Asszonyok – 1962. március
Szabadságunk tizenhetedik születésnapján egy kis utazásra hívjuk Önöket. Üljenek be a kényelmes Ikaruszba, és induljunk el.
“Hétkor várlak a Martinásznál” – a szerelem Dunaújvárosban is szerelem marad
Utunk végcélja a Budapesttől hetven kilométerre levő Dunaújváros. A tízesztendős ifjú várost a Duna partján emelkedő pentelei fennsíkon vasból, acélból, téglából és optimizmusból teremtette az emberi akarat. A vas és az acél a város kenyere: itt épült Magyarország legmodernebb nehézipari létesítménye, a Dunai Vasmű.
Nagyon sok hit, lelkesedés és erős akarat kellett hozzá, hogy egy évtizeddel ezelőtt az emberek ezrei elhagyják kényelmes városi otthonukat vagy a megszokott falusi nyugalmat, és elinduljanak a sártengerbe városalapítónak. S hogy ez az optimizmus gyökeret eresztett a városban, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1961-ben 1418 ifjú dunaújvárosi lakos született.
Egy diák a tizenkilencezer közül. A Kohó- és Gépipari technikum esti tagozatának harmadéves szakmunkás hallgatója magyar dolgozatot ír
A gyerekeknek valóban jó soruk van ebben a szocialista városban, mert hat általános- és két középiskola, soksok óvoda és bölcsőde várja őket. Akit a muzsika vonz, beiratkozhat az általános iskola zenei tagozatára, aki gimnáziumba készül, azt a modern, 32 tantermes, korszerű előadótermekkel és politechnikai műhelyekkel ellátott, csupa üveg iskolakombinát várja. És ha már az iskolánál tartunk, hadd mondjuk el azt is, hogy a nem egészen negyvenezer lakosú városban tizenkilencezer ember tanul. Őszülő gimnazisták, a padban diákká fiatalodó családanyák, a mérnöki diplomáért levelező hallgatóként küzdő szakmunkások kerekítik ilyen magasra ezt a számot.
Babával játszik és babát vár a dunaújvárosi fiatal mama
Mi azonban születésnapi vendégségbe hívtuk önöket, és nem azért, hogy statisztikai adatokat hallgassanak. Úgy gondoljuk, ideje, hogy bemutassuk önöknek házigazdáinkat, a dunaújvárosi asszonyokat.
A város történelmi emlékeinek, évezredes, évszázados régészeti leleteinek őrzője is asszony: Bóna Istvánné, a város múzeumának fiatal igazgatónője. Budapesti lány volt, ott végezte az egyetemet. Az archeológia tudományának gyakorlatával azonban már a pentelei fennsíkon találkozott. Ásatásokat vezet, tárlatokat rendez, emlékeket őriz. Mégpedig nemcsak a legrégibbeket. A szocialista város születésének, várossá serdülésének emlékeit is rendszeresen gyűjti. Ezek az emlékek legélénkebben, legfrissebben nem a múzeumban, hanem az emberek lelkében élnek.
Munka utáni terefere a Vasmű kapujában. Nikolicza Józsefné elköszön legjobb barátnőjétől
– Amikor én először idejöttem, csak imitt-amott voltak házak a sártengerben – meséli Nikolicza Józsefné, a Dunai Vasmű villanyszerelője. – Édesapám akkor már itt dolgozott, én gyerekfejjel ámuldozva néztem az első emeletes házakat. Nálunk odahaza Kulcson (tizennégy kilométerre Dunaújvárostól) még hasonlót se láttam soha. Mikor felvettek villanyszerelő tanulónak, megkaptam én is a gumicsizmát meg a pufajkát.
Azóta asszony és anya lett belőle. A munkások között alig van nála alaposabb ismerője a Vasműnek. Néha még a fiatal mérnökök is tőle kérdik az elektromos kábelek, alagutak földrajzát…
Veteránnak számít Engler Ibolya, a Hazafias Népfront dunaújvárosi titkára is. Budapesten egy beruházási vállalatnál dolgozott, és első ízben társadalmi munkára jött le 1951-ben az építkezésre. Már akkor elhatározta, hogy amint lehet, leköltözik. A tűzálló téglagyárban kezdte a munkát, s hamarosan a Vasmű II. üzemének anyag- és áruforgalmi vezetője lett. Az egyik első asszonyvezető az új városban. De szálláson lakott és overalban járt ő is, mint mindenki. A hőskorszak emlékei közül különösen a szombat-vasárnapok maradtak meg emlékezetében, amikor mindenki hazautazott. Ki ládával, ki bőrönddel, ki batyuval.
És azóta? A művelődési ház, mozi, éttermek mellé új szórakozóhelyre is vágynak az ittlakók. Engler Ibolya jelenleg éppen a Népfront-klub szervezésével foglalkozik. Napjait egyébként a társadalmi munka tölti ki, hiszen nyugdíjas. A nyugdíjasok természetrajzához karosszék meg kötőtű tartozik. Engler Ibolya azonban a lehető legmodernebb feladatokkal foglalkozik: már hónapok óta a társadalmi önigazgatás megteremtésén fáradozik. Ha valahol, hát ebben a városban beláthatatlanok ennek távlatai: a hatósági jogkörrel felruházott lakóbizottságok megszervezése már az első lépés a lehető legszélesebbkörű demokrácia, a lakosság közvetlen “önigazgatása” felé.
