Igaz Szó – 1965 január

Húsz esztendővel ezelőtt egy csónak kötött itt ki, s a ladikból szovjet harcosok ugrottak a partra. Térképet fektettek a földre, rádiójukat üzembe helyezték. Mindjárt segítőjük is akadt, egy helyi lakos, aki készséggel magyarázta: itt, keletre a Duna, arra Északra Ercsi, délre Földvár.
– És itt?
A magyar körülnézett. Tarlót, pusztát látott, távol lentebb egy falu szegényes kis házait.
– Ez itt Pentele! – mondta később. – Dunapentele.

A VÁROSNAK, amely ezen a pentelei síkon terül el, s amely éppen tizenöt esztendeje született: Dunaújvárosnak, immár 45 ezer lakosa van. 1949-ben párthatározat írta elő a megszületését.. A következő év májusában megindult a munka, a második év május 18-án pedig megalakult a városi tanács. Az új város első lakói elképedve hallgatták a nyugati forrásból átvett hírt: “Az állítólagos új Duna-parti város a magyarországi kommunista kormányzat legújabb blöffje…” Azután 1951. november 7-én megindult a Dunai Vasmű első két üzeme, az öntöde és a mechanika.
Ez idő tájt érkezett az első szerelvény, amelynek oldalán szűkszavú felirat volt olvasható: “Vasérc”. “Feladóállomás: Záhony”. Vagyis a vagonok szovjet ércet hoztak.
A város azóta nagyra nőtt, de az ércet és a fémmegmunkáláshoz szükséges szén nagy részét most is a Szovjetuniótól kapja. Onnan érkezett a gépek nagy része is, ezek az óriások, amelyeknek lábánál törpének érzi magát az ember, s amelyeknek lüktető dübörgése a csendes éjszakákon messzire elhallatszik. Onnan érkeztek azok a szakemberek is, akik az ittenieket megtanították a korszerű, a hagyományos magyar technikától sokban elütő gépóriások kezelésére.

Ahol a tervek születnek…

1953-BAN MEGKEZDTE MUNKÁJÁT AZ ERŐMŰ, 1954. február 28-án pedig átadták az 1. Nagykohót, végül 1956 júliusában megszületett a Kokszolómű.
– Voltaképpen ezzel lezárult az építkezés első szakasza – mondja G. Nagy Tibor, az üzem egyik dolgozója, az egyik legrégibb dunaújvárosi honpolgár.
– Az üzem ezután már szabályosan és kifizetődőén lélegzett, elkezdte törleszteni a reá fordított beruházási összegeket. Ekkor telepedtünk le, ekkor hagytunk fel a vándorélettel, szakmát tanultunk, átléptünk az új élet kapuján. A kereset kevés volt, az árak sokkal magasabbak, mint ma. Az asszonyokat is dolgozni küldtük volna – ha lett volna munkaalkalom. 1957 ezt is meghozta. Megnyílt a Ruhagyár, a Fehérneműgyár. A legnagyobb ünnepet számunkra mégis 1960. július 17-e jelentette, amikor munkához látott a Hengermű. Berendezéseinek nagy részét szintén a Szovjetunió szállította annak ellenére, hogy a nehézipari szerszámgépeket a nyugati piacon is szinte korlátlan mennyiségben lehet értékesíteni. Ez a gépsor a legkorszerűbb igényeknek is megfelelő minőségű termékeket állít elő.

Egy nyugatnémet cég leveléből:

“A hengerelt áru átvételét ezúton igazolom. A leszállított cikkek minőségével különösen elégedettek vagyunk.”

Egy francia vállalat írja:

“Az Önök által szállított tételeken felül a kővetkező részletezés szerint új megrendelést teszünk…”

A munkások, technikusok újabb izzó bugákat indítanak útnak, a műszerek szabályosan adják jelzéseiket, s a Dunaújvárosi Vasmű és Hengermű nagyszerű termékekkel lép a piacra. A magyar szakmunkások nagyszerű tudása méltón érvényesül. Az általuk irányított gépek homlokán ott ragyog a szovjet védjegy négy betűje: CCCP.


