Dunaújvárosi Hírlap – 1985. november 5.
Minden hónapban vannak jeles napok, de leginkább talán a november bővelkedik ezekben. A nagy októberi szocialista forradalom évfordulójához kapcsolódva ekkorra időzítették városunkban is az avatások, átadások ünnepi eseményeit. A városépítés kezdetén különösen így esett: nem volt év, hogy valami fontos beruházás, építkezés ne akkor fejeződött volna be. Ezek közül emlékezünk néhányra összeállításunkban.
1951
Szikraesős névadás
Kivételes nap volt 1951. november hetedike, mert ritkán fordul elő, hogy két miniszter is megtisztelje látogatásával Sztálinvárost. Már Sztálinvárost, hiszen a város nevét igazoló “Sztálinváros Tanácsa” feliratú táblát ezen a napon leplezte le a mai Vasvári Pál Általános Iskola falánál Házi Árpád belügyminiszter. Óriási taps fogadta a vörös drapéria alól kivillanó feliratot (a novemberi hidegben vagy tízezer ember állt az iskola előtt), jelezve, hogy megvalósult – közakaratként – Horváth László kétszeres sztahanovista betonozó javaslata: Sztálinról nevezzék el a várost.
Már előző este ünnepi lázban égett a város: mozielőadás volt az óvárosi filmszínházban, aztán néptáncegyüttesek adtak műsort és táncmulatságot is rendeztek. Az építkezés fiataljai ébren várták a dolgozókat hajnalban muzsikával köszöntő zenészeket. Másnap a koszorúzás után volt a nagygyűlés, a Vasvári iskolánál összegyűlt tömeg a vasmű kapujához vonult, ahol szintén új feliratú “Sztálin Vasmű” köszöntötte a vendégeket.
A meglévő gyárkapun kívül 1951-ben jórészt csak nevében és terveiben létezett a Dunai Vasmű. Elsőként a gépgyári épületek készültek el, az öntöde és a mechanika alapozása 1950 végén kezdődött. 1951. november hetedikén már a mechanika csarnokában tartották az öntöde avatásának tiszteletére rendezett nagygyűlést.
Farkas Mihály beszéde Sztálinváros nagy ünnepén
Nem volt még példa arra, hogy tíz hónap alatt teljes vasöntödét építsenek fel! Talán ennek a ténynek szólt Farkas Mihály honvédelmi miniszter látogatása, aki az avatóünnepség szónoka volt.
Fél egy után egy perccel – mindenféle munkavédelmi előírást megszegve százak álltak a kemencék körül – elkezdődött az első csapolás, és a gyár történetében először folyt a vas.
Első öntést megörökítő fotóval a Béke és Szabadság 1951. november 18-i száma
Egy korabeli újság azt írta, hogy az öntőmunkások izgatottak voltak, ami akkor biztosan úgy tűnt, bár a történelmi hűség azóta bevallotta a történet szereplőivel, hogy néhány nappal korábban már rendeztek egy főpróbát, nehogy az ország érdeklődésének középpontjában álló ünnepségen valami galiba történjen…
Borovszky Ambrus vezérigazgató-helyettes szúrta ki a kupolókemence öntőnyílását, őt örökítették meg a fotókon, a mellette állók nevét már az emlékezet is alig őrzi. Andócs Mihály, az öntöde első üzemvezetője, Juhász János üzemmérnök, Kálóczi József, Petrik Ferenc, Holler Ferenc olvasztárok, Szalai Sándor, Nyírádi Lajos, Bíró János adagolók, Povazsanecz Miklós darus, Véger János, Eckschmiedt Alajos és Heidum Károly öntők.
Az első öntés óta eltelt 34 év alatt sokezerszer látott szikraesőt az öntöde, mindennapi eseménnyé szürkítve az akkori ünnepi pillanatot.
1954
Felnőtt a tűzálló
“… És szerdán délután felzúgtak a motorok, megindult a samottformázó, a hűtő- és szállítószalag, megkezdték a tűzálló samotttégla nyersanyagának őrlését. Csütörtökön pedig a légszáraz, finommá őrölt anyagot masszává keverték és megformázták az első téglát.
