Dunaújvárosi Hírlap – 1979. január 26.
“1959. július 1-én – fiatal házasok, pályakezdő szakembereink részére – megkezdődik a kertvárosi földszintes családi ikerházak építése .. “
(Részlet a 26. sz. ÁÉV története 1950—1975 című gyűjteményből)
Dunaújváros… túl a Kádár-völgyön
Olyan figyelő-szemlélődő pózban nézegetem a Bocskai utca és a Dózsa György út sarkán fölállított dunaújvárosi Dózsa-szobrot.
Telnek a percek, aztán egy ismeretlen hang hirtelen nagyon is maivá teszi az emlékezésem:
– Ha már egyszer ő volt a nagy parasztvezér, miért nem Óvárosban, az egykori Pentelén állították föl ezt a drága szobrot? Itt a város kapujában inkább maibb szobrot kellett valami volna emelni.
– Kiről?
– Hm … Mondja meg nekem: hol van Dunaújvárosban a városépítők emlékműve?
– Nem tudom.
– Hogyan is tudhatná, ha egyszer ilyen nincs.
– Nincs … de a város kapuja sem ehelyütt van.
– Hanem?
– A Kertváros mögött.
– Ezt nem mondhatta komolyan, mesterem. Kertváros…? Ugyan kérem. Az annyiban Dunaúj…, amennyiben Pentele óvárosa Dunaújvárosnak.
Nos mennyiben tartozik Dunaújvároshoz e nagyon is vegyes érzelmeket kiváltó városrész, amelynek első lakásait 1959. nyarán kezdték el építeni?
Egy docens, aki körzeti HNF-elnök
Elindulva a már említett Dózsa-szobortól, a téli Kertváros hófoltos utcáit járom. A Diófa utca 25. számú ház teraszát szépfonatú paprikafüzérek díszítik, a szomszéd ház udvarán pedig disznótorgyanús kellékként füstölög egy üstház. A telkek előtt a járdák mindenütt tiszták, gondozottak. A Hársfa utca sarkán egy új, készülék nélküli telefonfülke jelzi, hogy valami mozdulóban van ebben a városrészben is.
Kertváros, a Hazafias Népfront VI. körzete, ahol napjainkban nyolcszáz család él.
S hogy kik, mennyiben képviselik az itt élők érdekeit, arról dr. Schummel Rezsővel, a dunaújvárosi műszaki főiskola docensével, a Hazafias Népfront VI. körzetének, elnökével beszélgetek:
– Nem hiszem, hogy főiskoláink docensei közül sokan látnának el hasonló tisztséget, hisz nem valami fényes “karrier” egy háromezerhatszáz lakosú városrész népfront elnökének lenni – mondom első kérdésül, kissé csipkelődő szájízzel.
– Ha már szóba jött karrier, annyit róla… nem a ezért vállaltam közéleti tisztséget. Érdekel a város, és méginkább a városépítés. Kohászból lettem értelmiségi és tíz évvel ezelőtt Miskolcról jöttem Dunaújvárosba. Megszerettem a várost, méginkább a Kertvárost. A körzeti népfrontelnökség mellett tagja vagyok a városi tanácsnak is. Egyébként nyolcszáz család él ebben a városrészben. Kertváros vagyunk egy szocialista városban. Ez önmagában is érdekes téma, s a dolog lényegén az sem változtat, hogy az itt élők egy része az úgynevezett csökkentett komfortfokozatú csé-lakásokban él.
Kertváros ikerházai
– Hogyan vélekedik a Kertvárosról népfront elnökként?
– Az itt töltött esztendő tapasztalata alapján egyre nyilvánvalóbb számomra hogy az a Kertváros, amelyik a városépítés első éveiben hajlott az elkülönülésre, az … ma már nem létezik. A kertvárosi családok életútját nézve: elég gyakori eset, hogy a szülők munka melletti tanulással szereztek maguknak magasabb képesítést, s lettek értelmiségivé, illetőleg középvezetővé. Aztán az is mond valamit, hogy az elmúlt években általánosságban is javult a kertvárosiak közérzete, függetlenül attól, hogy ki, milyen lakásban lakik. Jól mérhető ez a javulás olyan területeken is, mint a városrész szépítése, az emberek egymás iránti tisztelete, vagy éppenséggel a társadalmi munkában létrehozott értékek megbecsülése. A városrésznek jó a bölcsődei és óvodai ellátottsága; kielégítőek a lakossági szolgáltatások; s egy idő óta jónak mondható a körzeti orvosi szolgálat is.
