Dunaújvárosi Hírlap – 1979. március 2.

Gyarapodik a Béke városrész

Mint minden újonnan épült, vagy épülő városrészben, a Béke városrész arculatában is, meghatározóak még az építkezés kellékei: a toronydaruk, a malterosgödrök, az egymásnak támasztott panelek, a törmelékhalmok. S bár ezekből jócskán találhatunk még a már elkészült házak között is, a beköltözött lakóknak ez csak apró bosszúságot jelent, nagy öröm, az új, önálló laakás mellett.

Az építők már a Kádár-völgy végénél dolgoznak…

Sok ezer ember “békéje”

A tervrajzokon annak idején 6 A-val jelzett területen már az otthonteremtő munkáról árulkodik az utcakép: az ablakokon megjelentek a csipkefüggönyök, az erkélyeken itt-ott virágcserepek, babakocsik, vagy a szobákból kiszorult, kevésbé kényes bútorok várnak sorukra, s a néhány utcán az építőmunkások, és a munkába siető felnőttek mellett megjelent a játszadozó aprónép is.

Íme, az első “Béke-beli” üzlet: a 232 négyzetméter alapterületű, önkiszolgáló élelmiszerbolt

Ebben a sajátos együttlétezésben az építők tovább dolgoznak. Már a Kádár-völgy végénél is kezd kialakulni az utcák, terek leendő sorrendje, s a meglévő lakások mellé az év végéig még 692-t szerelnek össze. S hogy az új otthon felett érzett öröm még zavartalanabb legyen, hétfő óta már “saját” üzletükben, a városrész első élelmiszerboltjában vásárolhatnak az itt lakók…

Rövid újságcikk az új bolt átadásáról – DH 1979.02.27.

Dunaújvárosi Hírlap – 1979. március 9.

Egy asszony meg a KAF

A nő: Linka Antalné.
A KAF: az újabb magyar szakirodalomban meghonosított rövidítés, amely lakótelepi közműalagút és közműfolyosó-hálózatok jelölésére szolgál.
Linka Antalné – amint azt a munkahelyi főnöke elmondta róla – hosszú évek óta nagyon szorgalmasan, nagyon becsületesen dolgozik, de lényegében a KAF-nak köszönheti a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést.
A KAF – amelynek a minisztérium által szorgalmazott megvalósítása országszerte nagy ellenállásba ütközik – lényegében Linka Antalnénak köszönheti, hogy Dunaújvárosban a legújabb városrészt már e hálózattal együtt építik.
A Linka Antalné tervei alapján kivitelezett közműalagútról készült fotók ma a minisztérium országjáró vándorkiállításán szerepelnek, legutóbb éppen Székesfehérváron voltak hivatva bizonyítani a vállalkozói kedv felkeltése érdekében – a KAF előnyeit.
Talán éppen ez a legérdekesebb a dologban: a közművesítés KAF-rendszerű megoldásától még a minisztériumhoz tartozó nagy tervezőirodák és maguk a magyarországi nagyvárosok idegenkednek, ám a mi városunk (amelynek kislétszámú tervezőirodája nem tartozik a minisztériumhoz) ebben a tekintetben is példaadó lehet.
Linka Antalné csak egyike azoknak, akik a mi városunkban valami újat, valami jobbat akartak csinálni, akik vállalták az új meghonosításával járó nehézségeket. De ő vajon miért vágott bele?
– Hatvanegy óta tervezem a város közműveit. Olyan megszokott rutinmunkává vált, hogy beleuntam. Ismeri, ugye? Reggel elkezdeni, este befejezni, másnap ismét ugyanazt kezdeni, mindig ugyanazt, mindig ugyanúgy… Valami mást akartam. Alkotni. Persze, akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozom…
Linka Antalné csak arról volt meggyőződve, hogy az új megoldás minden szempontból korszerűbb, mint a korábbi. A közművesítés összevonásának előnyeit már tizenhárom évvel ezelőtt – saját tapasztalatai alapján – felismerte, hiszen a Dózsa György úti hosszú lakóházsor építésekor a helyhiány miatt már – az üzemek közötti kábelalagutak mintájára – közműalagutat tervezett, így egyetlen árkot kellett csak ásni a sok vezetéknek, aztán fedett helyen dolgozhattak az emberek (télen sem kellett abbahagyni a munkát), a közművek az épületek átadásával egyidőben készültek el, s egy-egy vezeték hibája miatt soha többé nem kellett utat bontani, s nemcsak hogy ásni nem kellett, de például a csőtöréseket könnyebben, gyorsabban és olcsóbban lehetett megszüntetni, mint más helyen. Linka Antalné számára tehát természetes volt, hogy a felépítendő Béke városrészt már tudatosan egy közműalagút-hálózatra telepítsék. Csak éppen a minisztériumban lepődtek meg, amikor 1977-ben egy önálló tervezőiroda önként állt elő ilyen tervvel, hiszen az ÉVM éppen a KAF-tól való idegenkedés miatt volt kénytelen utasításban megszabni, hogy minden ezer lakásnál nagyobb lakótelepet két változatban (hagyományos és KAF-rendszerű közművesítéssel) kell megtervezni. A Béke városrészben már az első ötszáz lakást is – Linkáné tervei alapján – közműalagútra “fűzték fel”. Az ilyen megoldás (noha a városrendező számára korlátokat jelent, és más városokban tán éppen e megkötöttség váltja ki a KAF-fal szembeni ellenszenvet) Dunaújvárosban kevesebb ellenállásba ütközött, mint más helyeken, ám Linkanénak mégis több nehézséggel kellett megküzdenie mint amennyire eredetileg számított.

