1956-os események I.

Korabeli könyv, újságok, és személyes visszaemlékezésekkel idézzük fel az 1956-os eseményeket. A források nézőponttól függetlenül, eredeti szöveggel kerültek felhasználásra.

Felhasznált irodalom/források:

• Gódány Róbert visszaemlékezése /részlet – www.emlekpontok.hu
• Miskolczi Miklós – Első évtized Dunapentelétől Dunaújvárosig
• Dunapentelei Igazság
• Dunapentelei ifjú forradalmár
• rubicon.hu
• www.rev.hu

1956-os események Sztálinvárosban – Gódány Róbert személyes emlékei

(Első Évtized, továbbiakban EÉ) Az emlékezetes októberi kedd, huszonharmadika eseménytelenül telt el a város utcáin és üzemeiben. Még huszonnegyedikén is nyugodtan ébredt a város, bár a Budapesten történtekről jóformán mindenkinek volt bizonyos információja. A városi pártbizottság vezetőit a Pestre küldött DISZ-funkcionáriusok tájékoztatták az eseményekről. Délben a karbantartó gyárrészleg dolgozói táviratot küldtek a kormányhoz, amelyben támogatásukról biztosítják a felkelők ellen harcoló kormányhű csapatokat. A távirat szövegét felolvasták a Kossuth Rádióban is. A városi pártbizottság ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy ha szükséges, fegyvert adnak a kommunistáknak.
Október 25-én hajnalban a kenyérgyár kapujánál öt honvéd jelentkezett azzal, hogy “kenyeret viszünk a budapesti szabadságharcosoknak”. Az alkalmi gh-sokat a laktanyai helyőrség letartóztatta. Ezen a délelőttön volt már valami a levegőben. Vasmű-szerte gyűléseket tartottak, és mindenféle bizottságokat választottak. A megválasztott bizottságok képviselői bejelentették, hogy késő délutánra gyűlést hívnak össze a Bartók Béla Művelődésház előtti téren. Erről a szándékukról a rendőrséget is értesítették, ahonnan rendfenntartókat is kértek. Délután a pártszervezetek által delegált kommunisták összegyűltek a pártbizottságon, de végül is nem kaptak fegyvert. Csak biztatást, hogy az esti gyűlésen – ha szükség lesz rá – kiabáljanak ellenjelszavakat.

Öt órára néhány ezer ember összeverődött a művelődésház előtt, ahol előbb tizenkét pontos kiáltványt olvastak fel, majd szót kapott mindenki. Beszélt a pártbizottság, a DISZ-bizottság titkára és jó néhány fellelkesült fiatalember is, akik közül ketten már fegyvereket követeltek. A szóáradat eredményeként “aki befér a buszba” alapon huszonöt tagú küldöttséget menesztettek Budapestre a kormányhoz “magyarázatért”.