Ritkán látni így, íróasztala mellett Ferenczy Ilonát. Osztályvezetői munkájából ma is a közvetlen műszaki irányítást szereti legjobban
Születésnapi kirándulásunkon szovjet barátnőinknek sem okoz gondot a beszélgetés, mert meghívtuk Ferenczy Ilona mémöknőt is, aki a Szovjetunióban szerezte diplomáját.
De bevallom, nem csupán ezért hívtuk meg. Hanem azért is, mert Ferenczy Ilonka élete nemcsak “kész regény” – hiszen ezt szinte minden ember elmondhatja magáról -, hanem olyan regény, amelynek vázlata sok száz, sok ezer magyar asszony életéhez is kulcsot ad. Édesapja lakatos volt, aki szülőfalujától, otthonától ötven kilométerre járt dolgozni. Hétközben ágyrajáró volt, szombaton látta csak a család. Még így is szűkösen éltek. Ilonka szorgalmára, tehetségére nagyon hamar felfigyeltek az iskolában. Kollégiumba küldték tanulni. Érettségi után még egy esztendőt töltött az Oleg Kosevoj intézetben, ahol felkészült arra, hogy szovjet egyetemen folytathassa tanulmányait. Általános mérnöki diplomát szerzett. Amikor hazajött, Dunaújvárosba szerződött építésvezetőnek, később pedig megbízták a városi tanács ipari és műszaki osztályának vezetésével. És hogy el ne felejtsem, ő a dunaújvárosi Magyar – Szovjet Baráti Társaság szervezője is.
A nagy építkezés pátosza, az ott születő hőstettek romantikája régebben is megihlette a művészeket. Legtöbben azonban mégis csak tanulmányi kirándulásra, anyaggyűjtésre, élményszerzésre érkeztek hosszabb-rövidebb időre a városba. Mi azonban olyan művészeket szeretnénk bemutatni, akiknek állandó lakhelye Dunaújváros. Akiknek kisfiát már itt jegyezte be az anyakönyvi hivatal, akik innen utaznak fel Pestre és nem Pestről le Dunaújvárosba. A nevük: Pálfalvi János és P. Csasztka Ilona. Tudniillik házasok. Képzőművészeti főiskolás korukban két nyáron is lentjártak alkotói gyakorlaton. A nagy témák közelsége, a kínálkozó városi megbízatások reménye — és valljuk be őszintén – a kétszobás, távfűtéses főbérleti lakás csábította a két grafikusművészt Dunaújvárosba.
A grafikusművész házaspár otthonában
Jártunk az otthonukban is, barátságos, lakályos, érződik benne, hogy fiatalok lakják. És persze az is, hogy művészek. Nem bánták meg, hogy idetelepedtek. A város tíz éves évfordulójára együtt készítettek el egy rézkarc sorozatot. Pálfalvi János freskót festett egy munkásszállásra, résztvesz a Bartók Béla művelődési házban rendezett tárlatok előkészítésében. Felesége a Vasmű képzőművész körét vezeti. Rajzaik rendszeresen megjelennek a helybeli újságban. Ilonka legújabb terve anyai és művészi álmainak találkozásából született: a körzeti bölcsőde falára készít farostlemezre festett friz-szerű dekorációt.
“A tüdőmezők tiszták” – állapítja meg dr. Kelemen Ibolya körzeti orvos
Sok-sok asszonyt hívhatnánk még meg a születésnapi találkozóra. Kelemen doktornő például elmesélhetné, hogy diplomáján még alig száradt meg a tinta, amikor már önállóan rendelt a korszerű dunaújvárosi rendelőintézetben. És még csak néhány hónapja volt orvos, amikor váratlanul szembekerült egy gyomorátfúródással. A gyors és határozott diagnózis, az idejében biztosított kórházi segítség megmentette a páciens életét.
Tóth Gusztávné, egy munkásból lett műszaki vezető felesége talán arról beszélne, mit jelent egy háziasszonyfeleségnek hónapszám csendben ülni, kézimunkázni este, mert a férje szigorlatra készül. Dr. Salgó Dezsőné bizonyára bemutatná a dunaújvárosi gimnázium meglepően fiatal tanári karát, ahol a diákokat alig lehet megkülönböztetni a pedagógusoktól. Kovács János anyakönyvvezető mint tiszteletbeli férfivendég, alighanem a templomnélküli város új házasságkötési szokásairól, az egyre szebb névadó ünnepségekről beszélne…
De félünk, hogy már igy is túl soká marasztaltuk önöket ebben az ifjú városban, és nem szeretnénk, ha lekésnék az autóbuszt. Viszontlátásra jövőre, de akkor már valóban személyesen, Dunaújvárosban
FÖLDES ANNA
NÁDOR ILONA felvételei