Alagútban, tartó konzolokon futnak a különböző vezetékek. A tervezők a jövőre gondolva hagytak helyet ma még nemhasználatos vezetékeknek
(Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Gregority Antal)

Képzeljünk el egy nagymamát (igen, Linkáné nagymama, noha ezt végképp nem gondolná róla az ember), egy nagymamát, aki éjjeleket virraszt át a szakkönyvek fölött (mert nem csupán felfrissítenie kell a mérnöki tudományt, hanem olyasmit kell megtanulnia amit nem oktatnak az egyetemeken), egy mérnökasszonyt, aki hatodmagával (unokástól, vejestől) él egy háromszobás lakásban, és az ugyancsak mérnök férjével, továbbá két főiskolás lányával kényszerül megosztani a család két íróasztalát…
– Elképzelhetetlenül nehéz esztendőm volt a hetvenhetes – mondja most Linkáné, egy csöppet kivár, majd hozzáteszi: – Persze azért újra belevágnék, hiszen bennem is van annyi becsvágy, hogy az újat a már ismert nehézségekkel együtt is vállaljam…
Linka Antalné a legszívesebben a KAF jövőjéről beszél. Arról az időről, amikor a szemétszállító vezetékek is a városok alatti alagutakban futnak, amikor nem lesz szükség szeméttároló konténerekre s mindazt, amit egy lakásban a porszívó felszippant, a lakásokból induló vezetékeken keresztül jut el – a többi lommal együtt – az égetőtelepekre.
– Most szeretem, amit csinálok – mondja még Linkáné.
– És ha ez is rutinná válik?
– Van időm még a nyugdíjig, akkor valami máshoz is hozzálátok… Tudja, hogy van ez, csak ha alkothat, akkor érzi jól magát az ember…

Aczél Gábor

Dunaújvárosi Hírlap – 1979. március 27.

Itt a buklé szőnyegpadló

Félezer otthon a Béke városrészben

Költöznek a lakók. A hétfői, keddi kulcsátadást követően ezekben a napokban kétszáztizenegy család költözik új, modern otthonba a szülői házban eltöltött, vagy albérletben kiböjtölt évek után. Jönnek tehertaxival, Volántól, téesztől, saját vállalattól bérelt tehergépkocsikkal és hozzák magukkal megszokott ingóságaikat. Vidáman zengő hórukktól hangos a Béke városzrész…
Zsoldos Lászlóval, a 26-os Állami Építőipari Vállalat 3. számú főépítésvezetőségének művezetőjével egy most készülő toronyház harmadik emeleti lakásának ablakából nézzük a nyüzsgést.
– Ha mindenki beköltözik, ötszáz családnyira gyarapodik ez a városrész – mondja a művezető. – Ebben a hónapban ezt a toronyházat is befejzzük, s ez újabb negyvenhárom lakást jelent.