1956. október 30. Sándor András – Mit látott és tapasztalt a küldöttség Budapesten Még aznap este, amikor a népgyűlés elküldött bennünket, két autóbusszal huszonhatan elindultunk Budapest felé. Elhatároztuk, hogy bármi történik is, behatolunk a fővárosba. Egész úton simán haladtunk a sűrű ködben, csupán Érd után, a Kamaraerdő felé vezető úton állított meg bennünket egy szabadságharcos csoport és figyelmeztetett, hogy a Kamaraerdőnél az oroszok esetleg felszólítás nélkül tüzelnek, ne menjünk arra. Megköszöntük a felvilágosítást és Nagytétényen át mentünk be Budapestre. Nagytétény és Budafok kihalt volt és csöndes. A Móricz Zsigmond-körtérig senkivel sem találkoztunk. A körtéren nagy csoport embert láttunk. Megálltunk, körülvették a kocsikat. Szabadságharcosok voltak. Nagy örömmel üdvözöltük egymást, örültek, hogy találkoztak a Dunai Vasmű munkásainak küldöttségével. Sőt, legnagyobb meglepetésünkre dunapenteleivel is találkoztunk:. Szlipcsevics István borult a nyakunkba. – Hová mentek? – Nagy Imréhez, a munkások követeléseivel. Megcsóválták a fejüket. – Nem fogtok tudni Nagy Imrével beszélni, higgyétek el. Ne higgyetek a rádiónak, belügyi adó. – Akkor mit csináljunk? – Menjetek el a Vörös Csillag nyomdába, ott van az egyik központunk. Majd mutatjuk az utat. Beleegyeztünk. Először tehát a szabadságharcosokhoz akartunk menni, a Vörös Csillag-nyomdába, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Szlipcsevics Pista két másik harcossal együtt rögtön felszállt hozzánk, elénk pedig egy teherautó került, mely a Pesten harcolókhoz vitt lőszert és röplapokat. Bizonyos tanácskozás után úgy határoztak. hogy a Lánchídon át megyünk. Elindultunk. A Lánchíd budai hídfejénél szovjet tankok ágyúcsövei néztek ránk. Meglepetéssel láttuk, hogy a szabadságharcosok igen jó viszonyban vannak az oroszokkal. Cigarettával kínálták egymást és az oroszok az ő közbenjárásunkra engedtek át minket. A pesti hídfőnél nem jutottunk tovább. Az ott álló orosz főhadnagy nagyon udvarias volt, de azt mondta, hogy tekintettel a belügyminisztérium közvetlen közelségére, nem engedhet át addig, míg a magyar fegyveres erők ebbe bele nem egyeznek. Jöttek a kéksapkaszegélyes ávósok. Szegény fiúk. akik előttünk voltak, fölemelt kézzel szálltak le a teherkocsiról, rájuk szegezték a szuronyokat. Bennünket nem engedtek át, csak hármunkat vittek be a belügyminisztériumba, hogy megtudják, mit akarunk. Órákat töltöttünk el így. Többek között rá akartak venni arra, hogy fegyvert fogjunk a szabadságharcosok ellen. Ezt visszautasítottuk. A pártban nem akartak fogadni. Földes László, Dunapentele egykori diktátora azt üzente nekünk, hogy nem érnek rá velünk foglalkozni, ő beszélt Sebes Imrével, a fejérmegyei PB titkárával (akit azóta eltávolítottak) és az megnyugtatta, hogy rendet teremtettek Dunapentelén. Mi ebbe nem nyugodtunk bele s addig követelőztünk, míg azt a választ kaptuk, hogy reggel nyolc órakor fogadnak bennünket az Akadémia utca 17-ben. Ettől a perctől kezdve az ÁVH kezében voltunk. Szlipcsevicset elrejtettük magunk között, az éjszakát velünk töltötte az autóbuszban és reggel óvatosan, ügyesen eltávozott. Megígérte, hogy a szabadságharcosok között mindent megtesz, hogy támogassanak, ha valamire szükségünk van. Az ÁVH reggel a pártközponthoz vezetett minket. Csak hatunkat engedtek be a pártközpontba, a többi kint maradt az autóbuszban, majd az egész küldöttséget a Lenin-intézetbe, a volt Tőzsde-palotába internálták. Egész nap vártunk Nagy Imrére. Központi vezetőségi ülés volt, ennek a végén szinte valamennyi KV-tagot láttuk eltávozni, csak Nagy Imrét és Kádár Jánost nem. A vezetőségi tagok szovjet páncélosautókba szálltak, úgy mentek el. Türelmetlenül vártunk. Végre odaengedtek minket Nagy Imréhez. Vártunk a szobában és lestük az ajtót. Egyszer csak belépett Gábri belügyminiszterhelyettes és a következőt mondta: – Nagy Imre elvtárs sajnos nem tudja önöket fogadni, mert fosztogatások történtek a lakásán, oda kellett mennie. Nem láttuk Nagy Imrét eltávozni, tehát mindent megértettünk. Nagy Imre a Pártközpontban van, de nem érintkezhet velünk. Helyette Köböl Józseffel beszéltünk. Neki adtuk elő követeléseinket. Ő is úgy beszélt, mint akinek nincs teljes cselekvési szabadsága. Sok kitérő választ adott. Ami a város nevét illeti, az volt a legkönnyebb. “Jó, máris Dunapentele.” A teljes amnesztiát is elfogadta, megígérte. A szovjet csapatok kivonulásáról azonban az volt a véleménye, (vagy ha nem az övé, hát ezt tolmácsolta), hogy addig nem vonulhatnak ki az oroszok, amíg teljes rend nem lesz. Mi evvel nem értettünk egyet. Teljes rend csak akkor lehet, ha az oroszok elhagyják a fővárost, azután az országot. Hasonlóképpen vitatkoztunk Rákosi, Gerő és Farkas Mihály nyilvános felelősségre vonásán is. “Kárt okozna a nemzetközi mozgalomnak” – hangzott a válasz. Követelésünket határozottan fenntartottuk, nem ismertük el az elhangzott érv jogosságát. Követeltük, hogy Kovács Béla, a parasztságnak sokat szenvedett képviselője kerüljön be a kormányba. Ezt a követelésünket teljesítették is, bizonyára azért, hogy elejét vegyék a másnapra tervezett tüntetésnek a Nemzeti Színház előtt. Tehát csak részeredmények voltak, a lényeges követelésekre nemleges választ kaptunk. Amikor el akartuk hagyni a Tőzsde-palotát, azt a választ kaptuk: “Nem lehet.” Vasárnap reggelig az ÁVH fogságában voltunk. Élelemmel elláttak, udvariasak voltak, de kimenni csak egy-kettőnek fegyveres kísérettel lehetett. Még néhányszor jártunk a pártközpontban, újra meg újra követelve az oroszok kivonását. Időközben hallottuk, hogy Pentelén nyugtalanság van és rólunk is kósza hírek terjedtek el. Megnyugtató közleményt adtunk le a rádióba, majd másnap ketten beszéltünk is. A rádió… Nem a régi, híres pesti rádiónk. Belügyi adó. A parlamentben működik, a legnagyobb elővigyázatosság veszi körül. Orosz tankok tömege állta körül és fegyveres kísérettel jutottunk be. Előre le kellett írni, mit mondunk. Leírtuk. De amikor odakerültem a mikrofon elé, virágnyelven bár, de megpróbáltam érzékeltetni az igazságot. “Kemények és fegyelmezettek legyetek…” Nem mindent mondtam el, ami le volt írva, de olyat is mondtam, ami nem volt leírva. Szememre is vetették utána, de egyéb bajom nem lett. Legkeserűbb élményem az volt, amikor a pártközpont kapujában állva láttam, hogy egy szovjet tankról leszáll egy rohamsisakos civil, siet befelé, s hát ki volt!… Gerő. Most már tudtam, milyen helyzetben van Nagy Imre. Nem engedtek haza, nem engedtek ki az épületből. Mégis néhányunknak sikerült kijutnia és tapasztalatokat szereznie. Tapasztalatainkat a következőkben foglalhatjuk össze: Először: ami Budapesten történt, az nemzeti fölkelés, szabadságharc és nem ellenforradalmi bandák garázdálkodása. Másodszor: a fölkelés a szovjet tankokkal szemben is sikereket aratott, bár gyengesége – véleményünk szerint – nem elég magasfoku szervezettségében rejlett, különösen a politikai célokat illetőleg. Különböző csoportok harcoltak, melyeket mint közös cél, az oroszok eltávolítása fűzött egybe. Harmadszor: ha történtek is fosztogatások, csak elenyésző számban. A mindennapi életben is történik ennyi. A szabadságharcosok vigyáztak a harc tisztaságára. Negyedszer: Nagy Imre és Kádár János cselekvési szabadsága meg volt bénulva. A pártközpontot az AVH tartotta megszállva és Gerő befolyása túlságosan is érezhető volt. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy lejáratja Nagy Imrét. Ötödször: a szabadságharcosok a lakosság teljes rokonszenvét és támogatását élvezték. Végső következtetésképpen: fenn kell tartanunk azt a követelésünket, hogy a szovjet csapatok azonnal kezdjék meg a kivonulást. 1956. október 27.

