Dunaújvárosi Hírlap – 1984. március 9.

Nők a nőnapról (nőnap után)

Elmúlt, túl vagyunk rajta. Megünnepeltük idén is március 8-át, a nemzetközi nőnapot. Nem provokatív szándékkal kértünk meg asszonyokat, mondják el, milyennek tartják az őket köszöntő ünnepségeket.

Mosolyogni szoktam

– A nőnapról? – kerekedik el Sz. Jánosné szeme.
– Hát kaptam a munkahelyemen virágot – emeli meg szatyrát. – Szokott hozni a férjem is egy csokor hóvirágot és a vejem is, de ettől ez még nem igazi ünnep. Ugyanúgy főzök, takarítok otthon, mint a többi hétköznapon. Csak a piacon szoktam mosolyogni, ahogy a virágüzleteknél ott áll sorba az a sok férfi. Nézze majd meg milyen gyámoltalanok! Szégyenük, hogy ők sem mernek hazamenni virág nélkül. Később átsorolnak a sörkiméréshez és elvannak, mint máskor, csak a szál szegfű kóhadozik a kezünkben. A nevem nehogy megjelenjen ám az újságban, vagy ha igen, akkor csak azt írja, hogy örülök a virágoknak. (Teljes név a szerkesztőségben.)

– tr –

Fölösleges, formális

Sztojka Lajosné, a Dunai Vasmű pártbizottságának nőfelelőse: – Nem ülök jó érzéssel a nőnapi ünnepségeken. Meg kell tartani, de mindannyian érezzük, hogy ez így fölösleges, formális. Az egyenjogúság, az egyenlő munkáért egyenlő bért harcában az elmúlt években óriásit léptünk előre, nálunk már túlhaladott ilyen tartalommal megtölteni a nőnapi ünnepségeket. Csak hogy nem találtunk ki jobb, korszerűbb tartalmat, ezért negédeskedéssel, jópofasággal, olykor a férfi-nő kapcsolatról szóló otromba tréfákkal oldjuk a feszélyezett, unalmas ünnepséget. Szerintem az lenne jó, ha a nőnap apropóján alkalmat találnánk, mi nők és férfiak, hogy békülékeny hangon arról beszéljünk, mit tisztelünk egymásban, ha tolerálnánk a másságot a másikban, ha a férfi- és nőtársadalom új jelenségeiről beszélnénk. Alkalomnak kellene éreznünk a nőnapot, lehetőségnek, hogy egymásra nézzünk.

– jk –

Gyalogos forgalom a Dózsa György úton /1984
fotó: MTI/Arany Gábor

Magad, hölgyem!

Másfél héttel ezelőtt láttam a nőnapi előkészületeket. Városunk egyik kisüzemének irodájában már az asztalon sorakoztak a meglepetések. Alkalomhoz illően: Asszonyok, lányok évkönyve ’84, mellette pedig színes nyomású üdvözlő kártyák. S hogy a szemnek is tetszőbb legyen az ajándék, szépen becsomagolták csillogó, fényes fóliába.
Tetszett az ötlet, és magamban már örültem is, milyen kedves meglepetés lesz majd ez az ott dolgozó nőknek. Csak egy valamit furcsállottam. Az ajándékot nők csomagolták.

– hzg –

Akár a portások is

– A nőnapot mindig ellentétes érzésekkel élem át. – Vallja Kovalics Györgyné (Dunai Vasmű). – A köszöntők, maga az ünnep elvesztette meghittségét, melegségét, formálissá vált. Besorolták, besoroltuk a kötelező programok közé, s kész. Szerintem akár a portások is átadhatnák azt az ajándékot, amelyet ezen a napon a nők kapnak. S ahogy kapják!… Ha jól tudom, a Szovjetunióban ezen a napon a nőknem dolgoznak, csak a férfiak.
Ugyanakkor visszatérő gondolatom az is, hogy ha emancipáltak vagyunk mi nők, akkor minek, miért van szükség a megkülönböztetésre? Talán emlékeztetőül?Mindenesetre nekem elég, ha fiaim “Anya te is nő vagy!” felkiáltással megajándékoznak egy-egy csokor hóvirággal.

S. M.

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.