A meglepetés

A városrész bejáratában álló toronyházban valóban az utolsó “simításokat” végzik az építők. Ez többnyire mindenre kiterjedő takarítást jelent, hiszen a beépített bútorok, műanyag ajtók csomagolva érkeznek a beszerelés helyszínére, s most szinte valamennyi lakásban térdig ér papírhulladék. A felső szinteken pácolják és lakozzák a bejárati ajtókat, lejjebb az előszobaszekrények beállítása folyik, a földszinti közös helyiségeket pedig munka alá vették a villanyszerelők és a burkolók.
Járjuk a lakásokat és hiányérzetem támad. A szobákban és az előszobákban tágító mintás, tetszetős tapéta fedi a falakat, a konnektorokhoz csatlakozó elektromos vezetékek, sőt a központi antenna kábelei is a helyükön vannak, de szőnyegpadlót egyetlen lakásban sem találunk.
– Ez a mi meglepetésünk – mondja Zsoldos László. – Ennek a háznak a műszaki átadását március huszonkilencedikére tervezzük, utána elvégezzük az esetleges hiánypótlásokat, s a szőnyegpadlót csak a kulcsátadás előtt egy-két nappal rakjuk fel, így elkerülhetjük a szennyeződéseket, s az utóalagos takarítást is…

Buklé…

Néhány hónappal ezelőtt itt a Béke városrész első lakásaiban volt alkalmam megcsodálni azokat az új előszoba-szekrényeket, amelyeket külön megrendelésre, a 26-os Állami Építőipari Vállalat részére gyártott a székesfehérvári bútorgyár. Akkor jogos büszkeséggel mondhattuk: az építőipar továbblépett a lakások minőségének javításában, s ezt az itt lakók saját maguk is tapasztalhatták. Az a tény, hogy a rendkívül kényes szőnyegpadlót csak a hiánypótlás után rakják fel, logikus technológiai előírás. Ám, hogy ez esetben ennél sokkal többről van szó, azt csak a főépítésvezetőség központi raktárában értettem meg igazán.
– Na, itt vannak – mutat egy nylonfóliába csomagolt tekercshalomra Zsoldos László, s néhányról lebontja a fóliát. Habgumi alátétes, megkapóan szép buklé szőnyegpadlót takar a védőcsomagolás. Égő narancssárga alapon kávébarna, rőtbarna minták, citromsárga foltokból kialakított virágszirmok pompáznak a lehajtott tekercsvégeken. Alig tudom leplezni meglepetésemet. Az a vállalat, amelynek dolgozói nem is olyan régen színével lefelé ragasztották fel a szőnyegpadlót, amelynek történetében a parkettától a “linóleumon” át a most átadott lakásokban látható kifogástalan szőnyegpadlóig alig-alig jutott idő egy-egy technológia megfelelő begyakorlására, most ismét új feladatra vállalkozik.
– A soproni szőnyeggyár a lakószobák méreteinek megfelelő tekercsekben szállítja részükre ezt a szőnyeget, így toldásra nincs szükség – mondja a művezető. – Viszont ez már annyira kényes anyag, hogy csak az utolsó pillanatban vállalhatjuk a felrakást. A negyvenhárom lakásos toronyházban rakjuk fel először, de ezután már valamennyi lakásba ilyen szőnyegpadló kerül…

Egy kis előny

Mikó Pál főépítésvezető jókedvűen fogad. Ha csak az új szőnyegpadlóról beszélgetnénk, akkor is jogos ez a jókedv, de mint utóbb kiderül, most jól mennek a dolgok…
– Levonultunk a területről és több, mint kétszáz lakást átadtunk. Befejezés előtt áll az első negyedévre tervezett negyvenhárom lakás és jó ütemben folyik a panelszerelés is.
A főépítésvezető egy grafikont mutat. A szakaszolt vonalak egy-egy lakóház szerelésének kezdési és befejezési idejét jelzik.
– Száz lakás, három épület készen van. Az ütemterv szerint, azaz kicsit még előbb is, áttelepültünk két másik helyszínre. Egy harminclakásos épület pincéje készen van, s jelenleg a földszintet szereljük, egy negyvenlakásos háznak pedig a pincéjében dolgozunk. Egy icipici előnyünk is van – mondja Mikó Pál.
Elmondom benyomásaimat, amit az átadás előtt álló toronyházban szereztem. Mikó Pál bólogat, aztán csöndesen mondja.
– Rajtunk nem múlik az átadás, de van egy problémánk. A vállalat sehol nem tud beszerezni egy golyóscsapot, ami a gáz fővezetékéhez kellene. Enélkül pedig nem tudjuk átadni az épületet…
A golyósszelep akkora, mint a két öklöm. És hiánycikk. Az anyagbeszerzők hiába járják az országot, sehol sem kapható. Dunaújvárosban is csak a gázosoknak van. Igaz, az ő feladatuk a karbantartás, javítás, és a tartalék alkatrészeket érthetően nem szívesen adják át.
Hacsak…

Kalocsai Mihály

Ez már a Béke városrész napról napra formálódó látképe a Ságvári II. városrész felől szemlélve. A kép előterében az Óvárosba futó Baracsi út és jobb oldalt az Alsófoki patak völgye látható
(Bárándy István felvétele)

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1979. május 29.