 

(EÉ) A küldöttek távozása után új jelszó süvített át a téren: “Engedjék ki a szabadságharcosokat!” Azt az öt katonát, akiket a laktanyaparancsnok letartóztatott. Ez megtörtént. De amikor a katonák egyike mikrofon elé állt, többen csalódtak. A hevesebb vérmérsékletűek még fütyültek is, mert a honvédek maguk is nyugalomra, önmérsékletre intették a jelenlevőket.
A művelődésház előtt összeverbuválódott egy csoport, amelynek tagjai hazafias jelszavakat kiabálva és énekelve elindultak a laktanyához, hogy fegyvert szerezzenek. Útközben részt vettek a szovjet hősök óvárosi emlékművének ledöntésében, s így kellően “felhangolva” érkeztek a laktanya kapujához. Természetesen zárt ajtókra találtak. Többszöri tárgyalás és figyelmeztetés után mégiscsak betörték a laktanya kapuját. Ekkor eldördültek a fegyverek: három halott és húsz sebesült maradt a földön.
Október 26-án a vasmű ideiglenes munkástanácsa még egyetértett a laktanyaparancsnok tegnapi határozottságával. Helyeselte, hogy a katonák nem adtak fegyvert a civileknek. Arra azonban már kíváncsiak voltak, hogy mit tesznek a katonák, ha szovjet alakulattal találnák szembe magukat. A válasz diplomatikusan hangzott: “teljesítjük eskünket”. Az ideiglenes munkástanács ülésén újabb gyűlés összehívását tervezték.

