50 éves a mozi


Dózsa Mozicentrum – fotó: Dunaújváros története


Dunaújvárosi Hírlap – 2001. december 28.

Mozi(nk) a maga távlatával

Ma már csak agyrém, hogy Sztálin pajtás szünnapjára akarták átadni

Dunaújváros (P. I.) – Emlé­keztető kiállítás, aprócska kamaratárlat jelzi a Dózsa Mozicentrum előterében a születésnapot. Azt a kerek ötvenet, amit az egykor mo­zipalotának hívott intézmény (és funkciói) megéltek már. Minden, ami volt – ma már történelem. És persze vas­kos valóság.


A mozi jelenlegi csapata balról jobbra: Sólyom István, Gulácsi Zoltán, Halászné Suska Mária, Kleinhaus László és Úr Ferencné

“Tudjuk, hogy az a szellemi táplálék – amit a mozipalota ad majd nekünk – még fokozottabb erőt jelent Sztálinváros épí­tőinek. Felajánlásunk fegyver a mi kezünkben. Nekünk béke kell, számunkra ezt jelenti Sztálin, ezt jelenti Sztálinváros.” – olvas­hatjuk a Sztálinváros Építője cí­mű lap hasábjain 1951 novem­berében.
S hogy teljes legyen a kép, il­lesszük a történtekhez, hogy mozink épületének átadását Sztálin pajtás születésnapjára, december 21-re tervezték a pártot és népet képviselők, s ha történetesen valóban a felaján­lások fegyverével tört volna be a kultúra Sztálinba, akkor most több hősi halottunk lenne, mint akkor előre sejthették a hős bri­gádok. Tény, s ezt szintén a ko­rabéli dokumentumokból vadásztuk elő az emlékeztető tár­latot szervezők segítségével, december 21-én már így szóltak a hírek:
“A vakolási munkában 191 százalékot ért el Stipovics Kál­mán négytagú kőműves brigád­ja. Ugyancsak hatalmas sikerrel büszkélkedhelik az Adameski Lőrinc brigád, amely három órával Stipovicsék előtt, délután öt órára teljesítette a…”
Ebből derül ki az is, hogy az előadások már huszadikán el­kezdődhettek. Az akkori pa­naszkönyv tanúságai szerint az előadások pontos kezdésének betartása, aztán a kész ülőhe­lyek felszerelése körül forogtak a kifogások. Kedvencem mégis az alábbi: “..Megszámoltuk: 126 villanylámpa égett szellőztetés közben! Vajjon a bűz nem tud sötétben kiáramlani, vil­lanyvilágítás kell neki, hogy megtalálja az utat ?”
Nos, ilyen és ehhez hason­lóan kedves kis történetekkel körülírható mai mozicentru­munk eddigi történelme, amely­ből nyilván nem maradhatnak ki a szotyolaköpködő idők, a rendőrség embereinek állandó jelenléte, s egy újabb kor, amely ugyan kisebb történelmi távlat­tal bír, mint ötven év, azért még­sem elhanyagolható. Kleinhaus László, a mozicenturm jelenlegi vezetője egészen pontosan em­lékszik, hogyan került a moziba:
– Ha jól emlékszem, egy Bud Spencer filmet adtak éppen, amikor először bejöttem 1983-ban. Tizenkilencedik éve már, egyedül jöttem be, kíséret nél­kül, hasonlóan lehangoló idő volt, mint a napokban: lepusz­tult, vizes előtér… Amikor még nem jártam ide, itt még kaszinó­zás folyt, ami engem baromira zavart… Ehhez képest két évvel később kerültem ide. Előtte Pé­csett éltem, tanultam, ahol azért más volt a viselkedéskultúra. Nevetséges, de engem a párt ra­kott ide, noha soha semmi kö­zöm nem volt hozzá, egyházi gimnáziumba jártam, tehát nem voltam semilyen…tig-tag. Az akkori párttitkár megelégelte az aktuális huzavonát, s eldöntöt­ték, javaslatra, hogy én leszek…
– Miért járunk moziba?
– Nyilván nem azért, amiért mondjuk focimeccsre. Nem sza­bad összekeverni, de egy mozi tényleg nem arra való, hogy kétpercenként ki-bejárjunk szotyizni, sörözni… Ez nekem ko­rábban is bökte a szememet, s nyilván elkövettünk mindent, hogy ezt a jövés-menést meg­szüntessük. Szép lassan elfo­gadták, noha akadt olyan is, aki fel akart akasztani a fára, a mozi elé.
– Nyilván nem pusztán néző­nevelésről volt szó?
– Nem kell itt nevelni, kérni kell őket, hogy normálisan vi­selkedjenek. Aztán jött, hogy szóltam a vállalatomnak: rossz az akusztika, rosszak a székek, a kényelem a nullán van… Két éven belül áthúzattuk a széke­ket, kényelmesebb lett, de azért nem az igazi. Az előteret is pró­báltuk otthonosabbá, mozisabbá tenni. Amit lehetett, próbál­tunk, hiszen abban az időben nem gazdálkodni kellett, hanem a műszaki igazgatóval sörözni, hogy elérjünk valamit. Később persze a cél az volt hogy az elitebb mozik közé kerüljünk, s ebben az önkormányzat is ren­geteget segített a kilencvenes évek elejétől.


