Sztálinvárosi Hírlap – 1959. július 17.


Az új film elsőnek forgatott jelenete (Rajz János és Törőcsik Mari)
(Hunnia filmstúdió – Oláh felv. – Film Színház Muzsika)

Megkezdték a “Kölyök” c. film forgatását Sztálinvárosban

Pár napja színészek, rendezők, kel­lékesek, építészek, technikusok vet­ték birtokukba a várost, hogy a Kö­lyök című, sztálmvárosi témájú új magyar film műtermi felvételei után megkezdjék a külső felvételek for­gatását városunkban. A karavánnak már eddig is nagyon sok érdeklődő nézője akadt, s a város életének egy része most – valljuk be őszintén – a film körül forog. Az autogramot kérők hada az Arany Csillag Szálló előtt, az építkezéseket, a műszaki munkákat szemlélő emberek soka­sága bizonyítja a nagy érdeklődést. Eddig már 300 statisztát szerződtet­tek, akik városunk “lakosai” lesznek majd a filmen.

“Élt itt egy leány 5-6 évvel ezelőtt…”

– Ki is az a “Kölyök”, akiről a film készül, és milyen szerepe volt, vagy van új városunkban? – ezzel a kérdéssel fordultunk Palásti György­höz és Markos Miklóshoz, a film for­gatókönyv íróihoz.
– Élt itt egy leány 5-6 évvel ez­előtt. Ez a kislány nagyon ügyetlen volt és sok küszködés, kaland után vált emberré. Az ő kalandjai ele­venednek meg majd a film kockáin. Bizakodó hitével, minden sutaságá­val és naívságával, de rokonszenves, bájos őszinteségével áll majd előttünk annak a Kölyöknek az alakja, akiből olyan sok volt és van ebben a tarkán kavargó, épülő városban.
– Milyen élmények alapján írták a forgatókönyvet?
– A kislány valóban létezett és az alapötlet is az ő sokszor naív és kusza naplójegyzeteiből született. Ezt bővítettük, kerekítettük szemé­lyes élményeink alapján és hozzáad­tuk mindazt, ami még most is ele­ven problémája azoknak a fiatalok­nak, akik itt keresik maguknak a boldogságukat, ebben a városban. Nagyon sok fiatal lánnyal beszélget­tünk, faggattuk őket, az üzemükben, otthonukban, hogy még mélyebben gyökerezzék a sztálinvárosi talajba a Kölyök alakja.
Törőcsik Mari tolmácsolja majd a film vásznán ezt az élményekben gazdag bő forrást, melyből mai fia­talságunk élete, megannyi apró bot­lása, szépsége, naívsága, álhatatossága, reménye és komikuma fakad.

S.