Többen ellenezték a tervet, köztük a városi pártbizottság tagjai, akik meghívottként jelen voltak. Végül mégis úgy döntöttek, hogy estére gyűlés lesz a művelődésház előtt. Mint a sztálinvárosi kiváltságos helyzet egy késői és groteszk megnyilvánulása, felvetődött a gondolat, hogy Dunapentele – maguk között így nevezték már a várost – legyen autonóm terület. Elhatározták, hogy azokat, akik harcolni akarnak, külön autóbusszal Budapestre viszik. De fegyverrel senki nem jöhet vissza.

Ezen a napon már csak a folyamatos üzemekben, az acélműben, a kohónál, az erőműben dolgoztak. A műszakok még elkezdődtek, ám jobbára csak beszélgetéssel, politizálással telt az idő.

Este az ideiglenes munkástanács megtartotta a gyűlést. A művelődésház erkélyéről bejelentették, hogy 19 tagú elnökség irányítja az ideiglenes munkástanácsot. Felolvastak egy határozatot, amelynek főbb pontjai szerint: dolgozni kell; a kormány és a felkelők kössenek fegyverszünetet, legyen amnesztia, mert különben a pentelei üzemek dolgozói sztrájkba lépnek; húsz munkás- és húsz diákönkéntes, valamint a gyári rendészet bevonásával munkásőrség alakul; létrehozzák a munkásbíróságot, amely a rend ellen vétőket felelősségre vonja.

A hallgatóság hangosabb része nem volt megelégedve a határozattal. Túlontúl liberálisnak tartották. Különösen a munkásbíróság felállításának hírét fogadta fütty. A mikrofon ismét közpréda lett – a végén el is lopták. Mindenki beszélt összevissza. Egyesek SS-múltjukkal dicsekedtek, mások büszkén közölték, hogy a Hunyadi páncélos alakulatban szolgáltak. Még olyan is volt, aki saját versét szavalta, többen életrajzukat mondták el apró részletességgel, mások nehéz gyermekkorukkal akartak maguknak hitelt szerezni. Végre aztán valaki lepillantott az erkélyről és elkiáltotta magát: jönnek a lovas ávósok. A tér pillanatok alatt kiürült. Így üres térre lovagolt be a Kossuth utca felől az a három illuminált fiatalember, aki a kordélyos vállalat óvárosi istállójából elkötött három muraközit, és bokrétás kalappal – mint egy szüreti bálra – feljöttek, hogy “csatlakozzanak a forradalomhoz”.

Az erkölcsi vereséget kiküszöbölendő, a visszaszállingózók egy csoportja elindult fegyverért a pártházba. Találtak is néhány záródugattyú nélküli, sportcélokra használatos kispuskát. Még ezen az estén újabb, halottakat is követelő incidens volt a laktanyánál.

Október 27-én híre kelt, hogy egy ellenforradalmi csoport – megelégelve saját kudarcaikat – fegyveres támadást készít elő a Görbe utcai kiegészítő parancsnokság ellen. Más csoport pedig kisgyermekes anyák sorfala mögött akar behatolni a laktanyába. Délben megjelent egy röplap, amelyet Forradalmi Munkás és Katona Tanács névvel írtak alá. Jellemző az eszmei zűrzavarra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik vezető szervezetének nevét kölcsönözték teljesen hamis, ellenforradalmi célra.
Délután valóban megkezdődött a kiegészítő parancsnokság “ostroma”. Valaki pisztollyal belőtt az ablakon. A válaszul kapott kézigránát és golyózápor hat ember életét oltotta ki. A hangadó huligánok az épület felgyújtásáról zagyváltak, de erre azért már senki sem volt kapható. Mint ahogy az általános sztrájk ötletéért sem lelkesültek a vasmű dolgozói. Az ellenforradalom napjaiban sem hunytak ki a kazánok, kemencék tüzei.