VÁROSIASODÓ VÁROSRÉSZ

Egyre inkább városias külsőt ölt magára a Béke városrész. Ennek egyik jele képünkön is látható. A már elkészült és az új lakók által birtokba vett házak közül a Betonútépítő Vállalat dolgozói az utakat és a járdákat aszfaltozzák.
(Cseh Tibor felvételei)

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1979. június 22.

Dunaújvárosi Hírlap – 1979. augusztus 28.

PEREMVÁROS?

Marad, és mégis változik

Város szélén a telek mindig is olcsóbb, mint egy ugyanakkora földdarab valahol beljebb, közelebb a centrumhoz. Igaz volt ez a tétel a mi városunk esetében is, amikor 1959-ben kispénzű munkásemberek telket vásároltak, s építkezni kezdtek túl a Kádár-völgyön, a Baracsi út és az új állomáshoz vezető út háromszögében.
Akkoriban a város szívében még a Dózsa György út északi oldala is nagyobb részt “préri” volt. Városszéle volt hát a javából a – peremterületi elhelyezkedéséhez képest jól közművesített (volt víz, villany és szennyvízcsatorna) – megszülető új családi házas lakótelep.
Néhány évvel később középblokkos emeletes házakkal, KISZ lakásépítő akció nyomán sorházakkal, majd az emlékezetes partomlást követően “CS”-lakásokkal egészült ki a családi házas város széli lakóövezet, amely immár két és félezres lélekszámú városrésszé vált. Ennyi ember számára viszont már helyben kellett megteremteni az alapellátást. ABC-áruház, posta, étterem, óvoda, bölcsőde és iskola épült a hatvanas években a Kertvárosban. A földgáz bevezetésével gyarapodott a közműhálózat is.

Kertváros

A hetvenes évek elejére és derekára a városrész szolidabb gyarapodása volt a jellemző; létrejött a szociális otthon, s emeletes lakóházakat építettek a Nyárfa utcában a BVM dolgozói. Folytatódott és folytatódik – a telektulajdonosok költséghozzájárulásáról szóló új miniszteri rendelet alkalmazása óta korántsem osztatlan egyetértés mellett – a családi házas rész földes utcáinak aszfaltozása.

Napjainkban viszont megszűnt a nyugalom a Kertvárosban. A felfordulás 1977 vége felé a távfűtő gerincvezeték építésével vette kezdetét, majd a Béke városrész első lakásainak alapozásával egyidőben mind több bosszúság és kényelmetlenség nehezítette és nehezíti még ma is az ott lakók életét. Különféle közművezetékek árkait és földhányásait kell kerülgetni, s az időjárás alakulásától függően por vagy sár árasztja el a Kertvárost, különösen annak nyugati felét. Megtöri a nyugalmat a panelszállító trélerek, a nehéz teherautók, a munkagépek dübörgése. Vásárolni is nehezebb, mint annak előtte, mert a Béke városrész már elkészült lakásaiból sokan a Kertváros ABC-áruházába járnak át bevásárolni. Számtalan ilyen – kényelmetlenségekkel tűzdelt – jele van annak, hogy rövidesen megváltozik a városrész státusza, elveszti periférikus jellegét, s felértékelődik.
Az a tény, hogy a Kertváros tőszomszédságában már javában épül a Béke városrész, rövid időn belül kedvező változást idéz elő az életkörülményekben. Tekintsük át – a tervek ismeretében – mire számíthatnak a Kertváros lakói a következő esztendőkben. A Béke városrész közepén – tehát a Kertvároshoz közel – élelmiszerüzletek nyílnak a kövérházak földszintjein, és ugyanitt helyet kapnak különféle szolgáltató részlegek, valamint felvevőhelyek, orvosi rendelők, s a Kertvároshoz legközelebb felépülő kövérház földszintjén gyógyszertár is lesz. Szükségképpen javul a Kertváros közlekedése, mert végig megépül az aszfaltozott Baracsi út, amelyen autóbuszok is közlekednek majd. A Béke városrész mérete és az oda irányuló forgalom szükségessé teszi a Dózsa György út négysávosra való szélesítését. Mindez azt eredményezni, hogy jobb lesz a közlekedési kapcsolata a Kertvárosnak mind az Óvárossal, mind a városközpontal. Az üzletek és szolgáltató létesítmények révén pedig gyalogszerrel is több üzletet és más ellátást nyújtó létesítményt kereshetnek fel a kertvárosiak.

