Dunaújvárosi Hírlap – 1997. április 5.

Selmecbánya hagyományai

Fejezetek a dunaújvárosi főiskola (és a magyar műszaki felsőoktatás) történetéből III.

A “beköszöntőben” a “kronológiai áttekintés”-ben (március 14-i Dunaújvárosi Hírlap), majd a “történelmi visszapillantás”-ban (március 29-i Dunaújvárosi Hírlap) már sok szó esett Selmecbánya Akadémiájáról, főiskolai karunk őséről.

Miért Selmecbánya?

Joggal kérdezhetik, miért éppen Magyarországon, miért éppen Selmecbányán és nem “nyugaton” indult meg és vált életképessé a bányászati-kohászati, egyben az általános műszaki szakemberképzés. A kérdésre a választ történelmünk ismeretében adhatjuk meg. Kevéssé ismeretes ma már, hogy hazánk Európa egyik vezető nemesfémtermelő nagyhatalma volt évszázadokon át. Tudományos igényű becslések szerint a 13. század második felében Európa aranytermelésének öthatodát, ezüst termelésének egynegyedét hazánk adta. Selmec volt az egyik központ, az erdélyi Radna a másik. A 14. században Károly Róbert aranyforintjai az európai valutaforgalom legkeresettebb pénzei voltak. A 15-16. századi Thurzó-Fugger nemzetközi vállalkozás világsikerét a hazai réz- és ezüsttermelésnek köszönhette. A 18. század végén a kincstári tiszta bevételek 30, Erdélyben pedig 50 százaléka származott a bányászat-kohászatból. A Habsburg-birodalom bányászata által előállított termékek 70-85 százaléka Magyarországból és Erdélyből származott.
Ezért lett a 18. századra a hazai bányászat-kohászat termelési, igazgatási és szellemi központja Selmecbánya. Bányagépészete, erővízrendszere, kohászati technológiája példaértékű volt Európában. Az akkor közel 40 ezer lakosú “ezüst várost” sok-sok neves külföldi szakember és művelt utazó kereste fel. A korszerűség egyik jó példája, hogy a kontinens második gőzgépét (Feuer-Maschine) 1722- ben a belgiumi bányászat után a Garam menti Újbányán helyezték üzembe szivattyúk működtetésére.
A 17. század egyetlen – szükségszerűségből – egzakt haditudománya mellett a bányászat-kohászat tudománya vált elsőként, fokozatosan a descartes-i, a newtoni tanokat alkalmazó – mai értelemben vett – tudománnyá.
Ez a kincstári gazdálkodás – uradalmi rendszerként – önellátó is kellett legyen, és ezért erdőgazdálkodással, faszén termeléssel, állattartással, üveggyártással, élelmiszer-, sőt sörgyártással is foglalkozott. Maga tervezte meg, és állította elő gépi berendezéseit, erőátviteli és vízemelő rendszereit. Ezt az alapvetően az ásványi anyagok kitermelésére és feldolgozására alakult gazdasági területet nevezték ebben a korban latinosan montanisztikumnak, németül pedig Bergbauwesennek. A technológiák alkalmazása mellett jogi, közgazdaságtani és igazgatási ismeretekkel is kellett rendelkezniük az itt alkalmazott vezetőknek, akik a selmeci Akadémiáról kerültek ki.
Mindösszességében a 18. század elején a korszerű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező műszaki szakemberek képzése elkerülhetetlenné vált. Mivel a birodalom területén nem volt alkalmas iskolatípus, és más szervezett nagyipar sem, csak a bányászat-kohászat keretén belül létesített tanintézetekben lehetett megoldani ezt a feladatot. Az oktatás megszervezésének feladata a kincstárra (államra) hárult.
Ezért és így lett a 18. század végétől kezdődően a selmeci Akadémia tudós professzorai révén a matematika, fizika, mechanika, geodézia, ásványtan, földtan, teleptan, kémia, kémiai technológia, erdészet, és természetesen a bányászati-kohászati technológiák stb. művelője, fejlesztője. Itt már tudományos szinten, laboratóriumi gyakorlatok segítségével oktatták az alaptudományokat. Üzemi gyakorlatokkal egészítették ki a szaktudományokat. Mindezek megszervezése, működtetése – a fő haszonélvező – a kincstár (állam) feladata lett.

