Helyi Téma – Dunaújváros – 20111. október 12.
A kultúra temploma
Minden városnak van kulturális centruma, amely természetesen a színház, a művelődési ház vagy akár egy multikulturális mozicentrum. Arra is van példa szép számmal, hogy jobb híján egy sportcsarnok tölti be ezt a szerepet. De legjobb tudomásom szerint az ritka, amit a dunaújvárosi Evangélikus templom ad a városnak.
Tizennyolcévvel ezelőtt, 1993. december 4-én kezdték építeni. Három évvel később, 1996-ban, pünkösd napján nyitotta meg kapuit a hívők és a város lakói előtt. Az építés évei alatt számtalanszor mentem el a szemünk láttára formálódó épület előtt. Nem volt körbekerítve, talán éppen azért, hogy mindenki láthassa, miként magasodik a harangtorony az ég felé. Emlékszem, sokáig nem tudtam megfejteni, hogy mir eis emlékeztet az épület formája. Magamban egyszerűen csak úgy neveztem el: Don Quijote temploma. Sokáig szó szerint csak kerülgettem a templomot, mondván, ok nélkül minek menjek be. Egy koncert aztán megtörte a jeget.
Átléptem a hatalmas ajtó küszöbét, és meglepődtem, mert egy nemesen egyszerű belső tér fogadott. Egyedül csak a szokásos padsor emlékeztetett egy templom belsejére. Egész koncert alatt felfelé néztem, gyönyörködtem a fa tetőszerkezetben, amiről megtudtam, hogy valójában Noé bárkáját szimbolizálja. A koncertből csak arra emlékszem, hogy kristálytisztán szólt, gyönyörűen énekelt az énekkar. Azóta már nagyon sok előadáson vettem részt nézőként és előadóként is, amit a Bartók Kamaraszínház és Stermeczki András, a templom lelkésze szervezett. Egyik pillanatról a másikra a város hivatalos koncertterme lett Isten háza. A művészek szíves jönnek vissza, mert a város közönsége messze híres a zene iránti fogékonyságáról, műértéséről. A koncertek mellett többször kapott helyet már kézműves mesterségeket bemutató rendezvény, kiállítás, csillagászati előadás és díjátadó ünnepség is. Évek óta itt vehetik át a Pro Cultura Intercisae elismeréseket a város kulturális életét gazdagító személyek. Minden évben itt rendezik meg a pedagógusok jótékonysági koncertjét, amelynek bevételével a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályát támogatják. A kicsiknek a lelkész és családja, a hitközösség csapatával karöltve, minden évben lámpás felvonulást szervez. Ebben a templomban a gyerekek a legfontosabbak. Számomra ezek a rendezvények a bizonyítékai annak, hogy egy templomi közösséghez tartozni többet jelent, mint vasárnaponként istentiszteletre járni. A mai világban mindenkinek szüksége van egy kis lelki támaszra, de az, amivel ez a hely az ide betérő átutazókat, közösségi tagokat, egyáltalán a város lakóit várja, több annál, amit az egyházról általában gondolunk. Ez az, amit én a saját értelmezésemben isteni gondviselésnek nevezek.
Gulácsi Zoltán
Evangélikus templom I. – az építkezés
Evangélikus templom II. – Tetten ért csodák
Evangélikus templom III. – Megoldás a szükségletekre
Evangélikus templom IV. – 25 év
