Nők Lapja – 1985. október 12.
DUNAÚJVÁROSBAN TÖRTÉNT VALAMI
“A FÉKON dunaújvárosi gyárában szeptembertől új munkarendet vezetnek be olyan anyáknak, akiknek kisiskolás vagy óvodás gyermekük ellátása különös gondot jelent. Napi munkaidejük reggel nyolc órától délután két óráig tart… “
Dunaújvárosi Hírlap – 1985. augusztus 30.
Mennyi minden van e hír mögött! Dolgozni vagy otthon maradni? – vitáztunk ezen lapunkban is. S a hozzánk érkező levelekből, hozzászólásokból ítélve, a téma még mindig napirenden van. Kevesen tudják életüket eltartottként elképzelni, még ha volna is miből otthon maradni. De elviselhetetlennek tartják a rohanást, a feszültséget.
A szabad víkend, a rövidebb munkahét miatt összetorlódnak a köznapi teendők. Van, aki időmérleggel bizonyítja, hogy minden percet kihasznál, mégis elégedetlen önmagával. Hiányoznak az önfeledt percek, a játék, a türelem, a nyugalom – amire felnőttnek, gyereknek egyaránt szüksége van. Mások próbálkoztak hol szabálytalanul hazavitt munkával, filléres bedolgozással, kegyelemből kapott részidős szerződéssel. “Csak két órával lenne hosszabb a nap, vagy rövidebb a munkaidő” – mondogatják, írják, mint valami refrént. Utóbbi kérés igazán nem teljesíthetetlen, mégsem mozdult sokat ez az ügy. De most Dunaújvárosban úgy látszik, történt valami.
Talán azzal fenyegetőztek, hogy leáll az üzem, otthagyják a gyárat, ha nem hallgatják meg kérésüket? Túl élénk a fantáziám. Nem volt itt semmiféle zűr, sem követelés. A gyár vezetői azonban egyszerűen megengedhetetlennek tartják, hogy az általuk kiképzett, jó szakemberek szép lassan elszivárogjanak, vagy három-hat évi távollét után, amit gyesen töltöttek, viszsza se jöjjenek.
AZ AJÁNLAT
Öveges Pálné, igazgató:
– Tizenhat éve dolgozunk exportra a Hungarotex közvetítésével. Főképp NSZK-beli cégekkel vagyunk kapcsolatban, egyik szerződésünket éppen most hosszabbították meg öt évre. Kifogástalan árut kell átadnunk; ha a szállításnál csak egy kicsit meggyűrődik a ruha, visszaküldhetik az egész tételt. A divat gyorsan változik, s mivel mindig a legújabbat kérik tőlünk, nekünk is gyorsan kell elsajátítanunk az új fogásokat, a megfelelő technológiát. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen gárdával dolgozunk. Nagyon megérezzük, ha egy kvalifikált szakember hiányzik. Ha akad is újabb helyette – nyilván nem várhatunk tőle ugyanolyan értékű, minőségű munkát, mint a régiektől.
– Ki kezdeményezte, hogy hatórás műszakot szervezzenek?
– A vezetőség.
– Csodálom. Hisz ettől általában ódzkodnak…
– Nézze, most ötszázötvenen dolgoznak nálunk, 63 százalékuk harminc éven aluli nő. Azt hiszem, ezzel mindent megmondtam. Sokan vannak gyermekgondozásin, és nyilván sokan csak ezután lesznek. Ez minden nőket foglalkoztató gyárban természetes állapot, amivel számolni kell. Nem akarjuk végleg, vagy hosszabb időre elveszíteni őket. Mert ha visszajönnének is, a két műszakot nem tudják vállalni. Így első lépésben létrehoztuk az egyműszakos üzemrészt, itt negyvenen dolgoznak, a hagyományos kezdéssel, reggel hét órától. De azoknak, akiknek iskolás gyerekük is van, ez az időbeosztás sem előnyös. Közbülső megoldást kellett tehát keresnünk.
A legújabb modellek, helyi manekeneken
Először tájékozódtak, levélben és személyesen, volna-e igény egyáltalán a hatórás munkára. Sok volt az igenlő válasz. Hirdetéseket is feladtak. Szeptember második hetében – ottjártunkkor – már húszan dolgoztak így. Bár bérüket teljesítményük határozza meg, az első időben még órabért, biztosított fizetést kapnak. (2800 forint körüli összeget.) A későbbi keresetük ügyességükön, szorgalmukon múlik. Mennyit érhetnek el? – kérdezem. A főkönyvelő úgy 3500-4000 forintról beszél, persze a legjobbaknak. A keresetek egyébként a teljes műszakban, pótlékkal együtt 3000 és 9000 forint között mozognak. Igaz, az utóbbit csak egy-két ember képes elérni.
