Népszabadság – 1997. szeptember 3.

Megoldás a szükségletekre

Nagy Tamás dunaújvárosi evangélikus temploma

Vajon mit szólna Weiner Tibor, Sztálinváros egykori megálmo­dója azokhoz a változásokhoz, amelyek a mai Dunaújvárosban egyre-másra történnek? Mit mondana, ha látná, hogy az öt­venes évek szocialista városai – Várpalota, Kazincbarcika, Ta­tabánya stb. – között is a leg­szocialistább öntudatos lakossága a kereszténység rituális térfoglalásával igyekszik ottho­nossá tenni eddigi lakhelyét. Bank és üzletház természetesen emelkedett már a belvárosban. A pénz palotái mellett azonban sorozatosan épülnek a különbö­ző egyházak templomai is. Az egykoron messzi tájakról idecsődített különféle múltú, kul­túrájú és felekezetű emberek mostanra megöregedtek. Már nem mennek tovább. Gyerme­keik, olykor unokáik is a város szülöttei. Dunaújvárosivá vál­tak mind. Itt akarják, itt kell megteremteniük azokat a szakrális épületeket, amelyektől va­laha fiatalon, akár az ország túlsó szegletében szakadtak el. Most pedig – túl a három mű­szakos évtizedeken – életük utolsó szakaszában ismét vágy­ni kezdenek egy helyre, ahol lel­kük otthonra lel.

Szigorú formanyelv
Még a nyolcvanas évek elején odakünn a dunapentelei város­részben épült föl Szabó István református temploma, majd a rendszerváltás után közadako­zásból láttak hozzá a katolikus templom felépítéséhez. A helyi hívek titkos becsvágya az volt, hogy Dunaújváros temploma nagyobb legyen a székesfehér­vári bazilikánál. Ám a pénzük elfogyott, az építkezés leállt. Most egy hatalmas – építészeti, esztétikai értelemben nem túl biztató – torzó magasodik a vá­ros bejáratánál. A nyers falak­ban pedig megkötött kettőszáz­millió forint.
Nem messze innen, a városba befutó útnak háttal, egy domb­tetőre ült rá az evangélikus egyház új temploma, amely pünkösd előtt egy évvel nyitot­ta meg kapuit a nem túlságosan nagy létszámú felekezet számá­ra. A program lényegesen mér­téktartóbb volt, mint a félben maradt épület esetében. Itt egy átlagos luxuslakóház áráért, a külföldi (elsősorban német evangélikus) közadakozásban összegyűlt hatvanmillió forin­tért kellett Istennek méltó há­zat emelni. Megbízást a terve­zésre Nagy Tamás kapott, aki már több munkájával bizonyí­tott az evangélikus egyház előtt. Négy évvel ezelőtt Buda­pesten, a XV. kerületi Régi Fóti út temploma mellé tervezett parókiát. A Sopronnémetiben magában álló toronyhoz pedig harmadik esztendeje építik az ő tervei nyomán a templom új hajóját.
Nagy Tamás nem csupán egy építész a sok közül, aki történe­tesen templomot tervez. Sőt ez az épülete sem csupán egy a manapság gyakori új hazai építmények között. Nagy a ma­ga csendes módján az itthoni kortárs építészet leginkább át­gondolt és leginkább magabiz­tos ízlésre alapozott építészetét képviseli. Nem modern és nem retró építész. Sem a história, sem a formákban deklarálható jövő nem foglalkoztatja. Egy­szerűen megoldást keres az adott szükségletekre. Itt a néhai szocialista város múlttalan vi­dékén pedig e hozzáállásnak különös érvénye van.


Erős gesztusok, erőteljes formák – Hetényi Zoltán felvétele

Munkáit higgadtság, józan­ság és mértéktartás jellemzi. Mi több, e tulajdonságokon túl (szombathelyi bevásárlóköz­pontja kivételével) architektúrájában mindig képes valami különös erőt életre kelteni. Az építészeti szekértáborok törvé­nye szerint Nagy a hazai orga­nikusok köréhez kellene tartoz­zék, hiszen mesterének Makovecz Imrét tekinti, noha az ő építészeti kánonjából azonban jószerével semmit nem tett ma­gáévá. Amit méltón fejez ki az az intellektuális és érzelmi kü­lönbség, amely a mester siófoki és Nagy Tamás dunaújvárosi lutheránus temploma között fe­szül. Amíg Makovecz siófoki evangélikus temploma, a szin­tén általa tervezett paksi kato­likus Isten háza egyik korábbi verziója: pogány ősi kultusz­hely, totemoszlop és égig érő életfa-világtengely keveréke, a dunaújvárosi templom “csak” templom.