Kertváros a 70-es évek elején
fotó: Városépítés

A Béke városrész megszületése esedékessé teszi a környezet rendbetételét. Elkészültek a tervek, és sor kerül a Kádár-völgy kertvárosi oldalának rendezésére, a facsoportok közt padok, sétautak kapnak helyet. Eldőlt, hogy végleg a helyén marad az Építők sporttelepe, ezért a fenntartó vállalatnak fokozatosan rendezett körülményeket kell teremtenie a sportpályán és környékén, szanálni kell az ideiglenes létesítményeket. A most feltárás alatt álló avarkori temető helyére is sportpályákat szánnak, és parkerdő létesítését javasolják a tervezők. Többet nyújtanak, több lehetőséget kínálnak tehát pár év múlva a kertvárosiaknak is a városrésszel szomszédos területek.
A Béke városrész terveiben szerepel még egy sor olyan létesítmény is, amelynek megvalósítására a távolabbi jövőben lehet számítani. Ilyen elképzelés például egy szövetkezeti presszó és étterem a sportpálya melletti sarkon egy szabadidő-központ elnevezéssel jelzett kultúrház-terv a városrész központjában, s marad hely néhány – ma még pontosan meg nem határozott – ellátó, szolgáltató létesítmény felépítésére is.
Mindezek a – Dunaújváros fejlődésével együttjáró – változások azt is eredményezik, hogy az annak idején a város szélére telepített Kertváros mind szervesebben bekapcsolódik a város egészének vérkeringésbe, és – sokak által irigyelt – jó fekvésű, kertes, családi házas lakóövezetté alakul. Minden itt lakó – az ismert gondok ellenére – arra a kövekeztetésre juthat, hogy szerencsésen választott, amikor a Kádár-völgyön túl vett magának házhelyet.

Csongor György

Májusban még a Béke városrész általános iskolájának alapozásánál tartottak az építők, mostanáig viszont helyére került az épület tartószerkezeteinek jó része. Dunaújvároselső CLASP rendszerű könnyűszerkezetes gyermekintézménye lesz ez a húsztantermes általános iskola, amelyben jövő szeptemberben kell megkezdődnie az oktatásnak
(Cseh Tibor felvétele)

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1979. szeptember 18.

Dunaújvárosi Hírlap – 1979. október 5.

Ma még nyitott kérdés

Milyen lesz a Béke városrész környezete?

“Sok szép terv és ötlet sorakozott itt fel egymás után, de kérdés: mi fog belőle megvalósulni, és ha megvalósul, vajon mennyire fog hasonlítani a bemutatott tervekre? – Boldis György.”

“… szeretnénk, ha a valóságban is találkoznánk ezekkel az ötletes és tetszetős megoldásokkal. – Béke brigád”

Ilyen és hasonló tartalmú bejegyzések “véleményezik” az Uitz terem emlékkönyvében a “Béke városrész környezetalakítása” című kiállítást, amely – témáját tekintve – páratlan a magyar építészet történetében.
Amint már arról korábban beszámoltunk olvasóinknak, a dunaújvárosi tanács és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus pályázatot hirdetett az új, most épülő városrészek, lakótelepek környezetének esztétikusabbá tételére, s a pályázóknak “gyakorlóterepül” a most formálódó Béke városrészt ajánlotta fel.

Vízjáték-terv. A hatszögletű vízmedencéből előre bemélyített árkokon folydogál le a víz az alul levő medencékbe, játéklehetőséget kínálva a pancsolni vágyó gyerekeknek. A vízjáték lefolyóárkai tetszőleges helyen elrekeszthetők, így változtatható a víz útja. Előny még a vízjáték könnyű tisztíthatósága.

A pályázat résztvevői öt munkacsoportba tömörülve elkészítették elképzeléseiket, javaslataikat, mégpedig “testreszabottan” a modellnek kiszemelt Béke városrész már épülő és tervezett panelházainak, közintézményeinek figyelembevételével. Az öt pályázatban résztvevő munkacsoport – közülük egy csoport dunaújvárosi művészekből áll – elképzelései, tervei természetszerűleg eltérnek egymástól. Volt olyan munkacsoport (erről a kiállítás látogatói maguk is meggyőződhettek) amely az esztétikus részletmegoldásokra helyezte a hangsúlyt, míg más alkotó kollektívák városrész díszítő elemeinek, a például a térburkolatoknak, az információs rendszernek az egységes megtervezésére fordították a fő figyelmet.