Törőcsik Mari és Bessenyei Ferenc – Film Színház Muzsika

Törőcsik Mari beszél legújabb szerepéről, a Kölyökről és színésznői munkájáról

Fekete pulóver, kis selyemsál és fehér, vékonyan csíkozott nadrág. Ez az öltözéke Törőcsik Marinak, amikor a szálloda halijában együtt ülünk és faggatom mindenfélékről, mikről színésznőket újságírók szok­tak faggatni. Arcában, a szemében kutatom tízféle filmjének, tízféle szerepének vonásait, de most nem találok mást, mint egy egyszerű fia­tal lányt – minden póz nélkül. Leg­jobban mégis a Körhinta Pataki Marikájának kedves mosolyát, nyílt tekintetét fedezem benne fel. Ahogy bemutatkozik, már az is eredeti.
– Törőcsik – mondja kissé ke­ményen -, és nyújtja vékony, fínomcsontú kezét.
– Szeretném, ha eltérnénk a szo­kott sablonoktól – mondom – és nem dicsérné a várost, hanem be­szélne a szerepéről, a Kölyökről és sajátmagáról.
– Jó. De kérdezzen, mert én ön­magamról nem szeretek beszélni, csak, ha kérdeznek…
– Nyilván ismeri már Sztálinvárost, volt már itt nálunk?
– Most vagyok itt harmadszor. Először harmadik gimnazista ko­romban társadalmi munkában vet­tem részt, itt dolgoztunk a gyár te­rületén, egy igen mély árkot ástunk. Lehetett talán öt méter mély. Aztán 1957-ben a Bartók Béla Művelődés­ház színpadán léptem fel a Nemzeti Színház együttesével a Tartuffeban. És végül most.
– Sok fiatal lány – nyilván Sztá­linvárosban is – azt hiszi, hogy a filmszínésznő élete csupa fény, csu­pa ragyogás, csupa siker. Így van ez?
– Higyje el, aki nem rajong ezért, az nem tudja végigcsinálni. Idegmunka és fizikai munka. Sokszor előfordul, hogy harminchat órát is dolgozom egyfolytában. És milyen fájdalmas, amikor szépet, jót aka­runk adni és nem sikerül…
– Hogy lett színésznő és honnan indult el?
Kis hallgatás következik, megint a Körhinta Marikája néz rám. Megrezdül valami, egy kis falura gondol Heves megyében.
– Pélyből indultam el. Így hívjak a falumat. De várjon, leírom. Már veszi is a tollat a kezemből, és a jegyzetemre írja a falu nevét. Apám tanító, és én tulajdonképpen nem is akartam színésznő lenni. Soha nem szavaltam és nem énekeltem, egyetlen iskolai rendezvényen nem léptem fel…
– Hát mi akart lenni tulajdon­képpen?
– Zenetanárnő. Éppen harmadik gimnazista voltam, amikor azután Pestre kerültem. Ekkor elhatároz­tam, hogy mégis színésznő leszek. Jelentkeztem a színiakadémián, de Lehotay Árpád azt mondta, tanul­jak, fejezzem he az iskolámat, és az­után jöjjek vissza. Így is történt.
– Azt mondja, nem akart színész­nő lenni. Talán csak nem vallotta be önmagának sem?
– Ez lehet, igen, titkos vágyam az volt, amit még magamnak sem val­lottam be…
– Erről az új szerepéről, a Kö­lyökről beszéljen.
– Ez a sztálmvárosi csitri első vígjátékszerepem. Nagyon szeretem ezt a leányt, és bár én korban idő­sebb vagyok nála, mégis úgy érzem, teljes mértékben ehhez a generáció­hoz tartozom.
– Hogy fogja fel ezt a szerepet, tanulmányozta előzőleg a sztálinvárosi lányok életét?
– Tudja, ezzel úgy vagyok, elol­vasom a szerepet, és akkor érzem, hogy közel áll hozzám vagy sem. Ha közel áll, akkor megy, szinte magától minden.
– Nos, ez a Kölyök közel áll?
– Jaj nagyon, nagyon szeretem. Azért is szeretem, mert én is olyan ügyefogyott, ügyetlen vagyok. Ami­kor ma megérkeztem Sztálinvárosba, első dolgom volt, hogy mindjárt felborítottam egy pohár feketét…
– Kedves Törőcsik Mari, hosszúra nyúlt ez a beszélgetés, de egy kérdé­sem van még. Úgy látom, egy kis átalakításon ment keresztül. Talán nem egészen ilyen volt a frizurája?
– Ez igaz. Elhiszi-e, hogy a kül­sőmnek sem vagyok az ura egészen.
– Hogy-hogy?
– Hát úgy, hogy jön a főrendező, azt mondja, itt le kell vágni egy kicsit, aztán jön a segédrendező, azt mondja, a másik oldalon is le kell vágni egy kicsit… És így min­denki levág egy kicsit, és ami meg­marad, azzal már én rendelkezem… Még búcsúzóul, sok szeretettel üd­vözlöm a sztálinvárosi fiatalságot, – de az idősebbeket is -, és remé­lem, a Kölyök megtalálja az utat a szívükhöz…

