Dunaújvárosi Hírlap – 1997. április 19.

A városi felsőoktatás kezdete

Fejezetek a dunaújvárosi főiskola (és a magyar műszaki felsőoktatás) történetéből V.

Miért éppen Dunaújváros?

Városunk megszületésének oka az itt létrehozott kohászati nagyüzem, vagyis a Dunai Vasmű. Érette épült a város és nemcsak “alvó városként”. Ide vonzott más iparágakat, mindenkor elősegítője volt az iskolarendszernek, a kulturális és sportlehetőségeknek, az egészségügynek, kereskedelemnek, vendéglátásnak stb. Ehhez igazodott a szakmunkás és a technikusképzés. Amint lehetett megindult az üzemen belül a szaktechnikus képzés és kiharcolták a várossal teljes egyetértésben, a Felsőfokú Kohóipari Technikumot (FKT). A Dunai Vasmű mind erkölcsiekben, mind anyagiakban – jó értelemben vett állami mecénásként – sokat áldozott az oktatási intézmények létrejöttéért, fenntartásáért, fejlesztéséért, de ennek egyben fő haszonélvezője is volt. Jórészt az itt lakók, a régióbeliek gyermekeiből biztosította szakmunkás és technikus utánpótlását, és a már itt dolgozók továbbképzését, az FKT révén végre felsőoktatási intézményhez jutott, ahonnan a végzettek kb. 20 százalékát alkalmazta.