Így néz ki munka közben, egy átlagos nap délelőttjén, amikor változik a műsor…

– Mi a meglátása az elmúlt húsz év alapján a városi közön­ségről?
– Rosszat nem mondhatok, mert amikor a filmkínálat adott volt – a rendszerváltás előtt – akkor azt kapták mindenütt no­ha a kelet európai blokkban azért születtek filmművészeti munkák a lengyeleknél, csehek­nél, a szovjeteknél is. Nyolcvankilenc után már a piac diktált de már észrevehető volt hogy a középiskolások más fajta filmkul­túrát képviselnek. Talán ennek következménye lett a volt Ifjú Gárda termének művészmozivá alakítása. Nem ment könnyen, de elfogadták. Észre lehetett venni, hogy a közönség meg­moccant, vevő a más fajta kultú­rára. Ahogy kezdett változni a belső, onnantól már “nem köp­tek a padlóra”. Megtanultak vi­selkedni az emberek a moziban.
Ami engem megfogott hogy visszajönnek az idősebbek. És csodálkoztak, hogy nincs beszó­lás, nincs trógerség… A fiatal­jainkat pedig az ország első tíz városának színvonalába soro­lom, s ez mindenképpen minő­ség.
– Hiányosságok?
– Igazából nem értük el, hogy aki eljön a kamarába, az másho­vá is beüljön, vagy fordítva. So­kan nem is ismerik. A gye­rekeket kell elhozni, mert alig ismerik az intézményt, a műsort.


Amikor még minden “kopasz volt” körülötte

Elfogultsággal

■pálinkás
Mert a világ olyan, ami­lyen, vallom, nekünk nem fontos (bizonyos esetekben abszolút nem) követni a megőrülési szintek eléré­sét, a mindent leutánzás és megvalósítás mikéntjét, újvilági egyenszabászatát. Nyitván rengeteg szem­pontot tudnánk felsorolni amellett, hogy legyen már, már holnap (!) multiple­xünk – de jó is káromkod­ni, dobálni ilyen szavakat -, meg hogy plüss-bársony kárpit a padlón… Dunaúj­városiként – s ez nem hős szocialista brigádjaink fegyverténye – engedtes­sék meg az elfogultság, meg az a tény, hogy van egy mozink, amely – sze­rintem – tökéletesen ellát­ja mindazon funkciókat, amivel egy filmek bemutatására berendezett intéz­mény hivatott. A sokat em­legetett veszély persze még nem áll fönn, nem üti ki a Dózsát a saját cipőjéből, mindenesetre néhány leen­dő beruházónak már most el kellene gondolkodnia egy kisebb, de hasznosabb beruházáson – megőrizve megújítani a jelenlegit(?). Miért ne?

2020.07.13. – 2020.07.19. – MOZIHÉT CIKKSOROZAT

Dunaujvaros