Scharbert-sziget

Várostörténeti kalandozások címmel indított új sorozatban múltunk még fellelhető, megtalálható nyomait fedezhetjük fel. Első részben az egykoron szebb napokat megélt Scharbert-szigetetről lesz szó.

Már a név zavaró lehet, bevallom magam is inkább Schalbert-nek ismertem meg, hiszen nagyon sok cikk így említette ezt az egykori szigetet, ami az elmúlt időszakban, a folyamatosan változó folyópart, illetve a későbbi folyamszabályozásnak köszönhetően elvesztette valódi sziget jellegét. Igazából nem is kell messze menni, ilyen téren hasonló sorsra jutott, mint a pentelei Szalki-sziget.

Közép-Duna szabályozása

De vissza a nevére. Az apostagi sziget, a fővárosból ideköltöző Scharbert-családról kapta a nevét, akik 1919-ben vásárolták meg a sziget déli részét birtoknak, ahol mezőgazdasági munkákat végeztek. Az ötvenes évek államosítása után a sziget Sztálinvároshoz került, miután Kisapostag lemondott a szigetről. Kár volt.
A Vasmű, illetve a további ipari melléktermékekkel feltöltött mellékág borzasztóan elcsúfította, és szennyező anyagokkal tönkretette a környéket, és mind a mai napig nem tehermentesítették a területet. Akik még emlékeznek rá, a 2007-ben átadott Pentele híd mellett még egy hatalmas szemétlerakó is segítette a pusztító folyamatot. A Dunai Szigetek blog nem hiába adhatta a szigetről szóló cikkének a következő címet, ahol további érdekességeket olvashatunk a sziget történetéről:

Aligha van más dunai sziget, amellyel így elbántak

A kilencvenes években ugyan mentesítették a területet az ipari szennyezéstől, de ez már egy visszafordíthatatlan folyamat.

A Hírlap – 1990. november 20.

Bár a természet folyamatosan visszaveszi ami az övé, a terület most sem sokkal szebb.

Az egykori szigetvilág északi csücske és az iparterület déli része Dunavecséről

De kanyarodjunk még vissza a múltba.

A sziget Dunavecséhez tartozott, és míg a déli része a Scharbert család birtokát képezte, az északi csücsökben a Budapesti Református Keresztény Ifjak Egyesülete cserkésztáborokat szervezett, ahol még gróf Teleki Pál is megfordult.

A Magyar Cserkész 1922. decemberi lapszáma így számol be a nyári cserkésztáborról:

A dunavecsei cserkésztábor

Az elmúlt nyár külföldön lefolyt cserkészeseményei annyira lekötötték a figyelmet, hogy sokan talán észre sem vették, ami ezalatt itthon történt. Toldi György és Miklós találkozásáról csak akkor szoktunk tudomást venni, ha városi és falusi testvér találkozása meg nem értő összecsapással végződik s nem vesszük észre, ha csöndben testvéri szeretettel nyújtanak egymásnak kezet. Pedig, hogy ebből a kézfogásból nagy dolgok születhetnek, azt épen a dunavecsei tábor példája bizonyítja.
A BRKIE vezetősége már a múlt nyáron rendezett próbatáborozáson arra a meggyőződésre jutott, hogy a vidéki cserkészet kifejlesztésére egyedüli út a személyes érintkezés és a közvetlen kiképzés. Akkori tapasztalatai alapján elhatározta, hogy a szétszórt és a kezdet-kezdetén álló vidéki csapatok támogatására használja fel ezt a tábort, de alkalmat ad a már régebben működő vidéki csapatok cserkészeinek is az egymással és a pestiekkel való megismerkedésre. Hogy erre az alkalomra szükség volt, bizonyítja az a 250 cserkész, aki a vecsei táborba eljött. Debrecenből négy csapat küldött cserkészeket, jöttek Püspökladányból, Berettyóújfaluból, Hódmezővásárhelyről, Karcagról, Kecskemétről, Kabáról, Sárospatakról. Ott voltak a budapesti Bethlen Gábor és Levente, s az erzsébetfalvai Turul csapat cserkészei és természetesen az egész dunavecsei csoport. Sőt a táborozás vége felé váratlanul még 22 német cserkész is érkezett.
A közvetlen megismerkedést és érintkezést elősegítette az a körülmény, hogy a különböző helyekről és csapatoktól való cserkészek a BRKIE cserkészei között leltek elhelyezést s az ö révükön könnyűszerrel érhették el a táborozás másik célját: a tanulást.
Csakis ilyen megértő, testvéri lélekkel lehetett elérni azt a harmadik célt, amelynek sikeres elérése ma már a kulturtörténet lapjain is helyet biztosít a magyar cserkészmozgalomnak. A “Magyar Cserkész”
hasábjain került először a nyilvánosság elé a cserkész-ásatások gondolata. Zsinka Ferenc dr. és Oroszlán Zoltán dr. voltak ennek a gondolatnak fő képviselői és cserkészeink beigazolták a beléjük vetett hit alapos voltát.

