Népszabadság – 1994. január 21.
Három harmad izgalom
Kercsó Árpád: Még asztalom sincs
Kercsó Árpád, az Erdélyből néhány éve áttelepült jégkorongedző kisebbfajta csodát hajtott végre a magyar hokiban. A Dunaújvárosban dolgozó tréner kisgyerekekkel kezdett el foglalkozni, s munkája lassanként beérik: a ma tizenhét-tizennyolc éves fiatalok korosztályuk élmezőnyébe tartoznak Európában. A Dunaferr-tinédzserekre épülő együttese bejutott a hazai bajnokság legjobb négy csapata közé, s a jelenlegi állás szerint még akár az aranyéremért is játszhat.
Kercsó Árpád
fotó: Dunaferr /1994
Kercsó Árpádot kőkemény, kíméletet nem ismerő trénernek ismerik a szakmában.
– Elfogadja a minősítést?
– Nem, mert így mindenképpen túl általános. Szó sincs ugyanis arról, hogy mindig kemény lennék. Kizárólag akkor emelem a hangom, amikor valamelyik fiú nem az utasításaimat követi, vagy ha lélektelenül játszik. Az más kérdés, hogy nincs kizárva, az én mércém magasabban van a többiekénél.
– Egy öltöző hangulata nagymértékben függ az edző személyétől. Ezzel egyetért?
– Természetesen. A miénknek amúgy tőlem függetlenül is sajátos miliője van, ugyanis aligha talál ennél lepusztultabb helyiséget a magyar sportpályákon. De akármilyen tákolmány is, én szeretem. Itt vált csapattá ez a társaság, itt nőttünk föl együtt a mai feladatokhoz. Ez a második otthonom, pedig még asztalom sincs, csak egy székem, egy polcom, meg egy naptáram.
D. Kohász előkészítő csoportja /1987
– A mérkőzéseket három harmadra oszthatjuk, nem csak a sportág szabályai szerint, hanem öltözői szempontból is. Melyiket kedveli a legjobban: a meccsek előtti, a szünetek alatti vagy a lefújást követő időszakot?
– Az eredmény sok mindent meghatároz. A kezdés előtt általában feszültek a srácok, síri csend van, egyedül az én hangomat hallani. Talán öt-tíz percig tart, amíg elmondom a taktikát. A szünetekben keveset vagyok az öltözőben. Csak a legfontosabb hibákra hívom fel a figyelmet, és inkább hagyom, hogy a játékosok egymás között beszéljék meg az addig történteket. Ilyenkor egyébként is mindenki oldottabb már, nagyobb a zaj. Ráadásul közösen kitaláltuk, hogy a fiúk indián csatakiáltásokkal vágnak neki a második és a harmadik harmadnak. A mérkőzések végén teljesen változó a helyzet. Az Alba Volán elleni, múlt heti vereség után például annyira dühös voltam, hogy be sem mentem az öltözőbe. Ugyanakkor, más esetben, a gratulációról sem feledkezem meg.
– A hoki sajátossága, hogy a kispad – az állandó cserék miatt – kihelyezett “öltözőnek” tekinthető. Megfigyeltem: ön lényegesen beszédesebb a pad mellett, mint a kollégái. Tudatosan?
– Igen. Meggyőződésem ugyanis, hogy a játékosokkal folyamatosan tartani kell a kapcsolatot, a jóra és a rosszra egyaránt muszáj reagálni. Ha – persze, képletesen – én leülök, akkor a csapat is leül.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
MÉDIATÁRAS ESTÉK – KÖNYVBEMUTATÓ VETÍTÉSSEL
A JÓZSEF ATTILA KÖNYVTÁRBAN
A GEBEI – Egy bolond magyar, aki jégbe karcolta életét
2026. február 27. péntek 17 óra
Dedikálás és könyvárusítás a helyszínen.
A belépés díjtalan! Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
bővebb információ:
A GEBEI – Könyvbemutató vetítéssel