Az előadóteremben a 60-as évek végén

Az FKT fejlődéstörténete

A DV-ben már 1961-től volt szaktechnikus-képzés, de ez feleslegessé vált, amikor a KGM 1962. szeptember 1-jével létrehozta a Felsőfokú Kohóipari Technikumot kohász, gépész és üzemszervező szakokkal, metallurgus, technológus, öntő, gyártástechnológus ágazatokkal. Az első 1962/63. tanévben csak esti, illetve esti kihelyezett (Csepel, Diósgyőr) tagozatok működtek kohász és üzemszervező hallgatókkal az érintett középfokú technikumokban, azok tanáraival, illetve a kohászati nagyüzemek mérnökeinek oktatási tevékenységével.
Az egyetlen főhivatású tanárigazgató a DV-ből erre a feladatra felkért dr. Horváth Aurél okl. kohómérnök, aki a fizikakémia nagytudású egyetemi tanára volt. 1963/64-ben indult a kohász és gépész szakon a nappali tagozatos képzés és Ózddal bővült a kihelyezett tagozatok száma. Négy főhivatású oktató van; megalakul a könyvtár, megindulnak a cseretermelési gyakorlatok a Riesa-i Mérnökiskolával.
1964/65-ben dr. Horváth Aurél saját kérésére visszatért a DV-be és 14 évi egyetemi szolgálat után az igazgatói teendőket e cikk szerzője vette át. Két tanszék alakul: az Általános Alaptárgyi és a Műszaki Alaptárgyi. Kilenc fő- és három félállású főhivatású oktató van. Megkezdődik a DV segítségével a tanműhely építése, melynek technológiai áttervezését – eredetileg középfokúnak tervezték – az oktatók végzik, a hallgatók pedig társadalmi munkában segítik az építkezést.
Várostörténeti érdekesség, hogy a középfokú technikum tanműhelyét átadták a fonoda céljaira, hogy ezzel női munkalehetőséget teremtsenek a városban. A 95 nappali tagozatos hallgatóból 49 társadalmi ösztöndíjas, vagyis előre biztosítva volt munkahelye. Minden vidéki hallgató kollégiumot kapott.
1965/66-ban megoldódnak a beiskolázási gondok. Ötre nő a tanszékek száma (Társadalomtudományi, Természettudományi, Műszaki Alapozó, Kohász, Gépész). Új tantervek születnek. Már van tudományos diákkör (TDK). Kialakul a termelési gyakorlatok rendszere.
Kapcsolatba lépünk az Unterwellenbergi Mérnökiskolával, amelynek tudományos ülésszakán az igazgató ismerteti az újonnan kialakult magyarországi felsőoktatási rendszert. Sokat fejlődik az ifjúsági élet, de gondok vannak a kollégiummal. Ekkor 16 főhivatású és 68 óraadó oktató működik, ez utóbbiak többsége a kihelyezett esti tagozatokon oktat.
1966. március 4-én sor kerül az első ünnepélyes diplomakiosztásra a 38 esti tagozaton végzett kohász és üzemszervező részére, akik Asztalos Tibor szerkesztésében remek évkönyvet adnak ki. Júliusban az első nappali tagozatosok államvizsgáznak. Az államvizsga bizottságokban elnökként és tagként a FKT tanárai mellett, a szakma legelhivatottabb és legjelesebb egyetemi, ipari, minisztériumi képviselői vettek részt.
Az 1966/67-es tanévben belép a fémszerkezetes és az üzemeltető gépész képzés. A kihelyezett tagozatok levelező oktatási központokká alakulnak. A testületek már intézményi és tanszéki munkatervek alapján végzik tevékenységüket. Korszerűsödik a termelési gyakorlatok rendszere. Az első országos TDK-n egy II. és még két helyezést érnek el hallgatóink. Bővül az oktatók továbbképzése (aspirantúra, másoddiploma szerzés). Megoldódik a Gazdasági Osztály (Melega István) és a Tanulmányi Osztály (dr. Nagy Sándor) vezetése.
A nappali tagozaton végzettek eredményét ÁVB-k, a levelezőknél már jobbnak minősítik.
1967/68. és 1968/69-es tanév. Elkészül az új tanműhely, kb. 10 milliós értékben, 20 millió forintnyi berendezéssel. Hallgatóink száma csaknem 1000, közte mintegy 600 nappali tagozatos. Jól működik a Diákbizottság, elindulnak a tanulmányi versenyek, fejlődik a kulturális- és sportélet.
Kialakítottuk a főiskolai tanterveket, és már ennek megfelelően oktattunk a FKT-ban is. Oktatásban, nevelésben, szervezettségben, anyagiakban, minden lehetőségünkben elértük a főiskolai szintet. Az ipar igényelte – a már végzettek helytállása alapján is – kohászainkat, karbantartó, fémszerkezetgyártó, anyagmozgató gépészeinket. Köszönhetjük ezt – saját munkánk mellett – elsősorban az iparral kiemelten a DV-vel való szoros kapcsolatunknak.

A FKT legfőbb mutatószámai (1962-69) A hallgatói létszám: 112-ről 1040-re nőtt, a nappali tagozaté 55- ről 619-re. A végzettek száma: 590, közülük 381 nappali tagozaton végzett. Az oktatók száma: az 1 főhivatású + 24 óraadóról 43 főhivatású + 25 óraadóra változik. Az összdolgozói létszám: 3-ról 99-re nő, ebből 43 az oktató. A diákotthoni férőhely 40-ről 500-ra nőtt. A költségvetés 2 millióról 10,4 millió forintra nőtt. A beruházások összege csaknem 27 millió Ft volt. Az állóeszköz állomány 53 millió Ft, ebből 22 millió Ft a gép és műszer. Az 1970 és 1971-ben kifutó évfolyamok még felsőfokú szaktechnikusként végeztek (381 nappali, 114 levelező tagozatos), de az előírt különbözeti vizsgák révén szinte valamennyien üzemmérnöki diplomát kaptak. Az 1966-69 között végzettek 96 százaléka az előírt különbözeti vizsgák, államvizsgák révén szintén megszerezte az üzemmérnöki diplomát. Ez jóleső visszajelzés volt a FKT adta diplomák értékére.