Dunapentelén október 25-én, majd 27-én összesen három fegyverhasználatra került sor.
Az első fegyverszerzési és fogolyszabadítási akció – öt élelemért Budapestről érkezett katona volt a fogdában – a helyi légvédelmi tüzér alakulat laktanyájánál fegyverhasználat nélkül, kompromisszum elfogásával ért végett. Nagyéri Károly honvéd százados a foglyokat szabadon engedte, de a fegyverek átadását megtagadta.
Másodszor autóbuszokkal, tehergépkocsikkal és gyalogosan kb. 19 órakor újabb száz tüntető érkezett a laktanyához azzal a szándékkal, hogy az alakulat átállását, a fegyverek átadását, illetve a budapesti felkelők támogatását elérjék. Miután Nagyéri százados a fegyverek átadását ismét megtagadta a tömeg a vaskaput benyomta és a hátul lévők folyamatos nyomására – a határozott felszólítás ellenére – a laktanya területére nyomult. Ekkor a laktanya parancsnoka légvédelmi gépágyúból a tömeg fölé figyelmeztető tűz lövésére adott parancsot.
A kilőtt lövedékek egy része a kapu feletti vas résznek, illetve a közelben húzódó magasfeszültségű távvezeték drótjának ütközve felrobbant. A repeszek, illetve a gyalogsági fegyverekből is leadott lövések hatására 3 tüntető meghalt és kb. heten megsebesültek. A katonák többsége a kiadott parancsnak megfelelően figyelmeztető lövést adtak le, de egy tiszt a paranccsal ellentétben kézigránátot is használt a tömeg ellen.
Két nap múlva – október 27-én – Dunapentelén a laktanyánál ismét fegyverhasználatra került sor. A városból a felkelők megsegítésére ezen a napon – legalább három teherautóval – kb. 100 fő Budapestre indult, de az oszlopot a katonák Ercsiben visszafordították. Visszaérve a városba két teherautó a laktanyához ment. A vezetők a laktanyától távolabb a tiszti járőr jelére megálltak. A gépkocsik egyike – a katonák utasítására végrehajtott fordulást – a laktanya felé közeledve kezdte meg, amit az őrség a kapu benyomására tett kísérletként értékelt. Ekkor ismét megszólaltak a fegyverek, melynek következtében a gépkocsi vezetőjén kívül még legalább egy fő meghalt, illetve többen megsebesültek.
Nem sokkal később a városban lévő Hadkiegészítési Parancsokságot a fegyverek átadását követelve kb. 50 tüntető közelítette meg. A megerősített őrség segítséget kért a tüzérlaktanyából, majd a tömeget távozásra szólította fel. A tömeg kövekkel megdobálta az épület ablakait, ezért a katonák a tüntetők irányába lövéseket adtak le. A laktanyából megérkező alegység figyelmeztető lövések leadásával segítette a tömeg feloszlatását.
A katonák fegyverhasználatának következtében a helyszínre érkező, de a tüntetésben részt nem vevő Gugulya József életét vesztette. Az ezen a napon bekövetkezett halálesetek adatai egymásnak ellentmondóak. Annyi nagy biztonsággal megállapítható, hogy a két helyszínen történt fegyverhasználat következtében összesen öt személy halt meg.

forrás: rubicon.hu

(EÉ) A budapesti események hatására vagy példájára Dunapentelén is teljesen felborult a rend. A honvéd helyőrség ezért úgy határozott, hogy huszonkilencedikén megszállja a várost, és átveszi a hatalmat. Huszonnyolcadikán, vasárnap már fegyveres katonai járőrök cirkáltak az utcákon.
A Szabad Nép aznapi cikke azonban megrendítette az eddig mindenre elszánt honvédeket is. Forradalom vagy ellenforradalom? Ez volt a kérdés. A felsőbb katonai parancsnokság a szovjetek elleni harcra szólította fel a pentelei laktanya személyi állományát. A Kossuth Rádió percenként dicsőséges forradalomnak minősítette az akkor már dühöngő ellenforradalmat. A kormányhű dunapentelei helyőrség hatalomátvételére így nem került sor. Sőt. Az események áradatának a laktanya sem tudott gátat vetni. A katonákat hazaengedték, a fegyelem meglazult, a politikai tiszteket lefegyverezték, és az államvédelmi hatóság letartóztatott tisztjeivel együtt előbb a tanácsháza, majd a vasmű igazgatóság pincéjében fogva tartották. Letartóztatták a laktanya parancsnokát is, akit a lövetésekért tettek felelőssé.
A párt feloszlatásának és új pártok alakulásának hírére október 31-én mintegy százötven kommunista gyűlt össze a pártházban. A jelenlevők megalakították a Magyar Kommunista Pártot, és tizenegy tagú ideiglenes intéző bizottságot is választottak. Az MKP dunapentelei szervezete elfogadott egy kiáltványt, amely a nemzeti kommunizmus veszélyes tájaira vitte volna olvasóit. A sebtében kinyomtatott röplapok többségét azonban az intéző bizottság józanabb tagjai maguk égették el. A nyomda egyébként nagyüzemet tartott ezekben a napokban. Mindenki mindent azonnal ólomban akart látni, aztán voltak olyan “megrendelők” is, akik égetően sürgős plakátjaikért sohasem jöttek vissza.
Ezen a napon (október 31.) választották meg a végleges munkástanácsot és a nemzeti bizottságot. A munkástanács elnöke Jäger Tamás, a nemzeti bizottság elnöke Pados István lett. Ezzel egyidőben a városi tanács épületéből kiutasították a Sztálinvárosi Tanács választott képviselőit.
A jogi látszatot megőrizve a pálhalmai célgazdaságból előbb négyszáz, majd ezerhétszáz elítéltet bocsátottak szabadon.