Hirdetés a Dunaújvárosi Hírlapban /1985
Nézzük csak. Hatórás munkával 3 és fél ezer forint. Ha leszámítjuk a közlekedési, étkezési költséget, egyéb szükséges kiadásokat, marad, mondjuk, 3000 forint.
Érdemes ezért a család kényelmét felborítani?
A válaszokból:
– Kevesebb időért kevesebb jár. Ez természetes.
– Majd meglátjuk, hiszen csak most kezdtünk.
– Nem olyan jó ám hét évig otthon lenni.
– Ez is pénz.
– Amennyivel kevesebbet viszek haza, kipótolja a férjem keresete. Ő géemkázik.
Minden másodperc számít
A FOGADTATÁS
Az asztalok, a gépek fölé hajolnak. Nem néznek fel akkor sem, amikor kérdezem őket. Számít minden perc, minden mozdulat. Suta helyzetben van, aki ilyenkor kérdez.
Forster Lászlóné:
– Előszállásról járok be, busszal megyek-jövök. Hat év kicsit már sok volt otthon. Nem, mintha unatkoztam volna, értelmét találtam az otthon töltött időnek, meglátszik a gyerekeken. Most, hogy túl vagyunk a kritikus időn, gondoltam, megpróbálkozom ezzel a lehetőséggel. Meg az az igazság, hogy a kisebbik gyereket csak úgy vették fel az óvodába, ha én dolgozom. Mire jutok majd ezzel a pénzzel? Régebben itt 3500 forint körül kerestem. A gyes, a családi pótlék 1400-ra jött ki. Most újból kétezer forinttal lesz több a családi kasszában.
Avar Jánosné:
– Otthon munkásruhákat varrtam. A legtöbb, amit elértem, 1900 forint volt. Sokan varrnak butikoknak, kátéeszeknek, kényszerűségből, mondhatom fillérekért. Legalábbis ahhoz képest, amilyen áron eladják azokat a holmikat. Itt talán tisztességesebben megfizetnek. Meg emberek között vagyok. Eddig havi hétezer forintból gazdálkodtunk, ha beválik nekem ez a hely, kicsit könnyebben leszünk.
Téglár Józsefné:
– Engem ne zavarjon, ma jöttem először! Igaz, a munka ismerős nekem, ezt tanultam és itt dolgoztam régebben. Az a legjobb benne, hogy nyolcra járunk. Ha ez nincs, biztosan nem vállalnám. Az ismerőseim között volt, akinek tetszett, más húzta a száját, mivel kevesebb a pénz. Régebben két műszakban voltam. Szerettem, különösen a délutánit. Akkor reggel nyugodtan elvégeztem, amit a háztartásban kellett, aludtam egy kicsit és bejöttem. A férjem hozta el a gyereket az óvódából. Most, hogy már ketten vannak, s a nagyobbik iskolás – ez nem menne. Sokat kell foglalkozni vele.
Egri Józsefné:
– Nekem három gyerekem van. Ettől függetlenül három műszakban dolgoztam, a Duna Cipőgyárban. Bírtam, mert az édesanyám és a férjem sokat segített. Azért jöttem át ide, mert a férjem külföldi munkára került, s át kellett szervezni az életünket. A lehetőség jó. Én mindig normában dolgoztam. Nagyon igyekszem, de számításom szerint nyolcszáz forinttal kevesebb lesz a pénzem, mint az előző munkahelyemen. Hiába, a kétórás kedvezménynek azért ára van…
Érdeklődni jöttek
A vezetőség tervez. Novemberben már negyven asszony dolgozik a hatórás szalagon. Nem vándorolnak el az itt kiképzett varrónők, s visszajönnek a gyes évei után. Nem lesz kidobott pénz az az egymillió-hatszázezer forint, amit évente a szakmunkásképzésre fordítanak. Persze gondolom kicsit kétkedve tervezni lehet…
De mintha ezt a feltevést cáfolná, két fiatalaszszony állítja meg a műhely ajtajában az igazgatónőt. Utcai ruhában vannak, bevásárlásból jöhettek. Szóval: megkapták a levelet, hallottak is a dologról. Beugrottak érdeklődni, milyenek a feltételek, mennyit lehet keresni, akár már a jövő héten is jönnének…
Kormos Valéria
Fekete Zsuzsanna felvételei
2018. március 15-én az egykori Fehérneműgyár/FÉKON épülete
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