A DV részéről Borovszky Ambrus vezérigazgató, Répási Gellért műszaki és Závodi Imre általános vezérigazgató helyettes mindenkor segítették fejlődésünket. Ugyanezt mondhatjuk el a többi alsóbb és középszintű vezetőről is. A DV rendelkezésre bocsátotta legjobb mérnökeit óraadóként, de ha kellett, át is engedte őket főhivatású oktatónak. A DV ipari háttere mintegy óriási tanműhely kiváló gyakorlati tevékenységet biztosított hallgatóinknak.
A várostól egy új kollégiumi épületet kaptunk, amellyel teljessé vált kollégiumi ellátottságunk. Ebben mind az elnök dr. Tapolczai Jenő, mind helyettese Sófalvi István sokat segített.
Igen jó volt kapcsolatunk a KGM-mel és az MM-mel is, szoros együttműködésre törekedtünk az NME Kohász és Gépész Karával, és a többi felsőfokú technikummal is. Az intézmény jó időszakban és jó helyen született a 60-as évek lendületes fejlődésében, városunk és különösen a DV adta jó lehetőségek közepette.

Színfoltok hétköznapjaink palettáján

1964-től emlékezetessé tettük tanévnyitó ünnepélyeinket. Az igazgató mindenkit kézfogással fogadott hallgatóvá. A fogadalomtételt – hazánkban elsőként – a Szózat zenéje festette alá.
1966-tól különös gondot fordítottunk diplomakiosztó ünnepségekre, melyre meghívtuk a város, az ipar, az egyetem vezetőit és a végzősök hozzátartozóit. Mindenkit személyesen szólítottunk ki diplomája átvételére, közben Bhrams Akadémiai ünnepi nyitánya szólt.
A többletmunkában élen jártak oktatóink, és magukkal ragadták hallgatóinkat is. Műhelyt építettünk, szép rendbe tettük kívül és belül környezetünket.
Megterveztük az új műhelyek és laboratóriumok berendezéseit. Ha kellett, szereltünk is. A kémiai laboratóriumnál Philipp és Szentirmai, a metallográfiai laboratóriumnál Nagy János, az öntödénél Vágó és Tinnyeiné, a kalorikus és vízgépek labornál Fercsik, a fizika labornál Hartai és Kelemen, az elektrotechnikai labornál Gábor kollégák jártak élen. Abban, hogy a tanműhely az 1967/68-as tanévre elkészülhetett, nekik jelentős érdemeik voltak.
A tanterv- és programkészítésben a már említetteken kívül Gábor Bertalan mesteri irányításával Csonka, Dolgos, Farkas Péter, Fehér András, Horváth Ferenc, Kántor, Koffán, Pósa, Szegedi, Szlávikné, Tarjányi, Tóth Tamás és Varga János kollégák jeleskedtek. A sportmunkát a hozzátartozó pályaépítéssel együtt lelkesen szervezte Akucs kolléga.
A házastársakkal együtt tartott közös összejöveteleinket kedvesen játékos légkör jellemezte. Csonka Dani nagy mókamester volt (őt sajnos később egy tragikus autóbaleset ragadta el közülünk). Diákzenekarunk Fercsik kollégánk vezénylésével szolgáltatta a talpalávaló dixieland muzsikát. Szívesen látogattuk meg egymást. Elmaradhatatlan volt az éjféltől hajnalig tartó újév-köszöntés, így szövődtek közöttünk a személyes barátságok. Nagy családként éltünk együtt.
Emlékezetes volt a műhelyavatást megelőző nap és éjszaka. Amikor oktatóink és feleségük is segítettek takarítani, csinosítani, rendet tenni a FKT ezen jeles eseménye alkalmából. És hogy a tréfa se maradjon ki, forrószeles kupolánkból ezúttal nem vasat, hanem sört lehetett csapolni.
De sötét folt is volt ezen a palettán. Túlbuzgóságból a diákotthonban “kötelezővé” tették az “önkéntes” társadalmi munkát. Hallgatóinknak jogosan már ez sem tetszett. Amikor pedig a hiányzók fegyelmi büntetést, sőt kizárást kaptak, úgynevezett “menzasztrájkba” kezdtek, vagyis bojkottálták az étkezéseket. Aznap az igazgató hivatalosan távolt volt az intézménytől, de még másnap is zavaros volt a helyzet, felbolydult a városi politikai vezetés, a minisztérium. A túlbuzgóságból fakadó hibát gyorsan helyrehoztuk, vállalva érte a felelősségre vonást is, megúsztuk ezt a “diáklázadást” és ami a fő, tanultunk belőle. Akkor is kirázta a hideg az igazgatót – a kollégium igazgatóját is -, amikor megtudták, hogy egy-két merész kimaradó diák az sem biztos, hogy feltétlenül józanul, nemcsak az első-második, de néha a hatodik emeletig a villámhárítón felkapaszkodva sziklamászókat megszégyenítő ügyességgel tért nyugovóra.