1956. november 1. A NEMZETI BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE ÉS FELHÍVÁSA Dunapentelén 1956. október 31-én a dolgozó nép minden rétegéből a Munkástanácsok, az óvárosi földművesek, a forradalmi munkás- és diákifjúság és a forradalmi értelmiség küldötteiből megalakult Dunapentele város Nemzeti Bizottsága és Dunapentele egész területén a mai nappal átvette a teljes főhatalmat. A Nemzeti Bizottság hatáskörébe tartoznak az összes közigazgatási és igazságügyi szervek és intézmények, a posta, telefon, rádió, az összes közlekedés, oktatásügyi, egészségügyi, kereskedelmi, pénzügyi szervek és intézmények a fegyveres erőkkel és a munkástanácsokkal együtt. A Nemzeti Bizottság rendeleteit mindenki haladéktalanul és maradéktalanul tartozik végrehajtani. A 98 tagból álló Nemzeti Bizottság a következő intézőbizottságot választotta: Az Intéző Bizottság elnöke: Pados István I. elnökhelyettese: Boros István. II. elnökhelyettese: Cihó Pál. Titkár: Erdei István. Tagok: Lénárd József, Nagy István, Major Imre, Tamás Sándor, Sütő Gyula, Balogh József, Szegvári Andor, Komondi Lajos, Horváth Pál, Izinger Gyula, Gyulai József, Dobosi László, dr. Végh Géza. Póttagok: Sándor András, Németh István, Cs. Farkas György, Szabári Ferenc, Sebestyén István. A Nemzeti Bizottság követelései: A Nemzeti Bizottság magáévá teszi a Dunántúli Nemzeti Tanács célkitűzéseit és programját. A dunapentelei Nemzeti Bizottság az alábbi követelésekkel fordul a kormányhoz: A kormány azonnal szólítsa fel a szovjet fegyveres haderők parancsnokságát, hogy Magyarország területéről fegyveres erőinek kivonását azonnal kezdje meg és azt úgy hajtsa végre, hogy az utolsó szovjet csapatok 30 napon belül hagyják el hazánk területét. Követeljük, hogy a kormány a ránk kényszerített varsói paktumot azonnal bontsa fel és jelentse be Magyarország semlegességét. A kormány kérje fel ez ENSZ világszervezetet, hogy Dag Hammarskjöld főtitkár legsürgősebben látogasson el Magyarországra. Követeljük a kormánytól, kérje fel az ENSZ-t, hogy tűzze ismételten sürgősen napirendre a szovjet csapatok Magyarország belügyeibe történt beavatkozásának ügyét. Követeljük, hogy legkésőbb 1957 januárjáig a kormány tűzze ki az általános titkos és szabad választások megtartását. A dunapentelei Nemzeti Bizottság teljes mértékben egyetért a város területén lévő üzemek munkástanácsai által meghirdetett sztrájkkal, de javasolja, hogy a szolgáltató és melegüzemek a nemzet érdekében a munkát továbbra is folytassuk, mint eddig. Követeljük az ÁVH haladéktalan és teljes leszerelését és azoknak az ÁVH-soknak megbüntetését, akik népellenes bűncselekményeket követtek el. A Nemzeti Bizottság felhívása a lakossághoz: Felkérjük Dunapentele lakosságát, hogy a kivonuló szovjet csapatokkal szemben tartózkodjon mindennemű provokatív cselekménytől és hazája érdekében őrizze meg teljes nyugalmát. A dunapentelei Nemzeti Bizottság a Dunántúl Nemzeti Tanáccsal egyetértésben november 1-ét ünnepnapnak nyilvánítja. A Nemzeti Bizottság utasította a helyi igazságügyi szerveket, hogy november hó 1-én a Dunapentele szomszédságában lévő rabgazdaságokban vizsgálja felül valamennyi elitélt ügyét és a közönséges bűncselekményekért elitéltek kivételével minden politikai és egyéb ártatlanul elitélt foglyot bocsásson szabadon. A Nemzeti Bizottság a dunapentelei hősi halált halt szabadságharcosokat november 2-én du. órakor az óvárosi temetőben kijelölt díszsírhelyre katonai gyászpompával helyezi örök nyugalomra. A Nemzeti Bizottság felkéri Dunapentele lakosságát, hogy munkáját minden esetben támogassa. A Nemzeti Bizottság székhelye a volt Városi Tanács épülete új nevén Városháza.

