Kemény Henrik, a népművészet mestere, kiváló művész,
kezén “Vitéz László”-ja, a magyar népi bábjáték hőse

Vitéz László és a többiek

Kemény Henrik jóvoltából egy olyan örökség tulajdonosai lehetünk, ami azért válik különlegesen értékessé, mert a fennmaradása, a használhatósága látszólag képtelenség. Mert ellentmond a mi korunk kellékeinek. A reneszánsz asztalkán nyugodtan ehetünk alumíniumba csomagolt készételt; az álmatlan ember, aki bevesz egy noxiront, kialhatja magát egy Periklész korából származó heverőn. De miért mulatunk Vitéz László kalandjain, ezeken a gyermeteg dramaturgiájú, teljesen egykaptafára készült történeteken, amiknek a hozzánk legközelebb álló hőse is olyan idegen, mint egy szúrósszemű, hegyes bajuszú, lábát áztató figura a Herkules-lábfürdősót reklámozó múlt századi rajzon? Még maga Vitéz László is az őrületig idegenként él a saját világában.


Lucifer: Én vagyok a Sátán!
Vitéz László: Te vagy a sárkány?

A szarvakat is félreérti és ettől minden elveszti az értékét körülötte. A kincs, az neki kilincs; az erdei remete: a fekete feneke; a malom az majom; a tolvajlás nevű bűncselékmény: lopikálás. Hogy mindig sikerül győznie, soha nem a gyors helyzetfelismerésének köszönhető, hanem a gyermeteg cselekvési készségnek. Vagy talán éppen az a gyors helyzetfelismerés? Minek kell azzal a kinccsel annyit körülményeskedni?
Vajon mikor született Vitéz László és miért? A rokonsága kétségtelen a népmesék naiv figuráival, Babszem Jankóval, Erős Jánossal, Okos Katával, de Vitéz László igazi népszerűsége idején az adott kor valóságában élt. Nem királyokkal és leányaikkal akad dolga, hanem a századforduló iparosaival és városi uraival. Az esetei eléggé hétköznapiak; a molnártól lopják a lisztet, a kisvárosi keménykalapos polgár elrejtett kincset keres.


Kemény Henrik játék közben

A régi vásári bábjátékosok, akiknek Kemény Henrik az utolsó élő utódja, elképzelésem szerint egy technikailag fejletlen kor tévései voltak.
Valamikor régen – nem úgy, mint ma -, az emberek többsége nem tudott olvasni, vagy nem volt rá ideje, vagy nem volt hozzá kedve. A tömegkommunikációs eszközök legnépszerűbb fajtája a bábjáték volt.
A bábosok viszont ismerték a világirodalmat, kiválasztották belőle a nekik tetsző műveket és bábszínpadra adaptálták. Mindig gondosan számításba vették, hogy egyszerre többszáz fős nézősereghez kell szólniuk, ezért a műsorpolitikájukban arra törekedtek, hogy a tanyasi parasztok éppúgy megértsék az előadásaikat, mint a kisvárosi iparosok. Rétegműsorokait és éjszakai előadásokat valószínűleg egyáltalán nem készítettek.
Az irodalmi művek néha egészen kivonatosra sikerültek, esetleg meg is változtak, de ezért a veszteségért bőséges kárpótlást nyújtott az, hogy ugyanakkor széles néprétegek számára váltak hozzáférhetővé.
De készítettek a régi bábosok úgynevezett eredeti bábjátékokat is. Ilyenkor a kor egyik-másik éppen napirenden levő problémáját vitték művészi formában a közönség elé. A Vitéz László és a többiek című sorozait legutóbbi része például valószínűleg azért készült, mert előzőleg valamilyen történelmi fordulat következtében sok ember menekülni kényszerült és a hátrahagyott értékeit elásta. Persze ezután akadtak olyanok, akik kihasználva a helyzetet, keresgélni kezdték a kincseket. Aki megtalálta, az bármennyire titkolódzott is előbb-utóbb szóbeszéd tárgyává vált. A bábosok pedig bábosírtották a történetet. Szóval úgy van ez, mint manapság, amikor éveken át beszélnek arról, hogy azok a fiatalok mifélék és a végén a tévében is láthatunk erről egy filmet. A különbség legfeljebb annyi, hogy Vitéz László kalandjai mulatságosabbak.


Bambi, a 3 méteres reklámbábu
“figyeli” a közönséget

Mindenesetre én, mint Vitéz László állandó nézője, szeretném látni, hogy Vitéz László hogyan csinál rendet egy felesleges hivatalban; hogy szerez lakást egy sokgyerekes családnak; hogyan vágja kupán a hatalmaskodó kiskirályt; hogy cseréli ki a garanciális időn belül tizenötször elromlott hűtőszekrényt.
Kérem, kedves Kemény Henrik, próbálja meg…

CSÁSZÁR ISTVÁN

Megjelent: Filmvilág 1974. január 1.

Felhasznált képek:
Tükör
Élet és Tudomány


Mozidélelőtt VI. – Vitéz László és a többiek

Dunaujvaros