Király Pál


Lám, mit tesz a klsestélyi… Az autós gavallér megbűvölve nézi Kölyköt
(Törőcsik Mari és Zenthe Ferenc)
(Szomszéd András felv. – Film Színház Muzsika)

A rendező az új filmről és “műhelytitkokról”

A Duna-parti “Sörkert” fiatal akácai alatt, pihenés közben Szemes Mihály rendezővel beszélgetünk. Ez a pihenés azonban csak fizikai érte­lemben az, mert a rendezőt még itt is a film egyes megoldásai foglalkoz­tatják. Az egyik, jelenethez valami­lyen “romantikus” hely kellene. Az óvárosi vízimalom jó lenne, de tech­nikai szempontból nem oldható meg. Mi van még? A Lebuki-patak? A Vorosilov-kilátó környéke? Vagy más?
Megszakítjuk a gondolatsort, s ha már úgy sem tud pihenni, megkér­jük, hogy mondjon valamit a rende­zői munkáról.
– A filmek fogatókönyvét általá­ban az írók a rendezőkkel együtt ké­szítik, összehangolva az írói elgon­dolásokat a rendezői instrukciókkal. Ez a film ilyen szempontból kivétel, mert én csak később, a forgatókönyv elkészülte után kapcsolódtam a mun­kába. S talán mondanom sem kell, nagyon szívesen, mert egy ilyen há­lás témát, amely az ifjúság sok za­varát, vívódását, kedvességét és tisz­ta kibontakozását tartalmazza, ilyen szép, fiatal város kereteibe beleilleszteni: megtisztelő rendezői feladat. Az a célunk, hogy forgatás közben a lehetőségekhez képest minél töb­bet tudjunk a városból bemutatni.
– Hol készítik a filmet?
– Úgyszólván a város minden pontján. Benne lesz a hajóállomás, a Sztálin út, a víztorony környéke, a Vasmű egy-egy területe, és még sok minden. Egy kuliszatitkot máris elárulok, a még el nem készült mun­kásszálló helyett a szülőotthont sze­repeltetjük munkásszállóként, de csak a portálja lesz látható. Ezt, a szükségszerű csalást nézzék el ne­künk a sztálinvárosiak, dramaturgiailag azonban ez volt a legjobb meg­oldás.
– Mennyi ideig készül a film?
– A Kölyök műtermi felvételeit kéthavi előkészület után, tizenegy nap alatt fejeztük be, s most itt for­gatjuk a külső felvételeket.
– Meddig tartanak az éjszakai for­gatások?
– Előreláthatólag vasárnap reg­gelig, természetesen az időjárástól függően.
– S a nappali munka?
– Terv szerint két hét. De ezt is megnyújthatja valamilyen objek­tív tényező. Érdekességül elmondom, hogy például a három éjszakai fel­vétel amely hatalmas műszaki ap­parátust foglalkoztat és a szereplők, statiszták tömegét tartja ébren, – a mozi vásznán mindössze nyolc-kilenc pere alatt pereg le.
– Hogyan történt a főszereplő ki­választása?
– Hosszú keresés útján. Ezidő alatt számos levélbeli ajánlatot kap­tunk, többek között innen, ebből a városból is. De minthogy erre a sze­repre, amely meglehetősen bonyolult, művészi karakterizáló erővel rendel­kező kölyök kellett, így esett válasz­tásunk Törőcsik Marira, akinek egyébként, komoly egyéniségét erre a szerepkörre át kellett hangolni.