 

(EÉ) November első napjaiban a kormányt többször átalakították, és minden átalakítás jobbratolódást jelentett. A kormány közölte, hogy hazánk kilép a Varsói Szerződésből. Ezzel szemben november 4-én megalakult a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány, amely a szovjet csapatok segítségét kérte az ellenforradalom leveréséhez.
Dunapentelén mozgalmas volt az első novemberi vasárnap. A 36 méteres rövidhullámon működő R40-es katonai rádió, a Szabad Dunapentele Hangja (később Rákóczi adó) drámai hangú felhívást sugárzott: “Világ civilizált népe, Európa népei, akiket mi évszázadokon át megvédtünk Ázsia barbár támadásai ellen. Nyújtsátok ki testvéri kezeteket, mentsétek meg lelkeinket…”

A nemzeti bizottság honvédelmi szakértői hozzáláttak a város védelmének megszervezéséhez. Mozgósítási parancsot adtak ki, és igen sokan engedelmeskedtek e felhívásnak. A város férfi lakosságának 60-80 százaléka beöltözött a laktanya raktárában talált egyenruhákba.

1956. november 2. Mi a helyzet Dunapentele környékén? Kiküldött munkatársunk, november 1-án motorkerékpárral nagy körutat tett Dunaföldvár és Székesfehérvár körzetében, hogy tájékoztatást nyerjünk a közelben tartózkodó orosz haderő helyzetéről. Megállapítható, hogy a helyzet nem valami rózsás. Dunaföldvárnál a körforgalom mellett a Cecei-út két oldatán mintegy 300 db orosz tank tartózkodik, melyeknek szándéka egyelőre ismeretlen. Végzetes könnyelműség volt ezt a haderőt a dunaföldvári hídon átengedni. Azonnal követelni kell a Dunántúli Forradalmi Katonai Főparancsnokságtól, hogy legyen segítségére a Dunapentelei helyőrségnek. – amely most már véglegesen a forradalom mellett van – az utak biztosítására. A szovjet haderő csak az országból kifelé vezető utakat használhatja. Szekszárd és Sárbogárd közötti útvonalon 20 db szovjet páncélossal találkoztak, ami azt bizonyítja, hogy-még nincsen minden út lezárva a szovjet tankok előtt. Székesfehérváron egyetlen szovjet páncélos volt látható, és családostól költözködő szovjet katonák. Egyébként a Budapesti Forradalmi Ifjúság teherautókon küldte le fegyveres képviselőit, hogy azok is segítsenek a nemzeti forradalom teljes győzelemre jutásában. LETARTÓZTATTÁK NAGYÉRI századost Városszerte nagy megnyugvást keltett, hogy a laktanya bűnös parancsnokát – aki elsősorban felelős a városban történt véres eseményekért – a Nemzeti Bizottság utasítására a Forradalmi Katonai Tanács bebörtönöztette és helyére új parancsnokot állított. Követeljük, hogy Nagyéri századost és politikai helyettesét, Herke főhadnagyot a tömeg előtt nyilvános tárgyaláson vonják felelősségre! Diákok hangja Fiatalok! Csatlakozzatok a Forradalmi Ifjúsági Szövetséghez! Jelszavunk: Szabadságot, Jólétet, Kultúrát!  Egységben az erő. Fegyverbe magyar fiatalok! A Dunapentelei Kohászati Technikum csatlakozik a Dunai Vasmű fiataljainak kezdeményezéséhez és megalakítja a Forradalmi Ifjúsági Szövetséget. A diákság egyetért többek között a Szövetség alábbiakban lefektetett célkitűzéseivel: Csatlakozunk az egyetemisták és a nép forradalmi követeléseihez. Olyan szervezetet akarunk létrehozni, amely ütőképes erőt jelent a haza érdekében. Szoros együttműködést a munkásfiatalokkal. A Szervezet vezetősége az ifjúság érdekeit képviselje és azokat az ifjúság válassza meg. Továbbiakban a diákság nem hajlandó, azoknak a tanároknak előadásait hallgatni, akik a Forradalom kitörésekor a diáksággal szembefordultak és azóta csak érdekből csatlakoztak célkitűzéseinkhez. A Technikum igazgatását olyan kezekbe kívánjuk juttatni akik nem befolyásolhatók és a diákság érdekeit képviselik. A tizenkétéves elnyomatás hírmondóit sem akarjuk megtűrni. Követeljük az orosz nyelvoktatás megszüntetését helyette fakultatív nyelvoktatást kívánunk. A diákság a kezdet-kezdetén munkához látott. Láthattuk a tüntetések élcsoportjában. A megszervezett munkásőrségbe a diákok nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be. Az élelmiszer szállításokban és kísérésében is kivettük részünket: Továbbra is részt akarunk venni a munkában és ha szükség lesz ránk, akkor a harcban is. A budapesti egyetemisták példája nyomán előre a független Magyarország megteremtéséért! A Kohászati Technikum Küldöttei: Récsei Róbert, Papp Ferenc