Nemes formájú, modern óratorony. A toronytest krómacélból készülhet, mintegy szimbolizálva városunk kohászati iparát, az óraszerkezet ugyancsak helyi erőforrásokból megvalósítható lenne.

A pályázatokat elbíráló zsűri nagyra értékelte mindegyik munkacsoport szellemi teljesítményét, s kifejezésre jutatta azt a meggyőződését, hogy mindegyik pályázat tartalmaz olyan értékeket, amelyeket kívánatos lenne hasznosítani mai városépítési gyakorlatunkban.
Ugyanez az óhaj tükröződik a kiállítás emlékkönyvének bejegyzéseiben. zt a jogos kívánságot erősíti az a körülmény, hogy az országos pályázat modellje éppen a mi Béke városrészünk, ebből következően éppen nálunk a legkönnyebb átvinni a gyakorlatba a művésztervezők elképzeléseit.
A városi tanács elnökhelyettesétől, Bognár Ferenctől kértünk tájékoztatást a pályázat további sorsáról, a megvalósulás kilátásairól. A tanácselnökhelyettes válaszában elmondta, hogy a Dunaújvárosi Tervező Iroda városrendező építésze megbízást kapott arra, hogy az öt pályázó csoport vezetőivel együttműködve irányítsa egy olyan terv kidolgozását, amely hasznosítja mind az öt pályázat megvalósítható elképzeléseit. Ez a munka megindult, jelenleg folyamatban van ennek a tervnek a kidolgozása. A megbízás kiterjed költségvetés készítésére is. Ha – várhatóan e hónap első felében – elkészül a Béke városrész egységes környezetalakítási terve a hozzá tartozó költségvetéssel, akkor dönthetnek városunk vezetői arról, hogy végülis mi öltsön testet a valóságban a kiállításon látottakból.

Utcabútor, zöld szigetekkel

A kérdés tehát még nyitott, még nem tudni, mit látnak majd viszont az Uitz teremben látható rajzokból és makettekből a Béke városrész lakói. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy fásításra, játszótér építésre, parkok-sétányok létesítésére eddig is volt valamennyi pénz, ha nem is sok. Minden bizonnyal lesz erre a célra pénz a Béke városrész beruházásának költségvetésében is, ami igen célszerűen e pályázat megvalósításának egyik anyagi forrását jelentheti. Talán más költségvetési tételekből, környezetvédelemre szánt összegekből is jut pénz e tervek valóra váltására s végül szocialista brigádok és társadalmi munkások is besegíthetnek abba, hogy a Béke városrész környezetalakításához rendekezésre álló pénzből minél több jó elgondolást és tervet lehessen kivitelezni.

Csongor György

Még az idén

Még az idén elkészül a Baracsi út-Béke körút csomópontja. Jelenleg a Betonútépítő Vállalat dolgozói az alapbetonozást végzik. Ha ezzel elkészülnek, aszfaltborítást kap még az útfelület s a kertvárosi erdősoron át bekapcsolódhat a forgalomba az egy kilométer hosszúságban megépült Béke körút. Késve, a jövő esztendőben vehetik csak birtokukba a közlekedők a Baracsi út-Dózsa György út csomópontját. Itt ugyanis csatornaépítés késlelteti még a Betonútépítő Vállalat dolgozóinak a munkáját.

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1979. november 16.

A BÉKE VÁROSRÉSZ

Több olvasónk kérte, hogy a Dunaújvárosi Hírlapban tegyük közzé a Béke város tervrajzát. A kérést most teljesítjük.

Rajzunkon fekete színnel jelöltük a már elkészült lakóépületeket, s amelyekbe várhatóan ez év végéig beköltözhetnek a lakók. Vízszintes csíkozással jelöltük a tervezett négyemeletes lakóházakat, míg a tízszintes épületeket sűrű, átlós vonalkázással különböztettük meg. A középületek közül O, illetőleg B betű jelzi az óvodákat és a bölcsődéket. A leendő két ABC-áruház az 1-es és 2-es számot viseli, ám közülük az 1-es diákétteremként ideiglenesen fog megépülni, míg a végleges étterem a 6-os számmal jelölt épületben kap helyet. 3-as és 4-es szám jelzi a két 20-20 tantermes általános iskolát, míg a hatalmas közös tornaterem az 5-ös számot viseli. 7-es számmal jelöltük a leendő szövetkezeti étterem és presszó helyét. Kipontozott kontúr szemlélteti a távlatban felépíthető középületeket, amelyek közül említést érdemel a szabadidőközpont (8) és az többszintes irodaház (9). Az összefüggő zöld területeket Z, a gépkocsiparkolókat P betűvel jelöltük

Rajz és szöveg:
Csongor György

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1979. november 27.

