Magyar Nemzet – 1971. december 7.

ELVÁLTAK VÁROSA

Egy dunaújvárosi általános iskola hetedik osztályában minden ötödik tanuló elvált szülők gyermeke. És ez nem különleges, nem egyedi példa. Csak annyiban az, hogy ebben az osztályban történetesen az osztályfőnöknő is elvált.
A Dunaújvárosi Városi és Járási Bíróságon évente 450 válást mondanak ki. A válók mintegy hetven százaléka, te­hát körülbelül 320 házaspár dunaújvárosi illetőségű.

A városi tanács anyakönyvvezetőségén évente 450 házas­ságot kötnek, főként helyi la­kosok.
Az országban évente 23 ezer házasságot bontanak fel a bí­róságok. Ebből tehát 320 érint dunaújvárosiakat. Az ország lakossága 10 millió, Dunaújvá­ros lélekszáma 50 ezer. Orszá­gosan ezer lakosra évente 2,3, Dunaújvárosban ezer lakosra évente 6,4 felbontott házasság jut.
Az anyakönyv bizonyítja, hogy a házasulandók mintegy ötven százaléka elvált családi állapotú, azaz évente négy­százötvenen kötnek másod­szor vagy harmadszor házas­ságot. Az “újratermelés” vi­szont évi háromszázhúsz vá­lás, tehát hatszáznegyven el­vált. A maradék, évente 190-200 elvált családi állapotú férfi és nő. Esztendőnként ennyivel növekszik azoknak a száma, akik válás után nem találnak maguknak új, tör­vény szerinti élettársat

A búcsú még nem biztos
A régi, látványos válások ideje lejárt. Ma már csak ke­vesen teregetik ki a szennyest a bíróságon. Legtöbben közös megegyezéssel intenek búcsút az együttlétnek. Azaz. dehogy is búcsúznak!
A közös megegyezés általá­ban minden vagyontárgyra vonatkozik, de a legfontosabb, a lakás dolgában legtöbben nem tudnak megegyezni. A la­kásért folytatott harc sokszor súlyosabb és elkeseredettebb, mint az egymás elleni küzdés. A bíróság is gyakran választja a látszatmegoldást és ha egyetlen mód is van rá, a két­szobás lakást is megosztja. Te­hát búcsúzásról szó sincs. Amióta szövetkezeti vagy vál­lalati támogatással épült, te­hát nagy anyagi befektetéssel vásárolt lakások vannak, a válófelek legtöbbször nem is tudják egymást kifizetni a lakásból, amely természetesen közös szerzemény. Marad a kényszerű együttélés, derűtfakasztó, vagy krimibe illő körülmények között. Megesik, hogy az elvált asszony udvar­lójának a volt férj nyit ajtót, vagy a volt férj veszi át az asszonynak szóló virágkülde­ményt. Az sem ritka, hogy a régi és az új feleség egy kony­hában főz, hogy a régi és az új férj egy fürdőszobai tükör előtt borotválkozik.
A kulturált válás gyakran torkollik kultúrálatlan együtt­élésbe. A volt házastársak kö­zötti birtokháborítási perek sok dolgot adnak a városi és járási bíróságnak.
Szerencsésebb megoldásnak számít, ha a közös nagyobb lakást kisebbre cserélik. Ilyen­kor általában a kis lakás ma­rad a nőnek, a pénzt pedig a férj viszi.
A nyolcvanlakásos dunaúj­városi garzonházban, csere útján már 21 elvált asszony lakik.