Nagy Tamás téglaépítészetet gyakorolt, s ebben olyasféle ön­törvényű és zárt metodikát, mű­faji szabályok sorát hordozza, mint festészetben a temperafes­tés, zenében a szonáta, versben a szonett komponálása. Lehet lakóépület (Bp. V., Semmelweis u. vagy I., Logodi u.), biztosítói irodaház (Szombathely) vagy könyvtár (Dombegyháza Ekler Dezsővel közösen), Nagy Tamás mindig ugyanezen a szigorú formanyelven szólal meg. Téglával épít, a legnemesebb építőanyaggaé, amelyben föld és tűz találkozik, s amelynek egymás­ra illesztett apró elemeiben az ember teremtő igyekezete teste­sül meg.


Evangélikus templom 2020 márciusában

A tégla vöröse
Századunk architektúrájá­ban a tégla, a megnemesedett anyag, jelentős pályát futott be. Sőt igazából ez a század tuda­tosította igazán, hogy a látható falszerkezet, a tégla mélyvörö­se költői többlettartalmakat képes adni az épületeknek. A húszas évek német expresszio­nista épitészete, majd a skandináv országok klasszicizáló ten­denciái (melyeknek oly jelentős hatásuk volt a mi tervezői kul­túránkra) és a holland téglaépí­tészet legkiválóbb példái kép­viselik ezt az irányzatot. Ezek­kel párhuzamosan pedig ná­lunk is megjelentek a téglaépítészek: a szegedi Dóm teret (1929-30) tervező Rerrich Béla, a debreceni temető épületeit megformáló (1931) Borsos Jó­zsef, a pesti Madách tér kapu­íves téglaházát (1938) tervező Walder Gyula, de mindenek­előtt a Vas utcai iskola (1909-10) és a Radnóti Gimná­zium (1914) ihletett alkotója, Lajta Béla. Ez az a hagyomány tehát, amely megszabta a mai téglaépítészet, s azon belül an­nak legkiválóbb hazai képvise­lője, Nagy Tamás tevékenysé­gét. Az ő esetében pedig szeren­csénk van. Fantáziája, az anyagban rejlő poétikus lehető­ségek kiélése szempontjából nélkülözhetetlen érzékenysége, alapossága és részletező tulaj­donsága semmivel sem marad alatta nagy elődeinek. Mert nemcsak az számit nehézség­nek itt, hogy a terven egyen­ként minden tégla elhelyezke­dését jelölni kell, vagy hogy miként lehet változatossá tenni egy monotóniára hajlamos tég­lafelületet. Nehézség a részle­tek és tömegek viszonya közöt­ti arány kiegyensúlyozása, va­lamint az a körülmény, hogy itt nincs mód utólag a vakolat fe­dése alá rejteni a végiggondolatlanság következményeit.

Itt minden egyszerű
Nagy Tamás dunaújvárosi temploma erős gesztusokból, erőteljes formákból gyúrt épü­let. Egyetlen ovális alaprajzba szerveződött, bazilikális rend­szerű, háromhajós templom a hozzá szorított torony, illetve a bejárat előtt kialakított térség­gel. Ezen az udvaron a paplak és a parókia foglal helyet. Az alaprajzi forma a végtelent és az életet szimbolizáló tojás alakját köveit. Réz- és faelemek egészítik ki helyenként a bur­kolat tégláját. Mindegyik anyag a vörös szín egy-egy árnyalatát képviseli. A különféle minősé­gek (hideg hajlékony fém, puha meleg fa, kemény rigid tégla) e színharmóniában találnak kö­zösségre. Lutheránus templom lévén, itt minden egyszerű. A terek tiszták, díszítetlenek, pontosabban csak az építészeti elemek rezdülései tekinthetők díszítésnek itt. Ezek is visszafo­gottan, a használhatóság éssze­rűsége szerint. Bár Nagy építészetét organikusnak mondják, innen mégis hiányoznak a be­tonívek alá szorított ágasfák áloszlopai. Ami szerkezeti elem látható, az nemcsak nemes és arányos, de funkcióval is ren­delkezik.


Istentisztelet 2020. május 24-én

A dunaújvárosi lutheránus templom építésze a formákban lelte meg a feladat ünnepélyes­ségéhez szükséges monumenta­litást, nem pedig az épület méretében. Érdeme, hogy olyan léptéket, arányrendszert alakí­tott ki, amely otthonosan visel­kedik ezen a tájon. Mifelénk, ahol a közéleti szereptévesztés afféle kulturális karakterjegy, s ahol az építészetet is rendsze­rint az elvétett arányok vizuális kakofóniája jellemzi, különösen fontos, ha valaki észnél van. A ricsajban képes rá, hogy egyet­len, tiszta és őszinte mondatot mondjon.

Bojár Iván András

Evangélikus templom 2020 – képek


Evangélikus templom I.


Evangélikus templom II. – Tetten ért csodák

Dunaujvaros