BEKÖLTÖZÉS ELŐTT

A Ságvári városrész felöl nézve lassanként kibontakozik a Béke városrész. A kilenc, most felépült négyemeletes panelházban 282 lakást alakítottak ki az építők. A műszaki átadás még az idén megtörténik, beköltözésre azonban – a hiánypótlást követően – lehet, hogy csak a jövő év elején kerül sor.
(Cseh Tibor felvétele)

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1979. december 4.

Ahova már beköltöztek

Újabb 172 lakást “laknak be” a lakók a Béke városrészben. Ahová már beköltöztek, onnan a még függönyök nélküli ablakokon át üzen a fény: itthon vagyunk!
(Csongor György felvétele)

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1979. december 7.

Mintegy 600-700 gyerek jár majd a Béke városrész általános iskolájába ha elkészülnek munkájukkal az építők. A június 30-i határidő megtartása nemcsak azért fontos, hogy az iskola felszerelését ne rohamtempóban kelljen elvégezni a nyár folyamán, hanem azért is, mert ezen az épületen múlik: szeptembertől megvalósul-e Dunaújvárosban az egyműszakos oktatás. Az építkezés a kép tanúsága szerint – látszólag – jó ütemben halad. Ám ez a felvétel december végén is készülhetett volna, azóta ugyanis a készülő iskolában alig-alig történik valami…
(Arany Gábor felvétele)

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1980. február 8.

Óvoda és bölcsőde a Béke városrészben

Még az ötödik ötéves terv utolsó évében elkészül a Béke városrész első óvodája, amelynek jelenleg a vázszerkezetét szerelik a Fejér megyei Tanács Építőipari Vállalatának dolgozói. A mintegy 14 millió forintba kerülő kétszáz személyes óvoda Dunaújvárosban gyártott falpanelből és a Dunai Vasműben készült vázszerkezetből épül, s a Bercsényi utcai “piros” óvodához hasonló lesz.
A Fejér megyei Tanács Építőipari Vállalata a múlt év vége felé kezdett hozzá az alapozáshoz. Mostanáig a munkák negyedével végzett, s szerződésben azt vállalta, hogy ez év december elsejére átadja az óvodát.
Az épület tőszomszédságában egy 60 személyes bölcsőde építése is megkezdődött. Ez tízmillió forintba kerül, s elkészítését jövő nyárra ígérték a tanácsi építők.

(Arany Gábor felvétele)

Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1980. február 12.

Dunaújvárosi Hírlap – 1980. április 15.

Négy emelet magasban

Panelszerelők

Az elmúlt napokban megjött az igazi tavasz, most már könnyű. De dolgozni akkor is kellett, amikor jeges esőt, havazást hozott az örökké nyargalászó szél, s a hőmérő alaposan alászállt. A panelszerelők munkahelye a szabad ég, mert hiszen mihelyt egy szint födémei a helyükre kerülnek, máris kezdhetik elölről…
Még sohasem jártam ezen a tájon. Régebben azért nem, mert hol kukorica, hol borsó, hol búza érlelődött e földeken, mostanság pedig kerítések, földhányások állják útját az idetévedőnek. De nem is a kerítés a lényeg. A trélerek, traktorok kerekeitől fölszántott, földgyaluk által elegyengetett föld esős időben gumicsizma nélkül nem igen járható, máskor pedig szürke porral takarja be az embert. Ez a föld ma építkezési terület. A tervezőasztalon megálmodott Béke városrész…