 Tűzállóanyaggyár látképe /1953 |
 Tűzálló téglák égetése az alagút kemencében /1953 |
Ez az a tégla, amelyet november 7-én készen kivesznek az alagútkemencéből, és amely hirdetni fogja a Sztálin Vasmű tűzállótéglagyárának üzembe helyezését.” – így számolt be a Sztálin Vasmű Építője című lap 1952. október 31-i száma a tűzálló avatásának előkészületeiről. Az ünnepséget november hetedikén, pénteken tartották. Szerény külsőségek között, pedig talán rangosabb ünneplést is megérdemelt volna. Ez volt ugyanis Sztálinváros első és sokáig egyetlen építkezése, amely a tervezett határidőre és nem megfejelt költségekkel fejeződött be.
Kossa István felavatta a Tűzállótéglagyárat
Az avatáson Kossa István kohó- és gépipari miniszter méltatta az építők sikerét és kitüntetéseket adott át.
A városi lap “Dicséretet érdemel” címmel két építő fényképét közölte: “Puskás Imre, a tűzállóanyaggyári munkahely művezetője, aki szakmai tudásának átadásával elősegítette a november 7-i fogadalom teljesítését” és “Pillér József ifjúmunkás sztahanovista vezetőszerelő, aki a november 7-i üzembe helyezést segítette elő kiváló szervezőmunkájával”.
Háromszáz ember kezdett dolgozni a tűzállóban, jobbára a környék falvaiból ideszármazott lány és fiú, sokan közülük még gyárat sem láttak, s nem tudták mit jelent munkásnak lenni. És itt vállalt munkát friss egyetemi diplomával a zsebében a vasmű első mérnöknője, Bozsó Istvánné Lescsenko Alla és Hricz Béla, aki az első téglát megformázta, meg a gyereklányként Hamupipőke-vékony Rácz Árpádné, aki 860 forintot kapott első fizetésül.
Első égetésből egy tégla az Intercisa Múzeum állandó kiállításán
Avatás ide, ünnepség oda, borzasztó állapot volt az üzemben, amikor termelni kezdett. Embertelen munkát végeztek az ott dolgozók. Az első évek termelése el is maradt a tervezettől, mindössze 69 százalékra teljesítették. Igaz, az akkori igazgató ki is jelentette: “Ne lepődjenek meg, ha nem lesz tervteljesítés. Rend lesz!” A tizenkét százalékos selejtből ötvennyolcra már csak hat lett, hetvenhétben az egy százalékot sem érte el.
Arcképek a Tűzállótéglagyárból
Napjainkra – a fejlesztések eredményeként – a hazai alapanyagok felhasználási lehetőségét keresve állják a versenyt a kutatóintézetekkel. Felnőtt lett a tűzálló. Igaz is, harminchárom éves!
1954
Új fény ragyog: Csillag
Már az első napon botrányos összeütközés volt a szállodában. Az üzletvezető kiutasított egy dunapataji legényt, aki kék munkászubbonyban akart az étterembe menni. A sztálinvárosiak napokig erről vitatkoztak, hőskor csökevénye, vagy vívmánya-e, hogy az emberek munkaruhában járnak szórakozni? A probléma politikai állásfoglalást is követelt: a városi újság szerkesztőségi cikkben tett igazságot.
A ruha és az Arany Csillag étterem
Az 1954. november 26-án megnyílt Arany Csillag Szállodáról van szó, amely elegáns küllemével akkor még szokatlan volt az igénytelen és puritán városiak szemében. A háromemeletes épületben 96 szoba, hat lakosztály, étterem kapott helyet. Az ország legkorszerűbb és legszebb szállodájának kinevezett Arany Csillag építése során a belsőépítész – Minári István – nem is titkolva szándékát, a kastélyépítészet elemeit dolgozta bele a funkcionális stílusba. Az eredmény: télikert, ólomüveg-festmény, alulról megvilágított szökőkút, amely “új fénnyel ragyogja be Sztálinváros főútvonalát”.