Igencsak belemelegedtünk a beszélgetésbe, amikor témaváltásul Schummel Rezső arról szólt hogy a szomszéd Béke városrész beépülésével a Kertváros két “magasházas” városrész közé szorul, s ebben a helyzetben százegyszer meg kell gondolni, hogy mi is legyen valójában a Kádár-völggyel. Már éppen közbe akartam szólni amikor így késztetett hallgatásra:
– A Kádár-völgy tisztító szerepét a város érdekében ki kell használni. A Kádár-völgyet különleges parkként kell kezelni, a Kertvárost pedig az eddigieknél jobban kell városiasítani.
– S miként működne a Kádárvölgy-tisztító?
– Egy-egy város levegőjét nagyban meghatározza az ottani széljárás, a helyi szélrendszer. Ez utóbbira pedig hatással van a domborzat. Nappal a völgyből a hegy felé áramlik a levegő, este fordított irányba. Az erősebben meleg levegő a város belsejében fölszáll, s példának okáér helyére áramolhat a Kádár-völgyből a hűvösebb levegő. Egyebek mellett azért is lenne ildomos, ha a városvezetés a belvárost nem tekintené lezárt városrésznek.
– Ezek szerint Önnek hobbija a városépítés?
– Hm… Rendszeresen lejárogatok a Kádár-völgybe, s hőmérőzöm a völgyalji és a fenti hőmérsékletet.
– És az eredmény?
– A völgyben három, négy fokkal mindig hidegebb van…
Dunaújváros, Kertváros madártávlatból
Dunaújváros építészete és építőipara
Az elültetett fák 90 százaléka él
Ilyen 3-4 foknyi különbség nemcsak a hőmérsékletben észlelhető, hanem az élet egyéb területén is. Így tán nem tettem haragvóvá az igencsak szimpatikus és jócskán KISZ-korú körzeti HNF-titkárt, Tóth Lászlót, akitől először ezt kérdeztem:
– Mint a dunaújvárosi műszaki főiskola volt KISZ-titkára, mennyiben tudta hasznosítani kiszes tapasztalatait a lakóterületi népfrontmunkában?
– Talán ott kezdeném: a népfrontmunka nemcsak sokszínűbb, hanem nehezebb is. Persze a különféle akciók szervezésében szerzett kiszes tapasztalataim jól, helyesebben eredményesen tudtam kamatoztatni ebben, az apró eredményeket felmutató közösségi munkában. Egyébként a kertvárosi népfrontkörzetben harminc tagú HNF-bizottság, valamint héttagú HNF-elnökség irányítja a lakóterületi népfrontmunkát. Az irányításban úgy vélem fontos szerepe van a körzet öt tanácstagjának is, akik egytől egyig a Kertvárosban laknak, s rendszeres résztvevői a népfrontmunkának. Az sem elhanyagolható szempont, hogy tanácstagjaink egyike, Bozsik Józsefné, végrehajtó bizottsági tagként is képviseli érdekeinket.
– Hány népfront-aktivistájuk van?
– A körzetben rendszeresen nyolcvan, kilencven kertvárosi végez népfrontmunkát. Az elnökség mellett két-két fővel tevékenykedik az alkotmányos és közjogi, az ifjúságvédelmi, az ifjúságpolitikai, a nőpolitikai, a környezetvédelmi, valamint békebarátsági és szolidaritási munkabizottság. Emellett öt lakóbizottságunk is van, a kertvárosi jellegből adódóan pedig tizenegy utcabizalmi vigyázza a körzet rendjét.
– És valóban rend van?
– A korábbi állapotokhoz mérten feltétlenül. Hogy valaki szeresse a szépet az nem iskolai végzettség kérdése, hanem a mentalitásé. Példának okáért egységes elképzelés alapján valósítottuk meg Kertváros fásítását, s e program részeként többek közt azt is megterveztük, hogy egy-egy pad hogyan illeszkedhet legjobban az utcaképbe. A fásítási terv megvalósításában igen nagy segítséget kaptunk az Ingatlankezelő- és Városgazdálkodási Vállalattól, a körzet lakóitól, s általában sokat segítenek a körzeti dolgokban a bennünket patronáló szocialista brigádok is. Ez utóbbiak közé tartozik az óragyári Zrínyi Ilona brigád, valamint a Dunai Vasmű meleghengermű kikészítő üzemének József Attila brigádja. Emellett persze a körzet valamennyi intézményével rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. S hogy egy kicsit haza is beszéljek: a főiskolások ugyancsak segítik a körzeti népfrontmunkát.