Gál Ferenc, az öttagú panelszerelő csoport vezetője nem nagyon tekintget végig a tájon. Hozzászokott az építkezéssel járó zajokhoz, gépekhez, sárhoz. Szakmája szerint kőműves, de hegeszt, vagy “aláken” az éppen állítandó falnak, vagy a támasztórudakat feszíti, mint a csoportból bárki más.
– Ebben a közös munkában már nemigen számít, hogy kinek mi a szakmája, mert mindenhez érteni kell. Ha falat rakunk, vannak bizonyos reszortok; van aki folyamatosan az alákenést végzi, más a rögzítőkapcsokat rakja a helyére, aztán szintezünk, megnézzük függőt, majd a hegesztő egymáshoz illeszti a két elemet. Ha pedig betonoznunk kell, akkor mindenki ezzel foglalatoskodik. Ilyen ez a munka…
Kilép a negyedik szint szélére, s lekiált:
– Egy százhuszonegyes, kétajtóst adjál!
Lent Márton Pál kötöző beakasztja a kötél két horgát, s a több súlyú válaszfal, méltóságteljesen fejünk fölé emelkedik. Ketten megfogják, majdani helyére irányítják, majd egy jelzés a darunak, s a súlyos betonfal rásimul a frissen odaterített betonra. Néhány igazítás a feszítővassal, aztán helyükre kerülnek a támasztórudak. A függőón jelzi: a panel függőlegesen áll. Helyükre kerülnek a rögzítőkapcsok, a szintről szintre magasodó vezérvasak, az “antennák”, s máris villan a hegesztőpálca fénye. Sipos László – a létrán egyensúlyozva – boszorkányos gyorsasággal “varrja” egymáshoz a kemény acélhuzalokat, pedig mint mondja: nem is szakmája, betanított munkásként dolgozik a vállalatnál.
– Nem is ebben a műszakban dolgozom – toldja meg – csak cseréltem egy kollégámmal. Minden csoportban van egy ilyen beugrós, aki el tudja látni a szabadságon lévő helyett a munkát.
Sipos László talán az egyik legrégebbi panelszerelő. Annak idején még az “L” jelű kísérleti épületeken dolgozott, végigcsinálta a középblokkos programot, most a nagypanelnél dolgozik.
– Ezerkilencszázötvenkilenc óta vagyok a huszonhatosoknál – mondja. – Igaz, hogy közben már kétszer beadtam a felmondásomat, de folyton biztatgattak. Így hát maradtam…

Homlokzat érkezik a magasból, alját a daru a szint alá viszi, majd óvatosan emeli feljebb. Ráül a szigetelésre, az összeillesztésbe gumiszalag kerül, majd a már ismert műveletek következnek: függőzés, hegesztés.
Furcsa ötletem támad: kinézni egy olyan ablakon, ami még semminek nem ablaka, de nem tudok, az ablakon nincs kilincs, s különben is beszögelték. Jobb híján a sokakban motoszkáló kérdést kockáztatom meg:
– Biztonságosak-e ezek a hegesztéssel megfogatott, öntartó, egymást támogató elemekből készült házak?
A panelszerelők nevetnek. Szerintük tökéletesen biztonságos, de amikor arról faggatom őket, vajon milyen érzés az általuk szerelt házban lakni, csalódnom kell. Vidéken lakom, családi házban, én is építettem, hangzanak a válaszok…
Túl sok beszédre nincs időnk. A daru szorgosan forgolódik, egymás után érkeznek a panelek, s egy röpke félóra alatt egy álltóhelyemben köribém raktak egy lakást. Gerzsenyi István és Tóth Kálmán már a támasztórudak acéltuskóit szereli át a szomszédos placcra, amikor fentről, a magasból kiszól Andrási István, állandó társuk, a darus.
– Hány óra van fiúk? Éppen elköszönőben vagyok, amikor lentről megszólal egy hang: “Ki az az idegen odafönn…?” Ez a művezető, súgják.
Magyarázzák, magyarázom, de a lenti ember láthatóan dühös. Megindulok lefelé, de persze közben bekukkantok néhány már elkészült lakásba is. Valahogy így esik, hogy miközben én szerencsésen földet érek, az én emberem már éppen a negyedik szinten ácsorog. Onnan mondja:
– Hogy mert feljönni ide? Tudnia kéne, hogy ez veszélyes munkahely, nem ismeri a helyszínt, nem vett részt balesetvédelmi oktatáson, nem visel védősisakot…
Intek, hogy értem, bár való igaz, hogy előzőleg engedélyt kértem a riporthoz, mégsincs kedvem vitatkozni, végül is igaza van: nincs rajtam védősisak…
Elindulok a kapu felé, ahol idejövet éppen a művezetőt kerestem, de hát fiúk is mondták, neki más a dolga is van. Búcsúzásként még egyszer visszanézek, és… mosolyognom kell. Az előbb még haragos művezető ott áll, négyemelet magasságban, rikító melegítőfölsőben, s az ő fején sincs védősisak…