Megnyílt Sztálinvárosban az Arany Csillag szálloda
A látványos szálloda megnyitását nagy huza-vona előzte meg. Megírta az újság, hogy 1953. augusztus 20-a óta halogatják a szálloda megnyitását. 1954. november ötödikén már kiderültek a kivitelezők súlyos mulasztásai címmel közölt cikket a lap: “Az el nem készült munkákról szóló jegyzőkönyvek áradata már egy éve tart. A legutóbbi határidő november 2-a volt. Az építőipari vállalat ki tudja, hányadszor jelenti készre az épületet…
Mikor vonják felelősségre a bűnösöket?”
Az avatásra ez a méreg elszállt. A Hotel Arany Csillagnak örült a város, mert vele két új üzletet is kapott: az édességboltot és a trafikot, amellyel már a “fővárosi színvonalú” ellátást teremtették meg Sztálinvárosban.
1959
Egy hagyomány születése
A társadalmi munka a városépítés kezdetétől szokás, hagyomány volt Sztálinvárosban. Az összefogás eleinte spontán, később szervezett eszköze volt a példamutatásnak: az emberek be akarták bizonyítani, hogy sztálinvárosinak lenni nem akármi, hogy mit tudnak, mire képesek. Mindegy, hogy építkezésről, békekölcsön-jegyzésről, vagy úttisztításról volt szó.
A társadalmi munka bölcsője – véletlenül – egy bölcsőde és egy óvoda volt. Az L/I épületek – a mai Erkel kert – udvarán felépült hetvenöt személyes óvoda és az L/II épületek – a mai Liszt Ferenc kert – által határolt hatvan személyes bölcsőde átadása előtt – 1954 novemberében – az egészségügyi dolgozók vállalták, hogy rendbehozzák a környéket, ne legyen akadálya az intézmények megnyitásának. A majdan oda járó gyerekek szüleit is megkeresték, így november 19-én délután védőnők, anyukák, apukák kezdtek lázas munkába. Negyed óra múlva már a környék lakói is csatlakoztak hozzájuk, sőt, diákok is kérték, hadd segítsenek. A lelkes gyerekeknek – Korony Pistinek, Teisz Péternek, az ötéves Hidegkuti Zolinak és Bár Lacinak – levélben köszönte meg munkáját dr. Szűcs Endre városi tisztifőorvos.
Az ittlakók szívesen dolgoztak városukért, ezért az 1958 februári megfogalmazták: tanácsülésen “Fel kell újítani a város építésének kezdetén jól bevált és lelkesen végzett társadalmi munkát!” Az úttörőtábor, a sportpályák, az uszoda és az úttörővasút építésére várták az önkénteseket. A “társadalmizás” sikerét látva döntött a városi pártbizottság, hogy 1959-től a népfront és a KISZ szervezi az akciókat.
A városépítés hőskorában a kubikolás volt a népszerű társadalmi munka
Megkezdték a Barátság-liget építését
Mindenki a munkahelyén tehetett vállalást, a végzett munkát igazolandó bélyeget kapott. A legendák – miszerint fizetésnap előtt már egy korsó sörért lehetett bélyeget kapni valamelyik kocsma környékén – mit sem változtatnak azon, hogy a társadalmi munkák előrelendítették a városépítést.
Azok a beruházások, amelyekre kevés pénz volt – vagy egyáltalán nem is volt – megvalósulhattak. Így készült el a Vidám Park, a Barátság liget, a csónakház, a technikumi kábelárkok, társadalmi munka híján később lett volna a városban távfűtés, közvilágítás, járda.
1960-ban már két és fél millió forint értékű elvégzett munkáról, 1970-ben pedig három és fél millió forint teljesítéséről számolhattak be a szervezők.
Ilyen jelvényeket 1959. november 7-én adtak át a társadalmi munkában élenjáró sztálinvárosi dolgozóknak
Huszonhat évvel ezelőtt határoztak arról, hogy megalapítják a Sztálinvárosért társadalmi munka kitüntetést. Elsőként 1959. november 7-én, a városi nagygyűlésen köszöntötték a társadalmi munkásokat. Háromszázkilencvenkilenc bronz, hetven ezüst fokozatú jelvényt osztottak ki, kilencen – köztük Besenyei János, Fazekas Imre, Jelinek Fülöpné, Major István és Vitális Sándor – aranyjelvényes társadalmi munkások lettek.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