Nem hoz változást
Válóperes akták és bírói ta­pasztalatok szerint legtöbb házasságot az alkohol ront meg. A kiskereskedelmi válla­lat adatai szerint Dunaújvá­rosban tavaly 16 millió forint értékű alkoholt vásároltak. A boltok 1971. évi forgalma meghaladja a 18 millió forin­tot. Ez utóbbi annyit jelent, hogy az összes élelmiszerfor­galom 11,9 százaléka italáru. Magasabb, mint az országos arány.
A feltárt, de főként a fel nem tárt okok között egyre gyakoribb a szekszuális meg nem értés. Kevésbé gyakori az intellektuális eltávolodás. Ki­fejezetten anyagi megfontolás­ból kevesen adnak be válóke­resetet. Azt sem lehet monda­ni, hogy a rosszabb anyagi körülmények között élő csalá­doknál gyakoribb a válás. Aránytalanul sok viszont az új lakáshoz jutottak között. Ez utóbbi arra vall, hogy az al­bérletben megromlott házas­ságokat bizonyos előjogok megóvása érdekében csak a lakás kiutalása után bontják fel. A házaspárok tudniillik lényegesen könnyebben jutnak lakáshoz, mint az elváltak.
A város lakosságának élet­rendje, életritmusa, életszín­vonala meglehetősen homo­gén. A huszonötezer kereső el­döntő többsége azonos anyagi szintről indult és ledolgozott éveinek megfelelően azonos anyagi szintre jutott. Még a gyári műszakokhoz igazodó életrend is azonos. A keresők hatvan százaléka két-három műszakban, vagy folyamatos munkarendben dolgozik. Új házasság tehát ritkán hoz a régitől döntően eltérő anyagi helyzetet, új életrendet, új életstílust.
Valószínű viszont, hogy az anyagi függetlenedés lehetősé­ge potenciális indítékot ad a válásokhoz. Más szóval, kevés nő marad megunt és megutált házasságban azért, hogy férjé­vel eltartassa magát. Dunaúj­városban 25 ezer aktív kere­sőre 22 ezer eltartott jut (100-ra 88). Tehát a foglalkoztatott­ság lényegesen jobb, mint az országos átlag. Néhány évvel ezelőtt amikor a könnyűipari üzemek hiánya női munkaerő­felesleget okozott Dunaújvá­rosban, a lakosság számához viszonyított válások száma is kisebb volt.
Ma, Dunaújvárosban a váló­perek eldöntő többségét asszonyok kezdeményezik.

Csupán jogi értelemben
A Dunaújvárosi Városi és Járási Bíróságon kimondott házasságfelbontások évente 450 gyermeket érintenek.
Válás után többnyire az asszonynak jut a gyerek, a gyermektartási pénz, az egye­düllét, a sivárabb sors. Ha a válás konkrét harmadik jelen­léte nélkül jön létre, bizonyos életkor után az egyedüllét könnyen állandósulhat. Arra is gyakran van példa, hogy a harmadik, csak harmadik akar lenni, de törvényes házastárs nem.
A harmincadik életéven túl­jutott asszonyoknak kevés, vagy kevesebb esélyük van új házasságra. Az esztendőnként kétszáz főnyi elváltan maradó nagy többsége nő. A férfiak bármely életkorban tudnak és mernek maguknak új élettár­sat keresni a fiatalabb korosz­tályban, tehát a hajadonok kö­zött. Fejér megyében (dunaúj­városi adat nincs) 363 30-39 éves férj jelölt közül 28 választott magának 16-19 éves menyasszonyt. Ezzel szemben 235 30-39 éves házasulandó nőnek csak két esetben volt 18-19 éves vőlegénye.
A harminc körüli elvált as­szonyok, gyermekkel, vagy anélkül, jobbára csak az elvált férfiak között kereshetnek ma­guknak életkorra is megfelelő élettársat.
A város ma már nem ítéli el a válás tényét, de elítéli az el­vált asszonyt, aki gyakran elő­fordul nyilvános helyen, tehát láthatóan új kapcsolatokat ke­res. Az elvált férfi szóössze­tételnek ma sincs olyan kihívó, impulzust adó értelme, mint az elvált asszony fogalmának. Pe­dig az elvált férfiak nyitot­tabb, látványosabb életet él­nek, amíg újabb házasságot nem kötnek.
A nők érzelmileg nehezeb­ben heverik ki a régi házassá­got. És minél tovább tart az “akklimatizálódás”, annál rosszabbak lesznek az életkorból adódó lehetőségek. Mindezt egyre több asszony veszi ész­re. Ennek következtében sza­porodnak azok a házasságok, amelyekben mintegy megke­rülve a társadalmi bonyodal­makat, az anyagi elbizonytala­nodást, az érzelmi válságot, a házasságot csupán a gyermek felnevelésére létrehozott társu­lásnak tekintik. E társulás tag­jai anyagilag és érzelmileg függetlenek, csupán jogi érte­lemben nevezhetők házasok­nak.

