Dunaújvárosi Hírlap – 1969. december 9.
Tagadhatatlan, hogy a technikus megjelölésnek még mindig van egy halvány hiánypótló értelmezése is. A technikus ugyanis az ötvenes években nem speciális gyakorlati szakembert jelölt, hanem univerzálisan alkalmazható, hiánypótló gyakorlati középkádert.
Ezek a középkáderek jól megfeleltek a követelményeknek és elvárásoknak, ezt másfél évtized alatt munkájukkal bizonyították. Hogy ma már teljesen kiszorította a képzésben a szaktechnikus, a felsőfokú technikus? Magasabbak a követelmények, a specializálódás rohamos – a középfokú technikus mégsem nélkülözhető. Jelentős, ha nem is meghatározó része az új műszaki generációnak, az operatív irányítás egyszerűbb és mégis sokrétű feladata hárul rá.
Öt technikust mutatunk be, mindegyik a város neveltje. Itt tanult, itt lett belőlük szakember, felnőtt.
Dunai Vasmű /1968
fotó: Fortepan/Kriss Géza
POTYÓ
Ki nem ismeri ezt a bohókás becenevet a vasműben? Potyó a gyár fiataljai körében komolyra-tréfára hangadót jelent. És pár hónap óta a termelési főmérnökség egyik osztályvezetőjét.
– Majdnem minden gyárrészlegnél dolgoztam. Laboránsként kezdtem a kokszolóban 1958-ban – mondja Molnár Ágoston. – Aztán az acélmű meo következett. A hengerműhöz 1960-ban meg csoportvezetőnek kerültem, két év múlva a termelési osztályon lettem előadó.
1962 a továbbtanulás szempontjából is jelentős: beiratkozott a felsőfokú technikumba. Közben központi diszpécser, profilgyártási előadó, majd csoportvezető.
– Úgy érzem, véglegesen a kohászati másodterméknél horgonyoztam le. Ez a vasmű legfiatalabb terméke, gyártása nagy fejlődés előtt áll és számomra mindennél érdekesebb. A sok munkahely hasznomra volt, sokat tapasztaltam. Mi, technikusok nagy perspektívával kezdtük, s aki akkor megállta a helyét, az vitte is valamire szakmailag, egyénileg. Ahhoz, hogy ne járjon el a technikusok fölött az idő, állandó szakmai továbbképzés, specializálódás kell.
JASZI
Ez az iskolai becenév is rögződött. Jászai József, a nagyolvasztó gyáregység technológusa kezdettől hű maradt az érctömörítőhöz. 1956-ban szalagkezelő és egy év alatt végigjárta a “paprikamalom” minden munkafázisát, beosztását. Aztán művezető lett, tíz évig váltóműszakba járt és felelt a műszak termeléséért, minden emberért.
– Saját tapasztalatainkból, kudarcainkból kellett megtanulnunk a vezetést. Az egyik legkényesebb beosztás a művezetői – vélekedik a technológus. – Adottság és társak kellenek hozzá. A követelményeket és érdekeket kellett állandóan egyeztetni, de úgy, hogy a döntés mindenkinek megfelelő legyen.
Technológusként is az érctömörítő termelése a feladata. Ezen a poszton nemcsak az üzem, hanem a kohó, sőt az acélmű érdekeit is egyeztetnie kell – mindenki megelégedésére.
– Igényesebb feladat, de nekem a közvetlen irányítás lehetősége hiányzik belőle. Nincs három műszak, viszont havonta párszáz forintot vesztettem. Ez az egyenlege számomra: mégsem csinálnám vissza a cserét.
Jászai József 13 év alatt a tömörítő specialistája lett, gyakorlati és műszaki tapasztalatai beértek a magasabb szintű hasznosításra.
ÁRPI
Rangos munkásnév, apja után legendás név, s talán a megkülönböztetésért maradt 13 év után is per Loy Árpi az érctömörítő művezetője.