A nagymama, az unoka és az utca, amelyben majd eltelik a gyermekkor.
(Cseh Tibor felvétele)
Aki valaha is foglalkozott már lakóbizottsági, illetőleg utcabizalmi teendőkkel, az tudja: nem hálás feladat zsörtölődéseket, parázstermészetű háborgatásokat intézgetni. Burnyovszky Józsi bácsi a postások házszámtisztelő mentalitásával pallérozza a lakóbizottsági tisztségviselőket, valamint az utcabizalmiakat. A tapasztalatait így értékelte:
– A Kőműves utcából kerültem a Kertvárosba. Szeretem ezt a városrészt, hisz az itt lakók többsége ugyanolyan munkásember, mint jómagam. A kertesházban élő ember sok mindent maga bütyköl, s egy kicsit ezermesternek kell lennie, ha azt akarja, hogy rendben legyen a portája. A szomszédok segítik egymást. És nekünk népfrontosoknak jól esik ha egy-egy munkánkat megdicsérik a lakók. Kell az a kis sikerélmény az embernek, mert anélkül elfásul a legagilisabb ember is. Szerintem most is szép ez a városrész, de három, négy év múlva, ha a fáink már kezdenek megerősödni, akkor az új városrészből ide járnak majd sétálni az emberek. Az idősebb ember valahogy mindig szívesen ültet fát. Én külön örülök annak, hogy elültetett fáink kilencven százaléka él…
A fák persze nem önmagukért, hanem az emberekért vannak. S hogy az emberekért, a kertvárosiakért érzett felelősségében hogyan ítéltetik meg a körzeti népfront-mozgalom, arról Bontovics József, az V/1. területi pártalapszervezet szervező titkára így beszél:
– Pártalapszervezetünk évente egy ízben értékeli a kertvárosi népfrontosok munkáját. Ebben az értékelésben egyebek mellett olyan dolgok kerülnek mérlegelésre, hogy történetesen mennyiben tudják mozgósítani az itt élőket, milyen az emberek közéleti aktivitása. Mindezekre tekintettel azt mondhatom: a népfront-elnökség irányító munkája jó, kölcsönösen részt veszünk egymás ülésein, a szabad pártnapokra igényeljük a népfrontosok mozgósítását. A jövőre nézve úgy hiszem a fiatalítással, az utánpótlás-neveléssel kellene többet foglalkoznia az elnökségnek. Mivel nyugdíjas határőr vagyok, nekem személy szerint nagyon tetszik, hogy a hazafias nevelés terén is igyekszik előbbre lépni a körzet népfront-mozgalma. Jó kezdeményezésnek tartom, hogy az MHSZ városi vezetőségének aktivistái segítik a tanulók ilyen értelmű oktatását.
A jó kezdeményezések körébe tartozik egy olyan kertvárosi specialitás is, amiről Udvari Jánosné, az ifjúságvédelmi munkacsoport vezetője beszélt.
Szomszédasszony költse fel az uramat…
Udvari Jánosnét inkább Rózsika óvónéninek ismerik az itteniek. A kedves, kellemes hangú és kapcsolatteremtésben elöljáróban járatos óvónéni arról beszél, hogy a város többi népfrontkörzetével ellentétben, náluk külön-külön végzik az ifjúságvédelmi és az ifjúságpolitikai munkát. S mielőtt e kezdeményezés jó, illetve hasznos oldaláról hallanék, annyit illő elmondanom, hogy az Udvari család a Völgysori lakások egyikében a él. Rózsika bölcskei lány, 1966-tól él Dunaújvárosban. Annak idején KISZ-lakásakcióval jutottak a Völgysori otthonhoz. S a “jutottak” az ő esetükben annyit jelent, hogy a vasműben gyártmányszerkesztő dolgozó férje ugyancsak ragaszkodott kertes házhoz. A két szoba-hallos lakásunk fűtési idényben havi rezsije 1300 forint, máskor viszont elég a 900 forint is. Rózsika havonta 8-10 órát áldoz népfrontmunkára, s ennyi idő alatt általában 5-6 környezettanulmányt készít a városi gyámügynek. Mivel “csak” ifjúságvédelemmel foglalkozik, így módja van jobban, elmélyültebben megismerni egy-egy családot, s persze a gondot okozó gyereket, illetve gyerekeket is. És ez az elmélyültebb megismerés gyakorta visszahat az óvodai nevelőmunkára, hisz egy-egy környezettanulmány elkészítése során olyan ismeretek birtokába jut, amelyeket az óvoda falai közt aligha ismerhetne meg.