– A zeneszerző?
– Petrovics Emil. Nagyon kedves, fülbemászó számokat komponált. Bizonyos vagyok benne, hogy az a ritmusos, lendületes induló, amellyel a kölyök végigtriciklizi a várost, hamarosan népszerűvé válik.
– S a statiszták?
– Eddig körülbelül háromszáz he­lyi statisztánk van. De még többre van szükségünk, ezért szívesen vár­juk a jelentkezőket. A korhatár nőknél és férfiaknál tizenhéttől negy­ven évig. S ha már a technikai kér­déseknél tartunk, a felvételek ideje alatt, különösen az esti és éjjeli idő­szakokban kérjük a lakosság megér­tését, segítségét és munkánk támo­gatását, hogy majd minél több örö­mük teljék a filmben, amely ebben a szép, fiatal városban játszódik.


Törőcsik Mari és ifj. Szabó Gyula – Film Színház Muzsika

Villáminterjú Szabó Gyulával és Zenthe Ferenccel

Mindkét művész önként és szíve­sen beszél.
Az interjú során kiderül, hogy Szabó Gyula már 1953 óta ismeri a várost, akkoriban itt filmezett, Zenthe Ferenc azonban mindezideig csak mint átutazó látta, tehát érthető, hogy nagy érdeklődéssel szemléli.
– Ebben a fiatal városban, amely köztudomás szerint szocialista alko­tásaink egyik remeke – mondja töb­bek között – én főképpen azokat a kedves színeket és derűs vonásokat keresem, amelyek az optimizmust, a hitet, a bizakodást sugározzák. Re­mélem, hogy ezeket a kedves színeket és derűs vonásokat meg is ta­lálom itt. Az első benyomások még olyan frissek, hogy nem tudok át­fogó véleményt kialakítani. Majd később…
Szabó Gyula arról beszél, hogy már első tekintetre is szembeötlő a fejlődés, amely 1953 óta itt végbe­ment. Részleteiben ő is csak most fogja megismerni az újabb létesít­ményeket.
– Mindenesetre szerencsés válasz­tás volt – jegyzi meg -, hogy ezt a kedves filmtémát, amely ebben a városban gyökerezik, ilyen szép ke­retbe illesztik bele.
– Szabadjon valamit a szerepek­ről…
Szabó Gyula:
– Én az egyik főszerepet játszom. Mai fiatal KISZ titkárt alakítok. Nagyon hálás és művészileg jól meg­oldható feladat.
Zenthe Ferenc:
– Hasonlóképpen nyilatkozhatok én is, aki idegenvezetőt játszom a filmben.

Mérei Sándor


Sztálinváros 1959 – Fortepan/Gyöngyi


Több méternyi magasságban a filmfelvevőgép felett

Egy kis epizód… A Kölyök sztállnvárosi forgatásánál történt.
Töröcsik Mari, a film főszereplője, második napja állt már a felvevőgép elé. Izomrándulása és 39.5 fokos lázzal járó nyári influenzája volt egyszerre. Az orvosok telenyomták injekciókkal, hogy valahogyan lábra tudjon állni, azaz, hogy “lógni” tudjon. Ugyanis a filmnek éppen azt a jelenetét forgatták, amikor a Kölyök, hogy bebizonyítsa képességeit, felmászik a háromméteres létra tetejére, de a létra kicsúszik alóla, s ő lógva marad a szédítő mélység felett.
Amikor elkészültek a jelenettel, az overallos Töröcsik holtfáradtan kuporodott le kissé távol a stábtól pihenni. Egyszer csak megáll mellette egy öreg szaki a Vasműből. Nézi-nézi az elcsigázott kislányt, majd gyengéden megérinti a vállát s így szól:
– Kedveském. Látom, nagyon rossz beosztása van. Nehéz lesz az a munka magának, amit csinál, hogy így kifárad tőle. Jöjjön át a mi brigádunkba, mi jobban vigyázunk a fiatalokra!


Ahhoz, hogy izgalmasan lehessen bemutatni a Kölyök veszélyes dunai kalandjait, a stábnak úszó csónakokra fektetett deszkákról kellett fotográfálnia

Megjelent: Film, Színház, Muzsika 1960. január 1.


Kölyök-köszöntő


Kölyök 60

Dunaujvaros