El voltunk keseredve akkor is, amikor vissza kellett vonnunk – a már kinyomtatott – az Országos Oktatási Tanács elé benyújtandó előterjesztésünket, a “Kerpely Antal Kohó- és Fémipari Műszaki Főiskola létesítéséről..”, amelyet dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter írt volna alá.
Célunkat mégis sikerült elérni, az 1969. július 19-én kelt 1028/1969. számú kormányhatározattal a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Kara lettünk.

Sajtómegnyilvánulások a Dunaújvárosi Hírlapban DH – 1969. március 4. 1969. március 4-én “A főiskolai városért” cikkemben ekképp szóltam az iskolák fontosságáról: “Az iskola oktató-nevelő munkájának eredményessége mindenkor közvetlen kihatott az illető város lakosságának műveltségére, szakmai tudására. Jobb iskola jobb szakmai tudás, nagyobb kultúra. Történelmi tény, hogy sok várost híressé elsősorban iskolái tették…” “A város fontos eleme az ifjúság. Ha itt főiskola van, ezt sok mindent jelenthet. A város fiatalságának értékes lehetősége van továbbtanulásra. Az idesereglett más városból származó ifjúság (a hallgatói létszám a város lakosságának 2 százaléka), megismer bennünket, elviszi hírünket az egész országba…” “Az itt végzett és az egész országban szétszóródott szakembergárda az Alma Materre gondolva, abban nemcsak iskoláját, de a várost is fogja látni.” DH – 1969. augusztus 5. 1969. augusztus 5-én: “Igazodás az ipar igényeihez, egyetemi vélemény a Dunaújvárosi Műszaki Főiskoláról” címen dr. Kiss Ervin a Kohómérnöki Kar dékánja az átszervezést előkészítő bizottság elnöke egész elsőoldalas interjút adott a Dunaújvárosi Hírlapnak. Interjújában hitet tett a felsőfokú technikumoknak műszaki főiskolákká történő átszervezése mellett, és ezt részletesen indokolta is. A fennálló lehetőségek figyelembevételével jónak tartotta a magyarországi kohászképzést figyelembe véve, hogy Dunaújvárosban egyetemhez tartozó főiskolai kar jött létre. Biztosította a kart az egyetem segítő szándékáról és arról, hogy kellő önállósággal az egyetemi karokkal egyenlő joggal működhet. “Nem hatalmi törekvések, hanem a mindnyájunk által szeretett kohászat egyetemes érdeke kívánja a fúziót. És azt hiszem, hogy a fiatal dunaújvárosi intézménynek végülis nem visszalépés a tekintélyes és nagy múltú Selmecbányai és soproni, majd miskolci egyetemhez tartozni.”

folytatjuk…

Fejezetek a dunaújvárosi főiskola történetéből

Dr. Molnár László
ny. főiskolai tanár,
alias Laci bácsi

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.