Ömlik az acél

AZ ELMÚLT ÉVBEN az Egyesült Államok, egyik felsőfokú tanintézetének tehetős növendékei tanulmányúton jártak Dunaújvárosban. Nem is annyira a gyárra, inkább az iskolákra voltak kíváncsiak. Valaha csak egy elemi’ iskola működött itt, most a nappali tagozatos középiskolákon kívül önálló, Dolgozók Iskolái is működnek. Az itt lakó szakemberek akár közgazdasági, akár kohóipari technikumi, illetve felsőfokú technikumi, akár gimnáziumi,- vagy textiltechnikumi képesítést szerezhetnek a város dolgozói számára fenntartott iskolákban. Immár minden második dunaújvárosi tanul. Így aztán teljesen érthető, hogy Thomas Kettler (Plubshwill Wiscounsin, USA) odafordult kísérőjéhez “Ez kérem hihetetlen, hiszen ha így haladnak, egy idő után több magasképzettségű szakember dolgozik a Vasműben, mint ahány a mi üzemeinkben.”
Mogues Kifle, Addis Abeba-i (Ethiópia) építési tanácsos, aki szintén tanulmányúton járt Dunaújvárosban, alig hitt a szemének, amikor a Vasmű dolgozói közül azokkal találkozott, akik az üzemi könyvtár rendszeres olvasói. A város szívében működő könyvtárnak ugyanis 2212 felnőtt és 569 gyermek olvasója van.
“Ez a nép, úgy látszik, eljegyezte magát a könyvekkel, a tanulással, így azután érthető, hogy az új város a megnövekedett emberi igények minden irányú kielégítésének jegyében terveződik.”
Hozzá hasonlóan nyilatkozik az évi 20 ezer külföldi vendég, aki csak azért jön ide, hogy szemtanúja legyen az acélbölcső városa életének. Csak néhány kiragadott név a látogatók közül. Cedenbal, Tito, Saillant, Sukarno, Csu Te, Thorez, Duclos, Aragon, Dej.
De velük együtt és rajtuk kívül járt már itt indiai, nyugatnémet, osztrák, libanoni, török, dán, finn, svéd, kanadai, olasz, argentin vezető, turista is sok száz, sok ezer.
Alberto Domingo (Mexikó City, Mexikó) ezt írta a vendégkönyvbe:

“Elfogadtok engem? Boldog lennék, ha mindez nálunk is ilyen lenne…”

MESÉLIK TOVÁBBÁ, hogy egy amerikai újságíró ittjártakor így fordult a kísérőjéhez.
– Nézze uram… A dunaújvárosi építkezésnek kell valami titkának lennie. Nekem megérne száz dollárt, ha elárulná ezt a titkot.
A kísérő – az Idegenforgalmi Hivatal egyik dolgozója – megkérte őt, tartson vele, és nyissa ki a szemét. Elvezette a kikötőhöz, ahol éppen gépek és emberek rakodtak. Odamutatott az uszályra és az újságíró fülébe súgta:
– Ott a titok.
Az amerikai nem értette. Pedig a válasz pontos és alapos volt. Az uszályról ugyanis szovjet ércet és szenet rakodtak. A magyar-szovjet együttműködés, testvéri kapcsolat, a gépek és anyagok szüntelen áradása ez ad célt, értelmet és mindenekelőtt lehetőséget az itt élők boldogulására. Az amerikai számára ez a kapcsolat érthetetlen volt A dunaújvárosiak azonban értik és értékelik. Mert tudják, sok víz lefolyt a Dunán azóta, hogy az a csónak ott kikötött a parton.
Az elmúlt két évtized Dunapentelét, régi és új lakóit is új élettel ajándékozta meg.

Bodrogi Sándor

Dunaujvaros