 

(EÉ) Három nap a hősködés és szervezés jegyében telt el. Ez alatt Dunapentele volt hős város, nyílt város, a vöröskereszt fennhatósága alá rendelt város, sőt önálló köztársaság is. Hadi tanács, bejárás, kémelhárítás, felderítés, minden volt, csak ellenség nem. A Rákóczi adó eközben nem átallotta azt hazudni, hogy Pentelén véres harcok folynak, rémisztve ezzel a távoli vagy éppen külföldi hallgatókat, és mit sem törődve azzal, hogy a város lakói látva látják az ellenkezőjét.

A szovjet harckocsik november 6-án jelentkeztek a város határában, ahová ekkorra már kivontatták a légvédelmi ágyúkat. Éjjel csak néhány ijesztő lövést adtak le, de reggel parlamenter jelentkezett. Miután a nemzeti tanács nem volt hajlandó harc nélkül kapitulálni, a parlamenter kérte: hirdessék ki, hogy az ostrom megkezdése előtt a lakosság szabadon elvonulhat a városból. Ezt az ajánlatot a nemzeti bizottság soha nem hozta a lakosság tudomására.
A kora délutáni órákban repülők jelentek meg a város felett, és néhány nyomjelzős lövedékkel kellő félelmet keltettek a “körkörös védőkben”. Ezt követően megindultak a harckocsik, amelyek akadály és főleg ellenállás nélkül behatoltak a város központjába. Délután fél hatkor a nemzeti bizottság székházának (a városi tanácsház) fordított lövegtoronnyal pontot, illetve felkiáltójelet tettek a pünkösdi királyság, illetve köztársaság végére.

A “harc” során mindössze néhány lakóépület kapott belövést. Este tizennyolc könnyű sérült jelentkezett a kórházban. Ez volt a hős ellenállás és véres harc Szabad Európa rádió keltette meséjének igazságmagva.
Két hét zűrzavar után a hétköznapok konszolidálása volt a könnyebb feladat. Az ellenforradalom alatt mindenki a pénz romlásától tartott. Igencsak megcsappant az üzletek raktárkészlete, de megfogyott az, emberek pénze is, így nem okozott zavart, hogy a boltok a szokottnál kisebb áruválasztékkal várták a vásárlókat. Nagyobb baj volt, hogy a Dunai Vasmű alapanyagkészlete is fogytán volt. A kohónak öt hónapra elegendő ércet tartalékoltak, de koksz nem volt hozzá. Az erőmű mindössze tizennégy napi széntartalékkal rendelkezett. Ez indokolta a december 22-i felhívást, amelyben a komlói bányákhoz toboroztak munkásokat a Dunai Vasműből.
November végére egyébként a gyár dolgozóinak nyolcvan százaléka már rendesen járt dolgozni. Mindezzel együtt december első fele még sztrájkoktól, de legalább sztrájkfelhívásoktól volt terhes. A helyi munkamegtagadások között a közlekedési vállalat dolgozóinak december 12-i munkabeszüntetése volt jelentős. Ezen a napon az AKÖV dolgozói teljesen leállították a személyszállítást. Karhatalmisták ültek a volán mögé. A kohó- és gépipari technikumban január 3-án diáksztrájk robbant ki, amolyan iskolás okok miatt.

Az október-novemberi események után a városi tanács először december 6-án tartott végrehajtó bizottsági ülést, amelyen megállapították, hogy a lakosság ellátása viszonylag jó. A tanácselnök bejelentette, hogy 1957-ben 80, de lehet, hogy 120 millió forint beruházási hitelt kap a város.
Ezekben a napokban alakult meg egyébként a karhatalmi alakulat, amelyet Gabula János honvédtiszt irányított. A szovjet városparancsnok előbb egy Bojkov nevű tiszt, majd Fomenko alezredes lett, akit szívélyes barátság kötött Dunapentele vezetőihez.

Horváth Sándor – 1956 hatása Sztálinváros társadalomképére