az épülő büszke szocialista város és a Vasmű készülő gyáróriásai, a harcos jelen és a diadalmas jövő. Ezernyi új színfolttal gazdagodott a város élete, mióta itt jártunk, többek között azzal a sok külföldi diákkal, Magyarországon tanuló ösztöndíjassal is, akik nyári szünidejük egy részét töltik itt, magyar diáktársaikkal együtt, a Dunai Vasmű építkezésein. Román, lengyel, bolgár, albán: a titófasizmus üldözése elől népi demokráciánkba menekült jugoszláv diákok jöttek el Dunapentelére, hogy munkájukkal hozzájáruljanak a magyar munkásfiatalok nagy művének mielőbbi felépítéséhez.

Lányok és fiúk
Munkavezetőik őszinte lelkesedéssel beszélnek a külföldi diákfiatalok munkájáról. Bors főművezető és Farkas művezető, akik közvetlenül irányítják a külföldi fiatalok és magyar diáktársaik munkáját, elmondják, hogy a vendégek igazi sztahanovista lendülettel láttak hozzá a szokatlan és kezdetben nehéz munkához és csakhamar túlszárnyalták a megállapított normát.
A DISZ pompás sátortáborában laknak a külföldiek a magyar diákokkal együtt. Külön táborrész van a fiúk, külön a lányok számára, középen árboc a Népköztársaság lobogójával, körülötte nagy tér a közös rendezvények céljaira. A sátrak előtt ügyes dekoráció: egyik helyen az UTM, a román DISZ jelvényét rakták ki kövekből, vörös földből, a másik sátor előtt a ZMP, a lengyel ifjúsági szövetség kezdőbetűi világítanak, mellette albán, bolgár és a szabad jugoszláv ifjúság szervezetének jelmondatai. Mintha egy kisebb fesztiválon, a berlini VIT kicsinyített másában lennénk, úgy érezzük magunkat a pergő soknyelvű beszéd közepette, amely azonban nem idegen, mert ugyanarról beszél, mint a magyar fiatalok: a Vasmű határtalan szeretetéről, arról a hatalmas lelkesedésről, amely idehozta a fiatalokat különböző országokból a nagy békemű építésére.

ZMP 282 százalék
Erről beszél mindegyik fiatal, néha kicsit idegenes, legtöbbször azonban már akcentusnélküli magyarságával, erről beszélnek a versenytáblán kiírt eredmények. “ZMP 282%” – olvassuk és dr. Skiba Wieslaw huszonhétéves lengyel szülész-nőgyógyász rögtön el is mondja, hogyan született meg ez az eredmény.
– Két hétre jöttünk, éppen úgy, mint a magyar egyetemisták, előzőleg a DISZ meghívására nyári táborozáson vettünk részt. Holnap telik le a két hetünk, utána megyünk haza: ki Varsóba, ki a lengyel falukba, A szünidő leteltével aztán jönnek vissza az elvtársak. Én már nem, mert befejeztem a tanulmányaimat – teszi hozzá s nem tudom eldönteni a hangsúlyából: sajnálja-e itthagyni a debreceni egyetemet, ahol mint első lengyel hallgató doktorált le, vagy inkább örül annak, hogy megkezdheti otthon tudományos kutatómunkáját.
– Volt-e sok dolgod, mint orvosnak? – kérdezzük. Szinte sértődötten jön a válasza:
– Nem, én itt nem orvosként működtem, hanem mint a lengyel brigád tagja. Külön kértem, hogy én is az építkezéseken dolgozhassam a betonozásnál, úgy mint a többiek. Lassan kezdtük, 120-130 százalékkal és éppen mára, itt tartózkodásunk utolsó napjára értük el a 282 százalékot.
Azt már a bolgár fiúk mondják el, hogy a lengyel brigád tagjai részt vettek a lengyel nemzeti ünnep alkalmából a budapesti lengyel követségen rendezett fogadáson és hogy pótolják a kiesett munkaidőt, éjszakai munkát vállaltak, utána rögtön beálltak a rendes nappali munkába.

A magyar Dimitrovgrád
Dunapentelén otthon érzi magát mindegyik fiatal. A népi demokráciák munkaláza tervektől, építéstől duzzadó boldog élete, amit itt is találnak, ismert, megszokott számukra. A lengyelek Nowy Hutát, a bolgárok Dimitrovgrádot emlegetik, de mindegyik megtalálja hazájában azt a hatalmas építkezést, amelyet a Vasművel hasonlíthat össze.
– Lesz majd nálunk Is ilyen – mondja Péter, a lengyel brigádban dolgozó jugoszláv ifi s szülőfalujára gondol, ahol most a Titóék az urak, meg az amerikaiak.
Kolarov Demeter bolgár jogász Dimitrovgrádról beszél és arról, hogy ha hazamegy, átadja az itt szerzett tapasztalatokat honfitársainak. Az ő brigádjuk is betonalapozáson dolgozik, kitűnően megtanulta a munkát is, meg az összes szakkifejezéseket is.
– Tudod – mondja -, én úgy érzem, és úgy érezzük mindnyájan, hogy a Vasmű a mi munkánkkal a miénk is lett.
A mienk volt eddig is, mint ahogy Dimitrovgrád a tietek is és minden békeszerető emberé is, de most, hogy itt dolgoztam, még jobban az enyémnek, a mienknek érzem.
Ilyesmiről beszél Alexander Ruszikov szófiai gépészmérnök, az albán Bejleri Muharem skutari-i bölcsész, Taja Konstantin tiranai építészmérnökhallgató is. Taja a két hét letelte után még egy hónapot tölt Dunapentelén, hogy a mérnöki munkákat tanulmányozza. Az albán brigád kubikolást és szállítást végzett, átlaguk 200 százalék körül mozgott. Gyönyörű népdalokat és táncokat mutatlak be a táborban legutóbb rendezett VIT utcabálon.

Egy a jelszónk: a béke
– Mi most hazamegyünk – búcsúzik tőlünk Grahowski Zigmund 18 éves varsói elsőéves kémikus -, utánunk jön. a többi lengyel ösztöndíjas, amint jönnek új román, albán, bolgár elvtársak is. Kár, hogy nem beszélhettetek a román elvtársakkal, tegnap elutaztak. Azt hiszem, jó munkát végeztünk: megismertük egymást, közelebb kerültünk egymáshoz és hozzájárultunk ahhoz, hogy a Vasmű a kitűzött határidő előtt készüljön el. Tettünk valamit a békéért.
Igen. Zigmund, Wladislaw, Konstantin. Muharem, Demeter és a többiek, tettek valamit a békéért: az a sok köbméter elszállított fa, a sok méter fal, ami itt a ti munkátok eredménye, elválaszthatatlanul összeköt benneteket a magyar fiatalsággal. a békéért küzdő emberek millióival. Jó vakációt, jó pihenést otthon és ősszel viszontlátásra egyetemeinken, laboratóriumainkban!

L. L.


DISZ

Dunaujvaros