Ásatás Dunapentelén

A Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából végezték az ásatásokat a tábortól mintegy két órányira fekvő Dunapentele mellett, az egykori Intercisa római telep temetőjében. Naponként más-más raj végezte a munkát minden fáradságot meghaladó lelkesedéssel. Csodálatos volt, hogy néha egészen kis fiúk is hogy keresték az alkalmat, hogy ebben a munkában minél többször résztvehessenek s utána lelkesedéssel számolhassanak be a munka eredményeiről. A dunapentelei leletek tudományos jelentőségéről egyébként október 28-án számolt be Oroszlán dr. a Történelmi Társulat ülésén.

Sírbontás Dunapentelén

Reméljük, hogy a dunavecsei táborozás eredményei a magyar cserkészmozgalom fejlődésében teljes  mértékben érezhetők lesznek és igazolják azt a fáradhatatlan munkásságot, melyet a július 5-től 31-ig tartó táborozás szervezője és parancsnoka, Molnár László kifejtett.

_________________

Az első két tábort követően 1935-36-ban állandó tábort létesített az egyház. Az új, állandó tábor tizenkét darab nyolc személyes faházból állt, mindegyik adakozásból épült, homlokzatukon a címer az adakozót jelölte: az Akadémia, a fővárosi és a svájci KIE szerepelt a donátorok között.

Dunavecse Képtár – KIE táborok

Évekkel később úttörő-, KISZ-rendezvényeknek adott otthon a tábor.
További érdekesség, hogy a szigetek, azaz már az egybenőtt sziget, 1937-ben per tárgyát is képezte, melyről röviden, az Amerikai Magyar Népszava tárgyév október 20-án így számolt be:

Dunapentele község harca a növekedő szigeti vételárért

Három akeros volt mikor eladták, de megnőtt tizenkilenc akerre.
Furcsa per foglalkoztatja most a magyar bíróságot. Dunapentele község lakossága indította meg a pert Dunavecse község lakosai ellen.
A per előzményei ötven évre nyúlnak vissza. Félszázadja annak, hogy Dunapentele eladta Dunavecse egyházközségnek azt a kis szigetet, mely a Duna folyóban Dunapentele közelében volt és telekkönyvileg a községtulajdonát képezte.
A dunavecsei egyházközség meg is vette és annak rendje és módja szerint kifizette a mintegy három holdas területet.
De a megvásárolt sziget az évek során egyre nagyobbodott, éppen ellenkezőleg, mint a többi kisebbszerű szigetek, melyekről állandóan hordta el a földterületet a Duna vize.
Most az eladott sziget nem három, hanem tizenkilenc hold és Dunapentele községi tanácsa valahogy úgy érzi, hogy a tizenhat holdas földnövekedés árát a Dunavecsei Egyházközségnek kellene megfizetni, mert ők csak három holdért kaptak pénzt.
Az érdekes perben még nem történt döntés, de a régi magyar törvények szerint a “hordmány” azé, aki kapta, vagyis, ha egy eladott föld megnagyobbodik természetadta úton, a szaporodás a földtulajdonosé. Ha ezt a törvényt alkalmazzák a Dunapentele-Dunavecsei nagy perben, akkor a felpereseknek alighanem vesztett ügyük van.

Kié a névtelen sziget Dunapentele és Dunavecse között?

_________________

 

És maradt is minden a régiben, míg újra a városé nem lett. A már fent említett államosítás után a terület Sztálinváros éléskamrája lett, erről a helyi újságban is olvashattak 1959. augusztus 20-án.