Növekvő számok
A Dunaújvárosban felbon­tott házasságok nagy többségét nem Dunaújvárosban kötötték. Ez feltételezni engedi, hogy a házasság felbomlása és a vá­rosba költözés között kapcsolat van. A kapcsolat magyarázata pedig nem lehet más, mint a megváltozott társadalmi lég­kör. Ha tudjuk, hogy Dunaúj­város lakosságának döntő többsége faluról származik, ak­kor nyilvánvaló lesz, hogy ez a társadalmi légkör a vidéki, falusi értelemben vett és ott annak nevezett jó. házasságok ellen dolgozik. Más szóval, a falu szokásaira, erkölcsi nor­máira, értelmi és érzelmi el­várásaira alapozott házasságok Dunaújváros körülményei kö­zött csődöt mondanak. Ez lehet a város elítélendő szabadossá­ga, de lehet a korszerűtlen, ki­használásra épült, konvenciók­kal összetákolt házasságból va­ló jogos menekülésre adott tár­sadalmi lehetőség is. Nyilván erről van szó, mert az elváltak szívesen és gyorsan kötnek újabb házasságot, tehát a válás tényével nem a házasság intéz­ménye, hanem a maguk házas­sága fölött mondanak ítéletet.
Növekvő tendenciát mutat a Dunaújvárosban kötött házas­ságok felbontásáról készült statisztika is. 1950-ben 72 há­zasságot kötöttek Dunapentelén és ezek közül eddig 12 szűnt meg (16 százalék). Az 1955-ben kötött 336 házasság­ból eddig 67-et bontottak fel (20 százalék). 1960-ban 277 bejegyzést tettek a házassági anyakönyvben, s ezek közül eddig 58 végződött válással (21 százalék).
A 21 éve kötött házasságok 16 százaléka, a 16 éve kötött házasságok 20 százaléka, a 11 éve kötött házasságok 21 szá­zaléka végződött válóperes tárgyalással. Tehát a házasságban eltöltött évekkel fordított arányban növekszik a válások száma. Rövid tizenegy eszten­dei együttlétben eszerint min­den ötödik házasság megrom­lik. És semmi jel arra, hogy ez a tendencia megváltozik.
Dunaújváros az elváltak vá­rosa.

Miskolczi Miklós


Házasságkötő terem a Városháza felújított C szárnyában

Bürokrácia útvesztőjében, 1954-ben…

Ludas Matyi – 1954. december 23.

Három hónap óta különböző járásbíróságok a legravaszabb trükkökkel akarnak elválasztani el­vált feleségemtől. Az eset a következő: 1954 szep­tember közepén levelet írtam a nyíregyházi me­gyei bírósághoz és kér­tem, hogy küldjék meg címemre az 1950 június 5-én véget ért válóperem ítéletmásolatát, mert az eredetit elvesztettem és személyi igazolványomhoz a másolatra szükségem van.
Október közepén a me­gyei bíróságtól azt a választ kaptam, hogy az 1950 évi mutatóban “nem fordulok elő”. Arra kér­tek, hogy küldjem meg az ügyiratszámot. Mivel a közbeeső egy hónap alatt megkaptam a házassági anyakönyvi kivonatomat, amelyben a válást is át­vezették, megküldtem az ügyiratszámot.

A járásbíróság vagy azért, mert nem nyugodott bele, hogy ügyem egyszer már jogerősen le­záródott, vagy pedig adminisztrációs tévedés folytán levelemet áttette a baktalórántházi járásbíróságra. Onnan kézbesí­tettek címemre egy idézést, mely szerint novem­ber 12-én meg kell jelen­nem Baktalórántházán bontóperi ügyben tartandó bizonyítóeljárásra. Az idézést visszaküldtem a baktalorántházi járásbíróságnak és levélben megmagyaráztam. hogy egyszer már elváltam és még a túltengő bürokrácia hathatós támogatásá­val is csak akkor válhat­nék el volt feleségemtől, ha közben másodszor is feleségül vettem volna.

A “válási ügy” tovább haladt a bürokrácia út­ján. Az iratot áttették a szentendrei járásbíróság­hoz. December 8-án P. k. 20999/1954. szám alatt újabb idézést kaptam, hogy 1955 január 5 én, mint felperes, jelenjek meg a szentendrei járásbíróságon a feleségem ellen indított házassági bontóperem bizonyítási felvételére. Még közöl­ték, hogy távollétemben is lefolytatják a bizonyí­tási eljárást. Csak azt sajnálom, hogy sohasem fogom megtudni, mit akarnak “bizonyítani”, mert nem megyek el a tárgyalásra és így meg­fosztom magam attól, hogy a bürokrácia jóvol­tából ismét elváljak elvált feleségemtől.

Nagy István – Sztálinváros, Május 1 u.

A válás intézménye persze nem csak helyi sajátosság, és a statisztika szerint nem sok minden változott az elmúlt években, évtizedekben.

Felhasznált képek forrása: József Attila Könyvtár
Dunaujvaros