– És mit szól a férj ehhez a nem éppen veszélytelen társadalmi munkához?
– Tudomásul veszi, és távollétemben ő a ház korlátlan ura – mondja nevetve Udvariné – majd így folytatja:
– Annak ellenére hogy a munkámhoz sok segítséget kapok a körzeti rendőrünktől, úgy érzem, nagy jelentősége van annak is, hogy mind a nagycsaládosok, mind a segélyezésre szorulók érzik, hogy segíteni akarjuk őket, hogy odafigyelünk sorsuk alakulására. Szívesen végzem ezt a munkát. De egy dolog igazán bosszant…
– Éspedig?
– Azzal, hogy a kertvárosi bisztró ott van az óvoda és iskola közelében… igencsak hatástalanítja a mi nevelőmunkánkat. Meg kellene szüntetni. Ez persze női érv. Ilyen esetekben inkább a férfiak döntenek… Ilyen döntnöki funkciót látel az Akácfa utca 6., IV. emelet 3. ajtó alatt lakó Dénes Imre is, aki a Dunai Vasmű rostaüzemében dolgozik, s amellett, hogy lakóbizottsági elnök, ő irányítja a körzetben a környezetvédelmi munkát. A munkahelyén három műszakban dolgozik, s a lakóterületi közéleti munkához sajnos nem sok segítséget kap a vállalatától. Ezzel szemben Dénes Imre esetében nagyon igaz az a tétel, hogy a közös élet nem nélkülözheti a családi segítséget. A feleség csöndes háttér szereplőként számon tartja, hogy hol, mit kell elvégezni, a négyéves Kriszti rákérdez s hinták állapotára, a 4. oszatályos Bea és a 5. osztályos Imre pedig kiváló megfigyelőkként adják apjuk tudtára, hogy hol kellene “razziát” tartaniuk a környezetvédelmi őröknek.
Beszélgetünk, s a harmincnégy éves munkásembert ugyancsak szomorúvá teszi, hogy a munkahelyén nem úgy értékelik a munkáját, ahogy megérdemelné.
– És a helyiek segítenek?
– Egy-egy jól sikerült mozgósítással negyvenöt, ötven embert tudunk megnyerni a környezetvédelemnek.
– Sok ez, vagy kevés.
– A létszám elfogadható. Inkább ott a baj, hogy túl sok papírmunkával jár még ez a munka is. Aztán olyan is volt, hogy hiába ássuk ki a hinták betonágyát, a beton heteken át sem jön meg. A környezetvédelmi bejárásokon észlelt fogyatékosságokra sem reagálnak úgy, ahogyan illenék. Még nem fogyott el a türelmem, s eleget akarok tenni a megbízatásomnak. Persze… ha többen lennénk, akkor kevesebb jutna egy emberre. Majd jövőre… Nekem is mindig, mindenütt ezt mondják…
Egy toronyházban annyi lakás van, mint egy kisebb utcában. Csakhát más lépcsőházi szomszédnak lenni, s megint más az utcabeli szomszédság…
(Cseh Tibor felvétele)
Már elmenőben Déneséktől künn az utcán két asszonnyal találkozom. A Kádár-völgyből gyerekek zsivaja hallatszik. Aztán csönd lesz. A csöndben akaratlanul is hallom az említett két asszony szóváltását:
– Marikám – így az idősebb -, költse föl az uramat, mert nekem még be kell lépnem a boltba. Éjszakás a szentem. S ilyenkor finnyás minden kosztra. Akármit nem tehetek neki oda. Csak konogtasson mert nappal csak úgy nyúlmódjára alszik…
Számomra a párbeszédnek itt lett vége. S ha nem a Kertváros egyik utcájában hallom, akkor az történhetett volna a dunaújvárosi lépcsőházak bármelyikében…
Lánczos András
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