Sztálinváros éléskamrája

Látogatás a Scharbert-szigeten

A hatalmas erejű motorcsónak szeli a habokat, lassan elmarad a kisapostagi part és mind közelebb jön a vadregényes Scharbert-sziget. A Duna fölött rikoltozó sirályok csapongnak, a nagyágban méltósággal dohog végig egy vontató, az üres uszályraj engedelmesen követi.
– Itt valamikor hajójavító műhely volt – magyarázza vezetőm, amikor bekanyarodunk a szigetbe mélyen benyúló kotrásba. Leállítja a motort, csónakunk a parthoz ütődik. Megérkeztünk a Városgazdálkodási Vállalat kertészetébe. Első utam Muka József üzemvezetőhöz vezet.
– Ez a sziget Sztálinváros éléskamrája. Főleg gyümölcstermeléssel foglalkozunk – mondja. – A barack már leérett, nyakunkon az almaszüret. Négyszáz-négyszázötven mázsára számítunk. Ezenkívül körülbelül 90 hektoliter cefrénk lesz, káposztából háromszáz mázsa, hagymát 900 négyszögölön vetettünk. Ezen kívül rengeteg vegyes zöldség egészíti ki a kertészet állományát.
A sziget 220 katasztrálís hold területű, ebből 46 hold a kertészeté, aztán öt egyéni gazdálkodó osztozik hatvan holdon, a többit a vállalat erdészete kezeli. Muka elvtárs 18 fővel dolgozik, ennek fele idénymunkás.
– Biztosítva látja-e a város zöldáruval való ellátását?
– A város igényeinek jelentős részét mi elégítjük ki és a környékbeli tsz-ek.
– Milyen további terve van a Tanácsnak a szigettel?
– Üdülőteleppé akarják kiépíteni. Vasárnap nyitották meg a kiszesek sátortáborát a felső végen.
– Hány személyes ez a tábor?
– Három húszszemélyes és tizenhat egyszemélyes sátort vertek.
– Csak ideiglenes jellegű táborok lesznek?
– Nem. A vállalatnak két tizenkét helyiséges épülete van, melyet csak renoválni kell, főleg belülről. A gyümölcs raktár egy részét csónakházzá akarják átalakítani.
– Hogyan halad a munka?
Tavasszal felmérték az épületeket, felvették az anyagszükségletet, de azóta lelassult a munka. Ebben nagy szerepe volt a kedvezőtlen időjárásnak, az esőzéseknek.
– Társadalmi munkában épülne az üdülőtelep?
– Igen. Az építőanyagot és a műszaki segítséget a város biztosítja.
– Milyen méretű lesz ez az üdülőtelep?
– Főleg a hétvégi pihenést fogja szolgálni, perspektíváját a város fejlődése fogja meghatározni.
Ideális üdülőtelep lesz! A sziget másik partja természetes strand, és a romantikus környezet sok ember tetszését fogja megnyerni. A halász, termelőszövetkezetnek itt van a tanyája, melyet nem nehéz hangulatos halászcsárdává alakítani.
– Hogyan élnek itt a szigeten? – kérdem az üzemvezetőt.
– Mint Robinson. Egész évben kétszer voltam városban. A gyerekeket nem lehet egyedül hagyni.
– Mivel tölti a szabadidejét?
– Van egy kultúrszobánk, ping-pong asztallal, telepes rádióm pedig szobámba hozza a nagyvilágot. Ha még ez sem elég, hát ott van a horgászás!
Felberreg a motor, a hajtócsavar mély barázdákat húz a csillogó vízbe. Eltávolodik a vadregényes part, csak Muka elvtárs kutyája úszik utánunk egy darabig.
Most még kiaknázatlan lehetőségekkel teli Robinson-sziget, reméljük azonban, hogy jövő ilyenkorra már vidám kacagástól visszhangzó, kellemes üdülőtelep lesz.

Z.

_________________

Nem lett. Helyette jött a zagy, a pernye, és mindenféle ipari mocsok, ezzel együtt a pusztulás. És hogy néz ki az egykori Scharbert-kúria és a dereglyejavító napjainkban? Így:

További képek:

Talpalatnyi Dunaújváros – Scharbert-kúria és dereglyejavító