Tanulmányi érmék a XVIII. századból

Hogy játszódott ez le Selmecbányán?

1735. június 22-én kelt leiratban a bécsi Udvari Kamara részletesen szabályozta a Selmecbányán felállítandó “Berg-Schola” (bányászati tanintézet, illetve iskola) iskolarendszerű működtetését. A cél műszaki, igazgatási és jogi vezető szakemberek képzése, elsősorban a kincstári, bányászati-kohászati szervezet számára, de a magánbányászat szakemberellátására is. A 18. századi birodalmi bányászati-kohászati apparátus hatalmas szerteágazó szervezetének nemcsak a szorosan vett bányászat és kohászat műszaki területén járatos szakemberre volt szüksége, hanem – más nagyipar és műszaki képzés nem lévén – gépészetben, pénzverészetben, építészetben, erdészetben, geológiában, kémiában, stb. járatos szakemberekre is. Az iskolából kikerülő expectansokból lettek a számvevőségi, gazdasági és igazgatási vezető hivatalnokok is. Nyilvánvaló, hogy a rendkívül szövevényes bányajogi ügyekben csak alapos műszaki ismeretekkel fölvértezett bíró dönthetett, a bányabíróságok vezető tisztviselőinek képzéséről is gondoskodni kellett. Ugyancsak az iskolából kerültek ki a bányászathoz tartozó kincstári uradalmak jószágigazgatói, intézői, valamint a bányászatkohászat számára rezervált erdők kezelői, erdőmesterei is.

Instrukció (azaz tantervi utasítás)

Ez a tantervi utasítás meghatározta a tananyagot, mely 4 főtanszakra, (fősphaera) oszlott, úgy mint: először a bányaügyi jogszabályok, jogszokások, bányabíráskodás ismerete. A kőzetek és telérek alapos ismerete. A bányavállalkozás iránti bizalom megalapozása végett. Másodszor a bányamérés tudománya. Harmadszor száraz és nedves úton történő ércelőkészítés az olvasztáshoz. Negyedszer kémlészet, kohászat, pénzverés, aranyválatás.
Meghatározta a tanulmányi rendet, a követelményeket, (examinálás, azaz vizsgázás és szakmai gyakorlati üzemi próba). Ezzel kapcsolatban érdemes az előírás néhány részletét idézni: “Mindegyik tanóra anyagát papírra vessék…. Rendben megőrizzék és gyakran átolvassák… Erősen őrizzék, és senkinek sem pénzért, sem más okból el ne vesztegessék, nyilvánosságra ne hozzák, hanem csakis a Császári és Királyi felsége legmagasabb szolgálatára, s a saját további jövőbeli céljaik érdekében titokban megtartsák és használják.”
Megszabta az oktatók (instruensek) feladatait.
A tanulmányi idő két év, és miután a tanulók magas ösztöndíjat kapnak, előírják számukra többek között az erkölcsös életmódot, az oktatómestereknek való engedelmeskedést, az előírt szakkönyvek olvasását, az elsajátított tudományok jegyzetelését (annotálását), a gyakori ismétlést (recapitulálást) is, a vizsgák (examinálás) és a szakmai gyakorlati próbák sikeres elvégzését. De előírták a bányajárást, a bányahivatal tanácsülésein (sessiókon), a gazdasági elszámolásban való részvételt. Tilos volt távol lenni engedelem nélkül az oktatásról. Sőt, akik ezt elhanyagolják, nemcsak a császári és királyi szolgálatból záratnak ki, de “totálisan megtéríteni kötelesek” a reájuk fordított költségeket.
Az ösztöndíjasok száma a selmeci kerületből 1756-ra 8-ról 26-ra emelkedett. Az ösztöndíj 156 forint (heti három forint volt) mely meghaladta a bányafelőrök, illetve olvasztómesterek bérét. A hallgatóság fele magyarországi fiatal volt.
Egy nagyon híres tanítvány Selmecről: Delius Christof Traugott volt, aki helyettes bányamérőként 156, bányamérőként 456 forintot kapott, ám selmeci professzorsága után 20 év múlva udvari tanácsosként Bécsben már 4000 forint évi jövedelmet élvezett. Ahogy akkor mondták igazi, “farbőrös” bányász volt, aki a “bányában ékkel és kalapáccsal a kezében jól, és szorgalmasan, ténylegesen dolgozott, s ezután a felőri teendőket kitűnően látta el.”
De jöttek Bécsből feddő, dörgedelmes feliratok is, azokhoz, akik nem éltek keserű életet a virágzó Selmecbányán. A diák vidámsága örök. A legjobbak versenyvizsgái eredményeik alapján arany, ezüst tanulmányi éremben részesültek.
Szigorú iskola volt ez, de rendelkezett jól felszerelt laboratóriumokkal, könyvtárral, demonstrációs eszközökkel, modellekkel, műszerekkel, rajzasztalokkal, mérőeszközökkel, gépi berendezésekkel, ásványi gyűjteménnyel, stb. stb.
Mikovény Sámuelnek (1700-1750) a zseniális mérnöknek, hadmérnöknek a berlini Tudományos Akadémia tagjának lelkes közreműködésének köszönhetően bizton léphetett tovább ez a Berg-Schola Akadémiává.

