Labdarúgás – 1979. április

A dunaújvárosi tanárjelölt

Az 1978-79. évi bajnokság nyitánya előtt beszélgettünk Szusza Ferenccel, az újpestiek egykori legendás hírű csatárával, aki abban az időben társadalmi munkában a lilafehér csapat játékos-megfigyelőjeként munkálkodott.
Szusza elégedetten mondta:
– Azt hiszem, sikerült jelentősen megerősíteni a védelmünket. Aláírt, és a mi játékosunk lesz a dunaújvárosi Judik. Remek felépítésű, kemény, harcos középhátvéd, aki képes lesz arra, hogy végre megoldja égető védőproblémáinkat.
A beszélgetést követően néhány lapban az átigazolási hírek között megjelent: Judik az Újpesti Dózsához készül.
A dunaújvárosi középhátvéd egyik napról a másikra az érdeklődés középpontjába került.
Korábban nem sok szó esett a játékosról. Csak az összeállításokat böngésző szurkolóknak hangzott ismerősen a neve. Egyébként egy volt a sok közül . . .
Ám az a játékos, akit az Újpesti Dózsa kiszemelt magának, nem lehet akármilyen futballista, ezt a tényt mindenki megállapította.
Aztán napvilágra került az átigazolási lista. Meglepetésre a dunaújvárosi fiú neve nem szerepelt benne.
Az új bajnoki idényben is a vasgyáriak csapatában futott ki a pályára.
Megvallom, már akkor izgatott a kérdés, vajon mi lehet az oka, hogy a fiatal labdarúgó nem él a nagy lehetőséggel?
Hiszen Judiknak nem kellett a csapatba kerülésért harcolnia.
Tálcán kínálták fel az újpestiek a 3-as számú mezt.
Úgy alakult, a kérdést nem tettem fel Judiknak.
Azóta sem találkoztam vele. Közben túljutottunk a bajnoki idény felén, és a dunaújvárosi fiúról el is felejtkeztem.


Olimpiai keret-Eintracht Frankfurt 2-0 – Salgótarjánban.
Kraus és Judik küzd a labdáért (MTI Fotó, DANIS BARNA felv.) 

Judik Péter fotó: www.magyarfutball.hu

Az olimpiai keret névsorában tűnt fel újra a neve.
Leutaztam Dunaújvárosba.
A Kohász pályán találkoztam Judik Péterrel.
Látható meglepődéssel fogadott:
– Nem keresett még soha újságíró, hogy írjon rólam. Mostanában nem is indokolt, mert nem úgy megy a játék, mint ahogy azt szeretném.
Egy újságcikkből idézek:
“Judik gyengébb szereplésére kihatott az átigazolás. A fiatal játékosnak fejébe szállt a dicsőség, hogy hívta az Újpesti Dózsa.”
– Igaz ez?
– Magam is olvastam a sorokat. Rosszul esett. Az első tíz fordulóban, amikor a negyedik helyen tanyáztunk, és ment a szekér a csapatnak és nekem is, senki sem hivatkozott az átigazolásra. Csak akkor merült fel mindez, amikor hullámvölgybe kerültünk. Nem vagyok annyira jó futballista, hogy megengedjem magamnak azt a luxust, hogy lazítsak. Csupán arról van szó, hogy vannak jó és rossz periódusok egy csapat, egy játékos életében.
– Hogy is volt azzal az átigazolással?
– Aláírtam a Dózsának. Az egyesületem azonban mereven elzárkózott attól, hogy kiadjanak, pedig legjobb tudásom szerint az újpestiek felajánlottak cserejátékost értem. Nem tagadom, megtiszteltetést és örömet okozott a bajnokcsapat hívása. Csak ne kellett volna egy évig várni. Semmiképpen nem akartam hosszú időre leállni. Pedig közben már elszaladt ez az idő. Ha leállok, talán megegyezett volna a két klub, mint ahogy Halásznak sem kellett egy évig várni.
– Megbánta?
– Meg. Az újpestieknél jóval nagyobbak a fejlődési lehetőségek, mint Dunaújvárosban. Nem mindegy, hogy a kiesés ellen kell küzdeni, vagy a bajnoki címért.
– Az olimpiai csapatba való meghívás azért megérkezett Dunaújvárosba is…
– Valóban, de a válogatás alapja mégis inkább a tétmérkőzéseken való kiemelkedő játék. Mi pedig nem játszunk rangadókat… Egy vidéki játékosnak mindig többet kell bizonyítania…
Pedig Judik Péter valóban nem is vidéki. Tősgyökeres pesti, a Népstadion mellett élte le gyerekkorát. A KSI-ben tanulta ki a labdarúgás ABC-jét.
1976-ban került Dunaújvárosba.
– Nagyon sokat köszönhetek Novák Dezsőnek. Nála lettem NB I-es játékos. Amikor idekerült Dunaújvárosba edzőnek, átszervezte az egész védelmet. Első perctől kezdve bizalmat szavazott nekem. Közel száz mérkőzést játszottam zsinórban. Egy kicsit Novák személyének is része van abban, hogy itt maradtam. Ő kért arra, hogy még legalább egy évig álljak a csapat rendelkezésére.


1977-ben a diósgyőri Tatárral harcol, a háttérben Tóth István.
Pályafutása során 259 NB I-es mérkőzésen 13 gólt szerzett.
fotó: www.magyarfutball.hu

– Távozási gondolatokkal foglalkozik újra?
– Olimpiai kerettag vagyok, s mint ilyent, nem lehet átigazolni. Tekintettel arra, hogy nagyon szeretnék tagja lenni a szűkebb keretnek is, most mindent erre a lapra teszek fel. Egyszer voltam B-válogatott, akkor éreztem először, hogy micsoda óriási dolog a nemzeti színekben játszani. Szeretném ezt a csodálatos érzést minél többször átélni. Jó lenne előbbre lépni a későbbiek során. Kocsis és Bálint már túl vannak a harmincon, én még csak huszonöt vagyok. Reménykedem . .
– Miben kell javulnia?
– Rúgótechnikában és szervezésben. A fejelés és a szerelés úgy érzem, az erényeim közé tartozik.
Judik nemcsak jó futballista, jó tanár is szeretne lenni.
A pécsi tanárképző negyedéves hallgatója. Földrajz- és testnevelő-tanárnak készül.
1980-ban végez.
A moszkvai olimpián, ha minden jól megy, már “tanári módon” játszhat…

Kemény György

Dunaujvaros