– Miért maradtam végig egy helyen? Ragaszkodnak hozzánk és megvolt a fejlődési lehetőség. Évekig jártunk a mérnök-technikus továbbképzésre és utólag el kell ismerni, nagyon kellettek ezek az előadások. Hogy a szabadságolásnál, a védőkesztyű problémáknál tovább lássunk. A felelősség nagy, szép dolog és mellé a cselekvés, a végrehajtás módjának megválasztását is ránk bízták. Lehet, hogy az erkölcsi-anyagi megbecsülés nem áll mindig arányban a munkával, de kárpótolt a közvetlen viszony az emberekkel, az együttműködés. A gyáregység mostani vezetői velünk kezdték, vagy éppen tőlük tanultuk a szakmát. Ismerik a körülményeket, a lehetőségeket. Műszak végén kiköpjük a port, de máshová nem megyünk dolgozni.
SZERGEJ
Keresztnevét csak kevesen tudják. Szentirmay József ismerősöknek és ismeretleneknek Szergej. 1956 óta egyhuzamban a kohónál dolgozik. A hatodik olvasztárságnál, azaz a lapátolásnál kezdte, aztán a melléküzemek: a bunkersor, az öntőgép, a habosító következett. Elegymester, majd a 2-es kohó főgázkezelője, a kohójárat irányítója.
– Nem panaszkodhatok az elismerésre, a fizetésre, de úgy érzem, kezd a kohó háttérbe szorulni. A gyárban akkor vesznek tudomást róla, hogy ha valami baj van. Most éppen az utánpótlással van baj, a régiek tisztább, kényelmesebb munkahelyre vándorolnak, vagy nyugdíjba mennek és nincs helyettük senki. Nincs már csábítóan magasabb bér a kohónál, s amikor tényleg ezzel kell csábítani az embereket, akkor a törzsgárda rovására teszik. Félig-meddig érthető is.
Nem panaszkodásnak szánja ezt a monológot Szentirmay József, ragaszkodása is tanúsítja. Amikor kezdő technikusként a kohóhoz került, alig konyított a nyersvasgyártáshoz, felnézett a régiekre. Azóta neki kellett kivívni ezt az elismerést, nemcsak a gyakorlatot, a munkafogásokat kellett megtanulnia, hanem az elméletet, az új és újabb technológiákat is.
– Ismét átépítés előtt vagyunk, három hónapig egy kohón múlik az acélmű ellátása. Nehéz időszak ez, a nagyjavításban úgy kell részt vennünk, hogy magunknak csináljuk meg a kohót. Ez az igazi ösztönző.
STILU
Domokos Tibor első munkahelye 1955-ben a meo volt, előbb ismerte meg a kívánalmakat, mint a munkafolyamatokat. Ez a helyzet kétszeresen gyors tanulásra késztette, második munkahelye a hengermű lett, talán az utolsó is.
– Harmadik emberként kerültem a meleghengermű állományába. Egy hónapig tanultunk Nowa Hután, aztán a hengerállványhoz állítottak minket. Az iskolában szerencsére technológusként végeztem, hamar belerázódtam.
A hengerészek fele technikus, az oklevél tehát egymagában nem biztosít gyors előmenetelt. Domokos Tibor megfogta a munka végét. Gyerekfejjel került a hengerműbe, most a legrégibb embernek számít a soron. Előhengerész, gyakran helyettesíti a művezetőt. “Stilu, hogy is van ez?” És társai mindig számíthatnak Stilu segítségére, tanácsára.
– Nem volt könnyű eljutni idáig, a hengerlés csak szemre kényelmes munka. A fordulatcsoportok beállítása, a terhelés elosztása nagy tapasztalatot, szakértelmet kíván. A hibákból tanultunk a legtöbbet. Nem mondom, hogy a mérnökök helyett dolgoztunk, de tény, hogy mi hengerészek, egymás között sok újat hoztunk a technológiában. A hullámosodás megszüntetését, a hengerlés gyorsítását. Ez hasznos az üzemnek és nekünk is: darabbérben dolgozunk.
Begyakorlottság, összhang kell a jó hengerléshez, meg nyugodt, céltudatos munka. Domokos Tibor műszakja novemberben 20 ezer tonna lemezt hengerelt.
– Eddigi legmagasabb csúcseredmény, de azt hiszem, nem sokáig áll fönn. Csak az a kérdés, mi döntjük meg, vagy egy másik, műszak?
Zsiday Csaba
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