Az akadémia megteremtése

1762. október 22-én az uralkodó jelenlétében megtartott Udvari Kamarai tanácskozáson a következő határozatot hozták: “Létre kell hozni egy, az egész birodalom számára bányász-kohász szakembereket képző tanintézetet. Az oktatásnak erős elméleti alapokra kell épülnie, nem úgy, mint a korábbi tanintézeteknek. A tanintézet Selmecbányán legyen, tekintettel arra, hogy a birodalmon belül itt találhatók meg a legkorszerűbb, a legsokrétűbb bányászati-kohászati berendezések és gépek. (Prágában egyébként is a szórakozási lehetőségek skálája csábítaná a tanulókat…)” A birodalom összes tanintézetének filozófiai kurzusán a bányászati-kohászati tudományokból gazdagabb ismereteket oktassanak – nem latin nyelven hanem – német nyelven illetve a tartomány nyelvén.
Mindezt„ királyi jóváhagyással erősítette meg Maria Theresia.
Az intézmény működésének egyik érdekessége, hogy a professzorok saját költségen, saját házukban rendezték be korszerű laboratóriumukat, ehhez természetesen kellő jövedelemmel is rendelkeztek.
1770. április 3. Maria Theresia Habsburg Császárnő, Magyar Királynő királyi határozatával jóváhagyja az Académia Montanistica (Bergwerksakademie, Bergakademie, azaz Bányászati és Kohászati Akadémia) három professzorból álló, hároméves képzési idejű intézményét.

Selmeci diákok egy 1872-ben(!) készült fotón

Ma is példaértékű a “Systema Academiae Montanisticae” tantervi utasítása, amely 1846-ig érvényben volt. Az 1985-ben a Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett bányamérnökök szalag- és gyűrűavató szakestélyük emlékére közreadták ennek a magyar fordítását. Csupán ennek ismertetése külön cikket érdemelne, de hát erre nincs hely és idő.
Tanulságos a “Királyi Határozat”. Jóváhagyom ezen elkészített tervet, és különös megelégedéssel tölt el a bizottság elnökének az ügyért tanúsított buzgalma, azonban az erdők művelésére is különös gonddal legyenek, mert az erdőkre a bányászathoz és kohászathoz feltétlenül szükség van.” Maria Theresia.
1807. augusztus 30-án létrejön az Erdészeti Tanintézet és vele a szakképzett erdőtisztek képzése.
1809-től bevezetik a filozófia oktatását, mindazoknak, akiknek nem volt ilyen képzettsége. Igen ám, de ez alatt nem filozofálgatást kell érteni, hanem logikai, matematikai, fizikai előtanulmányokat, így az oktatás lassan négyévesre bővült.

folytatjuk…

Fejezetek a dunaújvárosi főiskola történetéből

Dr. Molnár László
ny. főiskolai tanár,
alias Laci bácsi

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.